Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 15. (Eger, 1998)
TANULMÁNYOK • KÖZLEMÉNYEK - Hajagos József: Knézich Károly aradi vértanú (1808-1849) • 157
voltak feladni a Dunántúlt, majd a fővárosukat. A kritikussá vált katonai helyzetben a január 2-iki pesti haditanács elrendelte a bácskai és a bánáti csapatok felrendelését a Közép-Tisza vidékére. A rendelkezés célja a magyar csapatok ellentámadáshoz történő összpontosítása volt. Ez viszont egyet jelentett azzal, hogy a bácskai csapatoknak császári erőkkel kell megütközniük, ami tarthatatlanná tette Esterházy és a hozzá hasonlóan gondolkodók tisztek helyzetét. A kivonulást elrendelő parancs problémát jelentett a magyar ügy iránt elkötelezett tisztek számára is. Többen - nem alaptalanul - attól tartottak, hogy a Délvidék feladásával a szerbek bosszúszomjának teszik ki a vidék magyar és német lakosságát. Törökbecsén a bánáti és bácskai csapatok parancsnokai írásban kérték a Hadügyminisztériumot a kivonulási parancs módosítására. Január első napjaiban a Bácskában tartózkodott a Hadügyminisztérium katonai osztályának a vezetője, Nádosy Sándor is, azzal a megbízással, hogy kivizsgálja a tisztikar rossz hangulatáról a fővárosba érkezett híreket. Nádosy azonban Esterházyhoz hasonlóan gondolkodott. Mindketten úgy vélték, hogy a háború Magyarországra nézve hamarosan vereséget hoz, s ezért a császári csapatok elleni küzdelemből a délvidéki csapatokkal együtt ki akartak maradni. A tisztikarban azonban voltak tőlük eltérően gondolkodók is. Baudisz József százados (19. Schwarzenberg-gyalogezred III. zászlóalj) egy Óbecsén tartott tiszti gyűlésen a törökbecsei tárgyalásról visszatérő Esterházyt és Nádosyt árulóknak nevezte. Végkifejletet az események a gróf Vécsey Károly tábornok által összehívott verbászi tiszti gyűlésen kaptak. Esterházyékkal szemben Vécsey leszögezte, hogy a magyar király parancsára letett esküt - mely nem csupán a szerbek ellen és nemcsak Bács megyébe szólt (!) - meg kell tartani, s aki ezt megszegi, főbe fogja lövetni. Vécsey fellépése után Esterházy hadtestparancsnoki beosztásáról lemondott, s január 16-án Nádosyval együtt elhagyta a magyar tábort. Példájukat 65 törzs- és főtiszt követte. Ezzel a kilépések folyamata lezárult, a továbbiakban már csak szórványosan fordultak elő. A kilépés azért nem öltött nagyobb méreteket, mert sokan már a megelőző hónapokban eltávoztak, de betudható Vécsey tábornok kilátásba helyezett szigorú intézkedéseinek is. Vécseynek többek között ezért kellett 1849. október 6-án végignéznie Aradon társainak kivégzését. 20 A porosz gyalogezred III. zászlóalját a kilépések nem érintették, tekintve, hogy akik el akartak távozni, azok ezt már korábban megtették. A problémát itt az jelentette, hogy késett az eltávozottak helyére Knézich által állított új tisztek hivatalos hadügyminisztériumi megerősítése. Ennek az oka a Hadügyminisztérium Pestről Debrecenbe való átköltözése volt. Knézich saját maradását a magyar oldalon azzal indokolta, hogy Vécsey gyávának nevezte, s agyonlövetéssel fenyegette meg. Knezichnek ezt az önmentegető vallomását Vécsey megcáfolta a saját vallomásában: ,, Knézich alezredes sohasem jelentkezett nálam elbocsátását kérni, éppen ellenkezőleg, igen szorgalmas és tevékeny volt." Vécsey valószínűleg hűen jellemezte korábbi és későbbi magatartását is figyelembe véve Knézich januári tevékenységét. GELICH R., 1882-1889. II. 276 - 277.; GRACZA Gy., 1893-1898. III. 399.; MOL H 75 HM/k 1849. 874.,1909.,1989.; CSORBA L., 1989. 203-204.; Közlöny, 1849. február 7. 166
