Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1959-02-24
■ Az egyik ilyen dolog: Dezső eivtárs elmondotta, hogy nem politizáltt,rt,'k«g'f«lVl8“én.''‘'lrté szeretni felhívni a figyelmet. Van egy olyan jelenség, hogy a különböző rendezvényeket, fórumokat, ámlmiadT' létrehozzuk a töraegszervezetekat, öncélúvá válik, nem viszünk bele politikai tartalmat és nem arra használjuk fel, ami miatt létrehoztuk, hanem valami öncélú csevegés folyik a tömegekkel és saját akti, vístáinkat agitáljuk. Tehát azt szeretné érzékeltetni, hogy ezirányu munkába sokkal több politikai tartalmat kell belevinni. Erre van mód és lehetőség, ezt undSadc bizonyítja az elmúlt két év. Ehhez kapcsolódik az, hogy küzdeni kell az olyan szemlélet ellen, amely még mindig megtalálható a Tanácsban egyes személyeknél, amit úgy lehetne megfogalmazni, hogy politikamentességet. Ne hivatali feladatnak lássák ottani tevékenységüket, hanem mozgalmi feladatnak, amely a párt és a Tanács tömegkapcsolatát segíti kiépíteni. Komoly előrehaladás van ott, hogy a Tanácsot, mint választott testületet ne becsüljék le. Küzdeni kell az olyan nézetek ellen - ami még a tanácstagoknál is meg van - hogyakülönbÖző bizottságokat leüecsülik,_nem látják azok fontosságát.Sz nem azonos azzal, amit Benkóczi elvtárs kifogásolt, hogy sok a bizottság, mert ez is igaz. De yanfigjjuakik nem fontosnak, hogy aktívákkal dolgozzanak és ezen keresztül lebecsix \ a választókat, a munkát 1 A bizottságok munkáját tisztázni kell, sok a fedés. Ezt meg kell szüntetni, hogy egy irányba dolgozzanak. A kommunista tanácstagok azt már értik, hogy a Tanács államhatalmi szerv, a munkáshatalom függ tőle, de azt már kevéssé értik meg,hogy mennyiben tömegszervezet is. A tanácstagok nem nagyon szeretnek a lakosságnak nemet mondani, mert félnek, hogy ezzei tekintélyükön csorba esik . Gondolkozni kell a Tanácsnál azon, hogyan lehetne még több embertUM*^ a munkába. Ennek nemcsak a bizottságokba való töraörités a módja, átmeneti feladatokkal is merni kell megbízni az embereket. Tanácsülésekre jooban kell mozgósítani a lakosságot, mint ahogy eddig tettük. A Tanács legutóbb 60 millió i’t-03 költségvetést tárgyalt, de erről nem nagyon sokan tudnak. Ilyen fontos dolgok tárgyalásánál i nagyobb tömeget kellene mozgósítani a tanácsülésre. Emlékezni kell, í hogy 1956. XI.44-én milyen népes tanácsülés volt. hem akarja elhtóténi, hogy mi ne tudnánk mozgósítani ilyen esetben. A Tanács pártszervezete azt tudatosítsa az emberekben, hogy igenis kell ott náluk a politikai munka. A kommunistákban és Piros elvtársnál főleg van olyan szemlélethogy a tömegkapcsolatot hivatalból is kötelesek erősíteni, de az, hogy az emberek meg vannak-e győződve arról, hogy amit tesznek helyes és jó és szükséges é3 meggyőződé sből teszi ezt. A panaszok számát illetően ezt úgy kell elképzelni, hogy 1 ember lo-szer bent jár egy hónapban a Tanácsnál és esetleg nem is egy hanem több személlyel és ez mindig egy nxpxxsx panaszos félnek van .számítva. El kell érni, hogy a lakóterületi pártcsoportok jobban legyenek ihföííiáliííá-tóé lakóterületet érintő kérdésekről, mert ez hiányom amint eat_a legut ébtoi.. érte ke zlétükön kiáé r’ült . —— - ~ s - —* Dezső" eivtárs elmondotta, hogy''e'gy~'Td'őszakban nem bíztak a tömeg szervezetek munkájában. Ez hiba s megállapítható, hogy az együttműködés még mindig nem jó nemcsak szervezetileg, hanem politikailag is. Előfordul , hogy rendezvény van a Corvin téren, de a műsor nem ismeretes. A Tanács híradóba helyes lenne a tömegszervezetekből delegálni embereket, hogy a lakosság tájékoztatását tudják ■xTtnirx'éarTs+T biztosítani. te®' • - ■ • ” ; ... 7 • ' 'd-WBm ‘ • . m ■ ■■ ff■. ■ x ff.?..; .. v ’ .■kék ... 00te0XffX0"0 te" .""Xff:/ 111 ' 1 & . ' n 1 min /ír................................................ — . ,———---------------------------------------------------------------— : ■ ~ ' I 1 i