Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-10-18 / 43. szám
Veszprém, 1890. XI. évfolyam. 13. szám. Szombat, okt. 18. Megjelen minden szombaton. — A. lap ára: egész évre 6 lit; negyedévre 1 frt 50 kr,; egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr., kincstár illeték.—A hírlap irodája: „Petőfi“-intézet Veszprém (városház-tér.) Mi lesz a Sió-zsilippel ? Veszprém, okt. 18. Mióta a Sió-zsilipet megcsinálták, még összevéve se volt annyi baj vele, mint ezidón. Fél év óta egyre hangzik a panasz, hogy lelkiismeretlenül kezelik a zsilipet; vagyis hogy a kormány által engedélyezett vízmagasságon felül jóval többet bocsátanak le a Sión. Számtalan alkalommal figyelmeztettük erre úgy a kormányt, mint a balatoni kormánybiztosságot ; de a nóta vége mindig egy volt. A kormánybiztos ugyanis jelentéstételre szállította föl a zsilip kezelőjét Dorn inge r mérnököt, bogy igaz-e, miszerint az engedélyezett 10 etmrnj'i víznél több bocsáttatik le a Sión? A jó ur aztán vizsgálatot indított maga ellen s fel is mentette magát, hogy nem több mint 10 ctmrnyi viz az, amit leeresztett. Ez a bolond circulus vitiosus ismétlődött, valahányszor uj panaszszal léptünk föl. 1 anukat bajos volt fogni ellene, mert nem lehettünk ott mindig; de meg a hírlap szerkesztőségének nem is lehet feladata eontrollt gyakorolni, egy állami intézkedés betartása fölött. Arra való a kormánybiztos s a vármegye. Azonban, bogy állításainkat, panaszunk igaz voltát megbizonyitsuk, hogy adatainkat se hamis tanuk, se hamis eskü meg ne dönthessék, amerikai force-t alkalmaztunk, mely ugyan igen költséges volt, de legalább feleslegessé tesz minden további vizsgálatot és szószaporitást: lefényképeztettük magát a Sió zsilipet s vizét akkor, mikor a zsilipnek 10 ctmren kellett volna állni s állott pedig 75 centiméteren. Az itt lenyomatott fénykép-cliclie-nyomattal bemutatjuk ez érdekes képet, a zsilipen magán a részünkről a zsilipre állított két balatoni hajóssal, s alant a mérczejel- zéssel, mely a 75 ctiurt jelzi. Orökidőkre szóló bizonyságot akartunk szerezni e képpel a mellett, hogy mi nem üres frázisokkal dobálózunk, mikor a Balatont óvólag, a zsilipet féltékenyen őrizzük s megakadályozni akarjuk, hogy azt egyes emberek szeszélye s önkénye vagy magánhasznára lelkiismeretlenül kezelni lehessen. Veszprémmegye alispánja V é g h e 1 y Dezső, a megyei főmérnök P a á 1 Dénes, E s t e r h á z y Mihály gróf a balatoni gőzhajótársaság elnöke s Szarvassy Sándor ugyané társaság gondnokigazgatója meggyőződtek számtalanszor adatainkról, s valahányszor hibát jelzettünk a Sió-zsilipről, személyesen is konstatálták ott, vádjaink alaposságát. Mindannyiszor jelentést tettek a kormánynál, de a főmagasságu „Sándor“ -ra nyiltan hivatkozó főmérnök csak nem akart megjavulni, kikötött a közvéleménynyel s mindenkivel, ki manipulátiójának véget akart vetni. Most aztán a vármegye azt mondta ki a közelmúlt megyei közgyűlésben, hogy „Eddig és ne tovább!“ Megunták a Dorninger ur fészkelődését s feliratot intéztek a kormányhoz aziránt, hogy a Sio-zsilip kulcsainak őrizetét s illetve kezelését Veszpréinv;irmegyére bízza. Hogy e kérelem jogos s meg is lesz az üdvös fogauata : az kétségtelen. Hisz a zsilip tulajdona a mi vármegyénknek. Mi építők s igy nekünk is kell gondoznunk. Most is, hogy újjá is keilend építenünk, közel 40 ezer forintunkat fogja felemészteni. Hátha a mi megyénknek annyi pénzébe fáj ez a zsilip; akkor majd mi fogunk felügyelni. A Sió-zsilip fónyképlenyomata, mikor 10 helyett 75 ctmeteren állt. És kijelentjük, hogy a Balatont nem engedjük senki fia potentás által többé Csáky-szalmá- járiak tekintetni, amelyet minden ember saját malmára vezethet. Nemzeti k ö z k i n c s az, melynek kultiválására egy egész nemzedék s, annak a nemzedéknek sok száz milliónyi vagyona fog ezentúl laiba vetetni. Lelkűnkben meg vagyunk győződve, bogy a kormány, kihez e visszaélések megszüntetése iránt ime, az egész vármegye felemelte panaszszavát, orvosolni fogja a bajt s a kufárokat elzavarván a zsilip mellől, lehetetlenné teendi a jövőre a Balaton érvágását. Noli me tangei’e ! Ne nyulj-hozzám nékünk ez a közügyünk, amelyet hazafias lelkesedéssel s igaz szívvel akarunk szolgálni s melyet orv m ó d o n megtámadtatni, megraboltatni, megölni senki által többé meg nem engedünk! Ennek bizonyságául im itt a Sió-zsilip képe. Figura docet! Ecce ! A. Sió-zsilip kulcsai - s Vesz- prémvármegye. (Megyei közgyűlési határozat.) 618/20381/890. sz. A vármegye alispánja jelenti, hogy azon okból, mert a Balaton vize, az idei nyár folyamán, rendkívül leapadt s a balatoni gőzhajó kikötése is nehézségekbe ütközött, különösen pedig azért, mert a Balatonban az elhinárosodás és elposványosodás jelenségei évről-évre nagyobb mérvben mutatkoznak, indittatva érezte magát, hogy a siófoki Sió zsilip kezelésének miként- jéről személyesen meggyőződést szerezzen; ezen szemle alkalmával, melyet folyó évi augusztus hó 26-án teljesített, egyéb hiányosságok mellett, amelyekre nézve azonban reménye van, hogy a zsilip miniszteri biztosának intézkedései által orvosoltatni fognak, arról is meggyőződött, bogy a zsilip kulcsai nem zárt helyen, hanem egy fogason, más kulcsokkal együtt őriztetnek s mert azokhoz ott bárki is hozzáférhet, tehát visszaélések lehetősége sincs kizárva: Ez okból indítványozza, hogy a vármegye közönsége tegyen lépéseket a m. kir. keresk.-ügyi miniszternél, a siófoki zsilip-kezelési szabályok oly értelmű módosítása iránt, hogy a zsilip kulcsai a déli vasút siófoki osztálymérnökségétöl elvétessenek s az enyingi járás főszolgabírójának kezelese alá adassanak át. Határozat. V arra Az alispán indítványának elfogadása mellett, a vármegye közönsége a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez ily értelmű felirat intézését rendeli el. A határozat hiteléül: Kolossváry, m. főjegyző. TÁBCZA. Nem ismerlek... Nem ismerétek, nem is láttalak; Midőn már hő vágygyal imádtalak. Eszményem voltál álmaim honán; A vágyott pálma — harczaim után. Ha csüggedék, erőt adott a hit: — Mely annyi küzdelembe, harczba vitt — Hogy feltalállak végre valaha, Szerelmem álma. lelkem angyala! S az álomkép — megtestesülve im: Feledve átélt szenvedéseim . . Hogy átölelve tart mindkét karom; Es ajkam — ott csüng eper ajkadon. Hogy bírom végre azt a kis kezet, Mély a csendes „tűzhely“-hez elvezet: Hol vár reánk már, kövess, jer velem, A boldogító édes szerelem. Soós Lajos. Az apa fiaihoz. (Okt. 6-án.) („Az én Újságom“ képes gyermeklap 43. számából.) Fiaim, fiaim, Jertek ide, jertek! A tizenháromról Hadd beszélek nektek. Véssétek szavamat Szivetekbe mélyen, Hogy dicső emlékük Mindörökre éljen. Mikor az ellenség Rátört a magyarra : Villámként czikázott Hőseinknek kardja. Futó sereg vére Pirosra festette, Zöldelő borostyán Lebegett felette. Egyre szebben hajtott A szabadság fája . . . Északról az orosz Fejszét emelt rája. Lecsapott a fejsze : Oda a szabadság . . . Börtön, temető lett Egész Magyarország. Éjszaka borult rá, Mint a holló szárnya, Puskacaövek, bitók Rémületes árnya. Fiaim, fiaim! Kik a hont szerették, Halállal lakoltak A vitéz leventék. Aradi vértanuk Nem hiába haltak : Poraikból élet Sarjad a magyarnak. Hallgasd csak a füszált, Hallgasd a virágot, Azt susogja : magyar ! Védd a szabadságot ! Fénykoszorut fon az Őszi nap sugára, A tizenhárom hős Tábornok szobrára. A magyar nemzetnek Ráhullatott könnye : Sötét fájdalomnak Legragyogóbb gyöngye. Rakd tele gyöngyökkel, Népem ! Hadd ragyogjon ! Lánggal égjen lelked Ott azon a szobron! Millióknak szíve Ha körüldobogja : Akkor lesz belőle A szabadság szobra. Az leng a szobornak Babérillatában: Haljatok meg, ha kell, A hazáért bátran! Fiaim, fiaim! Legelső a haza . . . Szeressétek forrón ! Ez az édes anya! Pósa Lajos. Egy női napló töredékei. (Franczia bluette.) . . . Mi mindent el nem követtem, csakhogy művész felesége lehessek! Hanem hát ez rendesen úgy van, hogy a fiatal lányok fejében bolond ideák zsonganak. Ah, kedves barátném, ha én ezt előre tudtam volna! Képzeld magadat az én helyzetembe. A kiállítási katalógusban olvastam a művészek czimeit; valamennyien nagyobbára félreeső, csöndes utczákban laktak, Paris legtávolabbi külvárosaiban. Képzeletem oly csöndes s nyugodtnak festé az ottani életet! Ah ! Mindegyik magára van ott utalva, munkája s családján kívül nem gondol másra — felnivel ismerem magamat s tudatában vagyok annak, hogy rémitő hajlamom van a féltékenységre, önként arra a gondolatra jöttem, hogy ezek közül, csakis közülük kell nekem férj! Mindig, az egész napon át mellettem lesz, dolgozni fog valami festményen, vagy i esetleg szobron, én pedig mellette ülök s | olvasok, az ateliert nem is kell majd elhagynunk. G-yönyörü, nagyon szép gondolat! De mennyire csalatkoztam én szegény | ártatlan. Sejtelmem sem volt, hogy mi min- ] denféle dolgok történnek egy ilyen művész- i teremben. Ha azelőtt megpillantottam egy- egy istennő szobrát, mely a ruházatot illetőleg nagyon is föltűnően szabadon vágatott ki, — még álomban sem mertem arra gondolni, hogy vannak asszonyok . . . leányok . . . szóval bárki is, aki ilyesmire adja fejét — és . . . Biztositlak kedves barátnőm, hogyha csak legkisebb sejtelmem is lett volna mindezekről, soha sem nyújtottam volna kezemet egy szobrásznak. Tudnod kell, hogy családom ellenezte e házasságot, jóllehet férjem vagyonos, mint művész hírneves és kettőnk számára egy csinos, Ízléses lakházat építtetett. Én, egyedül én óhajtottam e házasságot. De hát, hogy is ne, amikor ő olyan csinos, előzékeny s nyájas volt. Azt ugyan észrevettem, hogy néha-néha toilette-ügyeimbe avatkozik, „ne igy fésülködjék, hanem inkább igy.“ Aztán a vőlegény sajátkezüleg tűzte oda a virágot fürteimbe, de aztán azt is meg kell adnom ám, hogy sokkal nagyobb ügyességgel s Ízléssel csinálta, mint maga a fodrász ... Ez a szakavatottság, ez a tudomány mégis csak feltűnő egy férfinél? Nem igaz? Mégis csak sejteni kellett volna! De halljad, mi történt! Midőn nászutunkról visszatértünk, én otthonosan elhelyezkedtem csodaszépen s Ízlésesen bútorozott boudoiromban, férjem pedig hozzálátott munkájához s nap-nap mellett ellátogatott atelier-jébe mely nem a mi lakházunkban volt berendezve. Midőn aztán este hazajött, örömmel s lelkesülten beszélt müvéről, melyet a legközelebbi kiállításra akart küldeni s melynek czime vala: „Á..r* Amint mondá, különösen ama könnyed borzongást igyekezett a márványon vissza- tükröztetni, mely végigfutja a testet, mihelyt ez a szabad levegőnek van kitéve, továbbá a köpeny finom redőzetét, mely a vállakról omlik alá s több effélét . . . mely rés zletekre már nem emlékszem egészen tisztán. Köztünk legyen mondva, hogy nem egészen tisztán értettem férjemnek munkájáról való lelkes beszédét, hanem azért mindig bizalomteljesen felelém, hogy „az valami nagyszerű lehet* és lelkileg már sétáltam a zöldlombo* parkban, férjem müvét csodálva, mily nagyszerűen veheti ki magát a fehér márvány- szobor zöldlombos hátterével, sőt azt is hallani véltem, hogy a sétálók csoportja miként suttogja a szavakat: „íme, a művész felesége.* Egy szép napon nagyon fúrta már az oldalamat a kíváncsiság, hogy hát menyzire vagyunk tulajdonképen a nemes római nővel s arra a gondolatra jöttem, hogy férjemet atelierjében, melyben még soh'sem voltam, meglepem. Elérkeztem a helyszínére, a kertiházban levő atelier főbejáratát tárva-nyitva találtam. Úgy vélekedtem, hogy jogom van belépni; közelebb léptem —- és képzeld felháborodásomat, ott látom férjemet egy kőműves-zubbonyban ; haja borzasán csüngött alá homlokára, kezei agyaggal és sárral vannak bepiszkolva és előtte egy nő állott! Kedves szeretett barátnőm, képzeld magadnak, egy felnőtt asszonyszemély állt előtte az álvá- nyon. És még ahhoz hogyan nézett ki? Csak félig volt fölöltözve! Oly nyugodtan állt, mintha az egész dolog a legtermészetesebb valami volna a világon. Levetkezett ruhája, mely úgy nézett ki, mintha az utcz^ sarából szedték volna föl, kigörbitett sarkú czipöje és elrongyolt virágú kalapja ott feküdt egy közelében levő széken. Elég volt egy pilllantás, hogy ezt észrevegyem s te gondolhatod magadnak, hogy ezen egy pillantás untig elég volt nekem. Etienne vissza akart tartani, mondandó valamit, de én kirántottam magam piszkos ujjai közül, — elfutottam és siettem, a mennyire csak bírtak lábaim, mamámhoz, a hová félholtan érkeztem meg. Képzelheted, miként fogadtak. — Az Isten szerelméért, mi bajod van, kedves gyermekem?
