Harangszó, 1922

1922-01-01 / 1. szám

1922. január 1. HARANQSZÓ. 7 delühez, gondolatokban gazdag, mély val­lásosságra valló és a jelen viszonyokhoz illő hazafias tanulságokat von le. Zügn Tercsi és Füchs János theol. halig. Haydn II. Symphoniiját játszották zongorán nagy készültséggel és megértéssel, úgyszintén szépen szerepelt Scherer József theol. halig, aki hegedűn Fuchs János theol. halig, zongorakisérete mellett Mendelsohn és Sckumann egy-egy szerzeményét adta elő. A jól sikerült családi estely a Hym- nusszal fejeződött be. Barcson advent 1-sö vasárnapján 5 órakor az ev. imaházban jól sikerült, szép vallásos estélyt tartottak Fuchs Pál evang. tanító vezetése alatt a következő műsor szerint: 1. Közének a 115 sz. é. 1. 2. v. 2. Ádventi ima és elmélkedés, Ézs. 42. 1—8. versei alapján, tartotta Fuchs Pál tanító. 3. „Áldott, aki jött“, énekelte az ifjúság. 4. „Advent“ szavalta: Füle Ilonka. 5. „Lelkünk hol találja“, énekelte az ifjúság. 6. „Jelszavunk: Előre 1“ szavalta Fuchs Anna. 7. „Magyarország ami...“ énekelte Füle Ilonka. 8. „Lengyel himnusz", éne­kelte a tanuló ifjúság. 9. „Des kiodes Engel“, szavalta Albrecht F. 10. „Gott der Herr“, énekelte az ifjúság. 11. „Miatyánk“, szavalta Lubonyai Ilona. 12. „Hiszekegy“, eiőadla Geizler Zsuzsi. 13. Himnusz. Az ünnepségen felekezeti különbség nélkül igen sokan vettek részt. Az offer- lórium 628 korona volt. A magyarkereszturl leánygvülekezet ádvent lll-ik vasárnapján a „Dunántúli Luther-Szövetség“ céljaira vallásos estélyt tartott a következő műsorral: 1. Közének. 119. sz. 2. Ima Kiss Lajos tanító. 3. Gá­lyarab. Szavaita Kovács Lidia. 4. Irredenta dalok. Cimbalmon játszotta Gőcze Gyula s. lelkész. 5. Vallási és nemzeti megújho­dás. Felolvasás Tartotta Pál Béla s. lel­kész. 6. Óh miként fogadjalak... Énekelte Kiss Lajos ev. tanító vezetése mellett a magvarkereszturi ev. ifjúsági vegyeskar. 7. A hazáról. (Petőfi) Szavalta Takacs József orvostanhallgató. 8. Kuruc dalok. Cimbal­mon játszotta Gőcze Gyula s. lelkész. 9. Pókayné. Szavalta Tóth Samuné. 10. Záró­ima. Pál Béla s. lelkész. 11. Hymnusz. A vallásos est végeztével tartott offer- tórium: 666 40 K. A mérgest gyülekezet december 18-án szépen sikerült vallásos estélyt tartott a következő műsorral : 1. Közének. 2. Ima s írásmagyarázat. Tartotta Ihász László kis- baboti lelkész. 3. Qyőry Vilmos: Dicsőség a magasság Istenének. Szavalta Nagy Mi­hály. 4. Mit tehet a kér. család a magyar nemzet talpraállítása érdekeben ? Irta s felolvasta Baráth József helybeli lelkész. 5. Vargha Gyuláne: Győzelem Szavalta Pálka András. 6. Sántha Károly: Lesz még egyszer ünnep a világon. Szavalta Varga Mihály. 7. Záróima s közének. A Offertori­um jövedelme a Harangszó javára 84 kor. Tárnokrétiben ádvent 4. vasárnapján a Luther-Szövetség vallásos estélyt tartott. Az estélynek középpontja Németh Károly lébényi lelkésznek „A gyülekezetnek szer­ves munkája a társadalmi téren“ egvházias munkára, tömörítésre buzdító lebiiencselő előadása volt. E körül csoportosultak a többi vallásos buzgóságot keltő pontok: Közének Ima. Kol 9.12—17. alapján tartott irásmagyarázatban tárta fel az ádventi gyü­lekezet képét Kovács L. Jövel Megváltó. Szavalta Kovács Linus. A világlátó. Sza­valta Jáni Ilka. Majd Sümegi Sándor veze­tésével a gyermekek kara zengte a magyar Hiszekegyet bizalmas, hitetébresztő hangon. Ima, közének zárta be a szépen sikerült estélyt. Offertórium 326'80 K-t jövedelme­zett fele részben a Luther-Szövetség javára. Orgonaavatás és Luther-Szövetség! ünnep Sikátoron. Feledhetetlen szép ün­nepély voll Sikátoron december 11-en. A gyülekezetnek rég várt óhaja teljesült, mi­dőn a reformáció 400 éves emlékére ren­delt orgonát most adta át magasztos ren­deltetésének. Az orgona felavatása a dél­előtti istentisztelet hereiében ment végbe, amikor Takács Elek esperes intézett a templomot zsúfolásig megtöltő hívekhez a 150. zsoltár alapján szívet-lelket megható beszédet elismeréssel adózva egyrészt a hívek áldozatkészségéért, másrészt buzdítva őket a hithűségre, egyházszeretetre. Az eszmékben gazdag beszéd maradandó ha­tást gyakorolt a hallgatóságra, akik kö­zött vidékiek és más vallásuak is nagyon szép számmal voltak jelen. Az orgona 80,000 koronába került. Árát a hívek köz­adakozás útján adlák össze. — Délután a Luther-Szövetségi ünnepély folyt le gazdag változatos műsorral, amelynek kimagasló két pontja a S/.upper Ernőné szavalata és ösomoss lstvánné soló éneke. Takács Elek esperes szabad előadása, Papp József ny. tanítóképző intézeti igazgató, egyházközségi felügyelő ez alkalomra küldött felolvasása gazdagították a változatos műsort. Úgy a délelőtti istentiszteleten, mint a délutáni ünnepélyen Halwax Károly tanító által ala­kított énekkarok többszólamú énekekkel nyújtottak lelki élvezetet a hallgatóknak. A nemescsói nőegylet szépen sikerült vallásos estétyt rendezett ádvent harmadik vasárnapján. Az ünnepélyen Saródy Gyula lelkész mondott imát, majd írásmagyaráza­tot és felolvasást tartott. Czipott Juliska, Komjáthy Julis, Kajtár Gyula és Takacs Sándor költeményeiket áterezve szépen szavaltak. Közben Badics Ádám tanító ve­zetésével adott eiő egyházi és hazafias énekeket. Weöres István gyülekezeti fel­ügyelő beszéde és a lelkész imája után Himnusz éneklésével éri véget a lelkeket felemelő ünnepély. Az offertórium 976 K-t eredményezett A sárvári evang. gyülekezetben az ád­venti időkben 3 vallásos estélyt tartottak. Még pedig ádvent 2-ik, 3-ik és 4-ik va­sárnapján. Az ádvent 2-ik vasárnapi vallásos, es­tély műsora: 1. Közének. 2. Ima. 3. Éne­kelt : Bognár Sári. 4. Szavalt: Talabér An- nuska. 5. Varga József lelkész tartott elő­adást azon kérdésről: „Kicsoda az em­ber ?“ és szólt az északi, vagyis a tegnapi emberről 6. Szavalt: Karát Gyula. 7. Ima. 8. Közének. Az ádvent 3-ik vasárnapi vallásos es­tély műsora: 1. Közének. 2. Ima 3 Sza­vait : Talabér Ferenc. 4. Énekelt: özv. Maj- lát Sándorné. 5 Varga József lelkész foly­tatta a „Kicsoda az ember?“ című érteke­zést és szólt a „Mai, vagyis a modern emberrőt.“ 6. Szavalt: Király Erzsi. 7. Ima. 8. Közének Az ádvent 4-ik vasárnapi vallásos es­tély műsora: L Közének. 2. Ima. 3. Sza­valt : Majlát Ari. 4. Énekelt: Bognár Bözsi, hegedűn és orgonán kisérték Herszeg K. tanító. Szabó Ferenc és Bognár József. 5. Szavalt: Fónyad Gyula. 6. Varga József lelkész foytatta és befejezte „Micsoda az ember?" című értekezését és szólt a „Hol­napi, vagyis a jövő emberéről. 7. Hegedűn játszott: Szabó Ferenc és Bognár József. 8 Szavalt: Trombitás Margit. 