Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1937-03-10 / 10. szám

Budapest, 1937 március 10. Független Budapest 7 HÍREK u „FÜGGETLEN BUDAPEST A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA FŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA dorogi dr. Farkas Ákc Farkas Ákos dr. tanácsnok előadása a budai »Hol lós Mátyás Társaságban«. A budai »Hollós Mátyás Társaság« hétfőn este Hennyey Vilmos ny. államtitkár elnökleté­vel előadóestét rendezett, melyen Farkas Ákos dr. tanácsnok, az elnöki ügyosztály vezetője, rend­kívül érdekes, magasszínvonalú előadást tartott »A főváros tiszt­viselői hajdan és mosta címen. A tartalmas értekezés nagy és ala­pos történelmi tudással mutatta be a főváros tisztviselői kérdését a történelmi idők kezdetétől egészen a mai napig. A Grell ért-szálló nagy előadótermét zsúfolásig' megtöltő előkelő közön­ség szűnni nem alkaré tapsokkal köszönte meg Far­kas Ákos élvezetes előadását. Utána Durics Husszein Hilmi budai főmufti mondott igen érdekes beszámolót keleti útjáról, majd Tausz Béla dr. főorvos tartott balneológiái és Kcöpe Viktor népművészeti előadást, érdekesen fejtegetve a székely kapu rokonságát a kí­nai és egyéb távolkeleti hasonló építészeti alkotá­sokkal. Agyagfalvi Hegyi István, a Petőfi Társaság tagja, verseket olvasott fel, végül K. Lázár Jolán színművésznő szavalta el néhány szép versét. A kö­zönség meleg- elismeréssel honorálta az egyes előadó­kat. — Vitéz Horváth László, Homolyai Rezső főjegy­zők és Zobor Miklós tanácsjegyző 25 éves jubileuma. Hármas jubileumi ünnepség volt a héten a város­házán. A főváros három kitűnő és népszerű tisztvi­selője töltötte be érdemes közszolgálatának 25. esz­tendejét. A jubilánsok; vitéz Horváth László, a vá­rosgazdasági ügyosztály helyettes vezetője, Homolyai Rezső; főjegyző és Zobor Miklós tanácsjegyző, mind­ketten a pénzügyi ügyosztály főtisztviselői. Vitéz Horváth Lászlót Kovácsházy Vilmos tanácsnok üdvö­zölte a polgármester és a tisztviselői kar nevében és külön felkereste az ünnepeltet Schuler Dezső alpol­gármester is, aki évek hosszú során át közvetlen hivatalfőnöke volt a jubilánsnak. Homolyai Rezsőt és Zobor Miklóst Bódy László tanácsnok üdvözölte a polgármester és a tisztviselőtársiak nevében, de rend­kívül sokan üdvözölték a jubilánsokat a városháza falain kívül is. — Brabécz Alfréd gyásza. Nagy részvét mellett temették el kedden délután a mádi családi sírboltba Brabécz iGyulla nyugalmazott altábornagyot, aki hosz- szias betegség- után vasárnap reggel 87 , éves korában elhunyt. Brabécz Gyula ai régi Nagy-Mugyarország egyik kiemelkedő egyénisége volt. A háború után visszavonult messze földön híres szőlőbirtokára és kizárólag családjának, valamint gyümölcsészeti ta- nullmá-nyainak élt. Halála gyászba borította özve­gyén és két gyermekén: Brabécz Alfréd, a Magyar Általános Hitelbank nagy népszerűségnek örvendő igazgatóján és vágveosei Wellisch Andomé Brabécz Alice-on, valamint a nagyszámú és előkelő rokon­ságon kívül nemcsak Tok aj h egyal j a társadalmát, ha­nem Mád községet is, amelynek az elhunyt első polgára volt. Az elhunyt hozzátartozóit a társadalom legszélesebb köréből keresték feli részivétnyilvánítá- sokikal. — Torna- és vívóbemutatót tart a BSE. A »Bu­dapest« Sport Egyesület hölgytornászai és vívói 1937. évi március hó 13-án, szombaton este fél 7 óra­kor a gróf Széchenyi István felsőkereskedelmi fiú­iskola tornatermében (VIII., Vas ucca 9—11) — dr. Wein Dezsőné Brunner Éva testnevelési tanár, San- telli Italo, Schlotzer Gáspár és Eduardo Alaimo vívó­mesterek vezetésével — torna- és vívóbemutatót tar­tanak. A bemutató célja a szakosztályok módsze­res munkájának szemléltetése. — Külföldi társasutazások a Budapesti Nemzet­közi Vásárra. Már most óriási érdeklődés nyilvánul meg a külföldről a Budapesti Nemzetközi Vásárra rendezett társasutazások iránt. Különvonatok fog­nak érkezni Ausztriából, Németországból, Jugoszlá­viából, Csehszlovákiából, Olaszországból és Svájcból, nagyobb csoportos utazásokat szerveznek Egyiptom­ból, Török- és Görögországból, úgyhogy a Vásár az országra nézve megint hatalmas idegenforgalmi fel­lendülést fog jelenteni. í\ Magyar Általános Hitelbank mérlege X betétáiZománu 9.3 millióval, a nyereség több mint 25 százalékba! emelkedett az 1936. évben Az ország első pénzintézete, az »állam bankja ahogy pénzügyi és gazdasági körökben nevezik Hitelbankot, most tette közzé 1936. évi zárszámadá­sait. A mérleg nyilvánosságra hozatala igen örven­detes eredményt tár fel, amely elsősorban Scitovszky Tibor vezérigazgatónak és a mintaszerű tisztviselői karnak az érdeme. Az intézet az igazgatóság! ülés­ről az alábbi jelentést adta ki: A Magyar Általános Hitelbank zárszámadása a tavalyi 3,466.217 pengővel szemben 4,189.959 pengő tiszta nyereséget tüntet fel, melyből az igazgatóság javaslata szerint 700.000 pengő a tartalékalapok, 1 millió pengő a nyugdíjalapok javadalmazására for- díttatik és a fennmaradó 2,489.959 pengő pedig az 1937-es üzletévre vitetik elő. Az igazgatóság úgy ha­tározott, hogy osztalék fizetését ebben az évben sem hozza javaslatba és ennek megfelelően tantieme folyósítására sem kerül sor. A tavalyi mérlegada­tokkal összehasonlítva a takarék- és folyószámlabeté­tek állománya 199.2 millióról 208.5 millió pengőre emelkedett, míg az egyéb hitelezők tétele -418.9 millió pengőről 29.5 millió pengőre csökkent. A pénztári készletek, giro- és bankkövetelések 21.2 millió pengős tétele, az adósok állományának és a váltótárcának 214.6 millió pengős együttes összege, úgyszintén az értékpapírok és érdekeltségek összesen 58.1 millió pengőivel kimutatott együttes tétele a tavalyi álla­pottal szemben nem mutat lényeges eltolódást. Az értékpapírok és érdekeltségek értékelése már az előző mérlegben is az 19315 Idecembcr 31-i tőzsdei ár­folyamoknál lényegesen alacsonyabban történt; az o réven képződött belső tartalék igen tekintélyes mérv­ben megnövekedett, mert az 1936. év folyamán be­állott igen jelentékeny árfolyamemelkedések egyál­talában nem vétettek figyelembe. A Hitelbanknak a magyar gazdasági élet mindén ágazatát felölelő emel­kedő forgalmú üzleti tevékenységének alapját első­sorban a bank üzletfeleinek állandóan bővülő köre, nemkülönben az intézet érdekköréhez tartozó válla­latok képezik, úgyhogy az intézet gazdasági tevé­kenységének e két fontos tényezőjéhez fűződő kap­csolatait a bank továbbra is változatlan gondossággal kívánja ápolni. Budapest elit-osztályának szállítója FÜLÖP és WUNDERLICH angol úri szabók Budapest, IV., Váci u. 78i sz. Telefon : 1-803-68 Választékos nagy raktár bel- és külföldi szövetekben — Olcsó árak — Könnyített fizetés — Köztisztviselőknek e lapra való hivatkozás esetén árengedmény — Egy érdekes pályázat. Schuler Dezső* alpolgár­mester érdekes pályázatot hirdetett ki. A Kép Fe- renc-féle alapítványinál 4280 pengős1 kamatjövedelem ■áll rendelkezésre, amely most kiosztásra kerül. Az alapítványi tőke kamatából olyan budapesti illető­ségű lakosok részesülhetnek, . egyenkint legfeljebb 500 pengő segélyben, akik a főváros pesti részében támadt tűz, a Duna áradása, vagyonának elrablása, vagy más elemi csapás, esetleg bűntény következté­ben teljesen elszegényedtek és segélyezésre érdeme­sek. Egy személy több éven keresztül is részesülhet a segélyben. Hadiárvák, hadviseltek, hadirokkantak előnyben részesülnek. Amennyiben az alapítványi tőke kamatainak évi összege, vagy annak egy része pályázók hiányában nem volna kiosztható, úgy a fennmaradó összeget budapesti illetőségű szegények között fogják szétosztani. A pályázatokat április J-ig lehet benyújtani a központi iktatóhivatalba. — Az ügyvédeket soron kívül fogadják a városi hivatalokban. Szemig Károly polgármester a nála 'előtérjesztett megokolt kérelem alapján elrendelte, bogy a főváros összes hivatalaiban a magukat ügy­védi kamarai igazolvánnyal igazoló ügyvédeket az egyes hivatalok a hivatalos órákon belül sorön kívül fogadhassák és részükre felvilágosításokat nyújthas­sanak. ÉCálvintéri Gyógyintézetül* IX.; Ráday utca 2., II. kapu. Telefon: 1-865-01 Főváios, MABI, Hangya slb. betegsegélyzők, utalványaira díjtalan kezelés. — Idegesség, mozgásszervi megbetegedé­sek, koravéniilés fáradékonjság sfb. szakszem gyógyítása. Az összes legmodernebb gyógytényezőkkel felszerelve. — Az elhanyagolt Óbuda 12 pontba foglalta össze kívánságait. Vasárnap délben nagygyűlést tartott a III. kerület polgársága, amelyen pártkülönbség nél­kül megjelent Óbuda valamennyi törvényhatósági bizottsági tagja, hogy előadják sérelmeiket és azok orvoslását kérjék a polgármestertől. Botzenhardt Já­nos elnöki megnyitója után Orova Zsigmond, Vörös- váry Miklós Miliők Sándor Pető Béla, Hüttl Károly, Martin Gyula, Zboray Sándor Komárnoky Antal szó­laltak fel. Elhatározták, hogy határozati javaslatban kérik a polgármestertől: építsék meg Óbudának a Hung ária-úti hidat, kapjon Óbuda gimnáziumot, építse ki a Beszkárt a III. kerület villamoshálózatát, a közművekkel ellátott telkek nyerjenek rendkívüli házadómentességet, kapjon vizet a. Guggei hegy vi­déke, vezessék ki az autóbuszokat Óbudára is és végül a tervezett Stadiont feltétlenül a III. kerületben építsék fel, mert ez Budapest legegészségesebb vi­déke. Andréka Károly záróbeszédében kifejtette, hogy Óbuda lakosságának felül kell emelkednie a pártkér­déseken és együttes erővel kell küzdenie a közös ér­dekekért. — Állítsák vissza a főváros ősi magyar nevét. A Terézvárosi Kaszinó meghívására rendkívül ér­dekes előadást tartott Széli Sándor dr., ahol most elsőízben ismertette a nyilvánosság előtt azokat az okokat, amelyek szerinte a Buda névnek fővárosunk hivatalos neveként való visszaállítását szükségessé teszik. —• Lebontanak egy házat a királyhegyi ásatások folytatása érdekében. Az óbudai Királyhegyiem) a főváros már hosszabb idő óta régészeti ásatásokat folytat, amelyek már eddig- is szép eredménnyel jártak. A további ásatások érdekében szük­ség' van a Viador ucoa 10. számú ház felbontására. Ezt az épületet a főváros kisajátította és most intézkedés történt az épület lebontására. A vállalkozó a bontási mumkálatolk végre­hajtása ellenében ingyen megkapja az 'épület anyagát, azon­kívül 350 pengő készpénzt. — Az óbudai új kivezető főút miatt lcegyszerű- sitik a Rudasfürdő átépítését. Most kezdik meg az óbudai új kivezető főút építését, amely célra a fő­város 1.8 millió pengőt irányzott elő. Miután erre a közmunkára más fedezet nem volt, a főváros közgyű­lése úgy határozott, hogy a Rudasfürdő bővítésére és modernizálására előirányzott összeget fordítja az óbudai útépítésre, mintán a Rudasfürdő átépítése az eredetileg tervezettől szerényebb keretekben történik. A belügyminiszter 'értesítette a polgármestert, hogy a közgyűlési határozathoz hozzájárul, figyelmeztette azonban a fővárost, hogy az OTI-val létrejött köl­csönszerződés értelmében a beruházási programtól eltérő kölcsönfelhasználáshoz az OTI hozzájárulását kell kikérni. A polgármester most felhívta a pénz­j ügyi ügyosztályt, tegye meg az intézkedést, hogy az ■ OTI ezt a formai hozzájárulást megadja. —- Felszedik a bálványuccai villamossíneket, megkezdik a Pálffy-téri HÉV végállomás kitelepítését. A Beszkárt vezető­sége a napokban két nagyokhs'zaibású közmunkát kezd meg. Már néhány 'élvvel ezelőtt megszűnt a belső Lipótvárosban a villamosközlekedés, de a villamosvágányok mindeddig ott ma­radtak az úttestben. A Besz/fcárt most elhatározta a vágányok i kiemelését. A Bálvány uccuban, az Erzsébet téren és a ! Deák téren emelik, ki az úttestből a feleslegessé vált vilQia- i mossineket iéls az úttest helyreállítása kapcsán teljesen átépí- j tik az útvonalakon a burkolatot. Ugyanekkor megkezdik a ! Pálffy-téri HÉV végállomás ikii telepi lését is._ A Margithídtól | északra, a Dunapiarton épül . fel a HÉV új végállomása. Már­cius végén fognak hozzá az új állomásépület építéséhez. LUTZ LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR R.-T. BUDAPEST, VII. KÉR., ÖRMAQY-UTCA 4. SZÁM. Távbeszélő: 187—965. LXXXI. általános aukció. KIÁLLÍTÁS: 1937 március 7-étől 10-éig, látogatási idő d. e. 10—142 órák közt, 8-án és 9-én d. u. 4—V28 órák közt is. Könyvek kiállítása március 22-étől 24-ig, látogatási idő d. u. 3—6 órák között. ÁRVERÉSEK: 1937 március 11-étől 24-éig, könyvek árverése március 3fl-ától április 7-éig köznaponként d. u. y*4 órai kezdettel. Vasárnapokon, március 15-éu és április 5-én nincs árverés. ÁRVERÉSRE KERÜLNEK: Műbecsű festmények, rajzok, metszetek, szobrok, porcellánok, keleti szőnye­gek, művészi és közhasználatú bútorok, ékszerek, érmék, kézimunkák, keletázsiai tárgyak, könyvek stb. Katalógus a helyszínen 1.20 P-érl kapható. SEIF GYŰ LM oki. mérnök és építőmester Budapest^ Telefon : *1-139-63 I FREUD FRIGYES Budapest, VI., Teréz ftörút 19 Telefon 3 1-136-30 Mindennemű csavarok, vas-, acél- ós sárgarézből withw. és milliméter menettel raktáron vitéz Mészáros József £1Jbőy4mkósHtI,es a Magyar Kir. Honvédség szállítója! Budapest, Vili., Gyulai Pál ucca 4. Telefon : 1-383-42 Postatakarókcsckkszámla: 11.254 Bertalan János bognárüzeme Budapest, VI, Hajdú ucca 28. szám Telelőn : 2-9Í2-40

Next

/
Oldalképek
Tartalom