Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Korompai Gáborné: A szabadságharc emléke a XIX. századi debreceni hírlapokban
324 1870-ben már kialakult rendje volt az ünneplésnek. Március 15-én a diákok kora délután a Kollégium előtti téren gyülekeztek, megkoszorúzták a hősi emlékművet, majd nemzeti zászló alatt, hazafias dalokat énekelve vonultak a hősök temetőjébe, öreg honvédek és a város lakói csatlakoztak hozzájuk. A síroknál szavalat, karének és szónoklat hangzott el. 1870-ben a trónfosztásról is megemlékezett a lap. Oláh Károly vezércikkének szaggatottsága érzékelteti az a bizonytalanságot, amely e sorsdöntő esemény megítélését jellemezte: „Tiborc napja! De nem erről akarok írni. A Függetlenségi Nyilatkozat évforduló napja ez. Szabad-e róla megemlékezni? A történelmi események sorolásában nem rejthetik politikai bűn. Nem célunk rajzolni az 1849-i állapotokat, s bírálni azok indokait. A történelem tulajdonává vált azok felett ítéletet mondani. A nemzet kibékült királyával, vétek volna fölbolygatni a múlt fájdalmait... A nemzet és királya közötti engesztelődést nem lazítani, hanem szilárdítani kell” - írta, abban a reményben, hogy a nemzeti törekvések a király támogatásával önálló, szabad és erős állam létrehozásához vezetnek.33 Ez a reménység Debrecen társadalmi, politikai életében szerepet vállalók körében általános volt. Azok a 48-as, hazafias érzelmű ellenzékiek, akik néhány év múlva a „bihari pontokat szögre akasztó” Tisza Kálmán köré csoportosultak, fokozott mértékben bizakodtak a kompromisszumos megoldásban és szinte fenntartás nélkül tartottak abba az irányba, ami a kormánypárttal való egyesüléshez, a fúzióhoz vezetett. Az ellenzéknek csak egy szűkebb csoportja tartott ki korábbi elvei mellett, a Debreczen című lap e pártalakulat, a Debreceni Függetlenségi Párt sajtóorgánumaként működött. A város másik nagy politikai lapját, még a fúzió előtt Tisza Kálmán hívei hozták létre. A „Debreczeni Ellenőr” a szabadelvűek kormányra jutása után a vidéki Magyarország legjelentősebb kormánypárti lapjaként folytatta pályáját. Az ellenzéki „Debreczen”-nek egyidejű működése idején számos kérdésben ellentétes álláspontot képviselt, kivéve az 1848-49-es hagyományok ápolását, a szabadságharc emlékét. Ebben mindkét újság azonos szándékát kell látni: megnyerni a város hazafias érzelmű polgárságát.34 A Debreczeni Ellenőr röviddel indulása után szép megemlékezést közölt az aradi vértanúkról.35 Kossuth személye körül mindkét lapban valóságos kultusz alakult, de míg az ellenzék lapja fenntartások nélkül azonosulhatott Kossuth minden megnyilatkozásával, addig a kormánypárti Ellenőr időnként arra kényszerült, hogy „értelmezze”, illetve óvatos kritikával kezelje azokat. Az lap szerkesztői jól ítélték meg, hogy Kossuth levelei - bárkihez írta azokat - az egész nemzethez szóltak, ezért rendre és általában a vezércikk helyén közölték. így történt ez 1876-ban a nemzetközi helyzetről, s azon belül Magyarország szerepéről szóló Simonyi Ernőhöz írott levél esetében is. A levélhez fűzött kommentár kiemelte, hogy Kossuth a legnagyobb veszélyt az orosz hatalom növekedésében látta, s ilyen összefüggésben „hazánk létérdekeivel az osztrák dinasztia létérdekei tökéletesen szolidárisak” - idézték azt a mondatot, amelyet a kormánypártiak a maguk önigazolásaként értelmeztek.36 Az egykorú politika és közélet valamennyi problémájának interpretálásában igyekeztek hivatkozni Kossuth álláspontjára, hiszen a hazai közvélemény előtt Kossuth volt a leghitelesebb személy, az ő véleménye, a róla szóló hűek mindenkit érdekeltek. A köznapi ember gondolkodásában el lehetett mélyíteni azt a meggyőződést, hogy a Kossuthra hivatkozó lapok nem állhatnak messze Kossuüi elveitől. Kossuth Lajos szinte utolsó órájáig élénk érdeklődéssel reagált minden hazai eseményre, ebből adódott, hogy gyakran bírálta a kialakult helyzetet, amit viszont a kormánypárti lap nem hagyhatott szó nélkül, s diplomatikusan elkerülve a nemzet bálványának megsértését, így replikázott: „... jöjjön be hazánk földjére, vegyen részt, a parlamenti vitákban és ha hazánk jelenlegi körülményei között is helyesnek ítélendi politikáját nemzetünk többsége: álljon élére a kormánynak...”37 A kormány keleti politikájáról szóló vezércikkben azt olvashatta a közönség, hogy „... amidőn az eredményt kibontakozni látjuk, tökéletesen Kossuth politikáját látjuk magunk előtt."35 Sok esetben valóságos nézetazonosság volt Kossuth és a szabadelvű kormányzat között: ilyen helyzet állt elő a vérváddal felkorbácsolt antiszemita hullám idején, amikor az ellenzéki függetlenségiek kerültek távol Kossuth elveitől ,39 33 OJláh Károly]: April tizennegyedikén. = Debreczen, 1370. ápr. 14. 34 Korompai Gáborné: A debreceni kormánypárti sajtó története, 1875-1890. - Debrecen, 1980. 191 1. Kézirat Debreceni Egyetemi Könyvtár Kézirattára 35 Megemlékezés a huszonöt év előtti eseményekről. = Debreczeni Ellenőr, 1874. okt.6. Kossuth Lajos levele Simonyi Ernőhöz. = Debreczeni Ellenőr, 1876. dec. 11. 37 Kossuth Helfy Ignáchoz. = Debreczeni Ellenőr, 1878. aug. 3. 38 Kossuth és kormányunk összeműködése. = Debreczeni Ellenőr, 1882. szept. 12. 39 Kossuth Lajos a tiszaeszlári ügyről. = Debreczeni Ellenőr, 1882. aug. 30. Kossuth Lajos a zsidó-kérdésről. = Debreczeni Ellenőr, 1882. nov. 16. Kossuth nyilatkozata az antiszemitizmusról. = Debreczeni Ellenőr, 1883. aug. 21.
