1989. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
214
M000 * • * > • I i- 18 A kiküldött napirend szerint a társadalmi munkaverseny szabályzat követkzene, de gondolom mindenki megkapta pótanyagként a tanácsülésünkre kerülő lakás koncepcióval kapcsolatos állásfoglalást,tervezet javaslatát. Azt kérem, hogy akkor ezt vegyük elő. Sikerült áttanulmányozni? Rikli Erzsébet kér szót: Kérem ,hogy a Végrehajtó Bizottság a szünet után tárgyalja, azért kértem vissza mert nem akárkiről van szó.Értem. Térjünk rá a harmadik napirendi pontra, a társadalmi munka- ot verseny hatályon kivül helyezése cimű napirendre előadó: dr. Bácsfalusi Ernő, va -e hozzá megjegyzés? Bácsfalusi Ernő: Egy-két mondat erejéig szertnék hivatkozni az 1988 .évi társadalmi munkaverseny értékelése során kialakult helyzetre aminek a következtében annak kapcsán vágül is a kerületi tanács elnök, főosztályvezetői értekezlet olyan álláspontra jutott, hogy a társadalmi munkaverseny a kerületek közötti társadalmi munkaverseny eddig alkalmazott formájának a fenntartása nem indokolt és végül is az 1990. évi értékelésnél már ennek a hatályon kivül helyezését tartották szükségesnek,tehát az 1988.évi értékelés alapján kioszott helyezések i11.megá1lapitott helyezéseket követően 1990.tavaszán már nem kerülhet sor az 1989.évi verseny ill.a versenyek után meg is szűnne a kerületek között és a társadalmi munka ösztönzését másúton módon kell megoldani. Néhány kerü- OT let az a tanács elnöki értekezleten elhangzottak alapján j . 1 i ugyhiszem hogy valami félreértés következtében pályázatot nyújtott be az 1989.évi tásadalmi munkaakciók támogatására- ezzel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy 1989. évi tervben rendelkkezésre állt 16,5 m ft-ot a VB. az 1988.évi verseny értékelése alapján már felhasználta kiosztotta az ott helyezést elért kerületi tanácsok között tehát 1989.évben pénz már nem áll rendelkezésre a kerületek társadalmi munkaverseny mozgalmának tájékoztatására. 1990.évi terven milyen módon oldjuk meg ezt a témát az mág az 1990.tervezési munka során fog eldőlni, köszönöm szépen. » ! fa i -mim—______________ ___________ I I * —„ ---------- -----------— ---------------—-—-——— ----------—— - —■------------——---------------------------- ■ ” X ■ i __________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________