Közművelődés - közoktatás; Együtt a tanulókért - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 31. (Debrecen, 2009)

Francz Vilmos: Ollózott pedagógiai gyakorlatok

lyek egy-egy tantárgy anyagához, vagy egy-egy nevelési terület éppen soron lévő feladatához kapcsolódnak. Azt tapasztaltuk, hogy a házon belül vetített játékfilmeket olyan tanulók is megnézik, akik csoportos mozi látogatásokon vagy vonakodva vesznek részt, egyénileg pedig sohasem, vagy csak nagyon elvétve mennek moziba. Intézetünkben kéthetenkénti rendszerességgel vetítünk ismeretterjesz­tő kisfilmeket. A tanulók szívesen nézik, s ha egyszer-egyszer elmarad a vetítés, megkérdezik, hogy miért? Játék- és riportdokumentum- és ismeretterjesztő filmek egyaránt szerepelnek a TV programjában, nincs hát más dolgunk, mint kiválasztani közülük a nevelési célkitűzé­seinknek legjobban megfelelőket, megszervezni azoknak kollektív nézését, és szükség szerint ezek után is rendezni vitákat, megbeszélé­seket. Mind a könyv rendszeres olvasására, használatára irányuló, mind a filmnézést állandó szükségletté tenni akaró nevelés során törekszünk annak beláttatására, hogy az iskolai végbizonyítvány megszerzése még nem minden, a végzett fiatal még nem tud mindent, amire az élet­ben szüksége lesz, csak arra szerzett módot, lehetőséget, hogy felis­merje a tudás lényegét, szépségét, legfontosabb alapjait, amit állandó önképzéssel, továbbképzéssel, saját erejéből továbbhaladva fokozni és megújítani kell.14 Hazafiságra nevelés tanórán kívül egészségügyi szakközép és szakiskolás lányok körében programját írja le a szerző /Részletek; Balogh Gyuláné/ „Te, anyanyelvűnk tiszta őrhelye, Magyarnak épült ősi Debreczen! Ments-vára féltett szellemkincseinknek!”- Jókai Mór: Prolog ­Célunk: úgy neveljünk, hogy értsék és tudják e gondolatokat. Már több éven keresztül 'Debrecen története” címmel vetélkedőt rendezünk városunk felszabadulásának évfordulóján. 14 Fülöp Vilmos: Információ források szerepe a tanulók önálló ismeretszerzésében /Minta 13.; 112-125. old./ 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom