Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Dancsecz Mónika: Felvidéki magyar menekültek és áttelepültek Győr-Moson megyében
legesen 60 ezer szlovák hagyta el.4 Ahhoz, hogy megértsük milyen tényezők, és történelmi helyzetek vezettek a népcseréhez, nélkülözhetetlen áttekintenünk a Csehszlovákiában élő magyarok helyzetét a két világháború között. Az I. világháborút lezáró békeszerződések átrajzolták Közép-Európa térképét. A felbomló Osztrák-Magyar Monarchia területén sok apró államot szerveztek. Az újonnan kialakított országok határait meghúzták ugyan, de az érintett területek nemzetiségi összetételének figyelembe vétele nélkül. így történhetett meg, hogy Csehszlovákiában a lakosság 23%-a német, 5 %-a pedig magyar volt. (lásd 1. számú táblázat) Kezdetben nemzetiségi jogaik gyakorlását korlátozott módon, de lehetővé tették5; a harmincas évek közepétől viszont, a kisebbségi jogok gyakorlásának hiányából adódó feszültségek egyre jobban a felszínre kerültek. Ehhez a belső bomláshoz társultak a nemzetközi politikában bekövetkezett változások, amelyeket a fiatal csehszlovák állam már nem élt túl6: a müncheni egyezményt követően, elveszítette németek lakta területeinek zömét; a bécsi döntés aláírása után 12 ezer négyzetkilométernyi területen kb. egymillió lakos került vissza Magyarországhoz; Szlovákia kiválása pedig megpecsételte Csehszlovákia sorsát, és 1939. március 15-én német csapatok vonultak be Prágába.7 így szétesett az első köztársaság. A felbomló ország politikai vezetői külföldre távoztak, és a II. világháború alatt két jelentős csoportosulásba tömörültek: a baloldali politikusok többségét Moszkva fogadta be; a polgári vezetők pedig Eduard Benes irányításával 1940-ben, emigrációs kormányt alakítottak Londonban. Céljuk az volt, hogy a háború után etnikailag homogén, csehekből és szlovákokból álló országot szervezzenek. A nemzetiségi problémákról többször, de más-más hangsúllyal nyilatkoztak8: kezdetben az állam minden polgárának és kisebbségének jogokat ígértek; nem sokkal később - a nagyhatalmakkal történő tárgyalások során - viszont, már felvetették a szudétanémetek kitelepítésének gondolatát.9 Nagy- Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok 1942-ben bele is egyezett a Csehszlovákiában élő németek elköltöztetésébe. Ezen felbuzdulva, Benesék azonnal érvelni kezdtek amellett, hogy a magyar nemzetiségűeket is ki lehetne telepíteni az országból.10 Sőt, minden lehetőséget igyekeztek megragadni annak érdekében, hogy ennek elkerülhetetlenségéről meg is győzzék a szövetséges nagyhatalmakat. Elképzeléseikkel a nyugati államok nem értettek egyet, a szovjet vezetők - Sztálin és Molotov - viszont feltétlen támogatásukról biztosították a londoni emigrációs csehszlovák kormány tagjait.11 Ezzel a háttérrel kezdték el kidolgozni azokat a dekrétum - és rendelet- tervezeteket, amelyek a magyar lakosság háború utáni helyzetét szabályozták.12 Amikor a győzelem napján - 1945. május 9-én — Benes beszédet tartott, már nyíltan hangsúlyozta: ”... a németek és magyarok túlnyomó részének el kell tőlünk mennie. Ez végérvényes elhatározásunk...Népünk már nem élhet németekkel és magyarokkal közös hazában. ”'3 Ezt követően nap mint nap történtek jogtalanságok a magyarokkal szemben. A városokban - különösen Pozsonyban14 - tömeges méreteket öltött a lakások igénybevétele, gyakran az érintettek internálásával egybekötve.15 Az egyik intemálótáborról16 egy Szlovákiából menekült tanító így számolt be: "A lakásul szolgáló helyiségekben sem szalma, sem egyéb fekvőhely nem volt és nők, férfiak, gyermekek összezsúfoltan feküdtek a puszta padlón. ...A rossz elhelyezés mellett az élelmezés is annyira gyenge volt, hogy azt nem is lehet élelmezésnek nevezni. Napi 30 deka kenyér volt a fejadag, de csak papíron, mert az internáltak a valóságban csak körülbelül 10 dekagrammot kaptak. Egyéb ellátásuk zsírtalan, tápérték nélküli levesből, vagy gombócból állott. Kivételesen néha megtörtént, hogy az egész tábor számára kiutaltak 20 kg húsfélét. Ilyen élelmezés mellett az internáltak testi épsége teljesen leromlott...A tábor136
