Harangszó, 1922

1922-02-12 / 7. szám

i922.$febrnár 12. MARANOSZÖ. 61 mi okból kigyulladt a hajlék, amelyben lakott. Mire a tüzet észrevették már nem lehetett megközelíteni szobácskáját. A hir­telen elharapódzó tűz pár perc alatt meg­emésztette mindenét: ruháit, élelmiszereit — és ami legnagyobb csapás, sok kiadat­lan szépirodalmi müvét, férjének prédiká­cióit, melyeket most készült nyomda alá rendezni, minden féltve őrzött emléktárgyait, a család régi bibliáját stb. A teljesen le­sújtott lelkész-özvegy iránt bizonnyal nagy részvét nyilvánul meg olvasóink körében is. A pécsi diakonia egylet tőle telhetőleg igyekszik a mérhetlen veszteséget szenve­dettnek keze-Ugyére járni, vigasztalni és támogatni. A váraljai leánygyülekezet január 15-én tartotta Péter Sándoi kismányoki lelkész elnöklete alatt rendes évi számadó közgyű­lését. A gyülekezet 1921. évi összes bevé­tele volt 37,790 32 K, kiadása 35,048 02 K. Az év folyamán törlesztett 3500 kor. adós­ságot. Teljesen adósságmentes. Van 1650 korona hadikölcsöne, szép harang- és or­gona-alapja. Anyakönyvi statisztika: szüle­tett 23 gyermek, konfirmáltatott 20 gyer­mek, házasságot kötött 20 pár, elhalt 13 egyén. A fejlődés örvendetes. Scherer Já­nos kántortanitó egyházi férfién^kkart szer­vezett. Az énekkarnak eddig már 42 tagja van. Hetenként 3 estén gyakorolják örven­detes buzgósággal a szebbnél-szebb tem­plomi és halotti énekeket és dalokat. Máris nagyon szép sikerrel dicsekedhetik ez az ji\ dalárda, amelynek fennmaradása elé jó reménységgel tekintenek buzgó tagjai és vezetőjük. A nemescsói gyülekezet aranykönyvé­ben a következő kegyesszívű adakozók örökítették meg nevüket az 1921-ik év fo­lyamán : Harangra adakoztak: Kajtár La- josné 200, Bakk Sándor 500, Horváth Já­nos 200, ifj. Boros Jánosné 100, Bnrnath Sámuelné 50, ifi. Koltay Lajosné 200, Schroth Gyuláné 400, Pintér Lajos 200, Erős János 100, Erős Gyula 100, Sztrokay Lajos 500, Zeberer Vilma 300, Zeberer Gizella 300, Sztrokay Juliska 1000, Erős Gyuláné 150, Schrott Lajosné 200, Takács István 100, ifj. Boros János 1000, id. Boros Jánosné 1000, Pintér Kálmán 100, ifj. Kiss Sándor- né 100, Hidegh György 200, özv. Majláth Andrásné Kőszeg 200, özv. Kovács Mihály- né Lukácsháza 200, Kőrös Lászlóné 50, Czügödi Mihály 1000 K. Templomalapra: Takács Erzsébet Nemescsó 100, Schrott Gyula és neje 200, Borsos Károly Takácsi gyertyákra 100 K-t. A czáki nőegylet buzgalmára nagyon •élénk fényt vet az a szépen sikerült vallá­sos estély, melyet lelkész és tanító nem­létében ők maguk rendeztek 1921. ó-ev ■estéjén. Az ünnepélyen szerepeltek : Hód István, Héra Gyula, Tóth Lidiké és Gazdag János, kik imát mondtak, felolvastak és szavaltak. Az offertórium 800 koronát ered­ményezett. A felpéczi gyülekezet folyó hó 3-án nagyon szépen sikerült Bethlen ünnepélyt tartott a következő műsorral: 1. Közének. Erős várunk nekünk az Isten. 2. Olt. ima és igeolvasás. Síkos Kálmán kjspéczi s. lelkész. 3. Ünnepi beszéd. Bethlen Gábor­nak és korának jellemzése. Mondotta: Sza- lay Mihály lovászpatonai lelkész. 4. Irre­denta dalok. Duett. Énekelték: Bozzay Kálmán és Zathureczky Miklós. 5. Bethlen Gábor. Irta: Csengey Gusztáv. Szavalta: Csillag Erzsébet. 6. Kapi Gy. Isten a mi oltalmunk. Énekelte a férfikar. 7. Ünnepi baaaéd. Az «tune ereje. Mondotta: Németh Károly lébényi lelkész. 8. Irredenta dalok. Duett. Énekelték: Zathureczky Juliska és Karner Irén. 9. Ne ünnepelj magyar: Sza­valta: Fias József. 10. Bartay E. Nemzeti ima. Énekelte a vegveskar. 11. Olt. ima és áldás. Mondotta: Síkos Kálmán kispéczi s. lelkész. 12. Közének. Himnusz. — Az ünnepély után offertórium volt részben a Dt. Luther-Szövetség, részben a háborúban elesett hősök emlékét megörökítő alap ja­vára. összesen befolyt 1160 korona 30 fill. Az alsósági Ev. Ifj Egyesület január 31-én ünnepelte fennállásának második évfordulóját. A két év leforgása alatt tar­tottak hat vallásos templomi ünnepélyt és három szép, hazafias műsoros estét, mely összejöveteleken az egyesület énekkara ügyes énekekkel, a tagok közül többen ér­telmes szavalatokkal működtek közre. Az ifj. egyesület műkedvelői gárdája 5 műked­velői előadással lépett hálás közönsége elé, amely az ifjúság fáradozását mindig meg­értő figyelemmel jutalmazta. Az ifj. egye­sület könyvtára jelenleg 400 drb könyvből áll, mely kellemes szórakozást jelent a ta­goknak, de az otthonlevőknek is, a hosszú téli estéken. A Sántha K. jubileum, a Ha­rangszó, a gyülekezeti harangalap, a sop­roni tanképző intézet kérő szavaira mindig jószívű adományokkal felelt, legutóbb pe­dig a nemesdömölki templom villanybeve­zetési költségeihez 500 koronával járult hozzá. Az ifj. egyesület összesen 6200 Ki­fordított egyházi jótékony célra. Vagyona jelenleg 20,000 korona. A jövendő munkája elé is jó reménységgel és nemes elszánt­sággal tekintenek az egyesület tagjai, akik örömünnepélyükön a Harangszónak újra gyűjtöttek adományokat. A két év króniká­jában meg kell emlékeznünk az alsósági evang. ifj. egyesület lankadatlan buzgalmu vezetőjéről: Hettlinger Gusztáv ev. tanító­ról is. Két évvel ezelőtt ő fáradozott az egyesület megalakítása körül, és azóta is meg nem csüggedve — tanítói hivatalának pontos ellátása mellett — vezeti az egye­sületnek minden dolgait. Jutalma legyen fáradozásáért: a tagok ragaszkodása, há­lája és szeretete, a szülők elismerése és saját magának jó lelkiismerete. Tanitóválasztás. A tokorcsi gyülekezet kántor-tanítója, a kemenesaljai egyházme­gye tanítókarának egyik legrégibb tagja: Szabó László, több évtizedes, fáradságos, de eredményes tanítói működése után — nyugalomba vonult. A megüresedett kán­tortanítói állásra a tokorcsi gyülekezet, a nyugalomba vonult tanítójának három ta­nító-fia közül a legidősebbet: Szabó Jenő kemenesmihályfai 11. tanítót választotta meg. Ezer holdas adomány a miskolci evangélikus egyháznak. Báró Sekkendorf László nagybirtokos végrendeletileg 1046 hold földet hagyományozott a miskolci evangélikus egyházközségnek. A birtok ér­téke meghaladja a 150 millió koronát. Áthelyezés. A honvédelmi miniszter Szabó Gabor százados, ev. tábori lelkészt a szombathelyi honvédkörletparancsnokság- tól a budapestihez helyezte át. Helyébe Jakoby R. Viktor hittanárt nevezték ki Budapestről. Evangélizáló előadássorozatot tartott Székesfehérvárott Gáncs Aladár lelkész január négy vasárnapján: „Találkozás Jé­zussal“ címen. 1. János ev. 4. s—30. Talál­kozás kettesben. 2. Máté ev. 8 . t—4. Kere­sett találkozás. 3. Márk 5 . í—so. Küzdelmes találkozás. 4. Lukács ev. 23 . w—ss. Talál­kozás a kereszten. A lovászpatonai egyházközség január 22-én Bethlen-ünnepélyt tartott a következő műsorral: I. Közének. 2. Igeolvasás. 3. Bethlen Gábor jellemzése. Előadás. Tar­totta a lelkész. 4. Rákóczi Ferenc imádsága. Énekelték az iskolás gyermekek Nagy La­jos kántortanító vezetésével. 5. Csengey Gusztáv: Bethlen Gábor. Szavalta Szekeres Irina. 6. Térj magadhoz drága Sión. Éne­ke'ték az iskolás gyermekek a kántortanító vezetésével. 7. Szalay Mihály: Bethlen bu- csuzása. Szavalta Bácsi Juliska. 8. Ima. 9. Közének. Az offertórium 350 koronát ered­ményezett. Új egyházmegyei elnökség. A vend egyházközségek, hogy a jugoszláv hatósá­gokkal érintkezni tudjanak, kénytelenek voltak külön esperességbe tömörülni. Az új egyházmegyei elnökséget februán 2-án iktatták be hivatalukba. Esperes: Kováts István muraszombati lelkész, egyházmegyei felügyelő dr. Junkunsz Sándor állatorvos lett. A beiktatást Siftár Károly bodóhegyi lelkész végezte CSALÁDI értesítő. Halálozás. Nagy részvéttel temették el Sopronban Bothár Máriát, Bothár Dániel líceumi tanár leányát. Ugyancsak elhaltak Sopronban: Durst Antal és Jáni Ferenc. A két köztiszteletben és becsülésben álló aggastyán nagy szere­pet vitt annak idején Sopron kereskedő- és iparéletében, nemkülönben buzgó tagjai voltak az ev. anyaszentegyháznak. Talabér József polg. isk. növendék 15 éves korában Czelldömölkön elhunyt Áldás emlékükre 1 Aranylakodalom. A lébényi gvülcke- aetnek tizenhárom éven át volt buzgó gond­noka, Unger Lőrinc, február hó 1-én ünne­pelte Trehauzer Zsuzsannával kötött boldog házasságának ötvenedik évfordulóját. HÍREK. = • (■Ilii MII I »»«SÍM»»»»« «••»••»IMIIM Ml WMiM XL Pius néven Ratti Achilles lett az új pápa. Jelenleg 65 éves. Kiváló tudós. 1921 óta Milánó érseke volt. Meggyilkolták a Japán miniszterel­nököt. Takashi japán miniszterelnököt meggyilkolták. Rövid időn belül ez már a második japán miniszterelnök, aki áldozatul esik a politika szenvedélyességének. Mozgalom az erkölcstelen táncok ellen. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szö­vetségének debreceni intéző bizottsága legutóbbi ülésén elhatározta, hogy minden erejével küzdeni fog az erkölcstelen táncok, elsősorban az úgynevezett shimmy ellen. Mozgalmat indít a bálokon és más nyilvá­nos helyeken megnyilvánuló oktalan fényű­zés ellen, amivel egyesek az éhező és nyomorgó tisztviselők és munkásosztály türelmetlenségét fokozzák. Végül akciót indít a kártyázás, de főleg a kártyázó tiszt­viselők ellen. Farkashordák garázdálkodnak a csíki hegyekben. A csíki hegyekben annyira elszaporodtak a farkasok, mióta az oláhok szigorúan megtiltottak minden fegyvervise­lést és vadászatot, hogy alig van nap, anélkül, hogy valamelyik községben ne garázdálkodjanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom