Harangszó, 1916
1916-10-08 / 30. szám
240. HARANGSZO. 1916. október 8. alább három korona napszámra, valamint megfelelő elszállásolásra és élelmezésre van igénye. — Ez a rendelet természetesen csak azokra vonatkozik, akik az ország belsejében, nem pedig a működő hadseregnél teljesítenek szolgálatot. A harctéren levők szabadságolását a hadseregfőparancsnokság szabályozza s ott más szempontok az irányadók. Drágább lett a posta. Az állam kiadásainak növekedése szükségessé teszi bevételének növelését. Ez magyarázza meg, hogy a pósta is megdrágult. Az uj rend szerint ezentúl a levélportó 15 fillér lesz, a helyi forgalomban pedig 10 fillér. A rendes levélsulyon túl minden húsz gramm után 5 fillér. A levelezőlap ára 8 fillér, olyan levelezőlapoké azonban, amelyeken nincs a postai frankójegy nyomása, 10 fillér. Nyomtatványok 10 grammig 2 fillért fizetnek, üzleti papírok 50 grammonkint 5 fillért, áruminták 50 grammonkint 5 fillért. Az ajánlási dij a posta portón kivül helyben és vidéken 25 fillér. A pénzeslevelek, a rendes ajánlott levelek diját és a nyilvánított érték minden 300 koronája után 10 fillért fizetnek. A csomagszállitási dij 5 kilogrammig 70 fillér, 10 kilogrammig 150 fillér, 15 kilogrammig 250 fillér, 20 kilogrammig 350 fillér. Ausztriába az alapdij 5 kilogrammig 80 fillér, Németországba pedig 1 korona. Értéknyilvánitással ellátott csomagnál a nyilvánított érték minden 300 koronája után még 10 fillér fizetendő. A postautalvány dija a belföldön 10 koronáig 15 fillér, azontúl 50 koronánként 5 fillérrel több. Az utalványok kézbesítéséért 10 koronáig 5 fillér, ezentúl pedig 10 fillér jár, amelyet a feladáskor kell beszedni. A hirlapbélyeg-kedvezmény nem jár többé oly sajtótermékeknek, amelyek főleg hirdetési célokat szolgálnak és kizárólag vagy túlnyomó részben egy vagy több cég üzleti cikkeinek ajánlására vonatkoznak. Az uj díjszabás október elsején lépett életbe. Megdrágult táviratozás. A kereskedelemügyi miniszter elrendelte, hogy szeptember 28-tól kezdve, vasárnap és ünnepnapok kivételével, a délután négy órától esti kilenc óráig feladásra kerülő nem sürgős magántáviratok után valamennyi táviró és távbeszélő hivatalnál a rendes táviratozási díjon felül egy korona pótdij fizetendő. Az esti kilenc órától reggeli hét óráig terjedő időben, továbbá vasárnap és ünnepnapokon a napok bármely órájában valamennyi hivatalnál csak sürgős magán- táviratokat lehet feladni, amelyek után háromszoros távirási dijat kell fizetni. Sürgős táviratokért az előbb említett egy korona pótdij nem jár. Megjelenik a szappanrendelet. A szappannal űzött hallatlan visszaélések, mint már jelentettük, arra indították a kormányt, hogy rendeletileg szabályozza a szappan forgalmát és árát A rendelet elkészítésével a nemrég alakult Olaj- és zsiradékügyi bizottságot bízták meg, amely mint halljuk, elkészítette a rendeletet. Minthogy a rendelet elkészítésében az illetékes minisztériumok referensei is részt vettek, biztosra lehet venni, hogy ez a rendelet a legközelebbi napokban már a nyilvánosság elé kerül. Úgy halljuk, hogy a rendelet csak egy minőségű hadiszappan előállítását engedi meg és megállapítja ennek maximális árát. A gyártással és kereskedéssel csak azok a cégek foglalkozhatnak, amelyek már a háború előtt is foglalkoztak vele. A maximális ár természetesen jóval alacsonyabb lesz, mint a mai piaci ár. A tengerikészletek felhasználása és legmagasabb ára. Terjedelmes kormány- rendelet jelent meg, melyben a kormány intézkedik a tengerikészletek felhasználásáról, forgalombahozataláról és közszükségleti célokra való igénybevételéről. A rendelet értelmében a termelő tengerikész- letéböl annyit amennyi saját házi és gazdasági szükségletének megfelel, erre a célra szabadon felhasználhat. A termelő saját tengeritermésének felhasználásával a saját szükségletén felül további eladás céljára is hizlalhat sertéseket, de ha tovább eladás céljára négynél több sertést akar hizlalni, ezt csak alispání előzetes engedéllyel teheti. A tengeriért a következő legmagasabb időszaki árakat száz kilogrammonként és tengeri fajonként a következőben állapította meg a kormány, megjegyezte, hogy az árak csöves tengerire vonatkoznak és zárjelben a megszabott tengeri árát közöljük. 1916. évi szeptember—október 26 K, (34 50); november 26.90 K, (35.—); december 27.80 K, (35.50); 1917 január 28.70 K, (36.-); február 29.60 K, (36.50); március 30.50 K, (37.—); április 31 40 K, (37.50); május vagy későbbi hónap 32.30 K, (38.-). Az ország dolgáról. A képviselőház folytatólagos ülésein folytatta az élelmezési vitát. Nagyon sok keserű igazságokkal teli beszéd hangzott el. Tisza István miniszterelnök is felszólalt s beismerte, hogy szükség van élelmezési központra. Az lehetetlen állapot, hogy egyesek, akiknek több pénzük van, mindent felhalmozzanak és zsírban, húsban dúskáljanak, mások pedig koplaljanak és szenvedjenek. így tehát valószínűleg hamarosan felállítják az élelmezési központot. A képviselöházat december 10-ig elnapolták. A katonai szolgálatot teljesítő képviselők visszatértek hadtestükhöz. A nagyvilágból. Románia vesztesége. A legújabb veszteségi statisztika, amelyet a hadügyminisztérium a román hadsereget eddig ért veszteségekről közzétett, azt a feltűnő adatot tartalmazza, hogy a hadsereg eddig több mint 71 000 embert és több mint 3200 tisztet vesztett. Ez a nagy veszteség annál feltűnőbb, mert a román hadsereg létszáma mindössze hat-hétszázezer ember. A Bremen amerikai útja. Egy újság közlése szerint a Bremen tengeralattjáró kereskedelmi hajó megérkezett Amerikába. A Bremen közvetlenül a Deutschland megérkezése után futott ki Brémából. Rakománya legfőképpen nagyértékü festék-anyagból és gyógyszerekből áll. Hindenburg a német hadikölcsönért. A berlini újságok mind közük Hindenburg néhány soros kéziratát, amelylyel az ötödik német hadikölcsönérdekében agitál. A vezértábornagy a következőket írja : „A német nép ellenségeit nemcsak karddal, hanem pénzzel is meg fogja verni. Ezt fogja bizonyítani a hadikölcsön. Nagyföhadiszállás, 1916. szeptember 11. Von Hindenburg, vezértábornagy. Olvassátok a bibliát. Hol biblia a házban nincs, • Hiányzik ott a legfőbb kincs Tanyát a sátán ütött ott, Do Isten nem lel hajlékot. Zsolt. 119., 105.: Október 8. vasárnap, Qal. 5, 25—6. 10 „ 9. hétfő, 139. Zsolt. 1—12. „ 10. kedd, „ „ 13—24. „ 11. szerda, 32. Zsolt. „ 12. csüt., Jerem. siral. 3, 31—42. „ 13. péntek, Máthé 7, 1—5. „ 14. szombat, Róm. 2, 1—11. Egy KÖNYVKERESKEDŐ és egy BETŰSZEDŐ tanuló felvétetik Wellisch Bélánál Szentgotthárdon. Pályázat. A nemescsói (Vas m.) evang. egyházközség hadbavonult kántortanitó- jának helyettesítésére tanítót vagy tanítónőt keres. Fizetése : egy kis bútorozott szoba, télre fütő anyag, a tanév idejére havonként 100 korona. Az iskola osztatlan. Jelentkezéseket azonnal kér Éder József ev. lelkész. Pályázati hirdetés. Gácsliget (Nógrád-megye) evang. kántortanitdt keres. Fizetése államsegéllyel 2400 korona, tanulók száma 36. A község Va órányira van a vasúti állomástól. Kérvények a maskó- falvi ev. lelkészi hivatalnál (u. p. Gács, Nógrád-megye) adandók be. 2—2 Iskolaszék. Okleveles kisdedóvónö helyettes tanítónőnek, vagy jó családba nevelőnőnek ajánlkozik. Oklevele általános jeles. Megkeresések és ajánlatok a Harangszó szerkesztőségéhez küldendők. 4—x Tanítónőt keresek, evangélikus vallásut, négy leánykám mellé, egyik polgári és három elemi tanításához. Zongora tudással, német nyelvet tudók előnyben. — Erdélyszky Emil Pta Ketnenes, u. p. Kemenes- magasi. (Vas m.) 7_x Nyomatott Wellisch Béla villamüzemü könyvnyomdájában Szentgotthárdon.