Harangszó, 1924
1924-12-21 / 52. szám
üti. december 25 HARANCtStÖ 397 fehér virágot hullatott le az uccai akácfáról. Jött egyszeresek az öreg űr, az aszfalt járda hangosan kopogott a botja. Már messziről mosolygott Ce- cilkére. — Jdreggelt... jóreggelt, kicsi kisasszonyként!... Mit álmodott az éjszaka, kis angyalocskám ? — Mit is álmodtam?! —töprengett a csöppség. — Igaz, már tudom. Apácskámat kerestem álmomban. Mikor már sehol sem találtam, megpillantottam ott fönn az égen. Egy fehér felhőn ült szomorúan... Az ám, igen szomorúan ült és intett nekem, hogy menjek hozzá, de nem tudtam. Nem volt szárnyam. Elkezdtem sírni s aztán felébredtem. — Szegény kis Ciliké, milyen szépet. .. milyen szomorút álmodtál! — simította meg az öreg úr a kis árva selymesfényü csitri haját. — Bizony szomorút... mégis olyan jó volt apácskámat látni.... Mondja csak. bácsikám, talán maga tudja. Miért akarta az Istenke, hogy édes apácskám meghaljon... hogy elhagyjon bennünket ?... — Óh, Istenem I miket tudnak a gyermekek kérdezni 1 — sóhajtott fel az öreg úr. — Hisz & bácsi okos ember, tudja azt is... Úgy-e, hogy tudja? —fogózott a kis leány az öreg karjába. — Nem lehet tudni, csöpöcském, virágocskám. .. nem lehet tudni... Vagy mégis úgy gondolom, hogy azért hivta el a jó Isten a te apádat, Ion Györgyné tisztelendő asszonyt, az én kedves nevelőnőmet, aki anyai gondoskodással segédkezett lelki életemnek a ho> mályból kibontakozásánál. Bemutatom Kardos Vilmos kapitány urat, aki engem a széljárta indián sátorban felfedezett és mindent megtett, hogy szülőimhez visszatérhessek és boldogan ölelhessem őket. Ez itt Mária, a maru indiántörzs főnökének möst már keresztyén leánya, akivel egyült nőttem fel. A színe réz, de a szíve arany; testvér nem szeretheti jobban testvérét, mint ő engemet. A család mindhármukat melegen üdvözölte, igaz vendégszeretettel fogadta. Az érdeklődés központja a kapitány volt, kiről már másfelől is a legszebb elismerő nyilatkozatokat hallották. A vidám hangulatban lefolyt ebéd után a nap hátralevő részét a nők között a házi asszony szobájában a kölcsönös kérdezgetéeek, feleletek véget érni nem akaró sora foglalta le. Az apa és fia a kapitánnyal külön teremben beszélgettek. Azok kérdésére őszintén előadta Kardos, mi indította őt arra, hogy megbízást kérjen a kormánytól a rablásaival nagy vidékét veszélyeztető vad maru törzs felkeresésére és békés életmódhoz szoktatására. hogy tanuljátok meg anyácskáddal még jobban szeretni... — Hiszen én igen szeretem apácskámat ! — Szereid csak, angyalkám, mindig szeresd, soha el ne feledd Azt akprja a jó Isten is... Cecilke repült be édes anyjához: — Anyácskám, édes anyácskám I Tudom ám, miért hivta el az Istenke apácskámat. Az özvegy az elhunyt férje egykori vőlegény ruháit rakosgatta ki a szekrényből s hullatta könnyeit rájuk. — Tudod?!... — Tudom ám. Azért... azért, hogy igen szeressük, még jobban szeressük. S én már lege3legjobban szeretem... Hát anyácskám ? — Oh, te kis bohól Hisz én szerettem apácskádat mindig legjobban a világon. A kicsike ragyogó, sötét szemecs- kéjében csupa csodálkozás ült. — Igazán annyira szerelte anyácskám apácskámat?!... Akkor... akkor tán a jó Istenke nem tudta azt. Óh, mennyire szeretnék a jó Istenkéhez elmenni, hogy megmondhatnám neki... — Édes leikecském, a jó Istennel mindig, mindenütt lehet beszélni; csak imádkozni kell... — Mégis szeretnék hozzá elmenni, az ölébe ülni, úgy mondanám meg neki... és apácskámnak magának is szeretném megmondani... Kék szirmú, szellőben lengedező harangvirágok, csendítsétek meg minden harangocskáitokat! A kis Cecilke Előadta, mint fedezte fel Napsugárt az indián főnök sátorában, mikép kezdte és folytatta a szép hajadon a művelődést Overtonné tisztelendő asszony és Karolin leánya körében. Amire ezek figyelmét felhívták, fokozódó buzgalommal fogott annak tanulásához s meglepően gyorsan győle le a kezdet nehézségeit. — A sátorban felnőtt egyszerű leányt — végzi beszédét a kapitány — kiváló szellemi tehetségeinek gondos kiképzésével, a vonzó nevelési rendszerrel a tisztelendő asszony kedves, művelt hajadonná változtatta át, akikben méltán látja a család drága ékességét. — Leányommal együtt — szólt Walther — mindig hálásan emlékezünk nevelői munkájáról. — Még azon feltehető kérdésre tartozom válasszal — folytatá beszédét Kardos — hogy mihelyt felismertem a fehér leányt, miért nem tettem azonnal lépéseket a szülök felkeresésére? Miért nem követeltem vissza az indián főnöktől nyomban, szükség esetén hatósági segéllyel is ? Erre meg kell jegyeznem, hogy az indián az idegen iránt bizalmatlan, gyanakodásra hajló. Ha egyetlen szava, vagy tette felkelti gyanúját: akkor zárkozott lesz iránta, ellenségnek tekinti. Ha azonban azt látja, hogy a hozzá addig-addig vágyódott Isten ölébe jutni, mígnem a következő ködös őszön eljött érte két angyalka, lelkecs- kéjét az égbe röpítették Gyilkos toroklob által letört liliom-testncskéjét pedig kivitték a temetőbe. Szegéay édes anya most még szomorúbb, keserűbb tekintetű lett. Sokszor, igen sokszor azt zokogta: — Miért, miért akarta ezt az Isten I Hát nem szerettem én eléggé őket!... Nem volt, nincs az én szívemben elég nagy szeretet ?!... — Az fájt, az kínozta legjobban lelkét, hogy a kis elköltözött álmában sem jelent meg soha előtte. Pedig, hogy emlékét minél jobban felidézhesse, mindennap előrakosgatta a kis Cecilke ruháit, játékait Eljött azonban a legemlékezetesebb nap, a gyermeki lélek csodás tündérestéje. A vérző szívű özvegy anya otthon is állított fel karácsonyfát, mintha csak élt volna, várta volna Jézuskát Cecilke és kiment a temetőbe, a sírra is karácsonyfát állítani. Már alkonyodott, ragyogó csillagok sokasága fénylett az égen és alant a Jézuskát váró gyermek szemekben s az anyácska még mindig a csillogd fehér lepellel borított, karácsonyfával díszített kis sir előtt állt imádságos ajakkal, mígnem leomlott a sir szélére. Elszunnyadt ... Apróbb, nagyobb angyalok ezreit látta az égen megindulni. Szálltak, szálltak le a földre, Jézuska küldte ajándékokkal. S a sok angyalka között kereste tekintetével az övét: közeledő önzés nélkül jóakarója, nem kárára, de javára törekszik: e tapasztalás bizalmat ébreszt benne. Megnyilatkoznak jobb lelki tulajdonai is, a jó baráti hűség amellett, akit becsül, az önfeláldozásra kész bátorság, az őszinteség, az adott szó megtartása. Hogyha kezdetben mindjárt a leány származását kutatom: a főnök bennem kiküldött kémet gyanít és többé szóba sem áll velem. Leányát elrejti szemeim elől, társait ellenem ingerli, mint aki az indián szülőket gyermekeiktől akarom megfosztani. Ez esetben ottmaradásom lehetetlenné válik s a megújuló ellenségeskedések miatt Edithnek végképen nyoma veszhetett volna. Várnom kellett a jó alkalomra, hogy aggodalom nélkül kérdezhessem meg a főnöktől, hogyan jutott sátorába a kis leány. Lassanként hozzám szokott a viharedzett, keményképü Sasszem, megbarátkozott velem, a bizalmat bizalommal viszonozta. Midőn egy napon leányai óhajtására felkért, hogy ő neki is építessek egy oly hajlékot, mint az enyém és én készséggel megígértem : ekkor kértem tőle felvilágosítást Napsugár származása felől. 0 nyíltan elmondta, hogy 15 év előtt egy rabló kirándulás alkalmával egy úri lakban találta s az első pillanatban megkedvelvén a szép gyermeket, karjaiba vette, így társai nem bánthat-
