Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-11-10 / 45. szám
A függetlenségi pártnak még ideje van veszteségeit kipótolni, s meg vagyunk győződve, hogy a jövő képviselőválasztásnál erősb lesz, mint valaha volt. Eddig tévesztett, fölösleges lépés is leendett Veszprémvármegyében a függetlenségi párt szervezése. A tisztujitásnál nem akar mint politikai párt fellépni. S nem is tehetné. lm, vannak olyan tisztviselőink (pl. a megyei pénztár főnöke), kire függetlenségi érzelmei daczára, a kormánypárt összessége egyaránt le fogja adni szavazatát, s vannak viszont kormánypártiak, úgy maga az alispán, kit bízvást ez időszerint az egész függetlenségi párt jó tisztviselőnek tart, s meg is fogja egyhangúlag újból választani. Hát ily viszonyok mellett, midőn érdem szerint akar választani ez egyszer a vármegye, nincs is értelme, hogy politikai pártképen lépjen föl akár az egyik, akár a másik párt. Nekünk nem pártkortesek kellenek odafenn a megyeházán, hanem jó r aval ó, dolgos, becsületes, képzett hivatalnokok. Ilyen ma a helyzet a vármegyében. És hála Istennek, hogy igy van. A megye belügyeit, s magunk közigazgatását ne áruljuk politikai gyékényen. A megyei hivatal- nokság nem országgyűlés; az nem lehet egyéb, mint adminisztrácziónk becsületes munkaháza. Kijut majd a pártoskodásból úgyis — jövőre. Csak akkorára gyűjtsük erőink. Hannibal ante portás! Kompolthy Tivadar. Egy pár szó „Sunyi“ urékhoz. Nem vehetik rósz néven, hogy az Önök újságját nem olvasom. Pedig olykor van az az eset, hogy egyik-másik nyomdafestékes csodabogarukra figyelmessé tesz valamely életunt csigavér-ember, aki hétfő-reggelenkint jobbravaló újságok hiján arra a szellemi ön- gyilkosságra is vetemedik, hogy az Önök sulyokelvetéseiről tudomást vesz. Hát igy vagyok én a „Sunyiéval; és elhihetik, hogy mint az egész vármegye, én sem érzem semmi hiányát az Önök rőkö- nyödött agybeli mirákulumainak. Ezúttal sem vettem volna tudomást a „Sunyi“-ról, ha nem veszem az alábbi nyilatkozatot. lm — szórul-szóra; Tekintetes szerkesztő ur! A „ Veszprém“ czimü helybeli heti lap olvasói előtt bizonyos Szarvassy Arnold szokott gyakrabban megjelenni. Minthogy — keresztneveink véletlen azonossága folytán — már többszőr ki voltam téve azon kellemetlenségnek, hogy t. Szarvassy ur czikkeit nekem tulajdonították, minden félreértés kikerülése czéljáből, tisztelettel kérem, méltózlassék kijelenteni b. lapjában, hogy a kérdéses czikkeket, nemcsak hogy nem én írtam, de sőt hogy írójukat, még csak a legtávolabbról sincs szerencsém ismerni. — Veszprémben, 1SS3. november 5-én. Tisztelettel Steiner Arnold. Hát e sorok vétele után megolvastam a „Sunyi“-1 s. megláttam abból, hogy éppen az az újság, melynek szerkesztője ezelőtt 3 évvel ellenem is orvul, gyalázatos módon támadt s amely gazságáért szerencsém volt a megye szine előtt becsülettudásra, tisztességre tanitani; — hogy ugyanazon lap, melynek szerkesztője Magyar Gyula becsülete ellen is intézett egy év előtt távirat alakjában nyomorult, alattomos támadást: hogy — mondom — ez az újság most arról ir: „Becsület, mennyi az ára?“ Hát taksálják önök, amint akarják. Bizonyos, hogy amennyit — szomorú múltjuk után — az Önöké ér, annál többet ér az a nyomdafesték, amelyet erre a legújabb sunyiskodásra pazaroltak. Mert Önök e czikkben egy erkölcsileg meghalt embert akarnak életre kelteni, annak a névvel nevezhetlen galádságnak az árán, hogy azt a becsületes jóravaló ifjú embert, ki e társadalmi salakot gőggel pöf- fesztett légváraiból lerántotta oda a sárba, ahol helye van s ahonnan véteték, azt a becsületes ifjú embert szokott sunyimódjukon névtelenül bár orvul erkölcsében, becsületében támadják meg. De végezzünk. Mossák a szerecsenyüket; élesztgessék a puffadt erkölcsi hullát. Ahhoz semmi közöm. Amint ma sincs s nem is lesz többé köze hozzá e vármegye tisztes népének sem. Hanem hagyjanak föl a sunyiskodással. Szánjanak bátran, nyíltan velünk szembe s ha támadásuk nem kényszeritend leszállaui az Önök posványába, megalkuszunk önökkel is. Legyen ez elég. Értsék meg. Végeztünk. A szerkesztő. A t. adózó közönség figyelmébe! A jövő 1884. évi január hó 1-éu életbelépő, s az egyenesadók kezelésére vonatkozó 1883. XLIV. tcz. a mig egyrészről az adókivető közegek teendőit szabályozaa és körülírja, másrészről az adózó közönséget óvja meg több tekintetben a téves adóztatás kellemetlenségeitől. Hogy azonban a fentebb érintett törvényczikk üdvös intézkedése az adózó közönségre kihatással lehessen — okvetlenül szükséges, hogy az adózó közönség is a törvény által előirt kötelmeket hűen teljesítse. Az előadottakból kifolyólag Veszprém rendt. város hatósága kötelességszerüleg indíttatva a következőkre hívja fel a t. ez. adózó közönség figyelmét: A városi negyedmesterek által — legközelebb ingyen kiosztandó házbéradó-bevallások — a valóságnak megfelelően kitöltve — a helybeli városi hatóság adóügyosztályánál — legfeljebb 8 nap alatt okvetlenül benyújtandók. A bevallás és benyújtás körüli pontosság annál inkább is ajánltatik a t. ez. adózó közönség figyelmébe, mert ezek egyikének vagy másikának elmulasztása a netáni felebbezés esetén az illető mulasztó fél hátrányára szolgálna. Ugyanezen eljárás tartandó szem előtt a kereseti adó III-ik és IV-ed osztálya, nemkülönben a tőkekamat adóbevallási ivekre nézve is. Miután továbbá az 1875. évi XLVII. t. ez. 4. §. b) pontja értelmében az ingatlan birtokra bekeb- lezett adósságokból tényleg még le nem rovott tőke összeg egy évi kamatja, az általános jövedelmi pótadó kiszámításánál tekintetbe vétetik, illetőleg a kamat nagyságához mérve az illető adós fél adóleengedésben részesül, felhivatnak mindazok, kiknek ilyen — az ingatlanaikra bekeblezett adósságaik vannak, hogy ezen hatóság adóügy osztályánál mielőbb jelentkezzenek, hol a bevalláshoz szükségelt bevallási ivet átvehetik, s esetleg bővebb felvilágosítást is nyerhetnek ez ügyre vonatkozólag. E helyen megjegyeztetik egyúttal, hogy az 1884. évi január hó 31-én túl beadott ilynemű bevallások el nem fogadtatnak. Veszprém, 1883. november 6-án. K o v á t s s. k., polgármester. FFLHIVÁS Vcszprémmegye közönségéhez. Az 1885-ik évi Budapesten tartandó országos kiállítás előmunkálatai már annyira előrehaladtak, hogy most már itt az idő arra, hogy a kiállítás sikerében az egyes bizottságok is megkezdjék működésüket, s hogy a kiállítók a kiállításra vonatkozólag tájékozást szerezzenek, minek alapján a kiállításra szükséges teendőket kellő időben elvégezzék. Hermin haragja egészen levert. Hermin mindig jó leány volt. Álmomban annak a halvány arczu leánynak jó indulata egészen megvigasztalt. Oh az a halvány arcz! Oh az a naivság! Oh azok a gyönyörű szemek, az a szép komiok; azok a hollófekete szemöldökök, az a piczi ajk, az szépen formált orr, az a kis száj, melynek csókja jaj beh! gyönyörteljes, jaj beh méz izü lehet, még a pokol kínjait is felejtetni tudják. Annak a halvány arczu leánynak egy csókjáért minden nőgyülölővel párbajt tudnék vívni. Oh mikor azok a rózsapiros ajkak mosolyognak, mintha az úristen legszebb angyalát látnám magam előtt! Ha a nőket általában szeretni lehet: akkor azt a halvány arczu leányt bátran imádhatjuk. Herminnek bizalmát elvesztettem, a halvány arczu leányét megnyertem. így tehát a mit az egyik jó leánynál él vesztettem, azt a másik szép leánynál megnyertem! Boldog vagyok ! Igazán boldog! Annak a halvány arczu leánynak szemei fényben csillognak, — szive erősebben dobog, — szenvedélyes ő is, mint minden leány! Hermin érzelmei mélyebbek, — szerelme igazibb és hivebb. Hermin szivéletének nagyrésze titok, örök rejtély, melyet soha senki nem tud kiismerni. Hermin derék léány, haragot tartó leány; a ki a bocsánat adásról mit sem akar tudni. Én még is nagyra becsülöm. A halvány arczu leánynak szerelme láng, a mely őrült rohamként kergeti a vért ereiben. — 0 akkor boldog ... ha szeret! A csalódást éppen úgy ismeri, mint a szerelmet. Boldog csak akkor, ha fájdalmat érez. — Mert mint szokta mondani: „Fájdalom a boldogságnak egyik alkatrésze.“ Herminnek haragja és annak a halvány arczu leánynak jó indulata egymást kiegyenlítették; mert a mit Herminnél bizalom dolgában vesztettem, azt a halvány arczu angyalnál jóindulat dolgában megnyertem ; ennélfogva, ha Hermin haragszik is, én azért nem leszek nőgyülölő! A nők ne a gyűlölet, hanem a szeretet tárgyai legyenek — a férfiak előtt — mindenkor! A szerelmet csak a nők által élvezhetjük! — Éljenek a nők !! Kemenesy Lajos. Ennek alapján a Veszprémmegyei gazdasági egyesület igazgató választmánya legközelebb Veszprém megye területére, mint az országos kiállitás „helyi bizottsága“ megalakult, s feladatául tűzte ki magának lehetőleg odahatni, hogy Veszprémmegye az országos kiállításon minden irányban, a legszélesebben képviselve legyen. Amidőn ezt a t. közönségnek legelsöbb sorban is tudomására hozni szükségesnek tartottuk, értesitjiik a kiállításban résztvenni óhajtókat,hogy a „kiállítási helyi bizottság“ már megszerezte mindazon tényezőket, melylyel a kiállitás érdekében szükséges tudnivalókat könnyen hozzáférhető módon a kiállitás iránt érdeklő közönséggel megismertetheti. A kiállítást érdeklő felvilágosítások, részletes programmok, bejelentési ivek s egyéb utasítások Veszprémben a gazdasági egyesület titkári hivatalánál akár szóval, akár pedig postai utón bárkinek is egész készséggel megadatnak. Iíazafiui üdvözlettel fordulunk tehát Veszprémmegye birtokosaihoz, gazdáihoz, művészeihez, iparosaihoz, gazdasszonyáihoz s kézműveseihez s felkérjük, hogy karöltve a kiállitás iránti érdeklődésünkkel, nemcsak az országnak, hanem a külföldnek is mutassuk meg, hogy Veszprémmé gyének, hazánk közgazdasági, ipari, kereskedelmi s művészeti állapotának fejlődésében mint mindig, úgy ezúttal is kiváló része van. Veszprém, 1883. évi november hó. Az „országos kiállitás helyibizottsága“. Törvényszéki csarnok. (Bűnügyi tárgyalások a Yeszpr. kir. törvényszék előtt.) 1883. évi november 13-án. Sikkasztással vádolt Mórocz János elleni bűnügy végtárgyalása. — Emberöléssel vádolt Nagy Erzsébetnek ügye, végtárgyalás. — Lopással vádolt Kovács István végtárgyalása. — Lopás vétségéért vádolt Szabó József és társainak ügye, végtárgyalás. November 14-kén. Vétkes bukással vádolt Schvarzstein Mórnak végtárgyalása. — Hamis vádaskodással vádolt Beszerdics Jánosnak bűnügye, végtárgyalás. — Becsületsértéssel vádolt Nimsz Mihály elleni ügy végtárgyalása. — Hatóság elleni erőszak miatt vádolt Poór Istvánnak tárgyalása. November 15-én. Magánokirat hamisítással vádolt Herbert István és társai végtárgyalása. — Lopással vádolt Hegyi Béla elleni ügy végtárgyalása. Ä VIDÉKRŐL. Lepsény, 1883. noy. 8-án. (A „Veszpr. Függ. Hírlap“ szerkesztőjéhez.) A megyebizottsági tagság választás tegnap volt. Eredményét még nem tudjuk. A jegyzőválasztásra az előkészületek — értem a korteskedések kezdetüket vettek. Foly a bor, mint tenger, van ki fizet: — a jelölt! A vendéglőben erősen beszél egy fiatal ember, tagadja, hogy a község legelső virilistái, legtöbb községi pótlékot fizető tagjai szavazatkópesek volnának. Argumentummal hozza azt fel: „Nem laknak a községben.“ — Csak rontsuk azt a jó népet; majd az is hegyibénk ront mikor nem is várjuk. A pinezék ajtai megnyílnak. A belső pin- ezében az évi drága nektár forrongásából megtisztult és szépen gyöngyözik a pohárban, nagyokat isznak a jelenlevők. A gulyáshus bokrácsban erősen forr, a bor húst kíván. Vidáman foly a társalgás. A magyar ember jól tud beszélni, ősi, keleti szokásaink egyike az okos beszéd. Megérkezik egy uj alak — a jegyzőjelölt. Beszél a jó atyafiaknak összevissza mindent, igér jó világot, nagy mulatósokat, t, i. azután, ha ő lesz a község érdemes jegyzője. Kocsin érkezik két úri ember, kik egyik házból ki, a másikba betérnek, „talán az olasz biztositó-tár- saság ügynökei ?“ — kérdeztem. — „Dehogy azok, dehogy azok“; felelte egy jómódú polgártársam. — „Hát kik?“ „Biz ezek kortesek, az egyik jegyző akar lenni!“ Különös időket élünk. Tehát folyik a korteskedés. Erősen ütik a vasat. Tüzelnek éjjel és nappal egyaránt. Hadd folyjon a bor — van elég. Néhány nap és vége a remények aranyszálainak, vége szakad a merész vágyaknak és sokan üres zsebbel, bo- szankodva kiáltanak fel: „Megbuktam!“ De az eredmény sarkalja, kényszeríti a jelölteket, hogy csak ne féljenek, hát ha nem buknak meg. — Nehány évvel ezelőtt történt, de igazán megtörtént, hogy jegyzőválasztás volt a szomszéd Vasmegyében. Egy fiatal ember is erős reményeket kötött az álláshoz; elköltött úgy 50—100 irtot. •> A választásnak vége lett. Találkoztam a korteskedésbe majdnem beleőszült honfitársammal. „No, hogy ütött ki a választás?“ — „Megbuktam.“ — „Igen helyes, miért korteskedett.“ — Megharagudott és most is haragszik, ha — él. Valaki bukni fog. Ez faktum. — De, hogy ki az punktum. A korteskedések tág tért nyertek újabban. Megvonatott az a jog, hogy a pályázók közül az elöljáróság, illetőleg a képviselőtestület hármat jelölhessen. Választás alá bocsájtatik a legújabb törvény értelmében mindenki — aki pályzik. Erősen harczolnak Boday és Gróf nevezetű urak. Az előbbi több éven keresztül segédjegyző minőségben működött Lepsényben.—Jelenleg is Lepsényben tartózkodik talán azon reményben, hogy ott is marad, mint — jegyző. Mig nevezett urak a jó állásért a lépéseket cselekszik, addig a helyettes jegyző S z ü t s Ákos ur vasszorgalommal dolgozik a község jegyzői irodájában — mert bizony sok dolog van. az én táborom is vol — fényesen győzött. — Négy szép leány kitűnősége, és két férfiúnak ügyessége egyesülve: csak győzelemre vezethet. — Győztünk! Hermin és társai buktak. A bukás fokozta Hermin- nek haragját; a megbocsátásra gondolni sem akart. Tréfának véltem az egész haragot, de Hermin komolyan vette. Midőn elváltunk, kezét kértem; de ő büszkén megtagadta a kéz nyújtást, a melylyel engem teljesen lesújtott. A büszkeség nemesség nélkül vajmi keveset ér. Az ő haragja nem a nemes büszkeségnek kifogása volt. Az egész nem egyéb „megaprehendá- lásnál.“ Én haragnak veszem és leszek nőgyülölő; még pedig hárompróbás nőgyülölő! Nem! nőgyülölő még sem leszek, akkor kiszeretné a leányokat? ki udvarolna az özvegy menyecskéknek ? ki adna „légyottokat“ az illetékes nőszemélyeknek ? ki kacsingatna az ártatlan leányokra ? ki mondana bókokat annak a halvány arczu angyalnak ? ki ábrándozna holdvilágos éjjeleken ? ki mulatna a szép leányokkal féléjjeleken át ? ki kérdezné örkösen: miért nem mennek férjhez a leányok? ki gyönyörködnék a nők divatos, kivágott ruháiban ? ki dicsőítené a nőket és a szerelmet ? ha még én is nőgyülölő lennék!! Mit?! Nőgyülölő lenni! Nem leszek! No ha mondom nem leszek! Lehetetlen a nőket gyűlölni azoknak, a kik szeretik őket. — Én nemcsak hogy szeretem, de rajongok értük! Különösen azért a halovány arczu leányért égek! Gyakran megjelenik álmaimban. Szép szemei mint csillagok ragyognak! Oh azokban a szemekben tűz, vágy, menyország, üdv . . . kéj . . , mámor, minden, de minden van! Szenvedés, fájdalom, — bú és bánat sem hiányzik arczából. ■— Mindezek érdekesebbé teszik az amúgy is hófehérségü halvány arczot! Megismertem öt, tehát nem leszek nőgyülölő; pedig de tudtam volna egyeseket gyűlölni; még utálni sem lettem volna rest! Igazuk van azoknak a nőgyülölő férfiaknak, hogy a hölgyék képesek a halandó, jámbor embert a pokolba kergetni. A nők nyelvének árja elsodorja a gyenge férfiút, mint a pelyhet a szél, mint a lélekvesztő ladikot az árvíz! Oh! csak a nők nyelvárjába ne kerüljek, mert akkor végem van! vidáman, — okoskodtunk higgadtan, — bókokat mondottunk ügyesen és játszottunk kedvesen. Tekéztünk! Nem ám úgy mint szitytya őseink, a kik leültek az anyaföldre és ott mulatták magukat ősiesen! Huztunk! Hermin volt a jegyek összealkotója, és tőle kellett huznunk. Egész és fél levelek voltak. Négy szép leány egész levelet húzott. Nekem is egész jutott, meg az én szerelmes művész barátomnak is, örvendeztünk dühösen; lelkesültünk erősen! Négy szép leány és két férfi! És én meg hozzá félig- meddig nőgyülölő. De miért is haragudott meg Hermin ? Egynek a szép közül az ellentáborba kellett menni. Azt akarták, hogy én menjek; de én meg azt akartam, hogy más menjen! Hermint ajánlottam, őt kapaczitáltam. A kapa- czitácziónak harag lett a vége. Hermin megharagudott! És pedig — az Isten is tudja — méltó ellenfélt akartam magam ellen a másik táborban látni, de mivel senkit sem láttam, azért ajánlottam és küldöttem Hermint. Oh! mert Hermin kitűnő ellenfél tudna lenni. Kértem, könyörögtem, esengtem bocsánatért, de ő nem engedett, ő egészen megharagudott. Ha nem tudnám, hogy Herminnek jó szive van . . . szívtelennek mondottam volna. Oh pedig a szivtelen nő maga a — Sátán! Herminnek a legjobb szive van; a mely szív azért dobog ott abban a hófehér kebelben, hogy szeressem . . . hogy boldogítson; nem pedig azért, hogy én reám haragodjék. A játszma alatt majd annak a halvány arczu leánynak bájaiban mélyedtem el, majd pedig Hermint engeszteltem. Azonban minden kérésem, minden rimánkodásom czéltalan volt, mert Hermin haragos maradt. — Gondolkodtam is, de meg nem is, hogy tulajdonképpen mi okozta a legjobb szívnek mélységes és fájdalmas haragját; de semmi okosat sem tudtam kisütni. Az, hogy az ellentáborba én küldöttem őt, nem ok; ha én nem küldöm, más küldi; vagy ment volna maga. Szegény Hermin! Bánom, sajnálom, de nem haragját, hanem azt a kellemetlen érzést, melyet elszenvednie kellett akkor, midőn megharagudott! A játszma véget ért! A halvány arczu leány tábora, — mely egyúttal
