Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)
1938-04-13 / 15-16. szám
HARMINCHARMADIK évfolyam 1938 április 13 15—16. szám Függcflcn Buűapesl VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24,—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA 66 Ünnepi áöntöáBen írta: KARAFIÁTH JENŐ Budapest székesfőváros tör vén y hatóság- i bizottsága május 30-án díszközgyűlést tart Szent István apostoli nagy kiségű volna, ha Budapest székesfőváros közönsége a nehéz küzdelmek és kitartó munka után Szent István évében feltörő új hévforrásunkat is első királyunk nevével tisztelnénk meg. A Szent István-forrás jelképes biztatásul szolgálhatna az idők végeztéig valamennyiünknek arra, hogy a Szent István alapította birodalom magyarjainak a legnehezebb sorscsapások, a legváltozatosabb megpróbáltatások közepette sem szabad elcsüggedniük, mert a nemzet jobb jövendőjének kialakulásáért folytatott örök harcban a győzelmi pálmát a kitartásában legedzettebb, a nemzetmentő munkában legelszántabb sereg viheti el. rályunk emlékezetére. Amikor a. tör vény- hozás a magyar állam ezeréves fennállásának emlékét örök időkre törvényibe iktatta, az 1896. évi VII. törvénycikkben, majd az 1896. évi VIII. törvénycikkben felsorolta az évforduló megörökítésére alkotandó műveket. Alig lehet ma megindulás nélkül gondolni azokra az alkotá: sokra, amelyeket a millenáris évben hozott törvény létesített. A honalapító Árpád emlékművére, a munkácsi Várhegyen, a nyitnál Zobőrhegyen, a dévényi Várhegyen, Pannonhalmán, a ziimonyi Várhegyen, Pusztaszeren s a brassói Cenk-hegyen emelt emlékoszlopokra, Szent István királynak a Halászibástyán felállított lovas-szobrára, a -Szépműveszeti Múzeumra s az ország különböző vidékein ebből az ünnepélyes alkalomból létesített 400 új népiskolára. Az 1896. évi VIII. törvénycikk — úgy érzem — minden kétséget kizáróan igazolja annak a gondolatnak helyességét, hogy amikor a székesfőváros törvényhatósági bizottsága Szent István királyunk halálának 900 éves évfordulója alkalmából apostoli nagy királyunkra emlékezik, ünnepi köntösben tartott díszközgyűlésünknek, habár csak sokkalta szerényebb formáiban megnyilvánuló határozata, ifjúságunk művelődésének istápolója legyen. Ezért tartanám a magam részéről helyesnek és elfogadhatónak, hogy amikor a törvényhatóság első tisztviselője, Budapest székesfőváros, polgár- mestere díszközgyűlésünkön Szent István királyunkról megemlékezik, egyben a Szent Istváin- ösztöndíjcdap létesítését, amelyet a bárhonnan beérkező lelkes adományokon kívül Budapest székesfőváros költségvetése minden évben legalább 10.000 pengővel gyarapítaná. Ebben az évenként kiosztásra kerülő és évenként legalább 10.000 pengőt jelentő tudományos ösztöndíjban, illetve ennek megfelelő hányadában a székesfőváros legkiválóbb tisztviselői részesülhetnének, akiknek ilymódon a székesfőváros közönsége lehetőséget adna arra, hogy tudásukat és képzettségüket külföldön szerzett értékes tap asztalatokk a 1 gazd agí ts ák. Ettől eltekintve Szent István esztendejét, amelyet a Szent István város elnevezéssel is igyekeztünk emlékezetessé tenni, más elnevezésekkel is lehetne még megtisztelni. Az óbudai hajógyári sziget is, amelyet az Árpád vezérről elnevezett híd Fog érinteni, szinte kínálkozik arra, hogy Szent István-szigetnek nevezzük el. Kegyetlen trianoni sorsunk közepette, amikor nemzetünknek annyi szüksége van a lankadatlan kitartásra, magabízásra és fárad hatatlan munkálkodásra, valóban szimbolikus .jelentőKarafiáth Jenő. Born emisza Géza kereskedelmi és iparügyi miniszter: 71 MÁV és a gépkocsi a magyar megoldás sikeréről, a magyar gazdaság- politika irányelveiről és sikeréről nyilatkozik a Független Budapest munkatársának Általános és közfelfogás szerint századunk szociális bajainak iá forrása: a gép. A tudomány és technika fejlődése nem volt tekintettel >a szociális szempontokra, mintha csiak önmagáért volna s öncél lehetne anélkül, hogy egy pillanatra, is ráeszmélne, hogy minden új gép működésibe hozása ezer és ezer ember kenyerének elvesztését jelenti, anélkül, hogy lehetőség adódnék a kenyér más téren való pótlására. E felfogás szerint tehát az, amit általában »technikai kultúrának« szoktunk nevezni, nem áldás, hanem valójában a legnagyobb átok és veszedelem, ami társadalmi elégedetlenséget fejleszt és gyakran kirobbanásokban, forradalmiakban jelentkezik. Ez viszont azt isi jelzi, hogy a gép nem azi emberi élet kényelmét szolgálja valójában — mintahogy rendeltetése megkívánná, hanem ellenkezőleg, olyan társadalmi Bornemisza Géza betegségek forrása, aminek alapos gyógyítása nélkül a jövő kilátásai valóiban reményteleneknek látszanák. Erről a kérdésről, a gép és ember viszonyáról, az ember elhelyezkedéséről, szociális védelméről, kiszolgáltatottságának megakadályozásáról, a gépnek, mint segítőeszköznek áz emberi munka megkönnyítését szolgáló rendeltetéséről sok sízó esik, sok vita, hangzik el mostanában. Ma már azonban tudjuk, hogy nem egészen helyes az a felfogás, amely iái múlt század angol takácsaival összetörette a szövőgépeket, csakhogy a veszedelmes versenytárstól a munkásság megszabaduljon). Mert a gépet ugyan összetörheti, de a versenytárstól még sem szabadul meg, hiszen olyan az éppen, mint a mese sárkánya, egy levágott feje helyett mindig kettő nő. Hogy a gépet megfelelő előrelátással mindig az ember szolgálatába lehet állítani, mégpedig úgy, hogy hasznot jelentsen és új kenyérlehetőségeket, arra nézve igen szemléltető példát mond De halljuk magát Bornemisza Géza, minisztert. Bornemisza Géza miniszter mikor egyik előadásában a MÁV és a gépkocsi harcáról .és a harcnak oly módon való eldöntéséről beszól, amely mellett mind a két fél jól járt s amelyről annál is inkább érdemes megemlékezni, mert »magyar megoldás, ami iránt most már a külföldön is egyre élénkebb az érdeklődés. Jlz ember és a a ép harca — A XIX. század legnagyobb közlekedési kérdése tudvalevőleg a vasút kérdése volt. A gépkocsi megjelenése és rohamos terjedése megváiltoztatta a helyzetet s nemcsak az útépítés terén éreztette hatását, hanem az egész vasútpolitikában is. Valljuk csak meg, hogy volt idő, Imikor sok fejtörést okozott nemcsak nálunk, (hí még inkább k ül föl (kin, Ibogy mi lesz annak a harcnak -a vége, amit a gépkocsi versenye a vasúttal szemben természetszerűleg támaszt. Volt felfogás, amely már ia vasút felett -megkongatta a halál'hairamgot, azt vallva, hogy ez már csak a múlt eszköze, -aimii nem bírván a versenyt az egyéni akarathoz alkalmazkodó gépkocsival, — amit Ford ismert módszere igazi inépjárművó fejlesztett — előbb- utóíbib a delizsánszok sorsára fog jutná. Volt idő, amikor nálunk is nelnéz és nagy kérdésnek tűnt fel, hogyan lehet felvenni a versenyt az új versenytárssal s hogyan lehet megállítani a forgalom és ennek következtében a bevétel csökkenését és hogyan lehetne a jövedelmezőséget biztosítani. — Nos, ima mint befejezett eredményt könyvelhetjük el, hogy inálunk ez a kérdés már nem kérdés többé: megoldottuk. Mégpedig nem azzal a módszerrel, mellyel -sok helyen kísérleteztek, mikor versenyintézkedésekkel igyekeztek a gépkocsi terjedését gátolni és lassítani. Ez a módszer nem vált be, aminthogy nem is válhatott be, hiszen az élet törvénye mégis a fejlődést parancsolja, amely ellen nem lehet, de nem is- szabad sorompókat, akadályokat emelni. Nálunk a védekezési módszer a különböző közlekedési eszközök egymásmellé állítása, együttműködése és egymás kiegészítése s így a súrlódási felületek teljes kiküszöbölése. Es ez a megoldás annyira bevált, hogy ma már jogos büszkeséggel mondhatjuk: rendszerint mintául, szolgál több irányban is. Ennek a módszernek a sikerét Igazolja, hogy a MÁV 9000 kilométeres vasútvonala
