Veszprémi Független Hirlap, 1881 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1881-10-08 / 2. szám
Veszprém, 1881. I. évfolyam. — 2-ik szám. Szombat, okt. 8. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ-, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre ................................................. 6 frt. — kr. Fé l évre ..................................................... 3 frt. — kr. Ne gyed évre............................................. 1 frt. 50 kr. ME G JELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetést pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utoza ÍOS. szám küldendők, HIRDETÉSEK SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, Gizella-tér, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltetnek. Kéziratok vissza nem adatnak. Egyes példányok ára 15 kr. s kaphatók a kiadóhivatalban. A sunyi-emberek. Veszprém megyében különös fajai az élősdi embereknek tenyésznek. Legtöbbje úgylátszik jómódú, du senki sem tudja, hogyan, miből élnek s uraskodnak anélkül, hogy az embereknek csak sejtelmük is volna jövedelmük forrásáról. Ezek a legveszedelmesebb emberek, mert csak azé”t is, hogy folytathassák az úrhatnám - ságot, mudenre képesek. Jóra-roszra egyaránt hajlandót — csak nyereségük legyen belőle. Ha fölmerül valami nevezetesb vállalat, vagy mozgalom indul meg bizonyos ügyben: már ott látjuk úszni őket az áradat felszínén s vetekednek, egymás kezéből a vezérlő zászlót kiragadni Akármilyen legyen a koncz, pénzbeli vagy kegyhajhászatból eredeti, az mindegy nekik; csak koncz legyen, ha mindjárt csak olcsó dicsőség révén jut is ki nékik. Hárem ezeknél még rosszabb népség is van. S ezek a sunyi-emberek. Ez a csőcselék mindig odaragad, ahol a hatalom van, mint a kullancs a bársonyszövethez. Eszközeivé lesznek annak, amint csak tetszik — s a legtöbb esetben megelégesznek egy felülről jövő szeinhunyoritással. Ezek a jövő emberei; akik azt tartják, hogy több nap, mint kolbász s meghunyászkodnak, talpat nyalnak, hogy egykoron ők is a nagyurakkal egy húsos fazék mellé kerüljenek. Gyönyörű példányait láttuk e szánandó félembereknek a lefolyt követválasztás alatt. Hitták — nem bitták őket, ők odarajzottak a pénzes zsák köré, mint a büzi-legyek a dögre. Hízelgő mosolygással, mézédes biztató szavakkal furakodtak a jelölthöz s segítettek neki ezerest ezres után váltani. Aztán ki is mentek a községbe korteskedni. No azt aztán gyönyörűség volt látni. Kerülő utakon, hogy tisztességes emberrel ne találkozzanak, többnyire fedett kocsiban s lehetőleg éjnek idején bujkáltak ki a községi nép közé, butították őket borral s politikai hazugságokkal egész éjen át, őriztetve őket fegyveresekkel, mint az akasztófára ítélteket, reggel aztán ajkukra nyomták a judáscsókot s ismét visszatértek látatlanul, sunyi módra, amint mentek. Aztán mikor embereiket odavitték szavazni Az valóban elszomorító látvány volt. Mint mikor a vágómarhát a mészárszékre viszik, úgy hajtották a tót-német községek népét végig a városon s az urasabbakat úgy lopták össze, hogy senki sem tudta, mint kerültek az urna elé. S a választás után?! A sunyi-emberek most mentegetőznek. Hogy nekik a lelkűket el kellett adni, mert annak ezer oka van. A rokonság, a hivatal, a mesterség, az otthon nyomorgó család, az üzleti ösz- szeköttetés, a bosszútól való félelem . . . mind olyan okok, amelyek közt most tetszés szerint válogatnak. Amelyik pászol, azt kenik az elvtagadásuk bűnére takaróul. Hát a kötél mire való, mielőtt az ember eladja vala lelkét?! Ab, most a választás után! Most istránggal sem lehet már kormánypárti embert fogni; most mind kiegyenesedik újra és mind élteti Kossuthot. Szidják a volt pártjuk vezéreit; kigyót-bé- kát kiáltanak rájuk, elnevezik csalóknak, ámi- tóknak, kortesbeszédeiket rafünirozott hazugságoknak és átkozzák az órát, amikor elaltatni hagyták magukat. A választás után igy hangzik szerte a — mea culpa; és aztán három éven át majd megint panaszkodnak a nagy adóról, a korruptióról s az ország pusztulásáról, Ínségéről. . . . A sunyi-emberek pártja műve lesz, ha még lejjebb sülyed ínségében az ország 8 becstelenségében a megrontott társadalom. Magukra vessenek, ha országos sikkasztásokról harsog a korruplio harsonája, mert ők is segítették elsikkasztani a nép javát; magukra vessenek, ha megütik a hezitáló dobot az adó alatt összeros- kadó községek piaczán, mert ők adták a dob- verőt a hajdú kezébe. A szánom-báuom nem segít a dolgon s az ő szerencséjük, ha lelkiismeretüket ezzel eltudják altatni. Az a része a társadalomnak, mely megtudott állani becsületével a maga lábán a fondorlatok s a kisértés napjaiban — az leszámolt a sunyiakkal. Az nem törődik többé velük, akár- mint fordítják is ki még köpenyegeiket. Annak a pártnak ideje van. Az idő — a jövője. S győzelemre fog jutni egykor büszke diadallal. Mert az igazságot az — Isten védi! 1849. okt. 6. Már 32 éve! Nagy idő, hosszú idő a kegyeletnek. Nagy idő, hosszú idő a nemzet megaláztatása tűrésének. Az aradi Golgotha bitófái elkorhadtak, s a földben nyugvó félistenek csontjai porrá váltak. De emléküket őrzi a nemzeti géuius kegyelettel, mely dicsfényt von a martyrok sirja fölé __ Mi g magyar él a hármas bérezek honában, míg magyar szív dobog e véráztatta földön, addig szent lesz e nap itt — egy megölt nemzet vértanuságának megszentelt emlékünnepe. Igaz! Fátyolt kell vetnünk a múltakra. A feledés fátyolét.... Hát nyugodjatok békén, a honért meghalt vértanuk ! Ne zavarja álmátokat a szenvedő nemzet siralma, 8 a Lajthán túlról haDgzó gunykaczaj — Álmodjatok, hogy a nemzet, melyért haltatok — boldog s kibékült a százados sárgafekete ellenséggel. Hogy a magyar alkotmány szent és sérthetetlen, amelyet ha idegen nemzet megbánt — hadaink ott követ kövön nem hagynak — Hogy a király esküje a nemzeti bizalom sziklavárán épült, amelyet ha valaki gyanúsít, kétségbe von — az vérpadon vész el. Álmodjatok — álmodjatok! Akik nyúl módra rohantak a ti bősz, diadalmas csata-soraitok előtt — akiket huhrá-hajtva űztetek egykor tüskén-bokron, az a csőcselék most már nem a magyar nép izzadságos kenyerét eszi s nem is szidja az alkotmányt, nem rongyozza le zászlónk, nem készti es- küszegésre királyunk. Álmodjatok — álmodjatok! Álmodjátok el helyettünk a magyar nép szabadsága, boldogsága álmát. Mert a magyar nép csak ett várhatja már szabadságát — ahol ti vagytok I 1849. október 6. Batthyányi Lajost Pesten főbe lövik az uj épületben. Aradon a következő tábornokok felakasztattak : Aulich Lajos, pozsonyi sz&letésü 57 éves, nőtlen, az osztrák szolgálatban a Sándor-gyalogok alezredese, a magyar seregben tábornok és Budavár bevételéig hadtest vezér, utóbb: hadügyminiszter. Damjanics János, 45 éves, bánsági születésű szerb, nős, gyermektelen, az osztrák seregben a Gl-ik gyalog ezredben kapitány, hadseregünknél tábornok és hadtest parancsnok volt. Nagy Sándor József, nagyváradi, 45 éves, nyugdíjas huszár kapitány, a magyar hadseregben tábornok és hadtest parancsnok. Gróf Vécsey Károly, pesti, 42 éves, a Hannover TÁRCZA Az aradi rege. — Oktober 6-án. — I. Tizenhármán voltak, Mind oly deli szépek; Reszketett az ellen, Amig kardjuk fénylett. Lelkesité őket Magasztos, szent eszme, — Istenem, hát miért lett Árulás a veszte? ügy biztatták egymást: Nincs mindennek vége; Áll Buda és él még Magyarország Dépe. * Tizenhármán voltak, S meghasadt a hajnal; Betakarták valamennyit Hideg, nyirkos hanttal. II. Akasztófát készit, Magasat, a német; — Holdas estre olyan komor, Olyan néma éj lett. A vad parancs hangzik Épen éjfél tájba — — Hejh „Világos“, be rémes éj Sötétedett rája! Derengett a hajnal, Föléhredt a hóhér; — Tizenhárom fakoporsót Nincsen aki kisér!... III. Hogy nem ölt az átok S csapott le a villám? ... Megfagyasztui a parancsszót A vad zsarnok ajkán. És az Isten mért nem Nézett le a földre? Mikor annyi ártatlannak Bitón csüggött teste!? Nem is volt tán akkor, Tán nem is volt Isten; Édes hazám, magyar hazám, A ki rád tekintsen I... IV. Szomorú dalom szállj Szelid szellőképen, Szállj le sirhantjuknak Kellő közelében; Mond, hogy áll Buda még, Él nép e hazába : Jőni fog, ütni fog ' A boszú órája, Rémitő órája !!... MAGYAR GYULA. A Hanzi. Ott, a Balaton partján, közel a somogyi partokhoz, hol a tónak hableánya, a „Kisfaludy“ szokolt a profán világgal érintkezni, — hol a Sió iszapjában gömbölyű potrohú szirénkék röfögnek s az aszaltszil- vafák árnyékában Tiszavirágok nyílnak, eltelitve a léget kábító, butitó illatárral — ott ágaskodik a mi hősünk családi tubafája, virágozván vadvirággal, mákvirággal. Oda kisérj engemet nyáján olvasó s ismerd meg bősünk külső perihéliáját. Látsz egy úritököt, méternyi széles szájnyílással, két tengerzöld színű szemet — egy iszonyú potrohot, két otromba Iábkolosszus tetejében, mely „Hanzi“ nevezésre hallgat. S ha ez ábrándos leírás már felizgatta a kíváncsiságodat, úgy hiszem elkísérsz oda is, hol e monstrum életpályája kezdődik. A hol az végződni fog, oda úgy sem hívlak el. Mert oda létrán kell majd felmenni. * Ott született a Bakony közepén, egy kis svábfaluban, távol a nyüzsgő világ zajától. Szegény apja meghalt, a kis „Hanzi* alig volt négy éves— Az anya özvegyen maradt öt árva gyermekkel, de az a kis malom, (mert a megboldogult gazda molnár volt) csak kotyogott, csak keresett annyit, a mennyi a „Hanzi“ kivételével az öt kis árvának elég volt. Mert „Hanzinak“ feneketlen gyomrát még a „Pannonia-gőz- malom“ jövedelméből sem lehetett volna kielégíteni már akkor... Mikor a „Hanzi“ növekedett, az anyai hatalom őt molnárinasnak szánta.... De a tanulás sehogy sem fért az oldalához s igy más kenyérkeresetet kellett nézni számára... Volt a „Hanzi“-nak egy nagybátyja, — szegényt az isten nyugosztalja — ez pártfogásába vette őt egy másik testvérével együtt, és elvitte őket egy közeli városba, hogy ott koptassák az iskola sniette padjait. Ekkor történt az, hogy egy holdvilágos, csendes éjjel „Hanzi“ — öcscse tudtával — feltörte a házi gazdájának szeszes italokkal telitett pinezéjét. (Már akkor is benne volt a nemes nedvek iránti odaadó szeretet.) Másnap a csiny kitudódott, „Hanzi“ mindent tagadott, (ez a jó szokása most is meg van) de öcscse, az gyengeszivü volt, abból kicsalták az igazságot. A fiukat megbüntették. „Hanzi“ boszut forralt. Az erre következő éjszakán „Hanzi“ megfogta az ő árulkodó öccsének két fülét, és annál fogva addig verte fejét a falhoz, mégnem az félig halott volt... Két nap múlva ennek következtében azután meghalt igazán is. De hiszen „Hanzi“ ezzel nem tett rosszat, a nagybácsinak most már csak egy fiúra, őrá volt gondja, az a szegény özvegy asszony meg öt árva helyett most már csak négyről gondoskodott. * Szomorú korszak következett ezután Hmzira nézve. Egy derék öreg ur arra vállalkozott, hogy az egyháznak neveli föl. Ez volt a legnagyobb csapás, a mi érheté. Hogy ő rendes életet vigyen, az erkölcs példányképévé váljék, szívből Istent imádni tanuljon s lemond j >n a világrontás örömeiről — az már mégse fért lelkes potrohába. Meg is sovánkodott az erénytanulás 4 szűk esztendeje alatt. Hanem kárpótolta magát a primitián, melyet ismét a nagybátyja rendezett tiszteletére. Arról a falásról még most is csodadolgokat beszélnek abban a faluban. Ha akkor a potroh megrepedt volna! Hét város tisztességes szegényeit lehetne helyébe etetni.... * Az erre következett nevelősködési korszak már regényesb lefolyású volt. Egy grófnő fiához került Bécsbe. Ott aztán a mi csak nevelendő volt, azt kinevelte szépen, hogy saját theoriájának practi- c u m a is légyen. Mikor a turpisság kiderült, persze hogy elcsapódott a Ilánzi. S a Hanzi hazajött, raegczáfolva a rósz világ e közmondását, hogy: „Elküldheted a szamarat Bécsbe, csak szamár marad az ott is.“ Mert a Hanzi szamársága immár megduplázódott. A kis szamár incognito Bécsben maradt — s csak az öreg szamár tért vissza. * Csak ilyen gyönyörű előzmények bírhatták rá az ősi székváros egyházurait, hogy arról gondoskodjanak, mit tévők legyenek a Hánzi-val, miszerént Bzép szerével megszabadulnának tőle — lehetőleg hosszú időkre. így került a vadvirágos Sióparti plébániára — mákvirágnak. A hol is Hanzi ur aztán valóságos paradicsomi életet kezde élni. Naphosszant csöpögette magába a léieknemesitő spirituális csöppeket, valaminthogy mindig is nagy kedvelője volt a liter-aturának. Közbe „csöndes“ szórakozásokban üdült. Fog- dosta a pagátot, kivágta a „huszonegyet“, kigusztálta saját magán kívül is a „három disznót", makaót ivott s „slágert" vágott belőle, makkot evet s „négyszerit röffentett. A terz, quart, quint csak gyerekjáték volt; a Bela-t csak két b-vel szerette játszani; a Máriásnak azonban mindvégiglen szenvedélyes barátja volt. Azonban az ilyen csöndes örömek pénzbe Az aradi gyásznap.