9. Ima. 10. Közének. A vallásos estélyek rendezését Berke Böske, a leányegylet elnöke végezte. Újabban egyházi célra adakoztak : N. N. szegényalapra 100, N. N. lelkészlaképítési alapra 1470, Falaky Józsefne szegény alapra 50, Bindschedler Emil templom alapra Amerikából 2000, Schweriner János sze­gényeknek 800, özv. Molnár Palné harang alapra 100, Laschóber Gizella harang alapra Amerikából 200, Gayer Endre szegények karácsonyára 1000 K-t. A tabi ev nőegylet eddigi szokás sze­rint ádvent IV. vasárnapján ez évben is rendezett vallásos estélyt a következő műsorral: Közének. Lelkész imája. Sze­gény asszony könyve. Szavaita: Konrád Rózsika. Keresztelő János. Felolvasta: Gyarmathy Ferenc ev lelkész. Orgona- jáiék: Takáts Zoltán tanító. Éji látogatás. Szavalta: Kadlicskó Bözsike. Lelkész imája. Közének. A sikerült esten a közönség a templomot zsúfolásig megtöltötte. A mihályii leánygyülekezet ádvent IV. vasárnapján a „Dunántúli Luther-Szövet­ség“ céljaira vallásos estélyt tartott a kö­vetkező műsorral: 1. Közének 25 sz. 2. Ima. Takáts József tanító. 3. Édesanyánk... Szavalta Bakó Jolika. 4. Gusztáv Adolf éneke. Énekelte Takáts József tanító veze­tése mellett a mihályii ev. elemi iskolai vegyeskar. 5. Boldog a ház... Szavalta Göiíye Jolán. 6. Mire van szükségünk? Beszéd. Tartotta Böjtös László lelkész. 7. Isten. Szavalta Bálint Margit. 8. Ne csüggedj el kicsiny sereg. . . Énekelte az ismétlő iskolai vegyeskar. 9. Jövel Meg­váltó... Szavalta Pál Béla s. lelkész. 10. Záróima. Pál Béla s. lelkész. 11. Hymnusz. A vallásos est végeztével tartott offer­tórium : 674 40 K A tapolcafői ev. leánygyülekezet ádvent 3. vasárnapján a templomban szépen sikerült vallásos estélyt tartott, amelynek műsora a következő volt: 1. Közének. 2. Ádventi fohász, inondoita Nánik Péter tanító. 3. Jézus gyógyít Csite Károlytól, felolvasta Jokuti Lidia. 4. Ádventi napok­ban, szavalta Raiki Eszter. 5. Jézussal, szavalta Kéföl Lidia. 6. Bibliai versek, mondotta Szokodi Vilma. Közben a tanító harmonium kísérete meliett énekeltek: Ki­rály Margit, Szokodi Vilma, Kéföl Lidia, Kéföl Julcsa és Kiss Tini. 7. Befejező imát mondott Nánik Péter tanító. 8 Közének. Az estély végeztével az offertórium harang­alapra 115 korona volt. Uj Fosdick könyv a magyar piacon. Akik a Mester jellemét és Imádság értelmét ismerik, örömmel fogják hallani, hogy Fosdicknak, a ma élő evangéliumi Írók kétségkívül egyik legjobbikának „Hit ér­telme“ című könyve megjelenik a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség ki­adásában. Ez a könyv is, mint kéi elődje a Szentirás vezetése mellett napi- és heti­jegyzetekben tárgyalja az emberi léleknek legalapvetőbb tartozékát: a hitet. Az egyes fejezetek címei: A hit és az élet kockázatos útja; A hit, mint a tudás útja; Hit a sze­mélyes Istenben; Hit és bizalom; A hit értelmi nehézségei; A hit legnagyoob aka­dálya ; Hit és természettudomány; Hit és hangulatok ; Hit az Isten komolyságában ; Hit a Megváltó Krisztusban: Bűnbocsánat; Hit a Megváltó Krisztusban: Erő a hit közössége. Ez a könyv is elsősorban ige- hirdetőinknek tesz jó szolgálatot, úgy sze­mélyes életükben, mint munkájukban, de legnagyobb haszonnal olvashatja mindenki, aki értelmileg és gyakorlatilag akarja el­mélyíteni hitét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom