A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Béres András: A hortobágyi csárda és jeles vendégei
Szép menyecske... savanyú bor... édes csók... Az én lábam idestova tántorog; Öleljen meg kocsmárosné édesem! Ne váija, míg itt hosszában elesem. Ej galambom, milyen puha a keble! Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte; Úgyis kemény ágyam lesz az éjszaka, Messze lakom, nem érek még ma haza. Ezt az eseményt, Füredi Richárd szobrász emléktáblájával a Múzeumi Bizottság javaslatára, 1923-ban örökítette meg Debrecen város közönsége a csárda falán. 1842- ben, az emlékezetes dátum idején Héczei Szabó Antal és neje Pérczhy Viktória, mint fiatal pár bérelte a hortobágyi csárdát, s mint bérlók maguk is forogtak a vendégek körül. A Debrecenben élő Héczei Szabók emlékezete szerint „Viktória nagymama” fiatal korában csakugyan olyan „kökényszemű szép menyecske” volt, mint ahogy Petőfi ezt költeményében leírta. Elhihetjük azt is, hogy Szabóné tette le az elég gyér és rideg bútorzatú ivó asztalára azt az üveg bort, melyet Petőfi Sándor nem talált olyan jónak, mint amilyen szépnek és kívánatosnak látta a fiatal csaplárosnét, aki valószínűleg maga tette elébe a kikért bort.28 A hortobágyi csárdához ma annyira hozzátartozik az 1827—1833-ig épített, a folyót átívelő kilenc nyílású kőhíd, hogy egymás nélkül el sem tudjuk képzelni. Ma is hazánk leghosszabb közúti kőhídja, mely a közkedvelt pásztornótában is szerepel: „Debrecennek van egy vize, Kinek Hortobágy a neve. Arra van egy kőhíd rakva, Kilenc lyukra van állítva.”29 Bizonyos időközönként változtak a bérlők, de a gazda mindig Debrecen városa maradt. Az egyezségből fakadó korábbi megállapodás folytán mindig itt kaptak helyet a város kiküldöttei, ha hivatalos útjuk Hortobágyra vitte.30 Fogadott a város csárdája hivatalos személyeket, s ha kellett, a fogadós kellő időben értesítette az érdekelteket, mi készül. így értesülhettek a pásztorok a közelgójószágolvasásról,31 így került viszonzásul olcsóbb hús a csárda asztalára. Fogadott szegénylegényt, vándor utast.32 Gyakori vendége volt Sós Pista, az újvárosi születésű betyár, vagy az őt és társait kereső Barcza Dani komisszáros és csendbiztos, de sohasem tudhatta meg, hogy a csárda melyik alagútlejáróján menekült meg a keresett személy. Látogatott ide királyi vendég, s megfordultak itt válogatott cigánylegények. Jól érezte itt magát Jókai Mór a 28 Zoltai Lajos: Hortobágy. Debrecen, 1911. 47—50. o. Zoltai Lajos: i. m. 1937. Déri Múzeum A. 187. sz., 78. o. 29 Ecsedi István: Hortobágyi pásztor- és betyámóták. Debrecen, 1927. 28. o. Balogh István: A cívisek világa. Bp. 1973. 225—229. o. 30 Ecsedi István: A Hortobágyi Intéző Bizottság története. Debrecen, 1931. 31 Legeltetési szabályrendelet. 60/1921. 1888/bkgy. Debrecen. 32 SéresAndrás.Tisztántúli híres betyárok. Gyula. 1961. 9—14. o. Gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványa. 26. (Szerk.: Dankó Imre) Szűcs Sándor: Betyárok, pandúrok és egyéb régi hírességek. Bp. 1969. 123
