1967. január 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

143

a legutóbbi idegenforgalmi munkabizottsági ülésen is kértük, hogy az Országos Idegenforgalmi Hivatal ne csak erkölcsileg támogassa ezt a területet, hanem esetleg annak közmüveitéséhez is járuljon hozzá anyagi eszközökkel* Yitéz elvtárs azt mondta, hogy erre egyelőre nem tud konkrét választ adni és nem nagyon bizik abban, hogy jelentősebb beruházást tud végrehajtani. Az idegenforgalmi munkabizottságnak egyértelműen az volt a javaslata, hogy ezt a kérést továbbra is tartsuk evidenciában és hivatalosan tárgyaljuk meg az Országos Idegenforgalmi Hiva­tallal. Azt* tudom válaszolni Rózsa elvtárs kérdésére, van módja és lehetősége az Országos Idegenforgalmi Hivatalnak* arra, hogy egy nagyobb összeggel az egyes létesítendő objektumok kisebb közmüvesltési kitt költségeihez hozzá tud járulni. Sós György: T. Elvtársak! Nagyon időszerű ezzel a római­parti kérdéssel foglalkozni annál is inkább, mert nem minden megyében van ilyen szép táj, mint a Dunakanyar. Pest megye maga is nagyon sokat tesz a Dunakanyar kiépitésére, üdülőtelepek létesítésére, valamint az idegenforgalom szervei és vezetői is elég sok áldozatot hoznak a Dunakanyarért. Az a véleményem tehát, hogy ez nagyon időszerű pont, ks± hiszen a Rómapart fekvése legalább olyan kedvező, mint a Dunakanyaré, közelebb van Pesthez, jobb a közlekedés, ott van a HÉT, jó autóút van, dunai hajójárat. Nyilvánvaló tehát, hogy többel/kellene tennija a Római partért és nagyvonalúbban kellene gondoskodni róla. A budapesti emberek már 50 éve vagy régebben szeretik a Római partot, vasámaponkint 100-120.000 ember befogadására alkalmas terület, két—három kiépített strandján 20—25.000 ember üdülhet, nem beszélve a csónakházakról. Ha azonban a part mentén megfelelő létesítményeket emelnénk, oampingM-tábort állítanánk fel, xtx a túlzsúfolt ttrandokat megnövelnénk, ennél nagyobb töme- Msszxget is be tudna fogadni a Rómaipart. Nem akarok jósolni, de helyet lehet itt teremteni vasámaponkint 150-200.000 üdülő számára is. Nagyon helyeslem a telekrendezést, a part szabaddá tételét. A Balatonnál és a Dunánál is van ezen a téren egy csomó hibái Magánszemélyek és állami vállalatok úgy építkeznek rá a partra, hogy a viz mentén végigmenni nem lehet, a part mellett nincs hely ±xlx letelepedésre, csak úgy a vízben lehetne megkerülni a telkeket, mert a kerítések, az épületek vagy a növényzet egészen lehuzódik a partra. Ahol meg lehet csinálni, ott el kellene érni azt, hogy ha nem is több kilométer hosszan, i de / , 4 ]- 33 - * I __________________________Áíts ; j

Next

/
Oldalképek
Tartalom