Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-10-11 / 42. szám
Veszprémi Független Hírlap. Szombat, okt. 11. Veszprém, 1890. szabadságolt altiszti kar s a legénység, hogy a gyakorlatok végeztével szép ováczióban részesítették. Egy di- szes albumot nyújtottak neki át nemzeti színű szalagokkal átkötve, az első lapon ezzel a nyomtatott felirattal : »Emlékül az 1S90. évi gyakorlat 11. századának altisztéi s legénységétől, Stein György főhadnagy urnák.“ Az altisztek s legénység mind polgári ruhában tisztelegtek nála s szép beszéd kíséretében adták át az ünnepelt- nek az albumot, melyet Stein melegen köszönt meg. Az ily példa bízvást jobban járul a polgári viszony megszilárdításához, mint a közös garázdál- kodók egri hősködése. — Teésen tett látogatást a múlt héten mltsgs. Steiner Fülöp szé- kesfejérvári püspök ns. Rain p recht Antal a veszprémi s székesfejérvári püspöki javak kormányzójával. Teésen a székesfejérvári püspöknek szép kastélya van s ezt tekintette meg a püspök ur. A vidék s a kastély úgy megtetszett ő mltságának, hogy kijelentette, miszerint évenkint pár hónapot fog itt tölteni. Szívből üdvözöljük megyénk szives vendégeként! — Okt. 6. s a fögymnasium. Az aradi vértanuk kiszenvedése gyászünnepét főgymnasiumunk ifjúsága is megünnepelte. A kegyeletes szivii, hazafias kegyesrendi tanári kar requiemet rendezett a fögymn. egyházban, melyen az ifjúság teljes számban megjelent s a gyász-istentisztelet végén a Kölcsey- hymnust énekelték. A derék tanári kar e kegyelet-ténye városszerte elismerő hangulatot keltett. — Eljegyzés. Ur. Lendvay Márk kőrösbányai járásorvos és kórházi igazgató a napokban eljegyezte városunkban Schwartz Ignácz köztiszteletben álló veszprémi kereskedő kedves ifjú leányát, Vilmát, városi leánykoszoruuk egyik legszebb virágát. Legyen osztályrészük állandó szerencse, boldogság ! — József föherczeg Kis-Czellben. A honvédségi hadgyakorlatokról szóló részletes tudósításunk kiegészítéseként meg kell még emlitenüuk, hogy Kis- Czell város hatósága és közönsége ezúttal is a legjobban állotta meg helyét s a ráhárult feladatot a legjobban végezte. így többek közt 1800 honvédet a legszívesebben elhelyezett s a legbuzgóbban fáradozott, hogy József föherczeg ott tartózkodása alkalmával a város oly ünnepi szint öltsön, mely a város örömét a magas látogatás felett külsőleg is jelezze. Rosenberg Lajos, a város derék bírája a leglelkesebben buzgólkodott e részben s szintén meghivatott ama disz- ebédre, melyet a dömölki apátság rendezett a föherczeg tiszteletére s ugyanott dr. Hollóssy apát által ó fenségének bemutattatok. Megjelent a városi hatóság hivatalos helyiségében Bernolak ezredes dandár-parancsnok, segédtisztje kiséretében, s József föherczeg ő tensége köszönetét és elismerését fejezte ki Rosenberg város- birónak és az elöljáróságnak azon lelkes buzgalomért, melylyel a fogadtatás sikeréhez hozzá járult. — Miniszteri iskolalátogató. A vallás- és közokt.-ügyi miniszter Kovács Ábelt, a balatonfüredi szeretetház igazgatótanácsának elnökét, a balatonfüredi és arácsi iskolákra nézve ideiglenes miniszteri iskolalátogatóvá nevezte ki. — Hymen. Freystädtler kövesgyüri, tótvázsonyi nagybirtokos leányát Flóra kisasszonyt eljegyezte Schmied Lajos közőshadseregbeli huszárhadnagy. A menyaszszony a róm. kath. vallásra fog áttérni. — Adomány. Gróf Sztáray Antal az inotai róni. kath. iskolának 25 forint kegyadományt küldött, — megígérve, hogy erre évente pontosan számíthatnak. — Necrolog. Georgi Gyula volt szent-gálli r. k. lelkész hunyt el a napokban, hosszas betegség után. Temetése közrészvét mellett tegnap ment végbe. Az örök világosság fényesked- jék néki! — Oszlop község önk. tűzoltó-egyletének a király, magánpénztárából 50 irtot adományozott. — A jánösházai tüzkárosultak javára ő felsége a király magánpénztárából 400 forintot adományozott. — Uj hal a Balatonban. Lapunk ez újdonsága bejárta a hazai vidéki lapokat, jeléül, hogy az ország nagy tavának haltenyésztése közérdek; nemes halai fogyóban s igy minden a tenyésztésre irányuló törekvés szívesen vau fogadva. Most ismét arról tudósit szentesi levelezőnk, hogy Márkusz szárszói halászbérlő is fogott, közelebb kigyó- alaku halat, mely 75 cmt. hosszú volt. A hal felküldetvén Herman Ottóhoz megvizsgálás végett, ő azonnal eleget tett a halászmester kívánságának, meg- vizsgálta az uj halat. Egy magyar dalköltö halála. E bő elsején kisérték Pápán öröknyu- galomra Csekő Gusztáv főiskolai ének és zenetanár tetemeit nagy ünnepélyességgel, a lakosság minden rétegéuek roppant részvétele mellett. Csekő Gusztáv 55 évet élt. Mint kiváló zenetehetség, a theológiai pálya elvégzése után karmesterséget vállalt Latabár E. vidéki színigazgatónál s csakhamar színész is lett s mint opera, operette és népszinmüénekes a közönség ked- vencze lett. — A szinigazgatóságot is megpróbálván, 1875-ben ott hagyta a színi pályát s 1879-ben megválasz- tatott a pápai főiskola zenetanárjává. Szinészkedése idejében irta az „Aratók dala“ czimü pályadijat nyert müvet s számos gyönyörű dalt Blaháné és Tamássy számára. Tizenegyévi tanárkodása alatt tekintélyes számú zenemüvet irt és midőn azok sajtó alá rendezéséhez fogott ez év elején, súlyos betegség lepte meg, mely őt nyolcz hónapi kínzás után a sírba vitte. Béke poraira! — Almádi legeiül. Nemcsak mint balatoni fürdő jár elől Almádi, hanem az „Almádi“ nevű versenyparipa is, melyet Eszterházy Móricz gróf állított ki a múlt héten, a budapesti versenygyepre, legelöl járt — s nyert. Hát csak igaz az, hogy Nomen est ómen! — A gazdák és iparosok ált. hitel- szövetkezetének helyi fióktelepe, mely csak nemrég alighogy átcsapott a felbomlás katasztrófáján, ugylátszik, most már teljesen zátonyra kerül, a budapesti Igazgatóság télszeg intézkedései miatt. Ott ugyanis most azt az elvet gyakorolják, hogyha valaki pl. 150 frtot már befizetett, nem annyi, de csak 100 frt értékű eredeti részjegyet küldenek neki s arról is levágják az addig esedékes kouponokat. Az öuál- lósitás igy természetesen dugába dől s a helybeli telep tisztviselői nem akarnak ily körülmények közt tovább szolgálni; inkább a törvényre bízzák a dolgot, mért a felelősséget nem akarják ily viszonyok mellett elvállalni. A telep közgyűlése mindenesetre érdekes világot fog vetni ez egykor oly sokat ígért s most már bomlófélben levő intézetre! — A helyi tisztviselők házépítő-szövetkezetének ismét előnyös ajánlatot tett egy budapesti vállalkozó czég, a háztelep felépítésére vonatkozólag, ügy tudjuk, az érdeklettek legközelebb ülést tartanak ez ügyben. Vajha az üdvös kezdeményezés mielőbb testet öltene! — Balaton-Almádi fürdejénél a kövek kigereblyézését a múlt héten is folytatták s be is fejezték. A fürdő talaja most oly pompás, hogy arra nem fognak ráismerni, kik eddig ott fürdeni szoktak. Még egy munka van hátra. Az ugyanis, hogy némely helyen a nagy kövek kiszedésével gödrök maradtak a talajban s ezeket be keilend tömni. Aztán kifogástalan lesz a fürdő. Sok ezer fürdővendég óhaja teljesítve lett. — Időjárásunk még mindig száraz, A talaj oly porló, miut akár a kánikulában. Hogy mi lesz igy az őszi vetésekkel, azt a jó Isten tudja ? Nincs mi jót várni, semmi! — Az uj vágóhíd hihetetlen gyorsasággal készül, illetve alakittatik át. Miként jeleztük, özv. Nagy Józsefné kertje lett megvásárolva 4000 írtért; jó és czélszerü épületei némi átalakítással egészen megfelelnek rendeltetésüknek. Mire a közvágóhíd elkészül, 6000 írtjába lesz a városnak. — Kenésén még mindig nem fejeződött be a balatoni fürdőivad. Minden áldott délután lejár a fürdőbizottság a parti vendéglőhöz s ott maradnak éjfélig. A vizet ugyan most nem „külsőleg,“ de „belsőleg“ használják, borral keverve s úgy beszélik, hogy igy még hatásosabb, mint amúgy. Váljék egészségükre! — Tanfelügyelők országos értekezlete. A magyarországi tanfelügyelők elhatározták, hogy október 16-án egy közös értekezlet megtartása czéljából a fővárosban összejönnek. Az értekezlet, melynek helyéül az állami felsőbb leányiskola helyiségeit jelölték ki, a fentemlitett napon délután 4 órakor veszi kezdetét. A tanfelügyelőket az összejövetelre a tanügy körül jelentkező többféle bajok és viszás állapotok indították, az értekezlet főczéljául azonban a tankerületek között hozandó kapcsolat létrehozását és a tanügyi admi- uisztráczió bajainak orvoslását tűzték ki. — A pápai főiskola népessége. A pápai főiskola theológiai akadémiájára beiratkozott eddig 28 növendék és pedig: I. éves 6, II. éves 6, III. éves 9, IV. éves 7. A fögymnásium népessége pedig következő : az I-ső osztályban van 26, a másodikban 38, a 111-ikban 24. összesen van a nyolcz osztályban 287. és pedig 284 nyilvános, 3 magántanuló. Az V-ik osztályra felvett 38 tanuló közül 24 iratkozott be a görög nyelvre, 14 a görögöt helyettesitő tárgyakra. — Eljegyzés. Székesfejérvár kitűnő szépségét: Pápay Irma kisasszonyt, Pápay Nándor urnák, a székesfejérvári kereskedelmi bank igazgatójának kiváló műveltségű kedves leányát eljegyezte dr. E r 1 i c z János ur, pápai orvos, szabadságolt állományú honvédhuszár főorvs. — A Balaton-kultusz jövőjének képe, napról- napra ragyogóbb szinfestést nyer. Örvendve vesszük tudomásul, hogy ő mltsga, megyés püspökünk is nagy érdeket tanúsít e nagy kulturális mozgalom iránt s Siófokon a káptalan tulajdonát képezett villatelkekből közel 30-at vásárolt meg, a maga részére. Most már Siófokon eladó villatelek nincs, mert a még el nem adottakat egy budapesti gentry-társa- ság vette meg s tavaszszal megkezdik ott az építkezéseket. — Kinevezés. Winkler István győri kir. törvszéki jegyző, a pápai járásbírósághoz albiróvá neveztetett ki. — A Nagy Áron síremlékre adakoztak : Marton Lajos 5 frt, Fodor József 10 frt, Segesdy M. 2 frt, Écsy László 15 frt, Szkladányi J. 2 frt. Sváb Lajos 1 frt, Barcsai Boldizsár 1 frt, Kanovics Gy. 1 frt, Somogyi Zsigmond 1 frt, Pollák Ede 1 frt, Hirschfeld D. 1 frt, Siller Lajos 1 frt, Mórocza K. 3 frt, Nánai Sándor 1 frt, Kapdebó J. 10 frt, Csarnogurszki J. 2 ! frt, Szabó Iván 1 frt, dr. Ováry Ferencz , 5 irt. Összesen 63 frt. — Ez összeg I nt. Segesdy bfüredi lelkész urnái van letéve. — Az állatvédő-egyesület a napokban megtartja alakuló gyűlését. A jelentkezők száma mghaladja a 30-at. — Halálozás. Egy veszprémi születésű operaházi tag, Pongrácz Soma halálát jelentik a budapesti lapok. Pongráczot múlt hétfőn, az előadás alatt szélhüdés érte s ennek folytán másnap meghalt. Temetése igen nagy részvét mellett tegnap ment végbe. Nyugodjék békében ! — Várpalotán a kanyaró-járvány több mint 60 gyermeket döntött ágyba. Az iskolákat bezárták. — Tűzvészek pusztítottak a hét folyamán ismét vármegyénk több helyén, így Kis-Jenőn és Bobán, hol 10—12 ház pusztult el. Múlt vasárnap pedig Csősz községre szállt a vörös kakas s a nagy szél mellett alig 2 óra alatt 32 ház, számos melléképület s takarmány lett a lángok áldozata. Megyés püspök ő méltósága, midőn a szerencsétlenség hírét, vette, azonnal 320 frtot küldött a vész helyére, az égettek felsegélyezésére. Jótetteért jutalmazza meg az irgalom Istene ! — Értesítés, a népszámlálás ügyében. Veszprém rendezett tanácsú város rendőrkapitánya ezennel közhírré teszi, hogy a folyó év utolsó napján foganatosítandó népszámlálás alkalmával minden nem veszprémi illetőségű helyben lakó vagy itt tartózkodó, köteles községi illetőségét okiratilag igazolni. - - Az illetőség honlevéllel, vagy útlevéllel igazolható; segédek és cselédek munkakönyvüket kötelesek bemutatni. Felhivatnak ennélfogva az összes nem itteni illetőségű helybeli lakosok, hogy illetőségűk igazolására szükséges okiratokat f. évi nov. hó végéig okvetlenül szerezzék be. Veszprém, 1890. okt. 8. A rendőrkapitányság. A pákozdi csata és a várpalotai Ódon várkastély sorsa. Megírtuk lapunkban, hogy a történelmi nevezetességű várpalotai várkastélyt és a hozzátartozó földeket volt tulajdonosa, br. Oldershausen Verner, 3000 frt évi járadékért mostani bérlőjének tulajdonába bocsátotta. E hír szárnyrakelte alkalmából a „Sz.-Fehérvár és Vidéke“ érdekes dolgokat közöl a kastély és a hozzátartozó uradalmak nemrég elhunyt uráról. Báró Oldershausen Verner cs. kir. kamarás nevezetes szerepet játszott az 1848/49-iki szabadságharczunk első győzelmes csatájában, mely tudvalevőleg Pákozd alatt viva- cott. Ö volt ugyanis a császári főtiszt, kit a pákozdi csatában fényes egyeu- ruházata miatt a Mack által vezényelt s kitünően czélzó magyar honvédtüzérek Jellasics bánnak gondolván, meglőtték. Oldershausen kartács által találva, Jellasics horvát bán karjai közé esett. E lövés nagy befolyással volt a csata sorsára, amennyiben Jellasics elhagyva állását, visszavonult. Oldershausen báró, mint sebesült, szállítás közben a székesfehérvári felke lök kezébe került s mint ellenséges főtiszt, el nem kerüli a halált, hacsak egy korosabb felkelő csoport-vezető — egyszerű földmives — oltalmába nem veszi s a felingerült felkelőket le nem csillapítja. A felkelők nemcsak az életét nem vették el a megsebesültnek, hanem biztos fedezet alatt beszállították Székesfehérvárra s itt a püspöki palotában helyezték el, hogy kényelmesen gyógyittathassa magát. A püspöxi palotában Oldershausen báró két hónapon át részesült gondos orvosi ápolásban, majd midőn jobban érezte magát, felment Budapestre s a hírneves Balassa orvos gyógykezelése alá került. A báró az egész szabad- ságharcz alatt Budapesten tartózkodott anélkül, hogy legcsekélyebb bántódása lett volna. Súlyos sebeiből úgyszólván a legellenségesebb tábor közepett gyógyult fel. Oldershausen a szabndság- harcz lezajlása után nagyobb részt hazánkban tartózkodott, mert mint mondá, nagyon szereti a lovagias magyar nemzetet. Évekkel ezelőtt nőül vette néhai gróf Zichy Miklós várpalotai, akkor még dúsgazdag four leányát, Paulinát, ki után az említett várpalotai történelmi nevezetességű várkastélyt, az ehhez tartozó birtokot és a Kuti pusztát akként örökölte, hogy a 3 hónappal ezelőtt Bécsben elhalt grófné egyik közjegyző előtt szóbelileg tett végrendelettel általános örökösévé tette. Az örökség kérdése és átruházása peressé lett, mert az elhunyt grófné hagyatékához, mint ősi birtokhoz gróf Zichy Istvánnak is igénye van. — Fillokszerás szőllők teljes adó- mentessége. Wekerle pénzügyminiszter a képviselőház elé f. okt. hóban egy törvényjavaslatot fog előterjeszteni a fillokszer airtott szőílőte- r ti 1 e t e k adómentességéről, ha azok további a is bortermelésre fordittatnak. — Hymen. Németh Gerő felső-örsi tanító f. hó 6-án esküdött örök hűséget Miskén Kazinsky Irma kisasszonynak, Kazinsky Alajos Batthányi-her- czegi főerdész kedves szép leányának. Legye^ frigyük örökké boldog! — Ügyvédi iroda-áthelyezés. Ányos Pál veszprémi ügyvéd lakását s ügyvédi irodáját áthelyezte a Városház-téren ievő 522-ik számú Vasféle házba. — A zóna eredményei. A magyar államvasutakon a személyszállítási szakasz-díjszabás hatása, a személyforgalom emelkedése még mindig folyton növekvő. Értesülésünk szeiánt augusztus 1-től szeptember 20-ig, összehasonlítva a múlt év ugyanazon időszakával, 475,577 személylyel utazott több ez idén, mint tavaly, a bevételi többlet pedig ez időben 56,978 írtra rug. E számokból tűnik ki, hogy daczára a tavalyi rendkívüli nugy lendületnek, mely aránytalanul emelte az utazók számát, az idén még több utazó veszi igénybe a vasutat, ami leginkább bizonyítja a zóna-rendszer helyességét minden irányban. — Az ukk-csáktornya-zala-egersregi vasút közigazgatási mütanrendőri bejárása f. hó 3-án és 4-ikén történt. Képviselve volt a kormány és Zalavár- megye. — A megnyitás pedig — mint tervezve van — f. évi okt. 10-én lesz, melyre a vidék fényes előkészületeket tesz, mert a megye székvárosát egy eddig forgalmi akadályokkal küzdő nagy vidékkel köti össze. Ez uj vasútvonalon az állomások a következők lesznek: Ukk, Ötvös, Tűrje, Zalabér, Szepetk, Ultár, Kisfalud, Szent-lván, Zala-Egerszeg, Bak, Tófej, Gűtorföld, Csömödér, Rédics, Alsó-Lendva, Mura- Szerdahely, Kristófialu és Csáktornya. — A kéményseprő-mesterek panaszt emeltek a rendőrhatóságnál, hogy több háznál a takaréktüzhelyeket és azoknak a kürtjeit az illetők nem engedik a kéményseprők által tisztogattatni, hanem leginkább cselédeikre bízzák azt, miáltal veszélyes kémény- tüzek támadhatnak. A kapitányság indítva érzi magát a fenti jelentés folytán a lakosságot figyelmeztetni, hogy minden takaréktüzhely és kürt, mely folytonos használatban van, a szakértő kéményseprő által tisztogatandó, mert elleneseiben az előforduló kellemetlenségekért az illető tulajdonos lesz felelősségre vonva. — Színészet Sümegben. Ez évben már harmadszor vannak színészek. Most / Balogh Árpád, aki sümeghi születésű, kezdette meg előadásait. A bemutatóelőadás okt. 1-én volt. — ügyvédi irodát nyit nov. 1-én T a t a y Gyula helybeli ügyvéd a sza- badi-utezai 520. sz. házban. — Az építkezések Bahton-Almádi- ban serényen folynak most is. Molnár csecsei földbirtokos szép villája, közvetlen a parton már elküszült, most pedig ns. Szalay kanonok ur gyönyörű tornyos villája épül a hegymagaslaton. Ez idő szerint az emelet építésén dolgoznak. Ez a festői fekvésű szép nyaraló dísze lesz egész Balaton-Almádi- nak, nemcsak művészi stylra, de arányai tekintetéből is.-- Nem szabad etetni! A rendőrség tegnap egy ősi-i s egy berhidai kocsist 2—2 írttal büntetett meg, amiért a Kreutzer Antal korcsmája előtt etették lovaikat. No hát mégis csak valami az, hogy a tanács mégse készíti el a törvényben kívánt szabályrendeletet. Mert tiszta dolog, hogy itt a törvényt hóit betűiben nem lehet végrehajtani. Hiszen egy-egy hetivásárra közel 2000 kocsi jő be a városra s mindössze 5 olyan korcsma van, hová kocsikkal lehet bejárni — etetni. Hát hol etessen a többi kocsi. Bizony sehol se másutt — mint az utszélen, a korcsmák körül, mert a gazda csak nem hagyhatja egész bitangul a kocsiját — s közelében szereti tartani. Elvárjuk ez érdemben a tanács mielőbbi eljárását! — Az Anna-téri kút áldozatát V i n- c z é t nagy részvét mellett kisérte sírjába a közönség. A megmentett Csikász s tanoucza már túlvannak minden veszedelmen s teljes ép erőben vnnnak. — Kinél van szódavizes üveg ? Újból figyelmeztetjük az összes helyi s vidéki polgárokat, hogy akinek akár Steiuer, akár Ferenczy-jegyü szódavizes üvegje van, küldje be Steiner Sámuel szódagyárosnak, mint egyedüli tulajdonosnak. Aki illetéktelenül magánál tartja, vagy rejtegeti az üvegeket, érzékenyen fognak büntettetni. — Idegenek nyilvántartása. A rendőri hivatal ismételten közhírré teszi, hogy mindazon idegenek, kik a városba jönnek és itt huzamosabb ideig tartózkodni avagy letelepedni akarnak, magukat a rendőri hivatalban bejelenteni kötelesek. — Betörő tolvaj. Lennert. Antal báudi lakos házához e hó 6-án Her- czeg Kálmán nevű veszprémi illetőségű csavargó, a háziak távollétébeu betört, és onnan több rendbeli tárgyat eltolvajolt. A tettest a helybeli rendőrség elfogta és az elővizsgálat teljesítése után átadta a kir. törvényszéknek. — HofFenreich fürdőjében az ősztől kezdve egész télen át, esti 8 óráig lehet meleg-fürdő kabinokat váltani. A kabinok s a folyosó fütve vannak. — Gépkötödét nyitott K r a u s z József ifjú kereskedő a kerekes-kut utczában. Készít nyári s téli keztyü- ket, mindennemű harisnyákat stb. a legiutányosabb arakon és a legjobb anyagból. Közönségünk pártfogásába ajánljuk az uj vállalatot! Hálanyilvánitás. Mindazon szives jóakaróknak, ismerősöknek s a részvevő nagy közönségnek általán, kik Istenben boldogult fiam, Georgi Gyula ny. plébános urnák halála alkalmából vélem a vigasz annyi jelét éreztették s a végtisztességtételen megjelenésük által mondhatlan fájdalmamban osztozni szívesek voltak: ezúton fejezem ki örök hálámat. Veszprém. 1890. okt. 11. A rokonság nevében: özv. Georqi Johanna. II