Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)

Bevezető (Katona Csaba)

tust, a vincellér pedig csak ellövé puskáját. 2/4 7 kor indultunk haza, a nap a huzamos esőzés után nagyon szép vala, s a homok se oly lágy. Vígan voltunk."26 Maga a „Szekrényessy-nyárilak", valójában egy L-alakú, klasz­­szicista stílusban épített, hat-nyolc szobás kúria volt, amelyet felte­hetően az 1860-as évek derekán kibővítettek, lakályosabbá tettek, mintegy alkalmassá téve az állandó lakhatásra. A szemtanúk egy­öntetű beszámolói elragadtatással szóltak Szekrényessy József ke­délyes és elegáns nyaralójáról: „Szép villája és nagy kertje volt Káposztásmegyeren."27 Az újpesti Szekrényessy-kúria parkjának továbbalakításában és gondoztatásában a későbbiekben a legfőbb szerepet Etelka játszot­ta. Nagy kedvvel és lelkesedéssel fogott hozzá a közel négyholdnyi terület tetszetős parkká alakításához, amelyben hitvallása a követ­kező volt: „A kietlen pusztaságot, kellemes üdítő s gyönyörködtető lakhellyé átváltoztatni az azután az igazi mesterség."28 Ennek ér­dekében a legnagyobb gondossággal látott hozzá a megyeri puszta még érintetlen területeinek megszelídítéséhez. A rosszul termő futóhomokot speciális adalékanyaggal, „Dunaiszap, agyag, kor­hadt trágyával"29 serkentette nagyobb terméshozamra. A kezdeti nagy szőlőültetvény mindinkább kiszorult az előretö­rő díszpark rovására, amelynek esztétikai okon túl gyakorlati sze­repe is volt, nevezetesen a futóhomok megkötése, amely az azt megelőző időszakban sok bosszúságot okozott a kúria tulajdonosa­inak, mert „minden iszonyúan be van fújva homokkal."30 A több száz gyümölcs és dísznövény között számos különle­gesség is helyet kapott, amiket a jó gazda hírében álló birtokos is­merőseitől, rokonaitól nyert adományként. Közülük is kiemelkedő patrónusnak számított Szilassy György, Pest megye alispánja, aki­nek pándi kúriájához kapcsolódó parkja méltán volt országos hírű: 26 IV. köt. 1842. szeptember 30. 27 Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára. Ms 5669/114. CSÁSZÁR ERNŐ: Visszapillantás a múltba, í-íí. Bp., 1949-1950. II. köt. 15-16. 28 Magyar Országos Levéltár (= MOL) P 1016. Szilassy család levéltára (= P 1016). Szekrényessy Józsefné levele Szilassy György Pest megyei főszolgabíróhoz. Pest, 1865. március 15. 2. 29 Uo. 1. 30 IV. köt. 1842. április 30. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom