Szalay Balázs: Csorna az 1956-os forradalom idején - Kisalföldi Szemle 4/2. (Győr, 2012)

5. A csornai iskolák

Az 1956/1957-es tanévben tíz osztályban 336 tanuló járt a gimnáziumba, akiknek több mint harmada, 126 fő az első évfolyamba járt. A gimnazisták kétharmada lány volt. Az iskolában lelkesen készülődtek a tanév jelentős eseményére, a Hunyadi-évfordulóra. Az 1956. november 25-re tervezett Hunyadi ünnepség kapcsán az iskola szerepelt a megyei sajtóban is, mely lelkendezve, helyenként a valóságot megszépítve írta: „Majdnem minden osztályban függöny van az ablakokon, a katedra előtt futószőnyeg. Az ízlésesen elhelyezett szép képek, függő virágkosarak, a kis virágállványok gondozott virágai meleggé, otthonossá teszik a tantermeket. A rend, tisztaság értékét emeli, hogy annak megtartásáról maguk a diákok gondoskodnak. Minden tízpercben a hetesek rendbehozzák a tantermeket: söpörnek, port törölgetnek. Meglátszik, hogy a tanári kar szereti a modern, minden kényelemmel ellátott iskolát, s arra neveli a diákokat is, hogy iskolájukat szeressék, becsüljék, szépítsék”.397 Komoly levelezést folytattak a kiszemelt díszvendégekkel, a sajtóval, jelmezkölcsönzővel és számtalan vállalattal, szövetkezettel. Október 20-án megköszönték a gyártónak a zászlót, valamint a lányok világoskék Bocskai-sapkáját.398 A községi tanácshoz egészen megdöbbentő, szinte forradalmi kéréssel fordultak a szervezők: „az lenne az Emlékbizottság kérése a Községi Tanács Elnökségétől, hogy Csorna valamelyik szép utcáját /Sztálin út, vagy Vöröshadsereg út, utóbbit annál is inkább mert akkor a Hunyadi Gimnázium a Hunyadi úton lennel nevezze el, illetve változtassa Hunyadi útra".399 Hajtó Ferenc válasza nem maradt fenn, de a forradalom miatt a fiúk sapkái nem készültek el, és a november 25-re tervezett programból sem lett semmi. Azt egy évvel később tartották meg, mint ahogy ezt a gimnázium bejáratánál elhelyezett emléktábla is bizonyítja. Még az ünnepség előtt került volna sor a szüreti diákmulatságra, melyet október 27- ére, szombatra terveztek. Fennmaradt a Járási Tanács Népművelési Osztályához intézett levél, melyben Kardeván Jenő igazgató a bál megtartásának engedélyezését kérte egy nappal a forradalom előtt. „A csornai gimnázium DISZ szervezete 1956. október hó 27-én este 7 órai kezdettel diákmulatságot rendez a gimnázium helyiségeiben. A mulatság éjjel 2 óráig tart. Belépődíj 6 Ft. A zenét a Határőrség zenekara a két DISZ szervezet kölcsönös együttműködésének érdekében társadalmi munkában szolgáltatja”.400 A szervezők nagy tömegre számítottak, mert ezer meghívót rendeltek és kétszáz tiszteletjegyet.401 A gimnázium tantestülete a rádió mellett főleg Molnár Ernő történelem és földrajz szakos tanár révén értesült az eseményekről, aki naponta ingázott Győr és Csorna között. Abban minden visszaemlékező megegyezik, hogy a tanítás a korábbinál jóval kisebb intenzitással folyt. A tanárok jórészt a tanáriban tárgyalták az eseményeket, de az osztályokban fegyelem volt. Lényegében tanítás nélküli tanári felügyelet volt. Tanítási óra nem maradt el, de az órákon beszélgettek az eseményekről.402 A rendszertelenül közlekedő vonatok miatt sokan hiányoztak, emiatt évfolyamonként összevonták a diákokat, így egyszerre csak négy 397 Hunyadi ünnepséget rendez a csornai gimnázium. In: GySMH, 1956. október 21. 398 Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium irattára, 594/1956. 399 Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium irattára, 594/1956. 400 Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium irattára, 599/1956. 401 Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium irattára, 581/1956. 402 Csáky Anna (1938) visszaemlékezése, 2011. február 13. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom