Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Kovács Melinda: Dr. Samassa József egri érsek (1828-1912)

KOVÁCS MELINDA DR. SAMASSA JÓZSEF EGRI ÉRSEK (1828-1912) Samassa József 1828. szeptember 30-án született Aranyosmaróton, Bars vármegyé­ben. Az elemi és középiskolákat Nyitrán, Léván és Esztergomban végezte. 1843-ban lépett egyházi pályára, először a pozsonyi Emericanumba, egy év után a nagyszombati papnevelő intézetbe került, majd 1847-ben a bécsi Pazmaneumban folytatta tanulmá­nyait. 1 1852. július 23-án szentelték pappá. A nagyszombati gimnázium görög nyelv és irodalom tanáraként kezdte meg pályáját. 1854-ben nevezték ki a pesti központi pap­nevelő intézet tanulmányi felügyelőjévé. Már ekkor kitűnt erős magyarságtudata és rendíthetetlen szókimondása. Amikor a Bach-korszakban az osztrákok a magyar taná­rok képességeit megkérdőjelezték, értekezésben kelt a magyar tudományosság klasszikus műveltségének védelmére. 1859-ben az esztergomi teológia bibliai tanszé­kére került. 1861-ben a pesti egyetem újszövetségi tanárává nevezték ki. 2 1869-ben szülővárosában, Aranyosmaróton országgyűlési képviselővé választot­ták. Képviselőként a Deák-párthoz csatlakozott, Báró Eötvös József kultuszminiszter osztálytanácsosává nevezte ki. 3 Az 1870-ben megnyíló katolikus autonómiai kongresszuson Esztergom megye papságát képviselte, nem sokkal ezután címzetes apát és esztergomi kanonok lett. 4 1871. január l-jén nevezték ki szepesi püspökké. Figyelme rögtön az egyházi és iskolai viszonyok, valamint a közművelődés javítására irányult. Az egyházkormány­zat korszerűsítését szorgalmazta, egyházi beszédeiben, körleveleiben papságát a haza­szeretet és a tudományos képzettség fontosságára figyelmeztette, mert csak így tudják betölteni hivatásukat. Az újonnan alapított szepesi püspökséget - annak csekély jöve­delme miatt - saját vagyonából másfél év alatt több mint 100 000 forinttal támogatta. 4000 forinttal alapot hozott létre az egyházmegyei nyugalmazott papok javára, plébá­nosait évi 200 forinttal, káplánjait évi 70 forinttal segélyezte. 5000 forintot fordított parókiák építésére és nagyobbítására. A népművelés fejlesztésére mintegy 10 000 fo­rint értékben új iskolákat építtetett, meglévőket nagyobbíttatott, korszerűsíttetett. Evenként 3000 ezer forinttal támogatta a tanítókat, 1000 forinttal azok özvegyeit és ár­váit. A hazai művészet is mecénásra talált Samassában, a Magyar Tudományos Aka­1 Egri Érseki Levéltár Archívum secr. 40/1 2 Uo. 3 Uo. 4 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom