Harangszó, 1910-1911

1911-01-08 / 6. szám

1911- január 8. 'Harangszó. 7. oldal. .egy uj templom és papiak felépí­tésével ünnepli meg. A nagyszabású építkezésre a gyülekezet eddig már mintegy 230 ezer koronát gyűjtött össze. A jó Isten segítse őket nemes törekvésükben. Az amerikai evangélikusok. A bányai egyházkerület legutóbbi közgyűlésén y elhatározta, hogy az Amerikában élő 1 magyar evangélikusokkal szorosabb kapcsolatot létesít. A kérdést egy kü­lön bizottság tanulmányozza. Bárcsak megtalálnák az útját annak, hogy ho­gyan lehet szorosabbá tenni elszakadt evang. véreink és magyar evang. egy­házunk között az összekötő kapcsot. A toronyalap javára. A magvar- gencsi (Vasmegye) nőegyesület az uj esztendő első napját nemes munkával szentelte meg. Vallásos estélyt tartott s annak jövedelmét a toronyalap ja­vára fordíiotta. A szépen sikerült/ es­télyen Bándy Miklós segédlelkész tar­tott felolvasást „A nő szerepédről, az iskolás gyermekek Szabó Antal tanító vezetésével énekeltek, Szabó Géza pedig két szép költeményt szavalt. Itthonról. A trónörökös Budapesten. Ferenc Ferdinánd kir. herceg a magyar trón jövendő örököse egy napig itt volt nálunk Budapesten. A koronás király megbizásából jött, hogy az u. n. delegációt trónbeszéddel megnyissa. A megnyitás meg is történt és min­denki nagy csodálkozással vette észre, hogy a trónörökös igen szépen, tisztán beszéli a magyar nyelvet. Később azután Héderváry miniszterelnököt is kihallgatáson fogadta s nagy elisme­réssel beszélt a magyar népről s Budapest szép fejlődéserői. A trón­örökös valószínűleg a királlyal együtt nemsokára Budapestre ‘érkeznek s hosszabb időt töltenek Magyar fővá­rosunkban. Vilmos császár magyar doktor. A kolozsvári tudományos egyetem II. Vilmost, a németek hatalmas császárát tiszteletbeli doktorrá választotta. Ezt pedi> azért tette, mert a hatalmas császár mindig jó szívvel viseltetett nemzetünk iránt, elismerte hősi múl­túnkat és nagy hivatásunkat. A császár a kitüntetést elfogadta. Az ország dolgáról. Ünnepeltek a képviselők. A hon­atyák is szünidőt kaptak. Karácsony előtt való nap bezárták a tanácsko­zásokat s egészen január 3-ig nem tartott gyűlést a képviselőház. Most ismét a szerb kereskedelmi szerző­dést vették elő s azt tárgyalják le. A kormány munkaterve. A kor­mány előtt még óriási sok teendő van. A kereskedelmi szerződés letár- gyalása után elkezdődik a bank-vita. Ez előreláthatóan nagyon hosszú lesz, mert az összes ellenzéki pártok majd­nem minden emberüket beszéltetik ennél a kérdésnél Ha azután ezzel végeztek, —: de hát ki tudja, hogy mikor végeznek ? — akkor az újonc- javaslatot, majd az állami költség- vetést tárgyaljak le. A választói jog kiterjesztéséről csak akkor tanács­kozik a ház, ha már a népszámlálás adatai ismertesek. A kormány és vele együtt sokan attól félnek, hogy a nemzetiségi vidékeken, az olahok, tótok közt a választójog kiterjesztése könnyen veszélyeztethetné a magyar­ság ügyét. Éppen azért ezt a javaslatot csak a legvégén akarják előterjeszteni. A nép támogatása. Abban a mun­katervben, melyet a kormány kará­csonykor kiadott, néhány figyelemre méltó pontot találunk. így például Serényi Béla földmivelésügyi miniszier javaslatot készíttet, hogy a gazdák közt 40"/0 árkedvezéssei tenyészálla­tokat osszanak ki. Ugyancsak ren- deztetni akarja a legelő-ügyet. Sőt rá gondol a gondolkodó nép vállain nyugvó sok teherre, a földekre be­táblázott drága kamatú kölcsönökre és valami módon könnyíteni akar a kisgazdák adósság-terhein. Hát majd meglátjuk és annak idején hirül adjuk, hogy a szép tervek közül hány való­sul meg I ? A katonai szolgálat. A védőerő újjászervezésénél is fontos javaslatok kerülnek a képviselőház asztalára. Ugyanis nemcsak a két évi szolgá­lati időt akarják behozni, hanem egy­szersmind a fegyvergyakorlatra bevo­nult katonák családjának segítéséről is törvényileg akarnak gondoskodni. Ebben is nagy igazság van. Mert miért szenvedjen az a szegény család akkor, mikor a családfönntartó, mint katona a hazáját szolgálja? Bár lenne ebből a javaslatból is mielőbb törvény! A nagyvilágból. Békealapitvány. Egy dúsgazdag ame­rikai nagy ur, Carnegie ötven milliós alapítványt tett, hogy ennek segélyé­vel a világbéke előmozdításán munkál­kodjanak. Bányaszerencsétlenség. Angolor­sz-igban, Boltonban borzasztó bánya­szerencsétlenség történt. Egy munkás vigyázatlansága miatt robbanás történt s az aknák bedőltek. Az összehal­mozódott kőtörmelék elállta a mene­külők útját, a mérges gázok megfoj­tották őket. A szerencsétlenségnek 343 halottja van, ezek közül 153 családos ember volt. Az árván maradt gyer­mekek száma megközelíti az ezret. A portugál forradalom. Úgy látszik Portugáliában meg most sincs befe­jezve a forrada om. Legalább arról érkezik hir, hogy az egész országban nagy az elégedetlenség. Összeeskü­vésnek jöttek nyomára, melynek célja a királyt visszahívni az országba. Sokakat letartóztattak. Háború előtt. Kínából is háborús híreket hoznak az újságok. Japánnal vetekszik és gyűlölködik ez a sok milliónyi sárga nép. Hir szerint Kina biztosította magának Amerika segít­ségét s azon van, hogy tavasszal beleköthessen Japánba. Hála Isten, a tavasz még messze van s addig a jó Isten áthúzhatja a hatalom-vágyó népek számításait. Földrengés Görögországban. Görög­országban megint sűrűn ismétlődnek a földrengések. Legutóbb Elisz tarto­mányban rázkódott meg a föld s egész községeket elpusztított. A nép éjsza­kákat töltött kinn a szabad ég alatt szakadó esőben. Sok százan idegen országokba menekültek. Szerencsétlenség Newyorkban. A new-yorki központi pályaudvaron nagy szerencsétlenség történt. Egy vonat nekiment az ütköző baknak, minek következtében a vonaton levő acetilén tartók felrobbantak. A robbanás ereje olyan nagy volt, hogy nemcsak a pályaudvaron, hanem a közeli utcák­ban is házak dűltek össze. A szeren­csétlenségnek 50 halott és 300 sebesült áldozata van. Olvassátok a bibliát! Zsolt. 119., 105. Hol biblia a házban nincs, Tanyát a sátán ütött ott, Hiányzik ott a legtöbb kincs, De isten nem lel hajlékot. Január 8 vasárnap Ev. Luk 2., 41—52. „ 9. hétfő Rom. lev. 6., 16—23. „ 10. kedd Ezsaiás 40., 31 „ 11 szerda Zsolt. 73., 23—24. „ 12. csütörtök Hoseas 14., 8. „ 13. péntek Péter II 1. 3., 18. „ 14. szombat János ev 3., 16—21. , 15. vasárnap János ev. 2., 1—11. „ 16. hétfő Zsoltár 143. „ 17 kedd Mózes 5. könyv 33., 3. „ 18. szerda Luk. 17., 5—10. , 19. csütörtök Zsoltár 116, 12—19. 20. péntek János ev. 1., 16—18. „ 21. szombat Rom. lev. 12., 18—21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom