Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1970-10-10
r n- 83 -- Törekedtünk az állami- és pártfunkciók szétválasztására és egyes elvtársaknál figyelembe vettük az eddigi leterhelés hátasait. Számoltunk a soron következő tanácsi, szakszervezeti cs KISZ ya-_ lasztásokkal és több jelöltként számításba jovo elvtarsat, valamint a korábbi Pártbizottság egy-egy tagját javasoljuk, hogy e választásoknál vegyék figyelembe.- A kerület jelentős számú egészségügyi és tudományos intézete szükségessé tette, hogy fokozott figyelmet fordítsunk arra, hogy kommuniltfLakembáeink, kutatóink tudományos fejődését biztosítsuk. Ezért törekedtünk, hogy a szakmai továbbképző,5 ^dXS?zo?tsá«i érdekében egy-egy elvtársat időszakosan menbesitsunk partbizoutsagi megbízatása alól.- A jelölő munkánk során természetesen figyelembe vettük az eddigi PB tagok aktivitását, munkásságát es reszveoelet a kerületi politika alakításában. «intcéq7itő munka során természetesen támaszkodtunk a pártszerve_ zetek°véíeményére, hiszen a javasolt elvtársakat a pártszervezetek ismerik a legjobban. Kedves Elvtársak ! Általános tapasztalatunk, hogy a társadalmi munkának, a pártmegbizabásnak tekintélye van kerületünkben* Hozzájárultak ehhez azok az akciók is, amelyeket a kerületi Pártbizottság a jubileumi évfordulók jegyeben szervezett. Párttagságunk tudja, hogy a kerületi pártmozgalom harcolt és harcol az ellen, hogy csak addig figyeljen egy-egy kísérje életfunkcióban van. Szükséges, hogy később is figyelemmel kísérje eiev útját, ismerje egyéni gondjait, oroméit. A jelölő bizottság javasolja és kéri az újonnan “^választásra kerulő^Párbbizottságot, hogy a pártmunkát an kisérje figyelemmel és gondjaikat, örömeiket a jövőben is eki qp czivüpvének. irigyeljen arra, hogy azok az elvbarsak, akiket a ILiSSIS ?&tértékéziét nem választ majd újra, érezzék továbbra gf^^SntójuSa nagy szükség van, ehhez a kerülethez tartoznak, érezzék itt jól magukat. A Pártbizottság tagjainak javasolja: 1, / Bacsó Ferenc 2. / Balogh Miklós 5./ dr.Bekési Andrásne 4. / dr.Békési Lajos 5. / dr.Boross Zoltán 6. / Borsos Imre 7. / dr.Osók Károly 8. / dr.Doleschall Sándor 9. / Fekete Sándor 10. / dr.Földes István 11. / Gábos László 12. / dr.Gelencsér József 13. / Harmat István 14. / Honvéd Tibor 15. / dr.Hutás Imre L------------|