„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK

gimnázium önképzőkörével előadhatnék Móricztól a „Légy jó mindhalálig"-ot. A társulat megszervezését s a műsor összeállítását avatott kézzel kezdte meg Társaságunk kitűnő fiatal titkára, dr. Kéry László. Az ő személye biztosíték a színház művészi nívóját illetőleg. Egyelőé azonban a legnagyobb és legsúlyosabb nehézség gátolja a megindulást, a tőkehiány. Tőkére és gazdasági szakemberre van szükség, jelenleg ez okozza a legtöbb fejtörést." Reméljük, hogy ha más nem, a közeljövőben a Nemzetgyűlés vagy a megalakuló kormány módját fogja ejteni valamelyes segély kiutalásának, s ezzel megindulhat kulturális hivatása után a Csokonai — színház. Benedek András Nyomtatott. — Néplap, 1944. 21. sz. dec. 19. 7. old. 3 Debrecen, 1944. december 30. SÜRGŐS TISZTOGATÁST A DEBRECENI KÖZKÖNYVTÁRAKBAN! Annak a tisztogató munkának, amely lassanként mégis csak megindult szellemi életünkben s amelynek egyetlen, hatalmas feladata, hogy a magyar lelket, a magyar kultúrát megszabadítsa a fasiszta konkolytól, minél hamarabb sorra kell kerítenie Debrecen könyvtárait is. A lezajlott rémuralom hatalmasai kitűnően értettek a tömegek szellemi táplálékának politikai mérgezéséhez. Jól tudták, mi az a morális és intellektuális vitamin, amit a tömegek szellemi táplálékából ki kell vonni, mi az a bódító maszlag, amit ebbe a gonoszul megszűnt táplálékba bele kell csempészni. A fasiszta rémuralom egyfelől máglyára ítélte az úgynevezett baloldali, tehát szabadon, emberségesen, demokratikusan gondolkodó írók munkáit, másfelől fasiszta propaganda művek tömegével torlaszolta el a magyar társadalom szellemi horizontját. A magyar könyvtárak — akarva, nem akarva — megteltek a fasiszta írók műveivel és kiselejtezték a szabad szellemiségű költőket, írókat. Karinthy Frigyes, a modern humor európai értékű klasszikusa, mindenestül papírzúzóba került. Szépvízi Bálás Béla jobboldali ponyvája büszke kötetekben sorakozott a türelmes polcokon. Kassák-nak, a legnagyobb magyar munkás írónak a könyvei a pincékben porosodtak, Somogy vári Gyula híg, szokvány-frazeológiáját buzgó könyvtári alkalmazottak tukmálták az eltunyult ízlésű olvasóra. Szép Ernőnek, ennek a páratlanul finom, gyöngéden mély költőnek még a nevét sem volt szabad kiejteni, Liszt Nándor uszító, csattogós rímgarmadáit a dicsőség csillogó aranyába foglalta a totális terror. Ezt a vad kontraszelekciót, ezt a nemzetpusztító merényletet habozás nélkül jóvá kell tenni, Debrecen közkönyvtáraiból sürgősen ki kell vetni mind-