A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Bényei Miklós: Debrecen reformkori művelődéstörténetének néhány kérdése
DEBRECEN REFORMKORI MÜVELÖDÉSTÖRTENETÉNEK NÉHÁNY KÉRDÉSÉ Bényei Miklós BEVEZETÉS „Voltál-e már Debrecenben, barátom? láttad-e e pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? ha porba vagy sárba akarsz fuladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt meg- fulnál, a guta üt meg a szolannaszagnak miatta. Mennyi szalonna, mennyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, épen mint az idevaló hires talyigáslovaknak. Itt ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak.''1 Hasonló sorokat jócskán idézhetnénk, a reformkori írók, újságírók szívesen élcelődtek a zsíros, rá- tartai cíviseken; Petőfi Sándor gyilkosán szellemes útilevele csak egy példa a sok közül. Elterjedt vélemény volt akkoriban, hogy Debrecen lakossága ,,a' mi- veltség, 's haladási eszmék elfogadása iránt is makacs, 's igy nem előre, de hátra halad".2 Kazinczy Ferenc sütötte rá először a műveletlenség és a maradiság bélyegét a városra, s elfogult vádjai nyomán ötvöződött a „debreceniség" fogalmában mindaz a rossz, ami egy szellemileg rest és konzervatív társadalmi vagy kulturális közösségről elmondható.3 A súlyosan elmarasztaló ítélet hatása máig érvényesül. Gyakran úgy emlegetik még ma is a reformkori Debrecent, mint a kulturális tespedés és a társadalmi-politikai konzervativizmus színhelyét. Balogh István például így vélekedett pár évvel ezelőtt: a város ekkorra „nemcsak a lehetőségét, de a jogcímét is elvesztette arra, hogy valamiképpen a magyar szellemi életnek akárcsak egyik centrumává lehessen".4 Már a múlt század első felében kialakult egy másik - lényegesen szü- kebb - tábor is: Debrecen kulturális szerepének méltányolóié, védelmezőié. Elismeréssel írt a város művelődésügyéről Fényes Elek, Jósika Miklós, Jókai Mór stb.5 Különösen nagy nimbusza volt a Kollégiumnak; felnézett rá az Alföld, sőt az egész ország református magyarsága. Híven tükrözi e közfelfogást Balásházy János megjegyzése: „árasztja jótékony hatását a' hazára, virágzó nevelő intézetei által".6 Később sem hiányoztak az értékelő, sőt túlértékelő megállapítások, itt-ott a kritikátlan csodálat hangja is megszólalt. A pozitív vonások egyoldalú kihangsúlyozása - természetes reakcióként az ellenkező előjelű elfogultságra - túlzó következtetésekhez vezetett; egyesek szerint a század derekán az ország legműveltebb városa Debrecen.7 Másfél évszázada folyik tehát, s időnként meg-megújul a vita, sorakoznak az érvek mindkét oldalon. Biztatóan gyarapszik a korszakkal foglalkozó, tárgyilagosan mérlegelő tudományos feldolgozások száma is, egyre teljesebb, hitelesebb kép rajzolódik ki Debrecen reformkori művelődéstörténetéről. Ezt a képet kívánja tovább színezni, árnyalni a jelen dolgozat. Nem terjed ki a téma 191
