Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 19. (Eger, 2010)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kárbin Ákos: Lukács László „főfinánc” Eger város „szabottelvű” követe 1896-ban • 137
A kormánypárti sajtó nem osztozik abban, hogy Szederkényi sokat tett volna a városért. Emlékeztetnek arra, hogy Szederkényi volt az, aki sokáig ellenezte a reáliskola létrejöttét, aki vasúti vállalkozót ajánlott ugyan, de szállítani már nem tudott. Az ő igazi érdeme, hogy elvét sutba dobta, mint választási elnök „mintaválasztásokat” tartott, fut-fát ígért, viszont semmit nem váltott be. Egerben nincs 48-as jelölt, Szederkényi nem más, mint hamis cégér és hamis jelszavak alatt bujkáló kalandor klerikális párt jelöltjei Mindkét sajtóorgánum beszámol az egri szabadelvű ún. ,fukácsi küldöttség” eredményességéről. Azonban érdekes, hogy az Egri Híradó olyan eseményről tudósított, amely még meg sem történt, ugyanis a találkozó a küldöttség és a miniszter között október 14-én jött létre, viszont a lap már 13-án cikkez a ,pzabottelvüek” akciójáról.60 Tehát 1896 október 14-én Budapesten járt a 8-án az erre az alkalomra felállított bizottság, amelyet délután 4 órakor fogadott a miniszter.65 66 67 A küldöttség kb. negyven főt tett ki, akik mind birtokosok, ügyvédek, kereskedők, iparosok voltak. Az újság a cikkben hivatkozva az Egri Híradó ellentétes hírközlésére azt állítja, hogy a hivatalnoki karból nem vettek részt a küldöttség útján.08 Lukácsnak Kállay Zoltán főispán mutatta be Babies Bélát az egri szabadelvűek elnökét. Majd a pénzügyminiszter úr beszédet mondott, amelyben megköszönte a képviselőjelöltséget és kijelentette, hogy azt elfogadja, „amennyiben önök azon véleményen vannak, hogyha én felvenném ott a harcot, az ügyeiknek valamelyest hasznára válhat.'”69 Aztán szólt arról, hogy szándékában áll Egerbe utazni, ahol bemutatná programját. Miután végzett a beszédével Grónay Sándor polgármester bemutatta neki a küldöttség tagjait. Ezt követően a küldöttség a Royal vendéglőben közös vacsorán vett részt báró Bánffy Dezső miniszterelnökkel, Darányi Ignác földművelésügyi miniszterrel és nem utolsó sorban Lukács Lászlóval. Még azon a héten október 18-án vasárnap a pénzügyminiszter úr Egerbe látogatott. Az Egri Újság alapos részletességgel számolt be az eseményről, mivel több oldalon keresztül taglalja a nevezetes nap történéseit. Nagy nap volt ez egy vidéki város életében, igazi sürgés-forgás volt a vasútállomás körül, ahol már 9 órakor már mozdulni sem lehetett.70 A város nagy számú értelmisége, birtokosa, iparosa jelen volt, hintók, lovasok keresték maguknak a helyet a kordonnal elzárt terület környékén. Lukács külön vonaton érkezett Füzesabonyba, ahol már 30 tagú küldöttség várta, a köszöntés után tovább indultak Egerbe. Az út során Lukács sokat érdeklődött a város közgazdasági állapotáról, a szőlőkultúra fejlő65 Egri Újság 1896. október 13. 3. 66 Egri Híradó 1896. október 13.5. 67 Egri Újság 1896. október 16. 3-4 68 Egri Újság 1896. október 16. 3. 69 Egri Újság 1896. október 16. 3. 70 Egri Újság 1896. október 20. 1. 150