Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-10-04 / 40. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 40-dik szám. _____________Szombat, október 4. ME GYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. MEG JELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. X3Iird.etéselr és ^T^iltterelz a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre........................................6 frt — kr. Fél évre .........................................: 3 frt — kr. Ne gyedévre........................................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „Veszprémi Független Hírlap" 1884. évi október—deczemberi évnegyedére. Az uj évnegyed alkalmából tisztelettel kérjük lapunk barátait s előfizetőit, előfizetéseik szives megújítására, s illetve eddigi hátralékaik beküldésére. Hírlapunk csupán saját erejére támaszkodik; nem szolgálja egyes klikkek önzését, s a minthogy nem függ semminemű hatalmi kotteriától, nincs is semmiféle hatalmi tényező, a kinek fentartásdt köszönhetné. Saját erejéből lön hírlapunk azzá, ami. A megyei sajtóban — élterjedtségét tekintve — első helyen áll, s köszöni e kivívott helyét annak, hogy a megye legtávolabb részeiből is gyorsan s hűen értesül, s a fölmerülő napi eseményekkel szemben megmondja a maga igazát, komolyan, nyíltan — et si fractns illabatur orbis . . . így fogtuk mi föl mindig a sajtó hivatásást, melynek hogy kellő foganatja legyen, első életfeltétele az, hogy fii g g etlen legyen. E nélkül illuzórius a sajtó czélja is. Persze könnyű dolog, s élvezetesebb lehet a hirlapirás, ha dróton jár, s bízvást jobban ki is fizeti magát; de a sajtó munkása csak akkor töltheti be hivatását, ha őszinte szívvel kél a pártjára a népnek s közügyeknek, s küzdelemben koczkára veti magát egészen s feltétlenül. A megye nagy közönsége, mely évek óta éber figyelemmel kiséri működésünket, meggyőződhetett ebbeli törekvéseinkről. Ha sokszor kíméletlen ez a hírlap, bizonyára a helyzet kényszeréből foly, s az a seb, melyet üt, inkább f áj j on egyeseknek, mint e vármegye népe közös érdekeinek. A megnyílandó országgyűlés bízvást nagymérvű mozgalmat keltend országos közéletünkben. A pártok már is tömörülnek, s egy uj párt, az antiszemitáké is síkra lép ezúttal a parlamentben. Emellett agitáció A nagyvilágból. i. Kis leányka, a hol mostan élsz te, Olyan csendes, egyszerű vidék, Egyszerű, mint életed folyása. Rámosolyg a csillagfényes ég. Ne is kívánd soha életedben, Hogy e helyről elmenj egykoron Ne kívánjad, ne a nagyvilágot, Nincsen ott szív, lelkeddel rokon. Látod én rég bolygok e világban, Ismerem jól: fényes és hideg, Elvakitja szép szemed világát, Megfagyasztja érező szived. 11. Még kicsiny vagy, nem sújtott a bánat, S nem érzed az élet örömét (Örülni csak az tud, a kinek már Kijutott a bánatból elég.) foly aziránt is, hogy egy „katholikus párt“ is szerveződjön. Nemcsak politikai, de vallási, s így egész társadalmunkra kiható mozgalom van e szerint embrióban, s kell, hogy mindenki figyelemmel kisérje ezt a valóságos tusát, A mi hírlapunk tükre lesz ez eseményeknek, s a mint azok kihatnak a mi közelebbi társadalmunkra, úgy vonandjuk le azokból a kellő kommentárt és tanulságot. Közlönyünket kitűnő czikkir ók, avatott munkatársak s számos megbíz ható l ev el ez ö támogatja. Változatos lesz az, s tartalmát uj érdekes rovatokkal gazdagítjuk. Ezzel megnyitjuk az uj előfizetési negyedet, s kérjük a közönség szives támogatását. Előfizetési ár évnegyedre I frt 50 kr. Veszprém, szept. 26. 1884. A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztő s kiadó-hivatala. I 184-9. OCTOBER 6. | Veszprém, okt. 4. Harminczöt év telt el azon vérlakoma óta, melyet a szabadság halotti toraként megültek Aradon. Nehéz megpróbáltatások és^Wudálatos átalakulásoknak 35 hosszú esztendeje . . . Mennyivel máskép volt az előtt! Még a vér is más volt, mely az emberek szivében lüktetett . . . Egy riadó szavára hősök támadtanak és küzdöttek, szenvedtek az abszolutizmus szellemfojtó hatalma ellen; „gyorsabbak voltak! a sasoknál és bátrabbak az oroszlánoknál.“ ...: Mik voltak a Niebelungok vagy az Illiási hősei hozzátok képest névtelen félistenei letűnt mytkoszszerü időknek! Sokat beszélhetne'diadalmas cselekedeteitekről Szolnok, Komárom, Nagy-Sarló, Branyicskó, Buda — és lett mindebből — — Világos . . . És elkövetkezett az október 6-dika és lón, minő még soha, bőséges aratása — a hóhérnak. „Zum Strange verurtheilt“ és „Pulver und Blei“ hangzottak az Ítéletek az ország egyik szélétől a másikig . . . Az aradi kálvárián is igy történt . . . A vérszomjas szoldateszkák boszut lihegő hatalmának 13-an estek áldozatául és megpecsételték verőkkel a szabadság eszméjét, mint megpecsételték hitüket a szentek. . . Ugyancsak e napon öntözték fel raartyrvér- rel a Neugebaude-udvarát. így történt akkor . . . „Megrendül a hit, hogy ez végbe ment.“ Es a nemzet, mely a vértanuk sírjára ültetett virágokat könnyekkel öntözé — mivé lett? ... A szolgaság pusztájában vándorolt közel 20 esztendeig, s midőn már félúton is túl volt, hogy az ígéret földjére eljusson: 1867-ben egy nem várt fordulattal visszatért Egyiptom husfazekaihoz . . . A virágot pedig, mely a vértanuk elporladt szivéből keletkezett, leszakította, koszorút kötött belőle, és (csak nem régiben) fölékesifcett vele egy diadalivet, melyen Magyarország czimere az osztrák provin- cziákéival együvé volt szorítva a kétfejű sas karmai között. Mily gyarló teremtése Istennek az ember, ha még ilyen is történhetik az ég alatt, „Isa pur és chomuv wogmuc“ ... Ha fog-e SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratols vissza nem ac3.a.tnals. még egyszer virág nőni a vértanuk szív- porából . . . De még se tegyünk le hitünkről . . . Nemzedék nemzedék után elpusztul, de az eszme, a melyért annyian ontották vérüket, él és élni fog örökön öi’ökké ... S ha nem hazudik a hit, midőn rólad beszél Mindenható Isten: akkor a zsarnokság romjain föl kell egykor emeltetni a népszabadság Pan- theonának; . . . akkor az eszmének győzni kell és győzni fog, mert Írsz „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért.“ Halász Lajos. A visszajáró lelkek. Veszprém, okt. 3. (K. T.) Azt mondják, a lélek halhatatlan. Visszajár. Mi az az ős istenerő, ami erre készti? Mi czélja van a végtelenségnek, hogy a végest kisértse ? Ne legyünk spiritisták; de azért kihassuk. Mert nálunk is vannak visszajáró lelkek. * Mondjuk el a visszajáró lelkek biográfiáját. Valahol Magyarország délibábjában mint igénytelen statiszta-szikra születik meg. Aztán a hullámos légrétegeken át izzva — a napba tör. Már ragyog. Beszélik az emberek; kürtölik az ujságek, hogy üstökös lesz belőle. Jósolnak róla háborút, valami nagy csoda dolgot. — A társadalmi csillagászok czikkeket Írnak felőle a lapokban, s lesik minden prüszszenését. . . . Egyszerre aztán fényes ragyogó tűz villan meg a horizonton. . . . S térdre hull először a csillagászok serge — s utána a tömeg. Az égi tűz közeledik a földhöz, hogy megvilágítsa e setét bolygó éjjelét. . . . Akkor a földi sihederek vérszemet kapnak — s lerántják a földre. Ezt nevezik — meteorhullásnak. * Mi az a meteor? Azt mondják, egy elszakadt darab valami fényes, izzó égi testből. Lehull, kihűl — gőze visszaszáll a magasabb légkörökbe s lesz belőle — villám. Az égnek visszajáró lelke ! * így születnek a magyar meteorok is. A lángész a napba vágyik. Egekbe tör; megostromolja a Hit kapuit, szikrázva ég milliónyi tökfej fölött, mig aztán elszédül, elgyöngül — s leesik. A tömeg ujjong, tapsol. Hogy ecce! tökkel fogják — a meteort. * Némely ember úgy születik, hogy ellenállhatatlan vágy uralg fölötte a — népboldogitásra. Jó emberek mind. S csak ész kell hozzá, meg kitartás, egyenes jellem — s vágyuk teljesül. Ezek a lelkek is a napba törnek, s ha a fény meg nem vakítja őket, — népszerűekké lesznek. S a nép hálás. Magasztalja, dicsőíti őket. Bízvást ők a társadalom messiásai — ők a hivatottak. . . . S ergo választottak is. Be is választják őket mindennek, ami csak kell. Az időszerűség elve szerint fenevad communardnak vagy orrfüzéren járó jámbor mameluknak. Programmot kérnek. Ha van, „helös, gyepre vele !“ ha nincs, „ki vele !* Szegény meteor! Már kitör az égi háború. A tökfejek szerte- züllve mind más időben s más időjárást kívánnak. Pártok alakulnak felhőkké. Egyik felhő esőt, a másik jeget, a harmadik szivárványt, a negyedik északi havat, az ötödik déli félholdat kivan. A meteor programmja sehol sem kelendős. Lehull . . . s a'tökfejek ráhenteregve elnyomják. Vagy villám lesz belőle s ha csak egyet csattan a tökfejek gyülekezése ellen — úgy morog, úgy dörög, úgy reng bele az egész tökvilág, hogy a villám is elsáppad bele, dühben sustorgó meteor lesz belőle csak.............s lehull mint — tökmag! ♦ En gemet már megkínzott az élet, Hogy örüljek, itt az ideje, S örömem czak te lehetnél, lányka, Almaimnak tündérképe te ! Sár fi'y Elek. '■*'* V f Az almádi szüret előtt. Veszprém, okt. 3. Hol vannak azok a boldog idők, mikor alig várhattam már a szüretet. Mikor már hétről-hétre készültem a nagy napra, melyen sarokba repül a könyv s én vágyaim sebes szárnyain ki a szőllő- hegyre. Ott már déltájban javában folyt a szedés. Izmos puttonos legények jártak-keltek a barázdák között; a taposó kád mellett szólt a vig szüreti klarinét és czimbalom — fenn a hegyről meg lehangzott a szedőleányok pajkos danája. Jó anyám s a számtalan néni meg a kis húgaim sürögtek-forogtak a szabad tűzhely körül. Óriási edényekben főtt a szüreti paprikás, távolabb 2—3 üstben a szüreti cselédség ebéde .... Kis öcséi m a prés mellett ólálkodtak s nádcsöveken át pipázták magukba a biborszinü mustot . . . mig az „öreg ur“ közzéjük nem cserditett valami riadalmas „mars onnan“-t mire úgy széjjel repültek, mint a csibenyáj. A völgyi útról felhallatszott a vendéges kocsik vidám csingilingi-je ... A mama s a számtalan néni meg a kis hugáim meg én s az öcséim eléjük mentünk ki az útra. Az öreg ur kiczibálta bundáiból a Pista bácsit meg a Mari nénit, a hugáim a Viktor bátyánkat, én meg az öcséim a Szidikét, Nellikét, Piroskát s diadalmas ragyogó arczczal, szünetlen csókdosás közt vonult a menet a Tornáczos, szarvasfejes pajta felé .... utánunk az üres csingilingi. Mikor delet trombitáltak a hegyi pásztorok s a puttonos legények elsüttögették ebédre hivó pisztol- lyaikat, hosszu-hosszu asztal mellé telepedett le a számtalan néni a különféle bácsikkal vegyesen. Mi pedig, a kicsi népség külön „Katzentisch“ mellett lumpoltunk ártatlan must s még ártatlanabb csóko- lédzás közt. Heuréka! Az volt aztán az udvarlás, a mit mi ifjú urak s unokahugos bölgyecskék elkövettünk s a mi jobban kifizette magát akkoron — mint 10 évvel később. Az ember azt mondta pl. a kis szomszédnénak: „Te édes kis Piroskám, tudod mit, puszilj meg engem!“ Felelet: Igazán? te kópé!“ „Persze hogy . . . .“ Következett a puszi s legfeljebb egy „telhetetlen!“ praedikátum, a mit készséggel zsebre dugtunk. Akkoron, hja, csak ennyibe került egy kitünően sikerült csók .... tiz évvel későbben már félévi udvarlásunkba került s még öt év elmúltával a csóknak ára .... házasságunk volt. Most ? . . . Ab ! Csúnyául megváltoztak az idők ! Szomorú, magányos irodában ülünk s kitekintve az ablakon, szinte fáj lelkűnknek látni a sok bugy- rbs kocsit, mely mind az szőlőhegyek felé tart . . . hol szól a duda és cseng a dal . . . hol talán ép úgy mulatnak a bácsik, a nénik s az öcscsök meg a kis hugák, mint egykor ... a mi időnkben. Azóta nagyot fordult velünk a világ s talán most tótágast áll. Mi otthagytuk az áldott, könyező „öreg urat“ a jó mamát, a számtalan nénit, bugáinkat s öcseinket . . . nyakunkba akasztottuk a nép- boldogitás üres koldustarisznyáját s tele gyűjtöttük olcsó hirrel, semmis dicsőséggel ... a mikért semmit sem ad a Kobn zsidó s koporsónkat sem készíti el az árában a Czollenstein. Szinte bánjuk is a múltat s szeretnék elül kezdeni. Vagy oda dobnék a sorsuab a hirt és dicsőséget, szegre akasztanék a lantot és kedvünk volna felcsapni hegyet-völgyet művelő egyszerű gazdának. A mi bizonyára jobban kifizetné magát, mint a rim- faragás és a boldogitása olyan szomorú végzetü népeknek, a kik talán nélkülünk is elboldogulnának. Járatnánk magunknak ki a szőlőbe valami csigavérü „sunyi újság“-ot, részvevő kebellel volnáuk a szerencsétlen skribblerek iránt s kedélyes pityizálgatás közben kiókumlálnók a hasábokból, hogy de bizony csak hunezut a német. ..és komisz a világ — a mit különben már a nélkül is tudtunk s tapasztaltunk Tisza Kálmán nélkül is — de hát olvasni még is csak jobb! No de elég a mihaszna pbrázisokból. Megnyugszunk komor, magányos irodánkban a szerint az elv szerint: „Still sein, und — weiter dienen.“ Argonautikus. TÁRCZA. Sorsom. Meghalt, kivitték, eltemették, Nem volt ki megsirassa öt, Szegény utszéli árva koldus Elég, ha adtak szemfódöt! . . . A pap kísérte két gyerekkel Meglátszott rajtuk, hogy robot; A vén sirásó nagy boszusan Ásóját fogva mormogott. Megálltam összetett kezekkel ] A ujonhantolt sir felett, '• S míg ajkaim imát rebegtek, • Szivem a kíntól reszketett ; i Hogy elbúcsúztam könyeimmel Öntöztem csendes nyughelyét; I Az útról is még vissza néztem, i Saját sorsomra gondolék. ' Lévay Sándor. ]
