Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)

1887-07-16 / 34. szám

éjfél után félórával nyugszik le, 8 és 9 óra közt este délfelé 32 fok magasságban látható; Szaturnusz reggel 5 óra 23 perczkor kel és este S óra 50 perczkor lenyugszik. Az idő­járást illetőleg a 100 esztendős kalendárium szerint eső legfeljebb csak 13-ika és 20-ika közt lesz. Különben az egész hónapban száraz meleg, sőt forró napok várhatók. — Amerikai párbaj, amelyről itt nem tud senki semmit. A „Budapest“ írja szószerint: Veszprémben kinos feltűnést keltett a város egyik kiváló családjában történt öngyilkosság. Egy általánosan kedvelt fiatal ember: K. J. joghallgató, megmérgezte magát. Még ugyan nem halt meg, sőt némi remény van, hogy életben marad, de azért az eset mindenkire megdöbbentően hatott. A mérgezés okáról sok mindenféle hir jár szájról-szájra, de ezek mind bizonytalanok. Csak annyi a bizonyos, hogy a szerencsétlen fiatal ember kezébe amerikai párbaj kényszeritette a méregpoha­rat. Azt hisszük, slajmi-heezcz lesz az egész! — Sülé János m. hivatalnok urat s csa­ládját mély gyász érte, — szeretett neje f. hó 14-én reggel, hosszas betegség után elhunyt. Temetése tegnap, pénteken délután 5 órakor ment végbe. Nyugodjon békében ! — Nyílt köszönet. A városunkban f. hó 11-én kiütött tűz alkalmával a veszprémi derék tűzoltók, élükön Mészáros alparancs- nok úrral, a helyszínén megjelenve, önfelál­dozó munkásságukkal segítségünkre voltak a tűz továbbterjedésének megakadályozásában s részben az ő érdemük, hogy a veszedelem nagyobb mértékben nem pusztított. Midőn nekik a f ntiekért ezúttal nyilvánosan is köszönetemet nyilvánítanám, biztosítom őket arról, hogy városunk lakossága mindig hála­érzettel fog visszaemlékezni sikeres, önfelál­dozó munkásságukra. Várpalota, julius 13. V i k á r István, tüzoltó-főparancsnok. — Juliális. A helyi kereskedő-ifjak ma, szombaton este a „Betekints“-ben zártkörű juliálist rendeznek, könyvtáruk javára. Hisz- szük, hogy igen látogatott lesz s jól fog sikerülni. — A kenesei fürdőbizottság a fürdőhelyiség csinosítása javára 1887. julius hó 20-án, szerdán nyári mulatságot rendez. Belépti dij: személyenként 50 kr.; családjegy 3 személyre: 1 frt 20 kr.; 4 személyre 1 frt 50 kr. Kezdete esti fél 8 órakor. A mulat­ság a Balatonparti fürdőcsarnokban tartatik meg. — Kedvezőtlen idő esetén pedig a helybeli nagy vendéglőben. Felültizetések kö­szönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáz­tatnak;- ízletes ételek és italokról gondos­kodva leend. — Eljegyzések. Hoffenreich Vilmos, derék iparosunk, eljegyezte magának Pinkász Julcsa kisasszonyt Veszprémben. — Samek Jakab, n.-kanizsai kereskedő pedig Steiner Irma kisasszonyt, Steiner A. helybeli kereskedő kedves leányát. Legyenek boldogok ! — Vasúti előmunkálati engedély. Eitner Sándor szt.-grótlii kerül, országgyűlési képvi­selő három hóra terjedő engedélyt kapott a közmunka- és közlekedésügyi mininiszteri- umtól egy — a magyar-nyugoti vasút boba- jános-házai állomástól Jánosházán át Sümegre vezető helyi érdekű vasút előmunkálatainak eszközlésére. — A király Zalában. Mint biztos forrás­ból nyert legjobb örvendetes hirt közölhet­jük, hogy a f. é. szeptember hóban Csáktor­nyán, hat lovas-ezred közreműködése mellett tartandó nagy katonai gyakorlaton a király ő felsége magas megjelenésével Zalavármegyét szerencséltetni fogja, — mely alkalomból a megfelelő elfogadási intézkedések megtétele végett már legközelebb rendkívüli megyei közgyűlés fog egybehivatni. — Uj lap indult meg Váczon „Váczi Hir- lap“ czimen, helyi és vidéki érdekek kép vi­selésére. Hetenkint jelenik meg julius 1-ső vasárnapja óta. Szerkeszti dr. Csányi János ügyvéd, kinek neve biztosíték arra, hogy e lap a vidékek közlönyei közt előkelő helyet fog elfoglalni. — Dr. Rosenberg Jenő, városunkban elő­nyösen ismert orvos, ki Budán az „Erzsébet- kórház“ nőgyógyászati osztályán 7 hetet töltött, holnap vasárnap fog városunkba visszatérni és folytatni fogja megszakított működését. — Községi és körorvosok. Minthogy a községi körök életbeléptetésök óta úgy számu­kat, mint csoportosulásukat illetőleg lénye­ges változásokon mentek át, a belügyminisz­ter tüzetes tudomással óhajt bírni a községi és körorvosi intézmény jelenlegi állapotáról s ennélfogva felhívta valamennyi törvény- hatóságot, hogyr mindazon községek névjegy­zékét, melyek törvény értelmében külön orvost tartani kötelesek, tovább megjelölve e körök székhelyét s felsorolva a körökbe egyesített községeket, a községi körök jegyzékét, úgy az egyes községek, mint a teljes községi körök lélekszámánák feltüntetése mellett julius hó 15-ig terjeszszék föl, megjelölve különösen az idiglenes egyesitett köröket. — Keszthely-b.-szt.-györgyi helyi érdekű vasút engedélyezési tárgyalása folyó ho 4-en Lukács Béla államtitkár elnöklete alatt tar­tatott meg Budapesten. E tárgyaláson a közmunka és közlekedésügyi minisztérium részéről: az elnöklő államtitkáron kívül Szabó Jenő min. titkár, Lóskay oszt. taná­csos. Gonda Béla műszaki tanácsos, Storch főfelügyelő és egy fogalmazó, -- a pénzügy­minisztérium részéről: Márfy min. titkár, a hadügy minisztérium részéről: egy törzska­ri százados, a deli vasút reszel ől Wein főfel­ügyelő, és az engedélyes részéről Tolnay Lajos orsz. képviselő, a m. kir. államvasutak volt igazgatója, L nger Alajos orsz. képvise­lő, Lénárd Ernő Keszthely város tiszti ügyésze és Csirke Iván városi jegyző \ ettek részt. A miniszteri megbízottak az építendő vasút költségvetését kissé magasnak találván, e kételyük az érdekeltség ama kijelentésére, — hogy a déli vasút állomásához való beága- zás, ó Balatonon építendő hid és Keszthelyen létesítendő díszesebb állomás kiépítései növe­lik a költségtervezetet — eloszlatva lett. A 255.000 frtot tevő tényleges tőkéből 45,000 frt forgalmi eszközök beszerzésére, 10,000 frt tartalék tőkére fordítandó. Az érdekelt­ség a tarifák felemelését, esetleg a számítás­nak 12 kilometer után leendő megengedte- tését jegyzőkönyvileg kérelmezte. A vasút kiépítéséhez szükséges költség előirányzat 130.000 törzsrészvény és 180.000 5%-os elsőbbségi részvény7 kibocsátása által fog beszereztetni. Az engedély-okmányt, mely valószínűleg aug. hó elején megérkezik, lapunk hasábjain egész terjedelmében közölni fogjuk. — Halálozás Veszprémben julius hó 8-tól 15-ig. Takács Jstváu, 8 napos, sárgakor. Streit Dávid, 70 éves, végelgyengülés. Zöld Mária, 6 hónapos, gyermekaszály, itépási Terézia, 1V4 éves, gyermekaszály'. Bakos Jolán, 2 hetes, idétlenség. Sülé Jánosné, 39 éves, vízkor. D r. Fischer. — „Equitable“ óletbiztositó-társaság. Az ezen társulat által bevezetett uj reformok, nevezetesen a megtámadhatlanságot 2 évi biztosítás után, rendkívül sikeresnek mutatkoznak és az Equitable ezen ujabbi haladásnak, még eddig nem létezett mérvű üzletet köszönhet. Az uj felvételek 1887. első negyedében körülbelül 20 millió írttal rúgtak többre, mint az 1886-iki évi hasonló időszakban. A magyarországi üzlet is több, mint kielőgitőkép fejlődik és itt az 1886-iki első negyedben biztosítások körülbelül 3 millió írtra köttettek. —- Öngyilkosság a templomban. Szent- György-Völgyén múlt vasárnap szenzáeziós öngyilkosság történt. A hívek templomban voltak s ott imádkozott Szép Ferencz gazda is, a kinek még nem régen nagy7 vagyona volt, de hirtelen tönkre jutott. A szerencsét­len ember a mise végén a padban összero­gyott és eszméletlenül terült el. A hívők segélyére siettek, de hiába való volt minden élesztési kísérletük, a szerencsétlen ember egy félóra múlva meghalt. A bonczolásnál kiderült, hogy7 nagy mennyiségű foszforolda- tot ivott. — Egy uj magyar vetőgép diadala. Fővárosi leve­lezőnk Írja. Az az örvendetes lendület, mely hazai gépgyártásunk terén tapasztalható, napról-napra fokozódik. E lendületről élénk képet nyújtott annak idején az orsz. kiállítás géposztálya és ott első helyen a hazai Schlick-fele gépgyár és vasöntöde részvény­társulat, melynek tárgyai még a külföld figyelmét is felkeltették. E gyár volt az, mely a Schlick-fele (Krumpach szab.) 3-as és 2-ős ekéket bevezette és 4 év alatt nemcsak 35 első dijat nyert velők, hanem a külföldi hasonló gyártmányokat nagy részben kiszorította. A minap megtartott hatvani ekever­senyen e gyár eddigi diadalaihoz egy újabbat fűzött, a mennyiben a Schlick-féle ekék a Clayton & Shuttleworth, Eckert, Howard, Gubic, Sack stb.- féle'vel szemben 2 első arany-, 1 ezüst-, 1 bronz­érmet és 1 díszoklevelet nyertek. Ez alkalommal mutatta be a gyár uj Schlick-Havas-féle „Triumph“ sorvetőgépét is, szabadalmazott gördülő vetösaruival, melyek a jelenvolt nagyszámú szakértők közt rend­kívüli feltűnést keltettek és elsőrendű aranydisz- oklevéllel jutalmaztattak. E gépnek számos előnyeit itt leírni hosszadalmas volna és a Schlick-féle gyár Budapesten szívesen ád a levélben hozzáforduló érdek­lődőknek bővebb felvilágositást. Itt csak röviden menjeoyezzük, hogy a gép rendkívül egyszerű és könnyű szerkezettel bir, a régi kiváltandó vetőkoron­gok helyett rovátkos vetöhengerekkel van ellátva, melyek valamennyi mag vetésére használhatók, a fogaskerekek — a gazdák e folytonos rémei — lehetőleg kerülve vannak, a magot a vetökészülék nem zúzza, a Schlick-Küzdényi-féle szab. gördülő vetősaruk rendkívül megkönnyítik a gép járását, a legtöbb talajban nélkülözhetővé teszik a tövisborona használatát, a leggazosabb földben is fennakadás és tisztogató munkás nélkül használhatók, áruk arány­lag kisebb minden más szerkezetnél, szóval megbe­csülhetetlen előnyökkel bírnak, különben pedig közönséges vetösarukkal is készülnek. E kitűnő gép, mely mint értesülünk, a németpalánkai kiállí­táson is elsőrendű kitüntetésben részesült, hivatva lesz hazai gépgyártásunknak újabb lendületet adni. —- Elveszett aranyékszer. Balaton-Füreden a múlt héten egy úrnő 150 frt értékű, nehéz láncz alakú, 3-szor nyitható, sziv-alaku lógók­kal díszített karekjét veszítette el, — sőt azon gyanú is megfogamzott a füredi vendégekben, nem-e lappang ott valami idegen zsebmetsző, miután egy úri embernek pénzzel telt tár- czaja hasonló módon eltűnt. Fertőtlenítések elrendelése. A beállt roppant melegek alkalmával a rendőrkapitány szigorú rendel etet bocsátott ki, hogy minden háznál tisztaság legyen és karbol-oldattal fer­tőtlenítsenek. — Üres a város. Ez ideig 70 család uta­zott el fürdőkre városunkból, a világ minden tája felé. — Kié a liba ? Három darab liba találta­tott bitangságban kint a réten, a tulajdonos jelentkezhetik a kapitányi hivatalba. — Óratolvaj. Jelinek Norbert mázolósegéd zsebóráját alvásközben Zarka János kocsis ellopta és csinosan el is rejtette, azonban egy rendőr és egy bérkocsis addig nyomoz­ták, mig reá akadtak. A tolvajt bekísérték a városházához. == Tizedes mérleg. Egy négyszögig 600 kilós tizedes (decimal) mérleg, uj karban, olcsón eladó. Bővebb értesítés Fojt Ferenc/, urnái (piacztér) nyerhető. — Kompolthy Tivadar egyik nyárilaka Al­mádiban, a balatoni fürdőivadra kiadó. MECHANIKA <t) SZÍNHÁZ. A lövölde-téren Az országban az egyedüli magyar MECHANIKAI SZÍNHÁZBAN Kiss és Bayer igazgatása alatt ma és mindennap az újonnan berendezett műsorok szerint nagy előadások tartatnak. U J MŰSOR: 1. szakasz. Mohamed osudatettei, vagy a bűvészet 1000 év előtt. Valódi kelet-indiai bűvészet, mely az ezer egy éjből van mentve. A régi időkben a „Fakirok“ nagyon értettek a népet varázslataikkal (elcsábítani), a mely nagyszerűségét ez ideig fölfedezni képesek nem voltak. Ali Ben Zeida török nőnek lesz szerencséje ma és egy pár napig ami a még a Pfaraok idejében szokás volt elő­adni. A színpad egészen fekete. A büvésznö keleti jelmez­ben lép föl, a műtárgyak a régi varázslóktól származnak. 2. szakasz. Az indiai automata kötéltánczos mutatványai és az ő szolgája. 3. szakasz. 3-szoros csodafontaina, „Kalospintehromokrene“ nevezve. Záradékul: „Az aranylégy.“ 4. szakasz. Salve Regina, vagy Mária üdvözlete, hatásos jelenet. 5. szakasz. A közkedvelt,ségü Diophrama (ködfátyolképek), egész uj változásokkal. HÓFEHÉRKE. A szünetek alatt a színház zenekara játszik. H e 1 y á r a k . Zártszék 50 kr., első ülőhely 40 kr., második ülőhely 30 kr., karzat 15 kr. Jegyek előré válthatók a színházi pénztárnál délelőtt 10 órától 12-ig és délután 3 órától 5 óráig. Színházi teljes műsor magyar vagy német nyelven a pénz­tárnál kapható. Az előadás fél 9 órakor kezdődik. Vége 10 óra után. Szinlap nem minden előadás alkalmával osztatik ki, de előadás mindennap leend. Vasárnap és ünnepnap 2 előadás. A délutáni előadás 5 órakor, az esti */a9 órakor kezdődik. Kedden visszavonhatlannl hncsneltíadás. Felelős szerkesztő: KOMPOLTHY TIVADAR. 5280/1887. tk. szám. Árverési hirdetmény. A veszprémi kir. törvényszék mint tkvi hatóság köztudomásra hozza, miszerint Zöll­ner Sámuelnek 230 fit tőke, enuek J882. évi november 11 -töl járó S% kamatai, 8 frt perbeli és 11 frt 20 kr. árverés kérelmezési községeinek kielégítése végett az asszófői 32. sz. tjkönyvben f. 1-től 14. sor számig felvett birtoktestből Pechl Jánosnak 651 frt beesér- tékü jutaléka 1887. évi szeptember hó 19-ik napján d. e. 10 órakor Aszófön a községházánál a körülményekhez képest a becsáron alul is elfog adatni. A kikiáltási ár a becsár leend, az árverelni szándékozók kötelesek a becsárnak 10%-ját készpénzben vagy óvadékképeseknek nyilvá­nított érték papírban bánatpénzképpen a ki­küldött kezéhez előre letenni. Az árverésre kitűzött egyszeri határidőben az árverés alá bocsátott birtoktestek becs- áron alul is elfognak adatni azzal, hogy az árverés napjától számított 15 napig a meg­felelő bánatpénznek itt a kir. törvényszék­nél! letétele mellett újabb ígéretek elfognak fogadtatni, mely esetben az 1881. 60. t. ez. 186. §-a uyerend alkalmazást. Veszprémi kir. törvényszék telekkönyvi hatóságának 1887. évi. junius hó 27-én tar­tott üléséből. ' i Sárft'v Elek, Dr. Laky Kristóf, kir. törvszéki jegyző. kir. törvszéki elnök. 5006 1887. tkvi Árverési hirdetmény. A veszprémi kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság köztudomásra hozza, miszerint özv. Hering Istvánná végreh aj tatónak 100 forint tőke, ennek 1885. évi január hó 1-től járó 6% kamatja 30 frt 65 kr., valamint ezúttal 10 frt 20 krban megállapított árveréskérvé- nyi költségeinek behajtása tekintetéből Hege­dűs Eszter dologi adósnak a vörösberényi 43-ik számú telekjkvben A f 1 sor 72 hsz. sz. alatt felvett 137. számú, 160 frt kikiál­tásiáru házbirtok ez egészben, továbbá ugyan Hegedűs Eszternek a vörösberényi* 367-ik sz. telekjkvben A f 1 sor 689. hsz. sz. alatt fel­vett szóllőbirtokból 407 frt kikiáltási áru azon jutaléka, amely a nevezett Hegedűs Eszter végrehajtást szenvedettre. Kántás Mi­hál}7 után háramlott 1887. évi szeptember hó 15-ik napján délelőtt 10 órakor Vörösberényben a községházánál a körülményekhez képest a becsáron alul is el fog adatni, azon megszo­rítással, hogy mivel C. 2. alatt, mint egyik tjkvben foglalt ingatlanokra Kántás Mihály és Szabó Zsuzsánna haszonvételi joga bekeb- lezve van, tehát az árverés megkisérlendő ezen jog fentartásával, ha ily módon 196 frt 17 kr. be nem igértetnék, akkor a fenti ingatlanok, a haszonvételi jogra való tekin­tet nélkül adatnak el. A kikiáltási ár a becsár leend. Az árverelni szándékozók kötelesek a becs­árnak 10%-jét készpénzben \agy óvadékké­peseknek nyilvánított értékpapírban bánat­pénzképpen a kiküldött kezéhez előre letenni. Az árverésre kitűzött egyszeri batáridőben az árverés alá bocsátott birtoktestek becs­áron alul elfognak adatni azzal, hogy az árverés napjától számított 15 napig a meg­felelő bánatpénznek itt a kir. törvszéknéli tetétele mellett, ujabbi Ígéretek elfognak fogadtatni, mely esetben az 1881. 60. t. ez. 187. §. nyerend alkalmazást. Kelt Veszprémben, a kir. törvényszéknek mint telekkvi hatóságnak 1887. évi junius hó 20-ik napján tartott üléséből. Sárffy Elek, Dr. Laky Kristóf, tanács-jegyző. kir. törvényszéki ernök. 4068/1887. tkvi. Árverési hirdetmény. A veszprémi kir. törvényszék mint tkönyvi hatóság küztudomásra hozza, miszerint néhai Mórocza Gábor hagyatéka javára megítélt 106 frt 40 kr. tőke, ennek 1867. január hó 1-től járó 6% kamatja, 41 frt 10 kr. és 8 frt 35 kr. per és végrehajtási, ezúttal 10 frt 50 krban megállapított árverési költségek behaj­tása tekintetéből, Csordás Lászlóné Balogh Juliannának a Zalamegyébe kebelezett, de a veszprémi kir. törvényszék területéhez tartozó B.-Füred 48. számú tjkönyvében A f 1 sor 53. hsz. sz. alatt, felvett 240 frt becsértékü háza, — a b.-füredi 499-ik számú tjkönyvben A j 1 sor 1052. hsz. számmal jelelt 168 frt 2 sor 1053. hsz. számmal jelelt 104 frt becs­értékü szőllőbirtoka 1887. évi augusztus hó 17-ik napján d. e. 10 órakor B.-Füreden a községházánál a körülményekhez képest a becsáron alul is el fog adatni. A kikiáltási ár a becsár leend. Az árverelni szándékozók kötelesek a becs­árnak 10°/o-át készpénzben vagy óvadékképe­seknek nyilvánított értékpapírban bánatpénz­képpen a kiküldött kezéhez előre letenni. Az árverésre kitűzött egyszeri határidőben az árverés alá bocsátott birtoktestek becs­áron alul is el fognak adatni azzal, hogy az árverés napjától számított 1 5 napig a megfe­lelő bánatpénznek itt a kir. törvényszéknéli letétele mellett, ujabbi ígéretek el fognak fogadtatni, mely esetben az 1881. évi 60. t.-cz. 187. §-a nyerend alkalmazást. Veszprémi kir. törvényszék mint tkönyvi hatóságnak 18S7. évi május hó 9-ik napján tartott üléséből. Sárft'y Elek, Dr. Laky Kristóf, tanács-jegyző. kir. törvszéki elnök. 727/1887. tkv. szám. Árverési hirdetmény. A veszprémi kir. törvényszék mint tkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Kreutzer Frigyes végrehajtatónak Fábián József litéri lakos végrehajtást szenvedő elleni ügyében 165 forint s járulékai iránti követelés behajtása végett a veszprémi kir. törvényszék területén Litér községben levő és Fábián Józsefnek a litéri 83. sz. tjkönyvben az I. 1-tól 18 sor számig felvett 83. számú ház s a hozzá tar­tozó 4/16-od telek birtoka 883 frt, — és a litéri 256. sz. tjkönyvben f 1 sor, 779. hr. szám alatt felvett szőllő és pincze birtoka 606 frt megállapított kikiáltási árban 1887. évi augusztus hó 11-én d. e. 10 órakor Literen a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a kikiáltási áron alul is a legtöb­bet ígérőnek eladatni fog. A venni szándékozók kötelesek a kikiál­tási ár tizedrészének megfelelő összeget bánatpénzül a kiküldött kezeihez letenni. Kelt Veszprémben a kir. törvényszék mint tkönyvi hatóságnak 1887. évi május hó 9-én tartott üléséből. Sárft’y Elek, Vargha, tanács-jegyző. kir. törvszéki h. elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom