A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 26. 1999 (Debrecen, 1999)
Tanulmányok - Gazdag István: 150 éve történt
по Gazdag István: 150 éve történt Miért minden olly drága Debreczenben? Mert a debreceniek jó hazafiak. Kossuth nevét mindannyian tisztelik, s azért minél több Kos- suth-névvel ellátott bankót óhajtanak bírni. Február utolsó napjaiban - egy háziúr Debreczenben, mélyen elgondolkozva üldögél. Lakója okát kérdezte levertségének. A háziúr egykedvűen mondó: mikép azon gondolkodik, vallyon hány pengő forinttal emelje a jövő hónapra az érdeklődő lakónak szobabérét „minthogy ennek a hónapnak - úgymond csak 28 napja van, a következőnek pedig 30 leend.” Ritkaság! Egy debreceni polgár életnagyságban faragott képe szalonnából, ki a lakójától házbért nem fogadott el. Egy civis bemegy Telegdihez, s a Debreczeni Lapokra mutatva „Adjon uram egyet abból az ótestamentumi újságból, el akarom tenni az unokám számára, hadd lássa, hogy írtak abban az időben, amikor az írást feltalálták.” (1849 tavaszán) VISSZA A KEDVES, IMÁDOTT PEST FALAI KÖZÉ 1849 márciusában éledtek a remények, a tavasz meghozza a várva várt folytatását a küzdelemnek, a magyar seregek harcba indulnak és visszafoglalják az elorzott országot, a fővárost. Erről a vágyról, akaratról jelent meg Jókai Mór nem fe.lejthető írása, Mikor megyünk visz- sza Pestre? címmel „Kinek van ennél most forróbb óhajtása? Kinek nem ez az első gondolatja, ha ébred, ha fekszik? Ki nem álmodja magát oda éjjelenként, hová lelke önkéntelenül viszi? A kedves, az imádott Pest falai közé -, ott járni az ismert utcákban - az otthonos szobák ablakán kinézni - találkozni rég nem látott ismerősökkel, elmondani egymásnak a túlélt szenvedéseket, látni a csendes Duna tükrét, amint a nap képe fürdik benne s a kizöldült Gellért nézegeti benne tulajdon megifjodott képét... Beesteledik: az utcák ragyognak a lámpák fényétől. Hintók robognak egymás után. A nemzeti színházban Hunyadit, Rákóczit, Bánkot adják elő. A nép magán kívül van, sír, tapsol s beleénekel a karzenébe... a magyar zene rég nem hallott imádott hangjai felköltenek minden alvót, felköl- tik minden szívben az alvó honszerelmet, s az eggyé olvadt óhajtása, millió szívnek utat tör az égbe, s beszél az istennel. Mert Magyaror- szágnak élni kell... Kinek ne volna ilyen álma? Ki ne álmodna így
