Harangszó, 1924
1924-11-09 / 45. szám
BARANŰSZÖ. 1924. november 2 338 nagyobbszabásu megünneplése lehet. A Protestáns Irodalmi Társaság Székesfehérvárott, Bemutatkozásra jött a Prof. írod. Társaság október 11-én a fehérváriakhoz. Nagy szükség volt reá, hisz nemcsak az őskoronázó város közönsége, de még a mi protestáns intelligenciánk is oly keveset tud a Magyar Prot. írod. Társaságról. A bemutatkozó nem volt kimondott propaganda a Társaság mellett, csupán egy nagy szellemi fáklyagyujtás, melynek fényében kitűnt mennyi kincset hordoz a Társaság magában s mily nagy megbízatások várhatnék reá a magyar keresztyénség jövőjében. A fáklya gyújtás fényében s egyszersmind a fénynek szolgáltatásában Kapi Béla püspök, a Társaság aielnöke állott legelői. Ezúttal először hallották őt a fehérváriak s a város legnagyobb termét, a Szent István termet zsúfolásig megtöltő közönség gyönyörködhetett a dunántúliak püspökének ragyogó szó- és gondolatjárásában, melyben a lélek és cselekvés szerint való hazafíság szükségét tárta fel. Megrázóan komoly volt az, amikor a hazaszeretet és lelkiismeret össze- függését elemezte és megragadó a következő záró kép: Egy németalföldi művész élete álmát abban látta, hogy aranyból kiformáljon egy Jézus szob rőt. Egész életén át azon dolgozott, Halottak napján. Izmos mellükön megfeszült a zubbony. Dalos ütemben dobbant le a lábuk. A sapkájukba tearózsát tűztek, Sok könnyes szempár tekintett utánuk. Északon lángok csaptak fel az égig, Dalos ajakkal oda igyekeztek. S daliás, hetyke, víg magyar fiuk Bús lengyel mező katonái lettek. Ott fenn északon ködös volt a táj... Halálnótát sikoltolt fülükbe a szél. Bús szemfedő lett fehér hópehely bői, Fagyos tetemre, mikor jött a tél. Harcos seregek rohamra robogtak, Vén, gyilkos ágyuk egyre dübörögtek... S daliás, hetyke, víg magyar fiuk Bús lengyel mező halottjai lettek. HORVÁTH IMRE. Hű mindhalálig. Irta: Gyurátz Ferenc. 7) Karvaly és Agyaras többi társaiknak Kardosról csak jót beszéltek. Nem győzték dicsérni jóltevő, szíves barátságát '$ felnélkülözött és takarékoskodott, csakhogy minél előbb összegyűljön a szükséges arany. Végre eljött az idő, hogy megformálja a Jézus szobrot. Áhitatos imádkozó lélekkel alakította az anyagot. Mikor elkészült a mű, csodálkozva tapasztalta, hogy a szobor többet nyom, mint az összegyűjtött anyagnak a súlya. Ámulása közben kis inasa lép be s a mester lábához borulva ezt mondja neki: »Ne haragudjék a Mester, nekem is volt egy aranyom, az is benne van<. Vájjon átérzi-e mindenki, hogy neki is van egy aranya s nincs boldogabb dolog, mint azt odaadni. Milyen lenne akkor Magyarország képe! Az estéíy gazdag volt magas színvonalú művészi számokban is. Mau rer Irma énekmüvésznő Hummel Hal- lelujájat és egy Pi'átus-ról szóló költeményt, Országh Tivadar hegedűművész Händel—Hubay Szarghettóját, dr. Molnár Imre dalmű vész régi magyar énekeket, Szilágyi Dezső író egy novelláját adta elő. Keretet Miklós Qéza ref lelkész megnyitója és Gáncs Aladár ev lelkész záróbeszéde szolgáltatott a felejthetetlen esthez. A gyülekezet kérésére másnap Kapi Béla püspök prédikált az ev. templomban. Ámos 8. ll—12. alapján beszélt a legnagyobb éhségről, az Isten igéje utáni éhségről, hangoztatva a bizonyságtevő keresztyénség szükségességét. Istentisztelet után a gyülekezet nevében Gáncs Aladár leik., a nőegylet nevében Giffing Edéné, a Zsuzsanna-Leányegyesület nevében Mirth Ferencné elnök pár szóval, keltették a vágyat a jószívű fehérember megismerésén. A küldöttek egy hét múlva már visszaérkeztek s jelentettéh, hogy a főnök társaival szívesen várja vendégül a kapitányt. — Hamar megjöttetek, gyors híradók vagytok, fiaim, — fogadja őket mosolyogva Kardos. — A télen rosszul ment a halászat, vadászat. Otthon kevés az ennivaló. Tenálad pedig uram, sohasem éheztünk. — Kardos most a hatóságtól és egyesektől is gvámolitva gondosan felkészült a maru indiántörzshöz utazásra. Monk Káro- lyon kivül még négy embert vett magához. Ezek önként vállalkozott fiatal, nőtlen fö'd- mivesek voltak, de közülök az egyik serdülő korában ács, a másik asztalos mesterséget is tanult. Szerzett három teherkocsit, ezeket megrakta élelemmel, ajándékul szánt cikkekkel, fahajlékok építéséhez szükséges szerekkel. A megjelölt időben megérkezett az indián tanyara, hol a főnök tiz alsóbb rendű társával összegyűlve várta fatörzsön ülve. Karvaly és Agyaras oda vezetik a főnök elé, akit így üdvözöl: — Sasszem! Én mint testvér jöttem, békességet hoztam, azt keresek nálatok is. Ezután átadott a főnöknek egy szép Hoffer Irma pedig virágcsokorral üd l vözőlte a fŐpásztort hálás szívvel áldást kérve egész életére. Ä reformáció kettős látása Irta: Magassy Sándor. Minden emlékünnep múltba- éí jövőbelátás. Történeti képek vo nulnak el az ember szemei előtt világhősök és martyrok alakjai ele venednek meg, gyászfátyolok és babérkoszorúk suhannak tova i vagy emelkedik a lélek a múlt di csőségének fényében vagy pedi£’ borongós hangulatában méláz. Do< ha a jelen zür-zavarán áthidalta; magát, elindul a kéklő, titokzatos:* messzeség felé, egetverő hegygea rincet keres s ha megtalálta a leg^j nagyobbat, arra építi fel jövendőé jének erős várát. Vagy pedig eü sem indul, hanem beletemetkezilli a jelenbe azzal a közkeletű jelszó ö val: Minden hiábavaló. Október 31-ike is múltba és jö3 vőbelátás ünnepe. A múlt dicsőé ségén emelkedés azoknak, kiknél * van szemük a látásra és érzékül * az igazsághoz s a jövő homályába! várépítés azoknak, kiknek a hi nem pusztán tudás és ismeret, nen is ide-oda hullámzó érzelgés, ha ; nem életet javító, tudás és ismeret nem is ide-oda hullámzó érzelgés^ hanem életet javító, jellemet neme*o sítő örök krisztusi életerő. A múlt dicsőségét meg kell látn u tajlpipát s egy uj. harci csákányt, társainak» is egy-egy rövidnyelü fejszét. Mind öröm n mel fogadták s a főnök barátságosan mo-oi solygott: — Fejérember, megértettelek, ülj le. A pipát megtömte, rágyújtott s pár szip j| pantás után szomszédjának adta, ki pélll dáját követte. Így a pipa körben járt i: j Kardos is szívott belőle. Ez volt a béké d pipa. Akivel az indián ezt megosztotta, az már nem idegennek, ellenségnek, hanennl ismerősnek, szövetségesnek tekintette. Ez után a kapitány megismertette a jelemről ni takkal célját. — Én testvértek vagyok, ennek bizony o sága az is, hogy fegyvert adtam mindem i teknek. Ti is tudjátok, hogy senki sem el- ) lenségének, hanem csak barátjának, test 1 vérének kezébe ad fegyvert. A főnök és társai helybcnhagyólag bó a lintottak. A vendég tovább folytatta be- d szédét: — A fehérek békességben akarnak ve letek élni. Ha ti nem támadtok, nem rabol o tok: jó barátaitok lesznek, ha baj ér ben- tj neteket: segíteni fognak. De ha folytatjátol j ellenük a harcot, akKor szomorú sors vá r reátok. Belátjátok, hogy a fehér emberei i többen vannak, mint ti. Ha ezután is csal j ellenségeskedésben éltek velük, a támadás i
