Veszprémi Független Hirlap, 1893 (12. évfolyam, 1-54. szám)
1893-11-04 / 47. szám
Veszprém, 1898. le». minden nombaton. ji. lap ábra.: Egész évre 12 korona. Fél évre 6 korona. Negyedévre 3 korona. Egyes szám ára 30 fii. XII*. évfolyam 47» szám. szombat, nov, 4. is EEIrlaplx© 3. a,: Veszprém, Szabadf-atcsa 614. sz. !E3Zlrcletése2z : Petitsoronként 12 fii Nyilt-tér péti Utero 4 fillér. Kincstári illeték 60 fii i vasüti kecskék, meg a veszprémi káposztaV 68 zprém, nov. 4. Mióta, hogy a vármegye kitűzte a lázadás zászlaját saját székvárosa ellen: a város pedig harczi rendbe sorakozott s igaz ügye önérzetével kész a felajánlott csatát végig küzdeni — azóta sokat higgult a megyeházban a harczi kedv s azon vannak, hogy egy régi jó közmondást aüssenek nyélbe. Tudniillik, hogya kecske is jól lakjék — a káposzta is megmaradjon. Nagyon bölcsen van. Nincs az országnak semmi szüksége arra, hogy abban az áldatlan látványban gyönyörködjék, miszerint megye és székváros összeborgolnak.... egymást ütik-vétik, egymás képiről lehúzzák a bőrt — s akiket eddig tisztesség vett körül, kivetköztessenek a mondvacsinált nymbusok köpönyegéből, hogy egyéb se maradjon rajtuk, mint egypár elnyűtt fügefalevél. Csak hát az a nagy kérdés, hogy mikép lakjék jól a kecske és hogyan maradjon meg a káposzta isi Attól a keserű reczipétől, amit Dreyfusz úr ajánl s a megye 480.000 forintos ostyába takarva nekünk beadni akar: attól ugyan nem gyógyul meg az állapot. Attól még jobban elsavanyodnék a város káposztája s a gyöngébb gyomra megyei kecskék is megveszekednének. Nem segit akkor a megye ősi székvárosán még a Czollenstein által elkeresztelt hajmáskéri ,biczikli-va.snt“ sem. Mert akkor a város jövője a Czollenstein szomorú hirü fekete vaggon- iára kerül.... Mi úgy látjuk a helyzetet azóta, hogy a város összes lakossága a városi képviselő-testület 150.000 frtos vasúti subventió határozatához csatlakozott, a ló-állomás feltételével: hogy a dilemmát, mely a megye s a város közt íeuáll — egyedül az engedményesek, illetve a velük szerződést kötött Dreyfusz-bankczég oldhatja meg azzal, ha a város álláspontját elfogadja. Elvégre mindössze 153 ezer írt. különbözetről van szó. Ez nem oly összeg, mely egy 8 milliós vállalatnál behozható, megtakarítható nem lenne. Ám ha erre nem képes: áldozatot senki sem kíván tóle. Álljon el a vállalattól. Azonnal constituálja magát itt egy, a város és megye legvagyonosabb polgáraiból álló társaság, mely az eddigi alapon —jogokkal és terhekkel, átveszi a már 6 év óta vajndó ügyet s bízvást mégis oldja. Akkor legalább vége lenne az áldatlan harcznak. A megyei batározatíellebbezése ins A kis mama. Tárczaczikk, Irta Küzdi Árpid. A fáradaágteljes őszi hadgyakorlatnak vége volt. Ezresünket magasabb elöljáróink elhalmozták dicsérettel. Ezredparancsnokom arcza csak úgy sugárzott az örömtől. Szigorú, de jő ember volt Szerette tisztikarát; csak a mi szemünkben az az egy nagy hibája volt, ha valaki tiszttársaim közül ment hozzá szabadságot kérni, elutasította s rádásra még meg is haragudott reá. Az első kérdése az volt a kérelmezőhöz, hogy mikor zolt utoljérr szabadságon ? Ha azt mondta az illető, hogy már nagyon régen nem volt, elutasította azzal, hogy bizonyára nem érdemelte meg, azért nem kapott eddig; ha pedig azt mondta, ha nem régen volt, úgy ismét nem kapott mert hát a katona nem azért katona, hogy örökké szabadságon legyen, Én is azok közé a szerencsétlenek köze tartoztam, kik már rég idő óta nem élveztük az arany szabadságot. Kapva kaptam az alkalmon, hátha most örömében a vén cerberus nem tagadná meg kérésemet ; és tényleg másnap ón voltam a leg- irigyle'sre méltóbb ember az egésy ezród- beq, mert hat heti szabadság a zsebemben volt. Állomáshelyemről még az nap elutaztam. Pesten egy napot töltöttem es siettem tovább rég nem látott rokonaim lá- togtására. Kora reggel indult vonatom, amelynek mindenegyes kocsi szakasza a zsúfolásig túl volt tömve. Erszényem megnyilatkozása folytán a .kalauz kegyeibe dókáiból' nem támadna vihar, melynek ódiuma sokakat rendkívül súlyosad fogna érinteni s a szakminiszter sem jutna abba a kellemetlen helyzetbe, hogy a város küldöttségének adott határozott Ígéretének beváltásával egy, — bármi furfangos módon^ létrejött megyei határozattal kelljen szembe állnia. A miniszter ó exllja, a városi közgyűlés hivatalos küldöttségének előadásából meggyőződött arról, mint azt többszörösen kifejezte, hogy a várostol kért 383.000 frtnyi összeget ó is elviselhetetlennek tartja, de felhívta a küldöttséget, hogy hozza meg e czélra a város a lehető legnagyobb áldozatot. Ó ez esetben a város tönkre tételét a hajmáskéri irány által nem fogja megengedni; a város által adandó subventiót pedig árubehozatali tllelék szedést jog engedélyezése által fogná részben fedeztetni. A város eleget tett a miniszter úr felhívásának ; meghozta a lehető legnagyobb áldozatot, 150.000 forintot. t> igy természetszerűleg joga van hozzá, hogy ő exllja Ígérete beváltására appelláljon. Hogy ez igy áll: nagyon jól tudták azok, kik ama szerencsétlen megyei határozatot összesinkófálták. Ennek tudatában bűn volt a város ellen harczba szállaniok s ó exellját a minisztert, a megye és város közzé golyófogó tűzfalnak állitniok. Szerencsére, hogy Dowe-pánczél óvja. Az adott sző. Csigalassúsággal készül el eközben a megyei határozatról szóló hivatalos jegyzőkönyv, melyet a város meg fog apellálui Még ma, mikor e sorok napvilágot látnak, sem kézbesítették még sehová. Ehelyett arról értesülünk, hogy — még nem tudjuk, kinek a nevében — a megyei főjegyző a város ama határozatát appellálja meg, mely 64 szóval 5 elleu hozatott s a veszprémi főállomás feltételeire 150.000 irtot szavazott meg. A paklijáték érdekes epizódja ez, A tromf azonban aligha sül el. Hiszen a „lehető legnagyobb áldozat* meghozatalába maga a miniszterei nők s a keresk. miniszter urak, külön-külön audienczia alkalmával, hívták föl a város küldöttei által a várost. így öuönmagukat aligha fogják desavonálni. Azt a fellebbezést is mielőtt fel- küldené, bátran oda dobhatja a megyei főjegyző ur a sutba, hol Kenes- sey m. főügyész első tiltakozó fel- terjesztése, a hajmáskéri terv ellen letárgyalatlanid porlad. Bizony szerencsétlen viszonyok ezek. A megye támadásának látványa, oly szegény város ellen, mely nem tórdöfést, de segítő irgalmas kezet varhatna szülöapjától a vár- ótól: amiiy csúnya ép oly megdöbbentő jelensége az alapjában korrumpált kornak. Lelki elzüllöttség, önzés, elvadult szeretetlenség nem ritkán gyermekgyilkosságra vetemiti a lelketlen szülőket. Ám e gonosztevőket utoléri a törvény pallosa. A ki egyes embert vagyonában megkárosít, annak is kijár a büntetése. Hanem aki egy egész város polgárságát teszi tönkre, a ki megöl egy egész várost: arra nem 3Újt le a törvény. Ha csak nem — az leien nyila. Még idején van, hogy a küzdő felek letegyék a fegyvert. Még mindig jobb a béke útjára térni s a fegyverek kovácsolása helyett, üdvös példabeszédek tanulságain okúlni. Hogy a kecske is jóllakjék; a káposzta is megmaradjon. Nem ped'g úgy okoskodni; hogy egy pár kecske Hajmáskérel jóllakjék, Veszprémet pedig káposztástul vigye pokolba a — bicziklis vasút.... FelhiYás Jókai Mór tisztelőihez. Ország szerte tudva van, hogy a nemzet koszorús írója Jókai Mór ötven éves írói Jpályájának öröm- ünnepét készül megütni. Ez ünnep országos lesz és nemzeti, és mint egy illatos bokréta lesz oda tűzve a közelgő 1S94. esztendő homlokára, mert ez év januarius 6-ika lesz a napja. Es mind amaz ünneplésnek, melyet a működő bizottság e napra tervez, úgyszólván édes és értékes magva lesz az a maradandó emlék, melynek érdekében e sorokkal fordulunk Jókai Mór tisztelőihez, mely elnevezés alá méltán foglalható a nemzet színe java, rang-, rend- és osztálybeli különbség nélkül. Egy gondolat kapta meg legjobban mind az elméket, a melyek ez ünnep előkészitésében részt vettek, a gondolat: országos ünnepet ülve emléket is adni e napról és benne egyszersmind kettős értelmű jutalmat, az ünneplendőne: az ö saját alkotásai révén. Megáldott fejére két ágból fonni koszorút: egy ágból, a mely disziti, és egyből, mely védi és óvja. Egy ág az erkölcsi disz, egy ág az anyagi jutalom s a kettő ölelkezvén a költő homlokán, hirdesse nemzete háláját s az ő dicsőségét egyben. Állana pedig ez emlék összes eddig megirt és ez ünnep lezárásáig megírandó munkáinak nemzeti diszkiadásából. Az egész Jókai, a mit az ó szelleme ötven év alatt létre-' hozott, együtt mind impozáns képe egy nagy pályának, szemünk elé állítva ez óriás, e korszakos munkaerő, ez irói hatalmasság, e fenomenális pályafutás, mint a költőnek dicsősége és jutalma. Maradandó becsi emlék legyen az, a melylyel mi a jubileum napját .az irodalom históriájába beiktatjuk. Örök időkre szóló, beszédes mü, a mely a költőről és az ó géniuszát megbecsülő nemzetről több dicsőséget tog hirdetni jövendő századoknak, mint bármennyi lelkes üdvözlő beszéd, ékes, virágos, ünnepi túszt. Úgy óhajtanák, hogy ezúttal az összeg, a melyet vármegyék, városok, egyesületek, testületek más alkalomkor jubileumi bankettre és külső czifralisokra fordítanának, hasznos, érde- j mes emléknek szolgáljon alapul. Ebből a pénzből készüljön el a diszkiadás, j a melylyel magunkat ajándékozzak meg és teljen ki az a tiszteletdij, a melyet a félszázadon keresztül nekünk dolgozó költőnek még mindig a tartozás érzetével átnyújtunk. Mert a kiadás árának a fele fedezze a kiadás költségét, fele pedig legyen a költőnek a nemzettől veendő tiszteletdija. Ezer aláírásra van szükség, hogy e kiadás létrejöhessen; az előfizetési ár 200 frt és így 100.000 frt lesz a tiszteletdij. Nem kételkedhetünk abban, hogy a mikor Jókai Mór müveiről van szó, lesz az országban ezer ember, testület, hatóság, a ki ezt a nemzeti diszkiadást megszerezve, hozzájárul a költő jubileumának méltó megünnepléséhez. Erre az aláírásra, erre a szép, nagy és hálás cselekedetre hiv/uk fel Jókai Mór tisztelőinek fényes táborát. Nem arra szólítunk benneteket, óh magyarok, hogy ajándékot, hogy alamizsnát adatok annak, a ki a ti szolgálatokban szerzett halhatatlanságot; ezt már megtettétek ti is másokkal, megtették más nemzetek is. Hanem szólítunk arra, szólitjnk a magyar értelmiség virágát arra, hogy ketten egymást fölmagasztaljátok; a költő kezetekbe tevén egy nagy élet nagy munkáját, ti pedig a költő kezébe tegyétek az elismerést A ki ifjúságunkat bűbájos szavával megaranyozta; a ki lelkünket táplálta reménytelen időkben; a ki örömünk, a ki gyönyörünk, a ki vigaszunk volt életünk minden szakában; a ki áldásunk volt, megtöltvén a szellem, az erkölcs, a hit, a fölemelkedés, a hazafiság kincseivel a mi szivünk tárait: Gyertek mind, öregek, ifjak, urak, polgárok, hódoljunk neki mi viszont, aranyozzuk meg élete alkonyatát szeretetünk, lelkesedésünk örök ifjúságával. Áldjak a gondviselést, hogy nekünk adta Jókai Mórt, a ki a magyar faj minden fényességével, a nagy talentumok minden varázsával, nemzete büszkesége, idegen népek irigységének méltó tárgya; egy félszázad ragyogványa a magyar irodalomban, nyelvünk felvirágzásának egyik forrása, a kinek mesélő ajakán három nemzedék csügg elaudalodva, elbűvölve. Irodalomtörténetünk csonka az ő neve nélkül, műveltségűnk csonka az ö müvei nélkül; dicsőségünk csonka az ő híre nélkül. Mely magyar könyves-ház. mely magyar asztal nem üres az ó összes munkáinak e nemzeti diszkiadása, az Ő jubileuma e kedves emléke nélkül 1 A kinek a házában már van Jókai-ja — ha részben, ha egészben — az juttassa azt, a mije van. a nálánál szegényebbnek, siessen hozzánk, hogy biztosítsa magának az örömünnepi kiadást. Es nem csak egyházi főméltóságok, nem csak íőurak, nem csak egyesek, kiket a sors vagy szorgalom a bőség áldásaihoz juttatott, bármely renden legyenek is, hanem ti városok, közhatóságok, testületek és vállalatok: mind halljátok meg e szózatunkat és siessetek aláirás- tokkal lehetővé tenni és biztosítani e lelkes vállalkozást, juttatván törvényhatósági, városi, egyesületi, intézeti, issolai könyvtáraknak ebből a szép és nemes emlékből egy-egy példányt, hogy mindenütt legyen fogható jel és szózatos hirdetője a léleknek, mely mindnyájunkban lakozik. Hadd mondják el később is, kezökbe vevén a nemzeti kiadás egy-egy példányát, késó ivadékok: Az a nemzedék tudta a kötelességét és teljesítette is azok iránt, a kik eredményesen szolgálták a nemzet dicsőségét. Erre a feladatra hívják el a nemzet fiait, és hogy nem hiába hívják: a fényes eredmény fogja megmutatni. Budapesten, 1893. okt. 30. A Jókai-jubileum nagybizottságá- gának elnöksége: Védnök: József\ fh., B. Eötvös Loránd elnök, Beöthy Zoltán főtitkár. Diszelnökök: Vaszary Kolos, m. k. B. Vay Miklós. Fenyvessy 8 vasutfigyilok. VeBzprótn, nov. 4* Kíváncsian vártak e héten Feny- vessy képviselő pápai hírlapját, a „Pápai Lapok*-at. Bár a megye okt. 23 iki közgyűlése alkalmából egyáltalán nem valami nagy szimpat.iát tanúsított a székváros iránt, de nem is hadakozott ellene akkora vehementiá- val, mint azt pl. egyik-másik megyei hivatalnok tenni nem átallotta. Hát érthető érdeklődéssel vártak az ő házi leibzsurnálja ez ügybeni kinyilatkoztatásait. A „Pápai Lapok* illető czikke egyáltalán nam helyezkedik a megye álláspontjára i a „veszprémiek“? nek csak azt veti szemére, hogy mért nem pártolják a veszprém- pápai egyenes összekötő vonalat (melyet Barthalos Istváa tervezett) s miért gravi tálnak Győr felé 1 Én Istenem I Hát micsoda vá d az | Hát nem-e Veszprémváros az, mely már százféleképen és módon adott kifejezést ebbeli aggodalmának, hogy az uj vasút zirczi-győri része Győrbe viszi el a megye összes forgalmát. Hát azt lehet Győr felé gravitálásnak nevezni | Azután a veszprém-pápai direkt vonalhoz lehetett-e eddig competen- ter hozzászólni!! Hisz arra, még a concessió sincs meg s arra snbven- tió sohsem kéretett. Maga Veszprém város talán most, ezekből a sorainkból értesül e tervről először. No, de nem recriminálnnk. Betudjuk a vádat annak, hogy szegény Veszprém várost, darab idő óta senki se akarja megérteni. Úgy látszik, Fenyressy úr sem. Hogy azonban teljesen belelát a város veszedelmébe, azt a „Pápai Lapok* következő soraiban dokumentálja, midőn igy ír: „De Veszprémre nézve sajnos, Mezóföld és Zircz vidéke tömegesen megjelent bizottsági tagjai 69 szavazattal 27 ellen leszavazták Veszprémet s most a Győrbe gravitáló és Pápát semmibe sem vevő székhely város oda jutott, hogy a tőle messze eső Jutás állomás helyet, megkapja a még távolabbi hajmáskéri góczpontot, és kap egy kis szárnyvonalt, mely szerencsétlen vasút kiépítés, hiúban szépitik, teljesen tőnkre fogja tenni Veszprémnek eddig is kevés piaezát és forgalmát, a melyen azonban soha sem lehet segíteni és a mely fölött mi pápaiak sajnálkozunk, s nem örvendünk testvérvárosunk baján és szerencsétlenségén, mert végre is az ó bajuk a mi bajunk is!* Nos, fölteszszük Feuyvessy igaz- ságszeretetéről, hogyha igy át tudja érezni e város jövő boldogtalan sorsát: akkor minden tehetségével azon rajta is lesz, hogy Veszprémváros igaza győzzön, melyért ma minden polgára a végletekre kész ............. jut ottam, ki még egy teljesen üres női szakaszt nyitott fel előttem. Kényelmes helyem volt. Most csak még attól tartottam, hogy kalauzom agyon protegál a nem fog hozzám beereszteni senkit, pedig egy fiatal embernek ismerős vidéken, hol semmi újat nem lát, majd egy teljes napig egyedül ujuzni kétségbeejtő módon unalmas. El is voltam rá határozva, hogy umint elcsíphetem, elfogom neki árulni e fölötti agyodalmamat. Alig helyezkedtem el, midőn már másodikat csengettek. Hangos vitatkozást hallottam, melyből azt értettem ki, hogy valaki az én szakaszomba akar beszélni a kalauz tnindeu érvelése daczára, hogí az már kérem el vau foglalva. Egyszerre nagy zajjal csapódik fel ajtóm ■ azon egy bozontos képű, nagy bajuszu öreg ur rillamló tekintettel néz be és sietteti beszállásra leányait. Hnmmarosan bemutatja magát, melyből megtudtam, hogy ő R , , . nyugalmazott ezredes, ki két leányát kísérte ki a vonatra. Katonás rövidséggel melyből kiérzett a parancsoló modor, megkért. Hogy mig együtt utazom leányaival, ügyeljek fel rajok, mert ő azt mott nem teheti. Kis utitársnőimnek segédkeztem a csomagok elpakolásában; elhelyezkedtüuk s a kedves gyermek arezok szemléletébe mélyedtem. Az idösehg leányka, kit Margitnak hívtak, nem lehetett több 15—16 évesnél, ámbár már gyöngyörüan kifejlődött leány volt. Figyelmes szemlélő előtt, ki pár órát tölt társaságában, feltűnik fel- felnjongó jókedve daczára, hogy az csak erőltetett, arcza bizonyos búskomorságot árul el. mely azomban őt még bájosabba teszi. Valódi szépség volt e gyermek leány. A bájosan telt idomok arányát egyszerű öltözete még emeli, Holló le If e te hajfflrtei vállára omlanak. Arcza fehérebb az alabátrommál. Szemei a legnagyobb két drága kö. melyet a férfi mindennel többre becsül. Az egész alakon bizonyos nyugodt hanyagság vonul végig, mely őt idő előtt nagy leánnyá teszi. Margit egyike azon nőknek, ki a férfi szívre ellnnálhat- lan hatással van s ha öntudatára ébred eme végtelen hatalmának, a férfit, kik lebilincselt, a föld legboldogabb, de viszont a legszerencsétlenebb halandójává teheti. Kis nővére, kit angyalkájának nevez, valóban megérdemli ezen elnevezést. Bajosabb kis szőke angyalt nem is képzelhet az embsr magának. Félénken simul Margithoz s nagy kék szemeit folyton rajtam fugesztve tartja. Barátságos, kedveskedő szavaimra csak félénken, szakadozottan felel. Kérdésemre, hogy nem sajnálta-e elhagyni az édes mamát? kőny- belábbadtak gyöngyörU kék szemei, suttogva monda el, hogy nincs már neki édes mamája, csak kis mamája s végtelen szeretettel függeszt tekintetét nővérére, kit átkarolva tart, mintha féltené, hogy a kegyetlen sors elragad;a ezt is tőle, mint azt a másik szerető anyát. Útközben megtudtam, hogy Stájerba mennek egyelőn nagy nénjők látogatására. Igen megörültem eme hírnek, mert én is egész a határszélig utaztam, tehát majd egy egész napig lehettem e két bájos gyermek.társaságában. Az egész idő alatt figyelmem és gyöngédségen kiipghatatían volt irányukban. A kis angyalkát el halmoztam kedveskedéssel, s lassankint neki bátorodott, megismerkedett, megbarátkozott velem; elmondá, hogy Irénkónek hívják, majd előszedte játékszereit, babáit, térdeimen hintázott, katonabácsinak nevezett, s én oly boldogan eljátszottam vele, mint még soha gyermek koromban sem. A gyermek önkéntelen vonzalma, melyet irántam tanúsított, átragadt nővérére is és rövid idő alatt mint régi ismerősök beszélgettünk. JSlmondá, hogy édes anyját a kegyetlen balál két évvel ezelőtt kö| nyörtelenül kiragadta szerető családja kar- I jai közül. Továbbá hogy egyetlen fivérét ! a mi indulásunk után következő vonattal | vitte atyja a katonai academiára s ez volt oka, hogy őket nem kísérhette el. Majd megtudtam, hogy szülei Stájerból származnak s hogy Magyarországon nincs senki rokonuk. Ide csak édes anyja hamvai kötik családjukat. Soha életemben annyi vonzalommal uem viseltettem senki iránt, mint e két bájos gyermek iránt. Testvéri szeretetem, melyet a kis angyal iránt éreztem, fokozódott s valóságos imádattá nőtt Margit irányában. Aiqbár néhány órát töltöttem csak körében, de éreztem, hogy emléke meg marad örökre szivembe vésve, nem fogja onnan kitörülni soha semmi sem. Nagyon nehezemre esett tőlük az elválás. Midőn a vonat elrobogott velők, sokáig kisértem tekintetemmel őket, nem láttam már az ablakból lobogtatott kendőt sem, elhalt már a vonat dübörgésének hangja is, én még mindig a perronon áltam, lehaugpJ-( tan, mintha valami nagy csapás ért volna mintha elvesztetem volna örökre valakit, aki lelkemnek kedves volt, mintha szivemből téptek volna ki valamit. Nem láttam', nem hallottam, hogy mi történik körülöttem, szemeim előtt Margit alakja lebegett, az ő hangját hallotam füleimben cseDgeDÍ s majdnem hihetlennek tűnt fel előttem, hogy ő már nincs itt. Merengésemből a portás hangja ébresztett fel, ki a jegyet elvette tőlem, körültekintettem, már nem volt senki sem az állomáson. Én is eltávoztam, hanyagul vetettem magam a rám várakozó kocsiba, mely gyorsan röpített nehezen váró rokonaim körébe. * a a Mint egy álom tűnt el hat heti szabadságom. Mintegy szakadatlan álom, mert azon pillanattól kezd re, hogy Margittól elváltom, minden gondolatom az öjé volt, ébren álmodom. Mintha kicserélve lettem volna. A víg, kedélyes had nagyocska helyett egy vén scrapulosus katona voltam, kinek semmi sem jó, semmi sem helyes, Legjobban éreztem magam, ha egyedül lehettem imádott Margitom emlékével. Szüleim, rokonaim nem tadták mire magyarázni átváltozásomat; rég nem láttak már azt hitték lassankint váltóztam meg; nagyobb volt azonban tiszttársaim bámulata, kik őrömmel fogadták visszatértemet. Szerettek, mnrt vig czimbora és hü bajtárs voltam. Azomban most csalódtak bennem, mert visszavonultan, egyedül Margit emlékének éltem ; kerültem a vig társaságot, barátaim már kétségbeestek fölöttem. Lassankint beletörődtem helyzetembe. Margitom képe mint egy boldog álom tűnt fel lelki szemeim előtt . . . Belenyugodtam a változ Katlanba. így telt el » legegyhaaguabban két év, midőn kineveztek főhadnagygyá. Barátaim üdvözöltek. Jól eset á kitüntetés, azombau roszul esett az, midőn előléptetésemmel együtt áthelyezésem is megtörtént. Már beletörődtem helyzetembe, tiszttársaim szerettek, becsü- létöket kivívtam, s most egy teljesen ismeretlen helyre, ismeretlen emberek közé lettem dobva. ♦ * * Megérkeztem uj állomáshelyemre. Az első nehány nap gyorsan eltelt a jelentkezéssel, uj hajtásaimmal való megismerkedéssel, a város megszemlélésével. Azomban csakhamar keresztül estem mjadezen. Bajtársaimon kívül nem akartam mással ismeretséget kötni, a város összes neve- zeteségeit már ismertem, nem volt már más hátra, amit látni vágytam volna, ami szórakoztatottjvolna. Régi, egyhangú életmódom visszatért, nem vonzott semmi, nem mulattatott semmi. Lassan és unalmasán telt az idő. Elmúlt az ősz, beköszönt a hideg tél. De- ozember hó egyik zimankóé téli estéjén s rendes napi sétámat végeztem. A város főntezái két oldalán elvonuló cortán a fák ágai a reájok rakodó zúzmara súlya alatt majd letörtek. A hó a járókelők lábai alatt csikorog. Fagyos hideg idő van, mindenki siót meleg szobiját felkeresni, ahol kedves kis családja körében kellemesen eltölti estéjét. -Csak én bo- lyongtam czéltalannl, időtöltésből. Mindenkinek az arczáról megelégedést, boldogságot olvastam le, csak én voltam a boldogtalan. Nekem nem volt senkim se ni, kinek dologtalauságom elpanaszolhattam volna; ez még fokozta kinjaimatEreztem, hogy megkönnyebülnék ha egy jó barátnak, aki megétene, beszélhetnék róla. De még ha kinevetne, ha cinicus szavakkal bizonyítaná be érzelmeim nevetséges voltát, még ez is jól esne. Hiszen előttem is szinte magma- gyarázhatlannak tűnt fel, hogy miként lehetséges az, hogy egy rövid iedig és csak egyszer látott arez hogyan tudta magát befészkelni szivembe o|*y kürthatatlanul. Szenvedélyes szerelmemet nem voltam képes meg semmisíteni. Könyörtelenül rágódott szivemben Margit emléke. Szerelmem oltárán feláldoztam j6 kedélyemet, megelégedettségemet, nyuglmamat. Nem voltam képes egy pillanatra sem megszabadulni ezen imádott képtől. O képezte egyedüli boldogságomat, övé volt minden gondolatom, szivem minden dobbanása. Mióta nem láttam, már két év eltelt. Minden reményem elveszett már viszont, láthatni. Meg kellett elégednem avval a tudattal, hagy van egy lény kit miudeuek fölött, végtelenül szeretek, kiért minden pillanatban kész volnék utolsó cseppvére- met kiontani, kiért meghalni boldogság volna számomra. Ilyen gondolatokkal .eltelve folytattam tovább sétámat, midőn egy csinos földszintes ház előtt haladtam el. Bájosan
