Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-07-03 / 28. szám
Veszprém, 1886. Hatodik évfolyam. 28. sz. Szombat, julius 3. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre...............................6 írt — kr. Félévre ....................................8 frt — kr. Ne gyedévre...............................1 frt 50 kr. Megjelen minden szombaton. Szerkesztőség: Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Horgos-utcza, 105. sz. a. küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2 —7 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. A „Veszprémi Független Hírlap“ olvasóihoz. Hírlapunk barátait, t. előfizetőinket, az uj félév megnyílta alkalmából arra kérjük, hogy megújító előfizetéseiket mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Különösen kérnünk kell arra a vidéken lakó t. előfizetőinket. A vidéki igen t. olvasók részére a lap szétküldése fáradságosabb is, költségesebb is s mégis azt kell tapasztalnunk, hogy a mi előzékenységünk nem találkozik sok helyen a kellő méltány- lattal s számos oly szives olvasónk, kiknek hosszú idő óta pontosan s bérmentve jár a lap s az előfizetési összeg nem tesz budge- tükben érezhető különbözeted — évnegyedeken át késik a csekély előfizetési dijak s hirdetési, összegek beküldésével. Pedig kiadóhivatalunknak épen e kis részösszegekből kell fedeznie igen nagy és igen sok felé való tetemes kiadásait. Fedeznie kell n a p r ó 1-n a p r a, nagy összegekben s haladéktalanul. A betűszedők, a sajtó- gép személyzete, a papírgyárra való kiadások, a kir. posta nem várnak terminusokra, a kincstár az illetéket azonnal követeli s az adófelügyelőnek annyira kell a pénzünk, hogy ha máskép nem jut hozzá, hát lop, rabol — ahogy tud. Őszinte, igaz szavak ezek s bizony sajnáljuk, hogy pro domo kelle ezitálnunk. Elvégre feltesszük szives olvasóinkról, hogy a mi kötelezettségeink teljesítésében is támaszunkra lesz. A loyalisság dolga az. Ami ugyan nem muszáj, de ugyancsak kötelesség. Újságírói kötelességeinket beváltjuk hűen. Hírlapunk önérzettel áll a magyar vidéki lapok legelsői között. Úgy a tartalom, mint az elterjedettség s a fényes nagy kiállítás tekintetében. Buzgó munkása hírlapirodalmunknak s kitartó harczosa a közügyeknek. Élénk őszinte és nvilt minden sorában. Erről tesz tanúságot a nemzet ama része, ameddig szava hallik. Ilyen lesz a hírlap ezután is. Munkatársaink avatott tollal kezelik az egyesrovatokat, tudósítóink a megye minden részéből gyorsan küldik értesítéseiket; főczikkeinkről pedig hétről-hétre látja a t. közönség, hogy azokat megyei kitűnőségeink írják. Ez a mi rövid programmunk, ezzel kérjük a viszonyos métánylatot s ezzel nyitjuk meg az év második évfolyamát. Veszprém, 1880. jun. 26. A szerkesztő- s kiadóhivatal. A „Veszprémi Független Hírlap“ előfizetési ára Július—deczember — — 3 frt — kr. Július —szeptember — 1 frt 50 kr. Legyenek üdvözölve a magyar ivók és művészek. kik a Balaton-vidék gyönyörű tusz- kulánumait meglátogatták ! A vidék, melyet maguk előtt látnak, mosolyával tárja ki előttük bájait. A „magyar tenger“ üdítő hullámai, a zalai partok bor- ágos hegylánczolata, a villák, nyárilakok, melyek az üde zöldből kiválnak, s a középkori várromok, a regényes múltak elandalítő emlékei : mind nyájas üdvözletét küldenek feléjük, mikor az ország fővárosából a Dunántúl legszebb pontjához elzarándokoltak. Ez a pompás vidék már régóta várja ezt a látogatást. S mi, kik e páratlan szépségű hely felvirágoztatását annyira szivünkön hordjuk : mi kétszeres örömmel üdvözöljük mindnyájukat ! Nekünk úgy tetszik, mintha e látogatás garancziát képezne az iránt, hogy a Balaton- kultusz, melynek terjesztése, nagyobbitása oly régóta képezi vágyainkat: végre csakugyan az egész országot áthatja. Mert eddig — valljuk he — nem történt meg mindaz, amit ez a gyönyörű tó megérdemelne. Buzgó újságírók sokszor elmondották már, micsoda nagy kincse ez a vidék az országnak; s az idegen, aki egyszer-más- szor idetévedt véletlenül, nem győzött eléggé betelni ama szépségekkel, melyek itt lépten-nyomon az utazó elé tárulnak. Más országokban — beszélé a hir — az utazók ezrei keresik fel az ilyen vidéket; s az ilyen elragadó, pompás tó hullámain egész rajai czirkálnak a kisebb-nagyobb vitorlásoknak, gőzösöknek, ineiyek a vidék egyik-másik pontját összekapcsolják. A partokon szebb- nél-szebb fürdőhelyek keletkeznek; s palotáikban, mulatóhelyeiken az egész világ minden nyelve megcsendül. És nálunk 1 Egyetlen nagyobb fürdő ; azt is kevesen látogatják. A többi kicsiny, kényelmetlen ; csupán azok ■számára való, akik nem vágynak másra, mint amit a természet áldása adott a vidéknek. És e régi, évtizedes bajokra nehéz orvosszert találni. A közöny, mely minden szépnek elrontója, ezt a vidéket is átlengi. Csak egy eszköz van immár, mely e pompás vidéket ujjáteremthetné. írók, művészek, kik a mi hegyes-volgyes országunkba elzarándokoltatok, ti birtokában vagytok ennek az eszköznek! Menjetek, vigyétek szét mindenfelé e táj hírét, melyet az Isten is csak jókedvében alkotott! Menjetek és hirdessétek mindenütt: hogy e hullámzó tó, e regényes hegyhátak, a dicső emlékű romok, a szölőgerezdes domboldalak mennyire felüditik a kedélyeket, s milyen uj életerőt adnak annak, ki itt jár közöttük bánatával! Ti, a kikre egy egész nemzet hallgat, ti tudjátok csak elmondani, milyen áldott vidéke az a hazának, s mennyire nincsenek kiaknázva szépségei! Toll és ecset egyesüljenek, hogy e vidék fölvirágozzék! Beszéljen mindegyik a maga nyelvén : a szívhez és a képzelethez! Erre kéri az egész vidék amaz írókat és művészeket, kiket most vendégeiül van szerencséje tisztelhetni. Éegyenek üdvözölve általunk mindnyájan, kik e szép és fontos czél érdekében buzgólkodnak ! -)Az irók és művészek balatoni kirándulása. (Saját külön tudósitónktól.) — Első nap: Balaton-Füred, julius 1-én. — Á szép remények, melyeket az irók és művészek balatoni kirándulásához kötöttek, úgy látszik, nem hiúsulnak meg; mert ami már eddig is történt, az magába véve — fél siker. Szinte látni lehetett mindenkinek arczán az öröm és megelégedés kinyomatát; s bár a „Magyar tenger“ Balaton-Füredre való jövetelünkkor annyira háborgott, hogy a gyöngébb természetűek, sokan a szép nem közül „tengeri betegséget“ kaptanak, mégsem idézett az elő oly nagy félelmet, mint a badacsonyi kirándulás alkalmával; mert a kirándulók csak gyönyörködtek a háborgó Balaton torlódó