Harangszó, 1917

1917-04-06 / 15. szám

114

HARANQSZÓ.

1917. május 6.

mok, tündérmesék és színezett képek ; mily szépek vagytok ti mind! Szépek, mint a mosoly, szépek, mint a bim- bdfakadás. Kár, hogy láthatatlan, lehelletfinom fátylát rátok borítja a szenvedés.

Mikor az emberek először lépnek ki az élet nehézkés utaira, kezdik észrevenni, hogy a szenvedés lépést tart velük. Ha néha-néha, — egér- utat nyerve mögöttük is hagyhatják, csakhamar utoléri őket és ilyenkor újra kezdik a versenyt, a szenvedéssel. Dolgoznak, fáradnak, hogy a szenvedést egy kis időre maguk mögött hagyhassák. Ha sikerül: örülnek, kacagnak és jólérzik magukat. Ábrándoznak és álmodoznak. Gyönyörködve nézik a kéklő ég, ezüstfényü csillagait. Mosolyognak a virágoknak, mert ilyenkor észreveszik, hogy a virágok is nekik mosolyognak. Hűvös pompájuk és gyenge illatuk, lelkűket simogatja. Belenevetnek a hajnal aranyködébe. Kéklő bokrokon és üde virágmezőkön, kábultan utaznak végig tekintetükkel. Lágynak, éltetőnek találják a nyári napsugárt, ha arcukra hinti fényét és hevét. Dalt sejtenek, a szelek misztikus zúgásában, s valami boldogság félét éreznek a lelkűkben, örülnek az örömnek. Szenvedélyes rajongói az életnek, melytől egyre több jót, több üdvöt várnak. Várakozásuk közben, ismét utoléri őket a szenvedés. Láthatatlan kezét vállukra téve; hangtalan hangjával fülükbe súgja: >Örültetek és boldogok voltatok! Most szenvednetek kell.« És újra kezdik. Szenvednek. Sóhajtoznak. Könnyeznek. Testi fájdalmakat és lelki kínokat élnek át. Csak azért, hogy egy szép reggelen, múló örömökre ébredjenek. Mert a szenvedés, az öröm, felváltják egymást.

A világháború őrült forgatagában, a szenvedés, ólyomsulylyal nehezedik lelkünkre. Éltünk hajója, a szenvedések halálthozó tengerén hánykódik évek óta. Most nincs öröm. Most csak szenvedés van velünk. Száz meg száz millió szív fetreng a kin- padon. Elnézem az embereket, hogy miként várakoznak és szenvednek. Reménykedésük közben is arcukra szaladnak szemeikből a könnyek. Sóhajuk imádság. Hangjuk kérelem. Szemükből kialudt a fény. Arcukon van valami, mi a dércsipte virághoz hasonlít. Tekintetük tele van sírással, sóhajtással, gyásszal. Sajnálom őket. Sajnálom azokat, akik úgy szenvednek, mint én. De vannak, akik nem úgy szenvednek, mert mások szenvedéseit észre sem veszik, érzéktelenek iránta, vagy örülnek neki. Ezek nem érdemlik meg nevüket, ezek még nem állnak azon a magaslaton, ahol igazán emberré lesz az ember. Ezeket nem sajnálom, mert ők sem sajnálnak senkit. Ezeknek kell most a szenvedés, hogy gőgös állati arcukra, a szelídség és jóság fénye üljön. Az élet tárháza, szenvedéssel van tele. A levegőhullámok, kínokat hánynak a vértől ázott földre. Nem is tudom, kik szenvednek többet. Azok-e, akik a fronton küzdenek? vagy azok, akik itthon értük remegnek ? Sokat szenvedünk. Egyszerre, egész életre valót. A bányász csákányától agyon hasogatott föld, adja ki a nemes ércet. A szenvedések viharából kikerülve, minden elhullott könycsepp, egy gyöngyszemet terem. Gyönyörűbb, szebb és tökéletesebb élet vár reánk. Megfogja hozni a szenvedések mézédes gyümölcsét. Meghozza az üdvöt, a nyugalmat, a békét és ránk borítja vágyaink örökzöld koszorúját.

Szeretném a szenvedést elhessegetni, vagy szép szavakkal, mesébe illő ígéretekkel megvesztegetni, hogy költözzön el innen egy másik bolygóra, — a holdba. . .

Gazdag kalászok.

— Idézetek. Jellemzések. —

Luther a felsőbbség megváltoztatásáról. »A felsőbbséget változtatni és a felsőbbséget megjavítani két egymástól oly messze eső dolog, mint ég és föld. A változtatás, az könnyen sikerülhet; a megjavítás nehéz és veszedelmes. És miért? Mert nem a mi akaratunktól függ, nem rajtunk áll, hanem egyesegyedül az Istennek kezében és hatalmában van. Az oktalan népség azonban nem sokat kérdi, hogy mikép lesz jobbá, hanem csak azt, mikép lesz mássá. Ha rosszabbá lesz, akkor megint csak mást akar. így kap aztán legyek helyébe méheket, méhek helyébe darazsakat.«

Evangélikus nyomda.

A dunántúli evangéliomi egyesület az elmúlt évben Nagykanizsán tartott közgyűlésén egy kerületi evangéliomi egyesületi nyomdának részvénytársasági alapon való felállítását határozta el. A felállítás alapfeltételeinek és módozatainak megbeszélésére, a szükséges számításoknak megtételére és minden

a felállítással kapcsolatos ügyekben való tájékoztatás szervezésére egy több tagból álló bizottságot küldött ki, melynek élén Vargha Gyula esperes áll. A felállítandó nyomda tulajdonképpen jubileumi alkotás lenne a reformáció 400-dik évfordulója alkalmából. A szervezésre kiküldött bizottság csak a közel múltban küldötte el a lelkészi hivatalok utján a gyülekezetekhez intézett meleg hangú felhívását a részvények jegyzése tárgyában. Egy- egy részvény ára 50 kor.-ban van megállapítva.

Szalay Mihály, lapunk felelős szerkesztője, lelkes áldozatkészségről tanúskodó „Diákotthon Sopronban“ cimü legutóbbi cikkében a többek között ezeket mondja: Ha dunántúli egyházkerületünk biztos alapot tud vetni a soproni diákotthonnak, jól megtudja oldani a kőszegi leányiskola folyamatban levő átalakítását és erősíteni tudja soproni tanítóképző intézetünket, akkor ne törjük fejünket valami uj jubileumi alkotáson; ennél szebben nem ünnepelhetjük a múltat és nem készülhetünk jobban a jövőre.

Ezekhez a felemelő szavakhoz, amelyek minden bizonnyal minden egyházát szerető evangélikus kebelben lelkes visszhangra találtak, legyen szabad nekem még a következő gondolatokat hozzá tennem: ig^p, megtartani, megerősíteni mindazt, amit a jelenben birunk és visszaszerezni a múltból azt, ami őseinknek, hithü apáinknak már a reformáció hajnalhasadásakor a Krisztusbani élő hit mellett legszebb ékességük volt. És akkor az élő hitből fakadó áldozatkészségnek a megnyilatkozásában a jubileumi esztendőben tündököljön követendő példa gyanánt előttünk egy Nádasdy Tamás fényes csillaga, ki Üjszigeten, Sárvár mellett Vasmegyében iskolát építtetett és az iskola mellé nyomdát állíttatott fel 1537-ben.

Nádasdy Tamás nyomdája volt tulajdonképpen az első nyomda Magyarországon. A katholikusok csak 50 évvel később tettek szert nyomdára.

Hogy a nyomdának, könyveknek, a sajtónak ma micsoda fontos szerepük van az állam, az egyház életében, az hosszabb magyarázatra nem szorul. És hogy mi evangélikusok a nyomda, a könyvek, az újságok, egyszóval a sajtótermékek tekintetében mennyire elmaradtunk, mennyire kicsavarták kezeinkből