Harangszó, 1924
1924-03-16 / 12. szám
90 HARANŰ$2Ő. Wii. március 16. vele a föld porába azokat, kik e nemzetet megrontották, kik e haza földét megrabolták, derítsd föl ránk a szabadulás napját, hogy Szent István koronájának újra eggyé vált országaiban az ő megszabadító Istenéhez megtért és egybeforrott nemzet föltámasztassék a halálból az életnek, megváltassék a szolgaságból a szabadságnak és szent hallelujája bétöltse az eget és a földet Kárpátoktól az Adriáig, Borostyánkő bérceitől a brassói Cenk ormáig, támasszad föl porbasujtott népedet s áldd meg Isten a magyart mindakét kezeddel. Ámen. Keresztyén — keresztény. Bámulatos, hogy aki civódni akar akár mással, akár magamagával, milyen ravasz módon talál is mindig okot rá. Van, aki a májusi eső miatt is késhegyre tud menni. — Arany ez a vetésedre! — Az hát. De mégsem köll. — Föléled az eltikkadt jószágod! — Tikkadjon el! — Kihajt a kertedben a veteményed! — Száradjon ott! — Már majd, hogy ki nem égett a kaszálód, a legelőd! A rózsa is nyílik tőle! — Nem köll. — Hát mi köll? — Szép száraz idő. Van egy kas méhem, hogy hordjon ! — Annyira szereted a mézet ? — Szereti a fene! — Akkor mit porolsz? — Csak! Már csak van jogom hozzá! — És igaza van: szabad országban élünk. Az égett malom. Irta: Fenyves Ede. — Épen farsang közepe volt — folytatja Lidi néni — Rostáék házában víg zenebona s mulatozás járja. A szép Esztit, a falu virágát most viszi az esküvőre a félszemü, gazdag Darvas molnár. — Vigadoz a násznép, csendül a pohár, fürge párok szaporán járják a kopogóst. — Az emberek meg egyre másra csak csóválgatták a fejüket, hogy így, hogy a- mugy, ilyen házasság, olyan házasság. Dús aratása van a mende- mondának. Beszélnek, suttognak furcsa dolgokról, a Darvas molnár gazdagságáról s miegymásról s az utóbbi időben viselt dolgairól. Ha magyar csapat járt a vidéken, a molnár nem mutatkozott, ha ellenséges csapat jött errefelé, a tisztek betértek a félszemü molnárhoz s órák hosszáig tárgyaltak vele. Nem is volt az máskép, kém volt, ispion volt, hazaáruló volt. — Az asszonynép a sok hallotta-e, tudja-e között gyakran emlegette a Csapó András nevét, hátha még hazajönne, hátha a törvény megkegyelmez szegény fejének és akkor. .. hogy Esztijét másnak a karMost olvasok egy ilyen nagyban folyó önpört arról, hogy keresztyén-e vagy keresztény. Fölösleges csípősségekkel, kölcsönös le- sajnálkozással, filológiával, etnográfiával, hitcikkelyekkel, levéltári kutatásokkal. Heine kapucinusának és rabbinusának összes fegyvereivel. Ráillik a vers utolsó sora is. Joguk van hozzá. Szabad országban élünk. Uraim ! Marhauzer, meg Müllner Mátyás nagytiszteletü urak sohasem bántottak bennünket, ha mi keresztényt mondtunk, a hirte- lenkezü Bencze apátplébános úr hittanóráin sem nadrágoltak el gyereket, ha körösztyénre járt a szája. Az egyik azt mondta kalán, a másik azt, hogy kanál, a fő az volt, hogy legyen benne valami jó ka- lánozni, kanalazni való. Akinek a szája keresztyénre járt, az keresztyént mondott, akiének keresztény esett jobban, az keresztényt mondott. Nem egészen tökéletes az olyan ember, aki ahelyett, hogy ennék a közös tálból, inkább nem eszik, csakhogy jól kigyűlölköd- hesse magát a másikkal, aki kabinnal eszik, mert mivelhogy azt kanállal köll meregetni, vagy különben nincs igazság. Hát nem kisütik, hogy a pápista csak úgy üdvözül az ő hitében, ha kereszténynek vallja magát és pokolra való eretnek, magyarul sem tudó hazaáruló, egyszóval keresztyén a másik? Azt mondja, hogy inkább legyen a Sebestyén is Sójában találná. íme háza egyre pusziul, foszló tetejét a vihar keresztül-kasul járja, elhagyott földjeit felveri a dudva, azt Í3 mondogatják, hogy a Darvas molnár többször ott settenkedett a ház körül s a földeket is méregette lépegette, hátha a Csapó birtok is árulásnak díja lesz s a molnár kezére talál jutni? — Mesebeszéd I... — Vigadoz a násznép, csendül a pohár, a félszemü mólnál1 most viszi haza Rostás Esztit, szépséges menyasszonyát uj otthonába a községtől mintegy fél órányira, a Durrogó hegyen túl levő malomba . .. * * * A rossz hir lóháton jár. Felkutatja, megtalálja ezer mérföidön túl is kit keres. Előtte nincsen távoli zúg, hogy elrejtőzzék valaki, kaján örömmel kapaszkodik áldozatába s fülébe kiáltja ami fáj, ami összetöri a szívet, megöli a lelket. — Andris is megtudta a falujabeli hirt. A rajkai bérlő juhásza, a Bogár Döme beszélt vele a pagonyi iíatónál, az mondta el töviről hegyire mi újság van odalent szülőfalujában s mi készül ott a közel napokban. — Szegény Andris most is megtánto- rodik, talán jobban, mint mikor a német bestény, az ostyából osta, de a keresztyénből mi magunknak keresztényt csinálunk. Ha pedig a protestánsok a békesség kedvéért szintén keresztényeknek vaüanák magukat, akkor leszünk mi a keresztyének. Csak köll lennie valaminek, ami elválaszt bennünket! Találunk mi olyat, csak ránk kell bízni, — mondják ők. De még olyat is, aki hallgat rájuk. Hej az a Heine, az a Heine! — mm— „ Minden ember kivétel nélkül boldogság után vágyik és mégis mily kevesen vonnak, akik igazán boldogok. Mi ennek az oka ? Kétségkívül az, hogy nem jó utón keresik az emberek. De hol található ? Egyedül a jó Istennél, mert Ő maga a tökéletes boldogság. Istenben mindazt megtalálod, ami téged igazán boldoggá tud tenni. Ha az Ur utjain jársz, élezheted áldását napról-napra és ez az, ami téged valóban boldoggá tesz.“ Az eisenachi evangélikus világkonferenciáról. Irta: Dr. Proliié Károly egyetemi tanár. Szent Erzsébet nevénél is fényesebben ragyog Eisenach és a Wartburg történetének lapjain a nagy reformátor, Luther Márton neve. Luther — Eisenach — Wartburg lovas ruhása érte. Oh bárcsak könye volna, hogy kisírhatná magát, de köny nem fakad szeméből, annál jobban tépi, rágja, égeti belsejét a néma, maró fájdalom mérhetetlen kínja ... Édes anyja a sírban, arája más karjában ... — Azután összeszedi legényeit s oly szelíden, amilyen hangon még sohasem szólott cimboráival, ezt mondja nekik: Fiuk, holnap eslére nem mindennapi dári- dóra megyünk, készüljetek hozzá, ott a Darvas malomnál találkozunk, addig hagyjatok magamra, ott majd elvégzitek, amit parancsolok, különben is ez lesz utolsó parancsom, hát jól elvégezzétek. — E]fél felé járt az idő, künn a fekete éjszakában kormos felhőket kergetett a süvítő bakonyi szél, benn a malomban a félszemü molnár nászágya előtt ölelgeti drága kincsét, menyasszonyát... — Égyszercsak mintha pokol tornácából kiszabadult ördöghad törne elő, vérfagyasztó rémes ordítás zúg a malom körül s ipbogó lángkévék csapnak ki mind a négy sarkán s recsegve, pattogva öleli át a vészes elem mindazt, ami útjába akad s sziporkázva kergeti a vihar szárnya csomókban a zsarátnokot a sötét éjszakában.
