Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle 16/1995 (Győr, 1995)

ÉLETUTAK, ÉLETMŰVEK - Nagy Péter: Őrizzük meg hagyományainkat! Interjú a Interjú a 75 éves Barsi Ernővel

Őrizzük meg hagyományainkat! Interjú a 75 éves Barsi Ernővel - Mozart Requiemjét nagyszerű előadásban Jancsovics Antal vezényletével nemrégiben hallhattuk a győri székesegyházban. A halkszavú, különleges muzikalitása karmester Barsi Ernő tanítványa. Egy a sok-sok kisdiák közül, aki az egykor a bükkaljai Sály faluból Győrbe költözött hegedűtanár, zenepedagógus, tudós népdalgyűjtő és néprajzkutató tanítványának vallhatja magát. Jancsovics Antalból aligha lett volna muzsikus, ha nincs, aki fölismerje az átlagostól elütő tehetséget. - Nagyon jól emlékszem még a felvételijére is, pedig az 1947 szeptemberében volt. Minden felvételizőnek egy népdalt is kellett énekelnie. Ő azt énekelte: „Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom." Nagyon szépen énekelt. Kristálytiszta hangja, hallása volt. Aztán elkezdtünk hegedülni. Nyúlánk, hirtelen nőtt gyerek volt, hosszú és vékony ujjaival nem ment könnyen a hegedű, de csináltuk és láttam, hogy rendkívül muzikális ember. Abban az időszakban szűrővizsgákat tartottunk a győri konzervatóriumban, hogy eltanácsolják azokat, akiknek a produkciójából nem lehetett azt érezni, hogy kiváló hangszerjátékossá válhatnak. Jancsovics Antit is el akarták tanácsolni, de én nem engedtem. Tanítottam tovább, s azt javasoltam, azt tanácsoltam neki, hogy próbáljon felvételizni zeneszerzés szakra, mely össze volt kapcsolva a karmester képzéssel is. Föl is vették a zeneakadémiára. Mikor végzett, a Rómában tartott nemzetközi karmesterversenyen második díjat nyert. Nemcsak kiváló zenei felkészültséget, hanem széleskörű általános műveltséget is szerzett. Olyan muzsikus lett, akinek nem a saját karrierje a fontos, hanem a magyar kultúra ápolása, szolgálata. Hogy mennyire melléfog olykor a pedagógia, amelyik csak a felszínt nézi, arra másik példám Kollár Kálmán esete, őt is kitették a szűrővizsgán. Megkeresett és kért, hogy segítsek rajta. Kálmán falusi gyerek volt. Csendes, szerény, gátlásokkal küzdő. De szemének sugárzásából ki lehetett olvasni a zene mélységes szeretetét. Elkeseredett arca is arról vallott, hogy neki nem csupán felesleges külsőség a hegedülés, hanem életbevágóan fontos dolog. Mellesleg az is feltűnt, hogy saját készítésű hegedűn játszott. Magamhoz vettem, s a zeneoktatói munkaközösségben tanítottam. Pár év múlva annyira rendbejött, hogy szépen visszavihettem oda, ahonnan „kiszűrték", s nemsokára kitűnően diplomázott. Nemcsak jó hegedűtanár, hanem kiváló kórusvezető is vált belőle, aki sorra nyerte kórusával a nemzetközi versenyeket, s Londonból BBC nívódíjat hozott haza. Vagy említhetném Fias Gabit, akit édesanyja fivérével együtt azzal hozott hozzám, hogy „nem akarok én ezekből művészt, de hát mi nem tanulhattunk zenét, s úgy szeretnénk, ha a gyerekek tanulhatnának". Tanultunk is éveken át csendben, minden különösebb feltűnés nélkül. Az idősebb fiú Pisti ugyan orvos lett, de Gabi, annak ellenére, hogy félénk, drukkolós típus volt, mégis felkerült a zeneakadémiára, s nem szólistaként, de kamaramuzsikusként futja ma művészi pályáját. Az operaház zenekarának lett a tagja majd a Kodály