hullámaiban, melyek fenséges képet nyújtottak a szemlélőnek. Már a hajón megkezdődtek az üdvözletek és a toasztok. Etsy László balaton-füredi fürdőigazgató gyönyörű beszéddel üdvözölte a szép társaságot; éltetve dr. Sziklay Jánost és dr. Fenyvessy Ferenczet, mint a „Balaton-egylet“ ifjú és ügybuzgó tisztviselőit, kik valóban elismerést érdemelnek csüggedhe- tetlen fáradozásukért, melynek fényes tanujelét adták a mai nap lefolyása alatt is. A szép beszédre Urváry Lajos válaszolt, kiemelvén Etsy Lászlónak, Balaton-Füred ősz fürdőigaz| gatójáuak e'rdemeit; dicsérve azon ügybuzgóságot, melyet e derék férfiú félszázadon keresztül kifejtett Balaton-Füred emelése körül, s melyet tanusit jelenleg is, öregen bár, de ifjúi hévvel és még mindig ifjúi erővel. A beszéd végeztével az öreg igazgató keblére szo- ritá Urváryt s baráti szeretetét, örömét egy-két csókkal erősítette meg. E közben az agg „Kisfaludy“, vállain a kedves teherrel, megérkezett Balaton-Füredre. A fürdővendégek harsány éljenzéssel fogadták a mintegy 80 Írót és művészt magában foglaló, díszes és kedélyes kiránduló társaságot. Dr. Sziklay János „Balaton-egylet“-i titkár, dr. Fenyvessy Ferencz, dr. Bezerédj Viktor, Olay Lajos, és Urváry Lajos országgyűlési képviselők vezetése mellett, szállt partra a kedélyes kiránduló társaság. A harsány éljenzés összevegyült a Rákóczy-induló lelkesítő dallamával, az arezok kipirultak, a szemek égtek — szóval oly nagy volt a lelkesülés, amilyet még sohasem látott Balaton-Füred kikötője. Esti fél 8 órakor a gyógyterembe vonult a kiránduló-társaság, a terem zsúfolásig megtelt a kirándulókkal és a benlakókkal, azaz a fürdővendégekkel. Ott láttuk a szép hölgykoszorúban: Helvey Laura, Helvey Zsigniondné, Sárváry Irma, Sziklay Jánosné, Sziklay Mariska, Abrányiné, Kordinné, Olay Lajosné, Olay Leona, Benedek Gizella, Bobula Jánosné, Szabó Aranka, Békey Imréné, Kempf Józsefné, Újházi Irma és Ilka urhölgyeket. A férfiak közt ott volt: Urváry Lajos, dr. Fenyvessy Ferencz,_ Szabó Endre, Balázs Sándor, Borostyám Nándor, Ábrányi Emil, dr. Sziklay János, Dolinay Gyula, Szana Tamás, Olay Lajos, Bobula János, Fekete József. Etsy László, Kiss József, Uj- házy Ferencz stb. stb. Nyolcz órakor vette kezdetét a felolvasó- és zeneestély, a gyógyteremben. A műsor egy kis változást szenvedett, a mennyiben Sziklay János „Szigligeti rege“ czimü költeményét nem Szacsvay Imre, mint az a műsoron volt, hanem Helvey Laura olvasta fel. Inczédy László sem lévén jelen, helyette Szabó Lajos énekelt „Népdalokat“, melyeket többször meg- uj ráztak. Helvey Laura „Madár-hangok“ és „Hű leány“ czimü szavalatai örökké emlékezetesek maradnak a jelenvoltaknak. Gyenes László „Vitéz Jónással“ kellemes, vig kedélyhangulatot idézett elő. Emlitéssemélték még: Borostyáni Nándor szellemes felolvasása a „Nők“-ről, Hajós Zsigmond, Áb- rányiné Wein Margit, Kordin Mariska, Harmatk Emma énekszámai stb, stb. A minden tekintetben sikerült művészi estélyt nagy társas vacsora követte, mely alatt folyt az ismerkedés. Volt jókedv — bőség. A czigány-zenekar húzta a szebbnél-szebb magyar nótákat; majd elhallgattak a dalok s azokat a toasztok váltották fel. Beszélt dr. Fenyvessy Ferencz, éltetve Urváry Lajost; ezt követte Urváry pobárkö- szöntője a művésznőkre. Poharat emeltek még Szabó Étsyre, Balázs Sándor Török Józsefre ; dr. Sziklay János az egész társaságra. Szólt még Székely József és Török József. Éjfélre járt az idő, mikor Dolinay Gyula hazatérésre szólítja fel a társaságot, hogy holnap uj erővel folytathassuk a kirándulást Keszthelyre. Női kéz. — Storm. — Oh jól tudom, hogy édes ajkad Nem ejt panaszt, némán eped; De ajkad amit el nem árul, Bevallja lialavány kezed. E gyenge késen rajta látom A szenvedés finom jelét, Ahogy virasstva néma éjen, Beteg szived fölé tevéd. B. fii az oczeánoiu Szegény jó tótok odafenn felső Magyarország girbe-gurba földjén: ne hagyjátok el könnyelműen azokat a hegyeket, melyek között sok nemzedék főzte az áldott puliszkát; s a hova mindig-mindig visszatért az idegenbe került tót fiú, habár a messze London vagy Páris házoczeánjában bolyongott. Itt jó csak tinektek az ismerős hegységekben; ez mindig vissza-visszavár bennetek füstös kalyibáitokba ; a mi düledezett és rongyos: de mégis kedvesnek kellene lennie, mert itt születtetek! De nem, már a beszéd is hiába való: meg van romolva a tótok országa. Valami kegyetlen rossz lélek lopózott be közéjük, tündöklő, aranynyal ékes ruhában: s az csodás resjéket tud beszélni ama tá- voll országról, mely tejjel, mézzel folyó, a hol a szegény tótok is húst esznek vasárnap s a hol nyugalmas, jó ágyat vetnek számukra. És odafenn az árvamegyei, turóczi hegységekben vakon hisznek ennek a csalogató tündérnek ; eladják, a mi kis érték van a ház körül; az utolsó kecskét, a mely még tejet adott s az utolsó párnát, a mire a családapa a fejét lehajtotta,—■ és aztán mennek az ismeretlenekbe. Országok jönnek, melyeket átkoplalnak, vizek, melyek az egész világot elborítani látszanak, véget nem érő, rettenetes vizek: reájuk nézni is iszonyat. S úszó városok várnak a partokon, melyek a kivándorlót fölveszik; egy-egy piszkos zugba a szegény tót is fészket verhet magának. S aztán elindul az egész alkotmány, a himbáló vizek .játszadozva simogatják, és egyszer csak elmarad az utolsó ház, az utolsó fa, a mely még a töt hegyekkel van kapcsolatban. A haragvó vizek zugnak, kavarognak a hajó körül, rémitő hullámok dobálják mindenüvé, a napok hosszúak, az éjek borzalmasak, de egyszer mégis csak partot érnek. És ott van előttük a fényes álomország, s a szegény tót nép szájtátva bámul ,meg mindent: micsoda szép, tiindé- ries világ ez! Élet, virulás, gazdagság mindenütt: hogyne jutna nekik is belőle valami ? Hanem egyszer csak öntudatára jutnak, hogy itt senki sem törődik velük, feltámad az éhség, a hazátlanság kínja, — és akkor a szegény tótot oltalmába fogadja valami irgalmas ember-kalmár, s viszi-viszi magával az j ismeretlen hegységek, vadon völgyek országába, ahol I nincs egy ismerős arcz, ami eléjük kerüljön. S ren- I geteg erdőségeken túl, lehajtják a kőszénbányák ' sötétjébe: dolgozni a nyomorult' létért s küzdeni a falat fekete kenyérért, a mivel éhségét elolthatja. Még az Isten szép világát sem láthatja többé, mosolygó napvilág se süt reájuk, csak ütik-ütik keservesen a kemény falat s arra a füstös kalyibára gondolnak, a mi ezer és ezer mértföldekre áll innen : üresen és elhagyatva. És egyszer csak ezt a nyomorult létet is megirigyli tőlük a csőcselék, szemükre hányják, hogy a benszülöttek szájából lopják ki a falatot s egy szép alkonyaton nekik rohan a mob, a mely irigy és féltékeny, s távol a hatóságtól, mely a vérengzéseket megakadályozhatná, az egész csapatot leüti, mint a hogy a bárányokat szokás odahaza. A szegény Janó pedig átlyukasztott koponyával sóhajt fel utoljára. „Árva, árva !* dünnyögi keservesen s durva érzéketlen arcza talán meglágyul még egyszer; és saveszinü szeméből egy piszkos köny gördül alá, mielőtt utoljára lehunyná. És akkor elássák a szegény Janót valahova az erdő mellé, madár se röpül sírjára a távol hazai kalyiba tájékáról, s a kis Cser- venka nem mossa szelíden habjaival a nyughelyét, a hogy az otthoni temetőben nyugvó halottakét . . . Szegény, jó tótok odafenn a hegyekben: ne hagyjátok el ezt a rongyos kalyibát, a melyben a napvilágot megláttátok. Csak az a föld van megáldva, a hol az apáitok nyugszanak. Még ha mostohául bánik veletek is, jobb az : mint ama távoli hon, a hol senki meg nem ért bennetek. Szegény tótok, ne hagyjátok el könnyelműen! * * Yan nekem egy jó barátom, derék, szívós természetű, semmitől meg nem rettenő fiú, a ki egyszer csak megunta ezt a sok hiábavaló, eredménytelen küzdelmet, a miben itt része volt, meggyülölte amaz I álnok, kétszínű, macskatermészetü embereket, a kik 1 oly sok bajba, keserűségbe sodorták: s nem gondol- 1 kodott. nem habozott sokáig, hanem szépen felült a legelső hajóra, a mi az amerikai Egyesült Államokba indult, s ment vele az uj hazába: hogy ott keressen megélhetést. És nem ment el hiába, a bogy a legtöbb kivándorló ; hanem meggyökeresedett, megfészkelt az „uj világ“ társadalmában, s bár sok küzdelmen, nyomorúságon által ment odáig: nem volt egy percze sem, hogy megbánta volna a vállalkozását. A hosszú időx alatt, a mig ott volt, végigbandukolta az Egyesült Államok egész területét, járt nyugaton és délen, sőt az Atlanti és Csendes Oczeanok nagy részét is behajózta. Persze később újra visszatért a „czivilizált Amerika“ fővárosába: New-Yorkba, s ott olyan szépen megszokott, hogy az itteni társadalmat nem birná többé elviselni. Ez a jó barátom, a hogy a minapábán, ellátogatott ide, sok érdekes dolgot tudott elbeszélni az utazásaiból, de kétségenkivül az volt a legérdekesebb, mikor a kivándorlók nyomorúságait fejtegette. Ezekre a szánandó, tapasztalatlan emberekre egész sereg „róka“ várakozik a kikötőben ; már tudni illik olyan ember, a kinek az ilyen jó „balekok“ képezik a fő jövedelmét. Az a csekély pénzösszegecske, a mit ezek a szegény emberek magukkal hoznak, többnyire e lelkiismeretlen, gaz ku- fárok zsebjeibe kerül, s a szegény emigráns, aki boldogulni jött ide messze hazájából, egyszer csak azon veszi észre magát, hogy pénz nélkül elhagyatva áll itt a föld másik oldalán; s ha csak talicskázni, követ hordani nem megy el valahová, még a száraz kenyerét sem fogja megtalálni. Ez a jó barátom adta a toliam alá a következő leírást is, a mit a kivándorlani készülő uruk szives figyelmébe ajánlok. Valami német tudós vándorolt ki a múlt őszszel az Egyesült Államokba, alapos, jó képzettségű phiA Balaton vendégeihez.
