Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 10. (Eger, 1981)
KÖNYVISMERTETÉS - Cs. Varga István: Csiffáry Gergely: Történelmi emlékhelyek Heves megyében • 118
EGER — Balassi Bálint Nemcsak a Balassi-kultuszt hiányoljuk méltán szűkebb pátriánkban, hanem az országos egri irodalmi értékek kutatását is, mert igencsak megszűkültünk az utóbbi időben a régi magyar literatúra helyi emlékeinek kutatási eredményeiben. Nyomtalanul múlhatott el az egri és Heves megyei tájhazában egy szép évfordulócsokor: Balassi születésének 425. évfordulója (1554. október 20-án született Zólyomban!) 8 kerek négyszáz éve, hogy 1579 legelején Egerbe érkezett, végvári szolgálatra szegődött; 385 éve múlt, hogy Esztergom falainál hősi halált halt a török elleni harcokban. Balassi halálában erkölcsi példává magasodott. Nem végrendeletben, hanem életművében hagyta az utódokra emberi és költői örökségét, amelyben az egész mámorosan életigenlő, létért küzdő magyar múlt ragyog. Ebben a kis országban Eger az egyetlen hely, ahol leginkább érvényt lehetne szerezni az értékeket őrző Balassi-kultusznak, erre sehol másutt nincs több jogalap. Az irodalomtörténet mindeddig úgy tudta, hogy Balassi Bálint, a magyar líra első világirodalmi rangú hérosza 1579 tavaszán érkezett Egerbe. Bitskey István kutatásai bizonyítják, hogy korábbra kell datálnunk ezt az időpontot, mert 1579. február 17-én kelt levélben Dersy Gáspár, Balassi egri katonatársa már panaszkodik a költőre, tiltakozik annak fizetése és sikeresen kielégített birtokvágya miatt a Szepesi Kamaránál. Megírja, hogy Balassi uram alighogy Egerbe érkezett, Ernő főhercegtől ,,kévánsága szerént való fizetést" és egy kiskunsági birtokot szerzett. Balassi szerzeménye, gyors sikere annál is meglepőbb, mert az 1570-es és 80-as években igencsak vékonyan és gyakran nagy késéssel fizették az egri végvári vitézeket. Nyomorúságos helyzetükről számos panaszlevél tanúskodik. (Vö. Bitskey István: Balassi Egerben. Régi magyar századok. MTA Irodalomtudományi Intézetének kiadványa, Bp., 1973. 26—27) Hiányosságaink akkor szembetűnőek, ha arra gondolunk, hogy Esztergomban kétévenként Balassi napokat tartanak. Utcát, iskolát, múzeumot neveztek el róla, és az ő nevét viseli az esztergomi NIM labor országos hírű kórusa is, és a végvári katonaköltő dicsőségét egy szép szobor is hirdeti abban a kisvárosban, amelybe be sem juthatott, mert várának falai alatt érte a halál. Ezzel szemben, Egerben, ahol négy évet töltött, csupán egy félreeső utca őrzi a nevét, nincs szobra ebben a szobrokban gazdag történelmi kisvárosban, amely a fogyatékosságok miatt mégis szobortalannak tűnik. Nem neveztek el Balassiról sem oktatási, sem művelődési intézményt, de még a várból is hiányzik egy emléktábla, amely egykori egri kötődéseit a jelenben is tudatosítaná. Egy várbeli emléktábla avatása Balassi tiszteletére annál is időszerűbb lenne, mert hiszen a magyar történelmi tudat elemi ismeretei között szerepel, hogy Eger Dobó István, Balassi Bálint és Gárdonyi Géza városa, ahol nemcsak a falakban, műemlékekben, hanem a tudatban és a szívekben is élő-elevenen kell őrizni a múlt haladó értékeit, amelyeken a jelen nyugszik, amelyekre a jövő építhető. A történelmi tisztánlátás és a sugárzó hazaszeretet példájaként ki ne tudná idézni azokat a szavakat, amelyekkel Balassi az egri vártól, a ,,Vitézlő oskolá"tól búcsúzott, amely vándorlásai során, a lelki otthontalanság török világában számára az otthonosság érzését évekre biztosította, és az országot jelentette: Ó én édes hazám, te jó Magyarország, Ki kereszténységednek viseled paizsát, Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát, Vitézlő oskola, immár Isten hozzád! 120
