Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1963-08-30

* •:> J II, Az 1963 első félévi tervteljesités helyzete, a második félévi feladatok. Farkas elv tár8: A Végrehajtóbizottság beszámolóját jónak tartom, e5'"í To ó'á\’JPüTCek: “a napirend tárgyalását, s el is fogadom. Vállalatunk első féléves munkájáról egész röviden szeretnék szólni. A feladatokat teljesítettük. A vállalat dolgozóinak, gazdasági és mozgalmi vezetőinek munkáját úgy értékeljük, hogy mindent megtett a feladatok végrehajtásáért, jól dolgoztak. Többek között helyrehoz­tuk a csorbát, mely a kombájgyártáo területén volt , s a most gyár­tót gépeink a közmegelégedést váltottak ki. A féléves terünkkel kapcsolatban és az előttünk álló feladatokkal kapcsolatosan. Jelen helyzetünkkel kapcsolatosan. A kormány határozatának értelmé­ben ffi célkitűzés a hiradástechnikai gépgyár létrehozása és több iparág ellátása célgépekkel. A kormányhatározat a kerületben egy komoly iparág létesítését veti fel. A híradástechnikai és erősáramú iparágat kell ellátni célgépekkel. A kormány ezzel műszaki fejlesz­tést, a munka termelékenységének növekedését, gazdaságosabb munka f kozását,k±xání« szakosítást kiván megvalósítani. Eddig a BHG és a többi vállalatok saját maguk gyártottak a munkájukhoz szükséges célgépeket. De ezenkívül a fúrógépek családja is hozzánk fog tartoz-Tehát üzemünk előtt igen nagy, renftkivül jelentős feladatok állnak és a feladatokat igen rohamos.n meg kell oldani,hogy egy példát mondjak a híradástechnikai gépekben nekünk a duplláját kell gyártani, S ezt a munkátnekünk aúcjEXXX hatalmas munkák köz en kell megoldani. Az EMAG termelési értékének 70-B0£/a-át kell csinálnunk, ugyanakkor z-n uj profilt is k*ki kell gyártanunk. Ez az uj profilt 30-35^-ot je­lent. Ízt úgy kell ,egoldani, hogy a mennyiségi és minőségi prob­­lémák mellett a szellemi erők mindnagyobb koncentrálása, kihasználása szükséges, A gazdasági Bizottság határozata értelmében a fúrógép** gyáregység kitelepítésre volt szánva. Felülvizsgáltuk a betelepítés kérdését. Nemcsak a fúrógépek betelepí­tése szükséges, hanem a híradástechnikai gépek gyártá;áraz.fel kell készülnünk. Mellett az BMAG mennyiségi tervét is teljesítenünk kell. Szükséges a műszaki fejlesztés is, s ugyanakkor megfeleő előnyöket is kell teremtenünk. S mindezeket március 31-ig akarjuk megvalósítani. Mit jelent a betelepítés? £zt, hoW dolgozóink 8C$-át kell ipe^oz­­gatnunk, s műhelyeit is. 3 az BMAG termékeneinek gyártásához az összes fe-tételeket biztosítani kell,tárgyi és személiy féltéte­­• leket. A korszerű gyártáshoz a műszaki fjelesztési eszközöket biztosítani kelle. Ezek a feladatok rendkívül nagyok, s a határidő nagyon szűk. Első feladatnak tekintjük dolgozóinkkal szót érteni.Az átszervezés szükségessé teszi a telepítést, s szűk égés ez gyártmányaik fejlesz­téséhez. , _ , , ügy látjuk az első félévben sik rült eleget tenni ezeknek a felada­toknak, sikerült megteremteni az áopjait, s olyan hangukatAtksusnuskrac légkört teremteni, mely a legfontosabb problémákat személyi kérdé­sek, vezetési problémák, gazdasági és politikai kérdések tekinteté- L ben sikerült rendezni, A szemléletet helyesen sikerült kialakítani- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom