Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - A földművelés

ismét eke alá fogatik".

185 Ez a gazdálkodási módszer öröklődött át a múltból és vált jellemzővé a reformkor időszakában is. Az elméleti tanácsokat a szinte jobbágyi módszerekkel dolgozó debreceni szántóvetők nem hallgatták meg vagy nem alkalmazták.

186 A debreceni gazdák elmaradottabb módszerének okai között az is szerepet játszott, hogy valójában nem alakultak ki olyan szervezetek, amelyek országosan a reformkor kezdetén hirdették a helyes gazdálkodási elveket. Ismeretes, hogy 1766. szeptember 13-án már Mária Terézia felhívta a figyelmet gazdasági egyesületek szervezésére, amit akkor a földbirtokosok fölöslegesnek tartottak. A reformkorban Széchenyi István fejtett ki nagyobb propagandát hasonló célok megvalósítására és 1825-ben az ő kezdeményezésére alakult az első „Pálya- vagy Lófuttató Társaság".

187 Debrecenben az 1820-as és 1830-as években ilyen irányú szervezések jeleivel nem találkoztunk. Amikor gr. Károlyi Lajos 1837. június 12-én értesítette a tanácsot, hogy az „Állattenyésztő Társaság" átalakult „Gazdasági Egyesületté", és gyűjtőívet mellékelt a tagság toborzására, a szenátus november 7-én egyszerűen irattárba tétette a megkeresést. Andrássy György kérését, hogy a „Honi Gazdasági Egyesület" részére Debrecen legalább négy alapítványt tegyen, kivizsgálásra utalta, majd nemleges jelentést terjesztett elő. Nem zárkóztak el viszont az elől, hogy ,*,e városban egy gazdasági egyesület" szerveztessék, és „a helybeli anyaoskolában a gazdasági tudományoknak tanító széke" állíttassék fel. Azonban a szenátus 1843. március 20-án mégis olyan álláspontot foglalt el, hogy egy önálló debreceni gazdasági egyesület részére nem tud támogatást nyújtani. Egyidejűleg értesítette Beöthy Ödönt, a Bihar vármegyei Gazdasági Egyesület ideiglenes elnökét, hogy az ottani egyesület támogatására a céheket és a kaszinó tagjait felhívta. Ez az egyesület 1843-ban már jóváhagyott alapszabállyal működött.

188 A Bihar vármegyei Gazdasági Egyesület 1844. június 11-én Debrecenben kiállítást rendezett, amely iránt kevesen érdeklődtek. A Magyar Gazda lehangoltan állapította meg, hogy „egynéhány lelkesebb tag buzgósága nem képes folytonos lángban lobogtatni a magyarnak sajátságos szalmatüzét. . ." Október 9-én a Vay-házban gyümölcskiállítást tartottak, de azon kívül műipari termékeket is bemutattak.

189 Ugyancsak kiállításra kértek engedélyt 1846. március 27-én azzal a szándékkal, hogy Debrecenben központi székházat is szeretnének felépíteni, amire a tanács támogatásáért folyamodtak. A szenátus hozzájárult az aláírások gyűjtéséhez, s véleményt kért a választott hites közönségtől arról, „mennyiben lehessen ezen közhasznú országos intézetet a városi központból gyámolítani". A végeredmény lesújtónak tekinthető. 1847. március 22-én a főbíró arról értesítette a kérvényező Károlyit, hogy a székházépítésre senki sem adakozott, viszont a házipénztárból 200 forintot a tanács adományozott, de a város szegénysége miatt egyedül Szőllősi János „egy kevés öszveggel" személyesen járult hozzá a házipénztár ilyen célú kiadásaihoz.

190 Ami a földművelés munkaeszközeit illeti, az egész országra két rendszer volt jellemző. Voltak helyek, ahol sarlóval arattak és csűrökben csépeltek, viszont voltak olyanok, ahol a szálláskertekben nyomtatták a gabonát és kaszát, valamint más eszközöket alkalmaztak. A magyar parasztság munkaesz-