Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-24 / 47. szám

Budapest, 1937 november 24. Független Budapest 7 A kultuszminiszter átdolgoztatta a fővárosi iskolák tandíjszabályzatát A főváros már régebben elkészítette az új isko­lai tandíjszabályzatot, amelynek életbeléptetése azon­ban mindmáig késik. Az új tandíjszabályzatban ugyanis a főváros lényegesen kiterjesztette a kü­lönféle kedvezményeket, nagyobb százalékban állapí­totta meg valamennyi iskolatípusnál a tandíjmen­tességet és a díjkedvezményeket és különösen messze­menő kedvezményt akart nyújtani a polgári iskolák tanulóinak, ahol csak a kimondottan rossz tanulók nem kaphatták volna meg a tandíjkedvezményt. A szabályzat annakidején jóváhagyás végett fel­került. a kultuszminisztériumba, a miniszter azon­ban vétót emelt a tervezet életbeléptetése ellen és közölte, hogy a nagyarányú kedvezmények nyújtá­sával nem ért egyet. A minisztérium közbelépésére nem léptették életbe az új tanév megnyitásakor a közgyű­lés által már elfogadott tandíjszabályzatot. A napokban megérkezett a városházára a kultusz- miniszter terjedelmes leirata, amely részletesen fel­sorolja a kormányhatóságnak a tervezettel szemben való észrevételeit és kívánságait. A leirat többek kö­zött így szól: — A felterjesztett szabályrendelet-tervezetet meg­vizsgáltam és megállapítottam, hogy általában meg­felel azoknak az elvi követelményeknek, amelyeket a községi iskolák díjszabásai tekintetében felállítot­tam s amelyeket az állami iskolák díjrendszere is követ. Van mégis a tervezetnek néhány szakasza, amely olyan rendelkezéseket kíván bevezetni, mely a tanulók érdemessége és ráutaltsága alapján felépülő díjkedvezmény-rendszerrel elvileg összeférhetetlen. Nem tartom megengedhetőnek, hogy az a tanuló, aki a tanév folyamán a tandjmentességre, vagy a díj- kedvezmény élvezett fokára érdemtelennek bizonyul, elégtelen tanulási eredmény esetén is kedvezményeit változatlanul megtarthassa. Ezért e szakaszok oly értelemben módosítandók, hogy o tanuló a tandíj- mentességet, illetve a kedvezmény bizonyos fokát csak egy tanévre terjedő hatállyal nyerje el. Ha a tanuló évközben felmutatott tanulmányi eredménye alapján nem felel meg többé a kedvezmény, illetve a tandíjmentesség feltételeinek, a február elején tar­tandó díjmegállapító értekezleten megfelelő új díj­fokozatba sorozandó, vagy a kedvezmény tőle meg’- vonandó. A főváros javaslatának azt a megokolását, hogy egyes tanárok tanév közben serkentés céljából szigorúbban osztályoznak, nem fogadhatom el, mert a tanárok mindenkor a tényleg felmutatott tanul­mányi eredmény szerint tartoznak osztályozni, nem tévesztvén szem elől azt a fontos elvet, hogy a -ta­nuló munkáját mindig igazságosan kell megítélni és azt a tapasztalati téffiyt, hogy a megérdemeltnél szi- gorúbb osztályozás rendesen csökkenti a tanuló ön­bizalmát, vagy pedig, ami szintén gyakran előfor­dul, ellenszenvet kelt a tanár, sőt nem egyszer a ta­nított tárgy iránt. — A főváros által bemutatott szabályzat messzemenő eltérést mutat az állami szabály­zattal szemben a polgári iskolák díjrendszere tekintetében. Tisztában vagyok azzal, hogy a főváros polgári isko­láit általában szegényebb társadalmi réteg gyerme­kei látogatják, mint a vidéki polgári iskolákat. A polgári iskolákban kivetendő díjakat az állami isko­lákban olymódon állapítottam meg, hogy a teljes díj a középiskolainak felét sem éri el és a díjked­vezmények elnyerését is könnyebb feltételekhez kö­töttem. Nincs is kifogásom az ellen, hogy a főváros iskoláiban az államinál nagyobb befogadási teret nyújtó kedvezménykeretek állapíttassanak meg, ez azonban nem terjedhet odáig’, hogy a tanulók 58 szá­zaléka —• tekintet nélkül a tanulmányi ered­ményre, csupán a bukottak zárva ki — teljes mentességben részesüljön. Ez oda vezetne, hogy a magasabb népiskola látoga­tása helyett a legszegényeb népréteg teljesen tehet­ség- és szórgalomnélküli gyermekeivel is polgári iskolát kívánna végeztetni és ez az iskolának a szín­vonalát meg- nem engedhető mértékben leszállítaná. Nem szabad feledni, hogy a polgári iskolát végzett tanulók nagy része valamilyen középfokú szakisko­lában folytatja tanulmányait, vagy tisztviselői pá­lyára lép és ott csak a polgári iskola eredményes munkája esetén boldogulhat. A legmesszebbmenő en­gedmény, amelyet elfogadhatónak tartok, az, hogy a teljes mentességet legalább jó tanulmányi ered­ményhez, az I. fokú díjkedvezményt 2 elégséges osz­tályzatnál nem rosszabb eredményhez, a II. fokú kedvezményt oly tanulmányi eredményhez kell kölni, amely szerint a továbbhaladás szempontjából szá­mításba veendő osztályzatoknak legalább fele elég­ségesnél jobb. Elégtelen osztályzatú tanuló díjkedvezmény­ben nem részesíthető. Törlendő a szabályzatból az a szakasz is, mely sze­rint a mentesség adományozására hivatott tanári testületen kívül az igazgató külön is adományoz­hasson mentességet. A kultuszminiszter fenti leirata alapján a pol­gármester most átdolgoztatta a tandíjszabályzatot és o héten tárgyalás olá bocsátja. Az új, átdolgozott tandíjszabályzat a kultuszminiszter intencióinak megfelelően állapítja meg a tandíjmentesség, illetve tandíjkedvezmény feltételeit és korlátáit. HÍREK „FÜGGETLEN BUDAPEST" A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA FŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA — Vitéz Irsy László, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának új alelnöke. A minisztérium vitéz Irsy László miniszteri tanácsosi címmel felruházott ipar­ügyi minisztériumi miniszteri osztálytanácsost a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnökévé, dr. Algyay-Hubert Pál államtitkári címmel felruházott kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérumi mi­niszteri osztályfőnököt pedig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagjává kinevezte. — Városok sorsa a XX. században. Rihmer Pál éptész, székesfővárosi mérnök, november 15-én. hét­főn, előadást tartott a Magyar Mérnök- és Építész­egyletben »Városok sorsa a huszadik században«, cím­mel, amely előadás a szerző korábbi hasonló című előadásának befejező része volt. Előadó kifejtette, hogy a mai városi életforma legnagyobb részben a 19. század öröksége. A 19. század nagyvárosait az iparosodás hívta életre. Az előadásnak — melyet nagy és előkelő közönség hallgatott végig — jelen­tős sikere volt. — A drágaság’ 177.00(1 pengővel növelte a szegény­házak kiadását. Az év folyamán bekövetkezett, a szükségleti cikkek valamennyi ágazatára kiterjedő drágaság, lényeges több kiadást okozott a főváros szegényházainak is. Annak ellenére, hogy a legna- gyobbfokú takarékosságot alkalmazták, az élelmi­szerárak fokozatos emelkedése miatt a szegényházi ápoltak élelmezésére előirányzott 47 fillérrel szem­ben napi 60 fillér, az alkalmazottaknál 90 fillér he­lyett 105 fillér, a tiszti személyzetnél pedig 108 fillér helyett 140 fillérbe került a napi élelmezéts. Ugyan­csak drágult a ruházat, a szegényházi kórházban használt gyógyszer és orvosi műszer is. Ez okból az Erzsébet szeretetotthon 150.000, a kamaraerdei sze­gényház 20.000, a Népszálló pedig 7000 pengő pót­hitelt kér a felmerült kiadások fedezetére. — Hogyan védelmezzük rózsafáinkat fagyás el­len? Rendkívül érdekes vegyipari újdonságot hoz forgalomba az Ó ucca 49. szám alatt működő Oser- vegyipari papírgyár. Az egyébként is kiváló gyárt­mányairól ismert cég olyan vegyi összetételű víz- és légmentes papírzacskókat készít, mellyel nagysze­rűen lehet megvédeni a rózsafákat a zord idő­járás ellen. Ezek a papírzacskók a legteljesebb biz­tonságot nyújtják a legkényesebb fajtájú rózsafák­nak és növényeknek is a szigorú téli időjárás idején. Ugyancsak ez a vízmentes, olajospapír kitűnően alkalmas a sírkövek burkolására is. Megvédi külön­féle márványból és kövekből készített síremlékeket az időjárás viszontagságaitól Eddig igen sok sír­emlék aránylag rövid időn belül meglazult a helyén, vagy pedig vesztett épségéből és szépségéből kellő védelem hiányában. Az Oser-féle vízmentes, olajos­papír azonban mindenkor teljes biztonságot nyújt a sírkövek jókarban maradására is. Felvilágosítást szí­vesen ad és mintákat küld a gyár központi irodája: VT.. Ó ucca 49. Telefon: 123—890. 2(10.(100 pengő karácsonyi segélyt kapnak a munkanélküli ínségesek. A fővárosi minden év kará­csonyán rendkívüli segélyt oszt szét a munkanélküli­ség miatt ínségben szenvedők között. Ezt az akeb-l a polgármester idén is megismétli. Karácsonykor 200.000 pengőt osztanak ki a munkanélküli ínséges családok között, melyeknek száma még mindig je­lentős. Az összeg fedezetére póthitelt jelölnek ki. Egy városi altiszt 40 éves szolgálati jubileuma. A \ II .kerületi elöl járós-áig táisizitviiselőd éisi altiszti) személyzet éneik élén dr. Schara Béla tanáé,smok, kerü­leti elöljáró meleg üdvözlésben részesítette Járfás László isltisEitelt, aki mos/t töltötte be 40-ik szolgálati eisztan|die:j|ét. A jubileum alíkaiTmáiból aizi ünnepelt al- tliisizltneík értékes eimléíktárgyakat adtak iát. Az egyenesadók. (Irta: Eszláry Károly dr.) Vas­kos kötetben foglalita össze Eszláry Károly dr. imiind- azit, ami aiz egyenesa dókkal kapcsold libám a nagykö- izJönísélg'et és a S|z>aíhtuidláisat fejleszteni ldváinló pénz­ügyi tisztviselői kiairt érdekli, nagy szolgálatát téve ezzel a Ikiöiaruek. 1927 óta, aimlióta a hl vaj alles ölssaeáUí- tásiok megjelentek 10 esiztendiő telt el, mely idő alatt isiziáimltialan olyan újabb renldeJlkeiziés született me|g, amely .még' a sízia/kleimlberielk számára is, súlyos zava­rok forrás® lett, imént szinte leheteti Gin tájékozódni abban a labirintusban, amely ezek folytán keletke­zett. Hasznos és kitűnő munkát végzett Eszláry Ká­roly dr. könyvének kiadásával, ai főváros adóhiva­talai! és arzok tiszt viselői rendkívüli segítségeit kaptak a munka megjelenésével. A szerző, Eszláry Károly dr. nagy hagyományok követője: fia a felejthetetlen em­lékezetű néhai Eszláry Sándor VII. kerületi elöljáró­nak. Eszláry Károly az egyetemet dditünteitésisieil vé­gezte és uigyaimesak kitüntetéssel teittje le ®|zi adóhiva­tali is|zaikvizsgát íis. Páratlan szaktudással, sszorga- liomimal és. tehetséggel állította ösazc iái hatalmas mü­vet nagy szolgálatot téve ezzel a székesfővárosnak is. OLEÁRFERENC elektromótor speciálista Javít mindennemű speciális és nem speci­ális elektromótorokat és dynamókat. Budapest, IV., Molnár u 3 Üzem tel.: 184-629. Lakás tel.: 384-001 — A zeneoktatás és a rádió. A rádió sokoldalúságát a, gyakorlat számára egyre szélesebb köriben veszik igénybe. Így például igen értékes szolgálatot tesz a rádió az ide­gen nyelveik elsajátításánál, de különösen zeneoktatásnál. Alig van a művészetnek vagy a tudománynak a zenien kívül inéig- egy olyan ága, ah ok gyakorlati példákhoz ily egyszerűen és kény elmesen juthat a tanuló. Rádión a világ legnagyobb zeneszerzőinek örökbecsű müveit a legkiválóbb előadóktól hallhatjuk otthonunkban. A mai készülékek e tekintetben két, igen kiváló tulajdonsággal bírnak. Az egyik az, hogy az üt világrész minden jelentős állomását megszólaltatják, tehát minden időben találunk kívánságunk­nak megfelelő .műsor-számot. A másik, még fontosabb tulaj­donságúik a kiváló bangminőség, melyet a nagy szuper- készülékeknél fokozottabb mértékben találunk meg a hang- Ikorrekció alkalmazása folytán. A hang’korrelkleiiós rádióknál a zenei hangok minden erősítési fokozatban pontosan az eredeti értékükben jutnak fülünkhöz, ellentétben a régebbi helyzettel, amikor is a teljes hangskála egyenletes erősítése folytán némely fokozatban bizonyos hangok az emberi fül- számára teljesen elvesztek. Ez kitűnően megfigyelhető, ha egy régebbi készüléket összehasonlítunk a hangkorrekciós Orion 88-as vagy 99-es típusú rádiókkal. Minden Orion rádiókeresikedö készséggel bemutatja^ és szakszerű felvilá­gosítással szolgál az érdeklődőknek. _ Tarkára festik a sstányszékeket. A Dunaikorzón, az Erzsébet téren, -a Városligetben és a többi sétányon elhe­lyezett úgynevezett Buchwald-szé.kek, melyek a főváros jól jövedelmező vállalkozását, a »sétányszék-üzemet« képviselik, eddig világosbarnára voltaik festve. Ez a szín egyhangú volt ugyan, de jól viselte az idők viszontagságait. Ennek ellenére minden év tavaszán, amikor a raktárból a Bueli- wald-székeket íme,gint kirakták a sétányokra, évröl-évre át­festették azokat. A főváros most elhatározta, hogy az Ogy- bangiú világosbarna szint élénkehb színváltoza,tokkal cse­réli fel. A gazdasági hivatal, melynek ügykörébe tartozik a, »sétányszélk-iiziem«, már el. is készített néhány próbáfes- téjst. Zöld, sárga, piros, kék színeiket és c színek különböző árnyalatait alkalmazzák tízféle változatban a jövő évtől Ikézdödöíeg a sétányszékcknél. Csak az ülőkét és a székeli •támláját festik ilyen élénk színűre, míg a lábak és egyéb •vasallkati’é'szek fehérre lesznek -mázolva. 0*^75» Mínden SZerV6S trááyát 100 vFdili j százalékban felülmúl ha ásában Budapesten házhoz; szállítva: 5 q ............... P 15— 50 q..................P 80— 25 q............... P 50— UO q...............P 140— Ké rj em vegyelemzési l Suppan Champignon Kulim ák, Budatétény Iroda : Budapest. IV., Ferenc József rakpart 20 Telefon : *182-945 n sssa sas*, ISI sssL H Szobafestő 1 ISHÜS Irdl és mázoló Budapest, VII., Cserhát ucca 4 Telefon: 1-317 20 Lörinczí Sánd@r> sütő-, cukrász-, hús-és vegyipari g é p g y a r l ó- és j a v i t ó ni ű hely Budapest, Vd., Dob ucca 37. Telefon: t-460-85 Lálity János szab. és különleges rugónélKüli biz­tonsági záraK üzeme Budapest, V., CsáKy-utca 88 — Telefon 293-762

Next

/
Oldalképek
Tartalom