Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1962-10-20/2
-i « • <- 11 -j ' . . IX. ■ .• ' ' ■ ' . .11" - ■ ; A spartakiad versenyeken-számottevő lemorszolódás nincsen. Ezt. úgy értük el, hogy egyrészt 'csak a legminimálisabb anyagi költséggel terheltük csapatainkat, másrészt ^ egy-egy csoport mindig ugyanazon a pályán és napon játszotta mérkőzéseit. í ■ • I. -A lemorzsolódást akadályoztuk meg azzal, is, egy á pályákat és tornatermeket a versenyekre általában a kerület' területén biztosítottuk, igy nem kényszerigettük a csapatokat órás utazásokra. Az I. spartakiad jó eredményei és tapasztalatai alapján 1960-61. évre kiirtuk a II. Ifjúsági spartakiadót. A II.Ifjúsági Spartakiad versenyei során ’a spartakiad népszerűsége tovább növekedett es úgy színvonalban, mint a résztvevő csapatok számában felülmúlta az előző évit. Az eddig lebonyolított -Sportágak versenyein a legnépszerűbb a kispuskalövő verseny volt, melyen a II. Ifj.Spartakiadon 119 csapat, a III.Ifjúsági Spartakiadon 100 csapat vett részt. Továbbá a másik ^ legkedveltebb sportág' lett a kispuskás labdarúgás. 1961-62. évre -kiírtuk a III.Ifjúsági Spartakiadot. Ez utóbbi sparta kiad már nem volt olyán sikeres, mint az előző kettő. Kisebb létszámmal szervezetlenebből indult, ill. folyt. A beindulásnál nem volt a kerületben ISB elnök, sőt a TST elnök Is akkor foglalta el helyét. A versenyek késve indultak és gazda nélkül. Mire az uj ISB elnök át tudta fogni az.összes sportágat, addig javában kellett volna folyni a versenyeknek. Az uj iskolai bajnoki rendszer következtében az iskolások nem vettek részt a spartakiadon, csupán a kispuskalövészetben és az úszásban. A III.Ifjúsági spartakiad kiírása már csak S sportágat tartalmazott és ebből csupán 6 sportág .lebonyolítására került sor, mégpedig: 1,/ kispályás labdarúgás., ág -2./ úszás, 3./ kispuskalövészet 4./ asztalitenisz ■ 5*/ röplabda . \ 0./ sakk A természetjárásban nem indítottunk csapatversenyekét, hanem,túrákat irtunk ki. A túrákon azonban nagyon kevesen jelentek meg. As eddig lezajlott- túrákon llo-en vettek részt központilag, valamint a 'túravezető tanfolyam tagjainak túrán 30 főj összesen 140 fő. A kézilabda spartakiad elmaradt, mivel nagyon késjam táv aszódott, télen nem lehetett rendezni téremlíiány miatt, áprilisban viszont olyan sok verseny, tanfolyam, • villámtoma volt, hogy erre már nem jutott idő, így most júniusban fogjuk májú a VII kupa keretén belül rendezni a kézilabda bajnokságot. Valamint azonban itt is tettünk 4-5•középiskolai csapat részére indítottunk külön egy kézilabda versenyt, hogy ez 1962-63-as iskolai' ba-jnokságraszs- ezek a csapatok összeálljanak. 229 J r /