Archívum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)
Csiffáry Gergely: Lenkey János emléke a magyar irodalomban • 57
helyszínül. 30 Fekete Sándor „Lenkey tábornok" c. drámájáról egy tévéjáték is készült Hajdúfy Miklós rendezésében, amelyet 1985. október 6-án esti főműsoridőben be is mutattak. Száraz György 1972-ben írt egy drámát, amelynek címe „A nagyszerű halál", s alcíme Drámai utójáték egy történelmi tragédiához. A Száraz György-féle színdarabot a Gyulai Várszínház 1974. július 5-én mutatta be először. 31 A darab cselekménye a gyulai Wenckheim-kastélyban játszódik 1849 őszén, ahol a magyar hadsereg tábornoki karához tartozó tisztek sorában Damjanich, Kiss Ernő, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Poeltenberg Ernő mellett Lenkey János is tartózkodik. Gyula a helyszíne a történelmi tragédiának, ahol az orosz fogságban lévő magyar tábornokokat átadják az osztrákoknak. A drámában elénk állított Lenkey János csupán mellékszereplő, aki a lelki és fizikai összeomlás határán van, gondolatai is kuszáltak, helyenként zavarosak, állapota bemutatásával mintegy előrevetíti az író a később beteljesülő sorsát. Gerencsér Miklós „Aradi napló" c. történelmi regényében állít emléket Lenkey Jánosnak. 32 Ez a regény egy képzeletbeli napló, s az aradi foglyok naplói adják ehhez a nyersanyagot. A regényben az író foglalkozik Lenkey sorsával, végigkíséri fizikai-szellemi romlását. A Lenkeyről készült irodalmi munkák két ío téma körül íródtak. Az egyik a Lenkey vezette huszárszázad hazatérése. Petőfi verse, Putnoki verses epikája egyaránt ezt a kiemelkedő haditettet hangsúlyozzák érthető módon, ugyanis Lenkeynek a sikeres szökése rendkívüli népszerűséget szerzett. Amikor az ország az önvédelmi háborúra kényszerült, s saját hadsereget kell szerveznie, az ő példája a kortársakra gyújtóhatású volt. A másik téma az aradi fogság, illetve a fogságba esés. Fekete Sándor, Száraz György színpadi művei, vagy Gerencsér Miklós történelmi regénye e témakörben készültek. Más témában nincs Lenkey Jánosról készült mű, de nem is kell ezen csodálkozni. Eletének erről a két időszakáról vannak viszonylag bőven források, visszaemlékezések. Sajnos Lenkey nem írt naplót, s alig néhány eredeti levele maradt meg, ezek azonban egy ember gondolatvilágába alig engednek betekinteni. Életének utolsó tragikus részéről, a börtönbeli elmeállapota romlásáról, 1849. szeptemFEKETE Sándor író jegyzetével az Agria '80. játékán bemutatott darab első része megjelent a Hevesi Szemle 1980. 3. számában, a 7-13. lapokon a drámához írt szerzői előszóval. A dráma megjelent KARDOS György (szerk.): Rivalda 73-74. Nyolc magyar színmű. Bp. 1975. 631-730. lapokon. GERENCSÉR Miklós: Aradi napló. Történelmi regény. Bp. 1981. 350-536. lapjai Lenkey Jánosról is szólnak. 63