Győr 1956 III. - Győri Tanulmányok. Dokumentumgyűjtemény 27/2002 (Győr, 2002)

Az ítélet írásba foglalt szövege 1957. augusztus 2.

lelően alakították ki a munkástanács összetételét. Majd dr. Csincsák Endre javasla­tára a második munkástanács összetételét a koalíciós pártok alapján állították ösz­sze. 1956. november 2-án összeült a munkástanács. Ezen az értekezleten dr. Tóth István II. r. vádlott elnökölt és azt javasolta, hogy napirendi ponton tárgyalják meg, illetve vegyék vizsgálat alá a megyei tanács dolgozóinak magatartását, nincs-e közöttük olyan, aki politikai magatartása, ÁVH-s besúgó volta miatt kompromit­tálná a megyei tanácsot (munkástanácsot). Ezzel kapcsolatban javasolta, hogy ala­kuljon át a munkástanács fegyelmi tanáccsá és az ilyen irányú tevékenységét kezd­je el. Ezen az értekezleten megjelentek az osztályok megbízottjai is, akiknek az volt a feladatuk, hogy bejelentéseket eszközöljenek az előbb megjelölt magatartású dolgozókra vonatkozóan. A munkástanács átalakult fegyelmi tanáccsá, és elsősor­ban magának a munkástanácsnak tagjait vették vizsgálat alá. Ennek során határoza­tot hoztak, hogy Markó Gyulát, a megyei tanács vb elnökét 50 %-os illetménnyel további intézkedésig rendelkezési állományba helyezik. Dr. Csincsák Endre III. r. vádlott javaslatára Mezei József vb elnökhelyettest azonnali hatállyal elbocsátották. A munkástanács Kecskeméti István elnökhelyettest leváltotta, dr. Váradi Andor egészségügyi osztályvezetőt állásából azonnal elbocsátotta, míg Radics Ernő, Hor­váth Antalné, Albert Simon, Czeiner Ferenc, Vizler Ernő, Babos János, Cecnei [?] János, Horváth Józsefné, Kiss Ferenc, Rigó Júlia, dr. Sikabonyi György dolgozók ügyében pedig a vizsgálatot elrendelte. Ezen személyek számára 75 %-os illetmény folyósítását határozta el a vizsgálat befejezéséig, addig is őket munkájuk alól felfüggesztették. A velük szembeni vizsgálat lefolytatására háromtagú bizottságot alakítottak, melynek tagjait dr. Polgár István, dr. Tóth Gyula, dr. Pápai Géza lettek, elökök pedig dr. Tóth István. 15 Dr. Csincsák Endre III. r. vádlott Markó Gyulával kapcsolatos határozat szöve­gezését el is kezdte, amelyben indokolásul azt írta be, hogy azért helyezik rendel­kezési állományba az ügy kivizsgálásáig, mert Markó a Rákosi-rendszer népellenes törvényeit végrehajtotta. Markó Gyula ezt nem fogadta el és vita után dr. Tóth Ist­ván fogalmazott meg egy másik igazolást. 16 Azok között a személyek között, akik ellen vizsgálatot indítottak, dr. Sikabonyi György ellen, nem az ottani, hanem a korábbi bírósági munkájával kapcsolatban indítottak vizsgálatot, mégpedig azért, hogy nem hozott-e „embertelen" ítéleteket. Azok között a személyek között, akik ellen vizsgálatot indítottak, voltak olyanok, akiket ÁVH-s besúgónak, akit 100 %­os párthü embernek tartottak, és azok a párt bizalmából kerültek az apparátusba és mert az ellenforradalommal szemben visszautasító magatartást tanúsítottak, helyez­tek vizsgálat alá, illetve bocsátottak el. A megyei tanács munkástanácsa átvette a végrehajtó-bizottság, dr. Tóth István pedig a vb elnök feladatkörét. Ennek során több, a kereskedelmi osztály, de egyéb gazdasági és igazgatási feladatkörbe tartozó határozatokat, intézkedéseket foganatosított, 17 II. r. dr. Tóth István vádlott utasított, tárgyalt az akkori időkben elég szép számmal megjelenő küldöttekkel, személyekkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom