Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1963-10-17
xx* —■———-----—^ ^ ' 00 ' * \) ■ I- 2 -Győrke elvtárs vezetése alatt tovább folytatódott az elvtelen, fondorlatos, végtelen rosszindul atuan alakúié munka. Készitgeti elő, úgy az igazgató, mint a párt Végrehajtó Bizottságának tagjainak leváltásét a legpártszerütRienebb módon. Napirenden szerepel a koliek^iv vezetés megsértése. T)l. Zaknr eiv+árs úgy lett elküldve 5 hénapos pártiskoiára, hogy még csak velem, szervező titkárral sem beszélte meg. A VB nem járult hozzá. A raunkásőr századparancsnokot leváltásra javasolta, azt H VB elfogadta, majd később kiderült, hogy nevezett elvtárssai nem lett beszélye. Akkor szerzett tudomásáréi, araikor már az uj századparancsnok el Kezdett dolgozni. ( A Varga elvtárs és Győrke el vtárs ak közötti személyi hajszát azon keresztül is érzékeltette: "A Végrehajtó Bizottság előtt Ázereoiő moirend**X legtöbb esetben attól jobb, hogy Varga elvtárssai kaocsolatosan tartalmaz-e kritikai megjegyzéseket." Pl. a munkástilusrói szél é anyag, ezért vol+ jó. Vagy a pártéoitéssel képcsőin t0B anyag azért nem voi+, jó, rÁert nem tartalmazott ilyesmit, A VB-n belül két tábor van. Hincs egys 'ges megítélés fontos el vl, tárgyi és személyi kérdésekben. A VB szemlélete rendkívül heterogén, az uj felfogásnak megfelelő munkastílus kialakításában is. Kifogásolta Nagy el vtárs, hogy Győrke elvtárs úgy beszél a párt Vh-n belül tisztséget viselő e1v+ársakró1 "Sameszaim". Hogy egyéni presztiszén ne essen csorba, sok esetben hajlamos a VB tagjainak a lejáratására. Jelenleg olyan helyzetet értünk meg, hogy oártaktivisták, köztük pártbizottnági tagok nem vállalnak szivesen munkát. Ennek alapvető oka, hogy a jelentésekben szubjek+iv igényeket ken, in *>tve kellet kielégíteni, azaz t0rzitarii ken a valé helyzetet. "Fázunk ettől." 7,ni ez Sándor el vtárs, ágit.prop sfeitkár: Nagyon sok káros szemlélet és gyakorlat van a párt VB-n, a pártbizottságon belül. Ezek felismerésében nagyon sokat segített a Budaoes+l Pártbizottság jelenlegi vizsgálódása. A párt VB-nken belül nagyon sokat foglalkozunk gazdasági kérdésekkel. Nagyon mélyre megyünk, ha eljutunk oda, hogy hozzuk a tervet, vagy nem hozzuk, de annak hogyanja, mikéntje nem fo gi aikoztat0tt bennünket, nem saját profilunkba vágó nuB szerekkel dolgozunk. Győrke el vtárs haverokkal veszi körű1 magét. Testi-lei ki jóbarátja Bátri a munkaügyi osztály vezetője, valamint Tóth /rná d gy'! ^egységvezető. Nem egy bátor jószág nálunk a kri+ilo , de méginkább félnek em-, I f ' -raW -----—-------—" " 'fe L____—___________-torere_______-___■- TO_ ■_ — —-... - - - --.v , ... reW....