Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

VII. A második bihari nemzetőrségi és a 27. honvédzászlóalj, a bihari lovas nemzetőrök. Nem bihari zászlóaljakban szolgált bihariak

VII. FEJEZET A második bihari nemzetőrségi és [a] 27. honvédzászlóalj, valamint a bihari lovas nemzetőrök Kiss Ernőnek az első bihari nemzetőri zászlóalj megérkeztét tudató, de egyszersmind újabb 1200 főnyi nemzetőri segélyt kérő, az előbbi fejezetben már érintett átiratát a vármegye bizottmányi gyűlése augusztus 24-én vette beható tárgyalás alá. S bár éppen most indult ki a vármegyéből az Alvidékre mintegy másfélezer főnyi nemzetőrség, mindazonáltal, miután a veszélyek folyton tornyosultak, azt határozta a vármegye, áldozatkészségének ezáltal újabb szép bizonyítékát adván, hogy a kért 1200 főnyi nemzetőrség, tehát a második harmadrész is, állíttassék ki, s indíttassék az Alvidék felé, gyülekezési helyül most már Nagyvárad, s gyülekezési határidőül szeptember 10. napja tüzetett ki, s a hozott határozat foganatosításával ismét Hodossy Miklós bízatott meg. 333 Ugyanezen ülésen a kiállítandó nemzetőrök mellé zászlóalj i főorvos is választatott, éspedig Grósz Albert orvostudor személyében, 334 ki megszakításokkal egész január végéig ott maradt az alvidéki táborban, eközben Kulán tábori kórházat is szervezett, 335 amiért Beöthy Ödön által a legmelegebb elismerésben részeltetett; s csakis azért hagyta el ottani állomását, mivel Beöthy Ödönné kérelmére Mészáros január 20-án 692. sz. a. [szám alatt] kelt rendelete folytán oda utasíttatott, hogy Beöthy Ödön erdélyországi teljhatalmú kormánybiztos mellé menjen. 336 Hodossy Miklós mostan is, mint mindig, igazolta az erélyességébe helyezett bizodalmat, ki lett állítva nemcsak a Kiss Ernő által kért s a vármegye által kiállitatni rendelt második nemzetőri zászlóalj, hanem két század lovas nemzetőr is. A második bihari nemzetőri zászlóalj szeptember 13-án indult útnak Marsó Imre őrnagy parancsnoksága alatt Nagybecskerek alá. Állott 1238 főből s hat századból. Tisztikara a következőkből állott: századosok voltak: Bernáth Gedeon, Gulácsy Imre, Illosvay Ferenc, Ábrámovics, Rhédey István gf., ki később lemondván, helyébe századosul Heranus Kajetán, ennek helyébe pedig főhadnagyul Marzsó Lajos választatott meg és Hankovics György, ki Pányik Ernő tiszteletbeli főhadnaggyal együtt úgy a csatatéren kitüntetette magát, valamint parlamentaire-i [parlamenteri] küldetésekben is sikeresen használtatott; főhadnagyok: Fehér, Koszka János, Cseh Dávid, Kálmán Lajos, Heranus Kajetán és Nagy József; alhadnagyok: Ármós Bálint, Radácsy Károly, Mészáros Sándor, Menszáros Lajos, Esztegár László, Sántha Gyula, Kálmán György, Govrik Lajos, Jedlicska Zsigmond, Mezey Sándor és Becze László. Bihar vm.jkv. 1848:3781. Bihar vm.jkv. 1848:3803. Kossuth Hirlapja, 1848. dec. 31. (157. sz.) Okmánytár: LVIII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom