Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-22 / 3. szám

HARMINCEGYEDIK évfolyam

1936 január 22

3. szám

FüggoflcnBudapesl

VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP

Megjelenik minden szerdán

Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24,—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban

FELELŐS SZERKESZTŐ

B. V1RÁGH GÉZA

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3

Telefon: 19-9-80

Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476

A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA

Amire nincs szükség

Rendkívüli közgyűlést tartott a főváros. A közgyűlés tárgya az »állásosztogatások« ügye volt. Szenzációsan izgalmasnak jelezték a közgyűlést, amelynek az volt az egyetlen szenzációja, hogy a beharangozások és harangkongatások ellenére se lett szenzációvá, mint azt az ‘összehívók szerették volna. Símán, zökkenő nélkül múlt el ez a hajánál fogva előrámcigált közgyűlés, amelyre még ma se tudjuk, miért volt szükség.

Elmúlt, elfelejtették. Talán nem is volt. De alig múlt el, máris újabb rendkívüli közgyűlés összehívását kérték, még pedig azzal a jelszóval, hogy: »drágítás«. Hatósági tarifaemelés, (amelynek nyomában — mint azt nemzetgazdasági Edisonjaink minden egyes alkalommal ki szokták sütni — általános drágaság következik, még pedig olyam halálos konok- sággal, mint az árnyék a képpel, mint a sötét gond a pusztában ügető lovas mögött. Bizonyára akadnak olyan Smith Ádámok is a nagy szakértők közt, akik pontos számadatokkal mutatják ki, milyen az összefüggés az esetleges vízdíjtarifareform és a promincli ára közt. A főpolgármesternek azonban nem áll módjában összehívni ezt a második rendkívüli közgyűlést, minthogy a tarifális kérdéseket az 1934-es törvény kiveszi a közgyűlés hatásköréből, a szanálás körébe utalja, minélfogva- ez a második rendkívüli szenzációs kiadás ezúttal elmarad.

De még ez se bizonyos. Azt halljuk ugyanis, hogy egyeseknek az a tervük, hogy újabb beadványban újabb közgyűlést akarnak összehivatni, még pedig most már nem tarifareform veszedelme címén, hanem a drágaságra való hivatkozással. Minthogy pedig — mint már mondtuk — a drág'aság szorosan összefügg a vízdíjjal és a kisszakasszal, ezen a címen meg lehet kicsit piszkálni a tarifarevíziók kérdését is. Leg’alábbis úgy remélik a naív összehívók, holott tisztában kellene lenniök azzal, hogy a közgyűlésen nem lehet érinteni olyan tárgyakat, amelyeknek akárcsak a legkisebb közük is van a tarifákkal.

Dehát nem is ez a fontos azoknak, akik mindenáron hangosak és szereplők akarnak lenni. Olyanok ők, mint a Molnár Ferenc gyerekfigurája, aki folyton rosszalkodik és a türelmüket vesztett szülőknek nemes egyszerűséggel feleli; »Rossz akarok lenni...«

Ne tessék félreérteni, nem akar ez a hasonlat, vagy kifejezés hántás lenni. Csak azt a törekvést akarja jellemezni, amely nem tud belenyugodni abba, hogy egyes kérdésekben nincs szerepe, hogy csak hallgatnia, figyelnie és ellenőriznie lehet, de megakadályozni, a gyógyulás és gyógyítás menetét feltartóztatni nem tudja. Meg vagyunk győződve arról, hogy jót akarnak, akik mindenáron beleszólást kívánnak maguk részére olyan kérdésekbe is, amelyek ezúttal nem tartoznak rájuk, most azonban gyors és hasznos munkára van szükség’, beérett a termés, le kell sürgősen aratni, mert különben elkéstünk. A jóakarat sokszor nagy nyűg és akadály j aminek mulatságos karikatúrája az a cirkuszi állandó műsorszám, amikor a bohócok »segítenek« az arénában a nagy szőnyeg felterítésénél. Csetlenek botlanak, ott lábatlankodnak a szolgák körül, óriási ambícióval sürögnek-forognak, de ahelyett, hogy használnának, csak késleltetik a munkát.

A főváros pedig most nem ér rá türelmes lenni. Sietnie kell, mert a gyógyulás mindig sürgős. Különösen pedig most, amikor határidőre kell meggyógyulnia. Az operációhoz minden elő van készítve a professzorok és asszisztensek már »beöltöztek«, a beteg ott fekszik a műtőasztalon, a műszerek csillognak, a pillanat elérkezett, a kések a kézben; szabad-e, lehet-e ilyenkor megállítani az operálni kész kezet azzal, hogy hátha megfájdul a műtéttől a feje a betegnek? ■

Tiszteljük az önkormányzati szabadságot ren- i dilletlenül ragaszkodunk az autonómia legkisebb i jogához is. Tiszteljük a szólásszabadságot és a mun- j kához való jogot. De mindennél jobban tiszteljük a j székesfőváros érdekét, egészségét, Budapest életét, j És ha a szabadságért feláldozzuk életünket, Buda- | pest iránt való szerelmünkért még ezt a szabadságot j is odaadnánk, ha erre szükség lenne.

De nincs. Az önkormányzat nincs, nem is lehet ' veszedelemben, amíg arra Sipőcz Jenő meg Sz'endy Károly vigyáz és amíg Gömbös Gyulától meg 1 Kozma Miklóstól akarják mindenáron félteni azt egyesek. Ne féltsék: ne akarjanak pápábbak lenni a pápánál. Az autonómia majd csak kibírja ezeket az »ellenségeket«. Csak a barátai, azok a bizonyos barátai ne okozzanak kárt benne. I

Őszinte beszélgetés

BESSENYEY ZENÓVAL

a Közmunkatanács elnökével

az üzempolítikaí bizottság munkájáról, az ülések titkosságának céljáról és okáról

„Ne feszélyezhessen bennünket semmi és senki“

„Nem a közönség ellen, hanem éppen annak érdekében tettem

meg indítványomat“

Van az úgy néha, hogy az embereket szokatlan izgalom tölti el, amikor sziute kéjelegve feszítik az idegesség húrját, továbbadva, megnagyítva, túlozva a hallott rossz híreket. A háborúnak köztudottan megvoltak a maguk rémhírterjesztői, a panikőr-ök. akik elég bajt okoztak a vezetőségnek. A békeidők rémhírterjesztői ezeknél kedvezőbb helyzetben vannak, mert nincs büntetési paragrafus ellenük. Garázdálkodásuk színtere tehát korlátlan,

így történik aztán, hogy egy- ,,néhány ember beteges képzelete megremegteti sokszor a közhangulatot s a négy filléres kenyéráremelkedés csak olyan jó eszköz neki a hangulat izgatására, mint a villamosjegy drágítása.

Azt mondja ez a szinte hivatásszerű rémhírterjesztő:

Bessenyey Zenó

— Hallotta? Nem? Hát hogy lehet az? Nem tudná, hogy milyen veszedelemben van a pesti közönség? Hát nem tudja, hogy Zsitvay Tibor összehívatta az üzempolitikai bizottságot? Össze is jött az a bizottság, mert hát nagy, ig’en nagy bajok vannak a BSzKRt-nál is, az üzemeknél is: Csak tagadják, — egyelőre. Hogy milyen nagy bajoknak kell lenniök, azt misem bizonyítja jobban, mint hogy a bizottsági ülés megkezdésekor azonnal szót kért Bessenyey Zénó, a Közmunkatanács elnöke és azt indítványozta, hogy a bizottság üléséről egyszersmin- denkorra zárják ki a nyilvánosságot. Képzelje! A nyilvánosságot!

Azután folytatja:

— A Bessenyey indítványa — természetesen — nagy meglepetés. Legalább is úgy tesznek a jó urak, mintha azok volnának: meglepettek. Mindenki Zsitvayra néz. Mit fog csinálni Zsitvay? És — hallgasson csak ide jól: Zsitvay nem is tagadja meg a nevéhez fűzött reményeket. Nem ad teret a sötét reakciónak. És azt mondja: nem járul hozzá a nyilvánosság, főkép a sajtó kizárásához. Legfeljebb, ha olyan kérdésekről lesz szó, amelyek nyilvánosságra kerülése árthatna az üzemeknek.

— No igen. Ez érthető is. Hisz az üzemek is üzlet. S egy üzlet sem tárja fel minden titkát a nagy nyilvánosság előtt. Ezt nem is tartozik mindenkinek az orrára kötni. Ez hát gilt. De az a Bessenyey . . ■ Hát mi van azzal a Zénóval?

— Ne turbékoljon, polgártárs — heveskedik a másik. — Mert a kiúját még el se mondtam.

— Hát kiúja is van?

— De van ám. Szerdára össze is hívták az üzem - politikai bizottságot. És — úgy hívták össze, hogy >■■« nyilvánosság nem kívánatos«.

Miért kívánta Bessenyey Zenó az üzempolitíkai bizottságban a nyilvánosság kizárását

Újságíró mivoltomnál fogva jussom van hozzá, hogy »minden lében kanál« legyek. És már szemben is ülök a »vádlottal«.

Kevesen értik, — mondom — de annál többen félreértik az állásfoglalásodat, méltóságos uram. Mintha ellenmondás volna ebben a te közismert liberális gondolkozásoddal, amely az egyéniségedtől alig választható el. Talán érdekelné a közönségei, ha megismerné állásfoglalásod rugóit.

— Helyes. NyUM^rkmam. hogyne nyilatkoznám.

/Ex \

( BiBLCiv: \

(Budapesti-/

Ha »vádlott« vagyok, akkor meg éppen nyilatkozom, hisz ehhez törvényadta jogom is van. Tehát idehallgass. Az indítványt — azt a bizonyos »reakciósat« én tettem. Én. A magam felfogása és lelkiismerete parancsára s hogy az esetet »súlyosbítsam«:

»előre megfontolt szándékkal«. így tehát, amennyiben a közérdek ellen cselekedtem volna, eleve kirúgom mag’am alól zsámolyt és a mentőcsónakot, holmi kimagyarázások, elhirtelenkedések lehetőségeibe kapaszkodva. Nem, erre nekem semmi szükségeim.

— A múltkoriban, éppen a Független Budapest hasábjain s éppen a te tolmácsolásodon keresztül mondotta Zsitvay Tibor, hogy a közéleti férfiúnak a köz érdekében mindent, sokszor még a népszerűtlenséget is vállalnia kell, ha ezzel annak a tömegnek a javéit szolgálhatja, amelynek bizalma őt a hatalomhoz juttatta. Nos, ezt az álláspontot magam is helyesnek vallom s így

tetteimet, cselekvéseimet, elhatározásaimat is ehhez szabom.

I

Ismeretesek azok az okok, amelyek Zsitvay Tibort mint pártunk fővárosi szervezetének elnökét az üzempolitikai bizottság létesítésére, megalakítására I és összehívására sarkalták. Hiszen nem titok, hogy a. főváros háztartása deficites s éppen

ennek az eltüntetése minden munkásságunk legfőbb célja.

Erről írta. Preszly Elemér belügyi államtitkár csak nemrégiben a következő igazán megszívlelendő sorokat:

»Ma még nem olyan súlyos a főváros pénzügyi helyzete, hogy a harangokat félre kellene verni, ma még nem katasztrofális a deficit, amellyel szemben áll a főváros jelentős vagyona. De azért mégis itt az időpont, amikor a jó családapa gondosságával, a deficit esetleges emelkedésének útját kell állni s a főváros háztartását, az üzemek gazdálkodását aktívvá kell tenni a fölösleges kiadások megszüntetésével s ha lehet, a bevételek fokozásával.«

Majd azt mondja az államtitkár:

»A szanálásban a legnagyobb igazságosságnak kell érvényesülni és a legszociálisabban kell azt végrehajtani.«

— És ebben a felfogásban — mondja Bessenyey Zénó — azt hiszem, mindnyájan egyek vagyunk. Ennek a szándéknak a hídverője éppen az üzempolitikai bizottság.

Ennek a munkájától nagyon, de nagyon sok

függ’, hogy mit tudunk tenni Budapestért.

Sokat tépelődtem rajta, hogy miként kellene ennek a bizottságnak a munkáját megkönnyíteni és ered-' ményét minél nagyobbá tenni. És e tépelödés folyománya, indítványom megtétele.

A nyilvánosság hatása a bizottság tagjaira

— Hogyan, méltóságos uram?- A nyilvánosság, a sajtó munkáját károsnak találtad? Nem értem.

— Mingyárt megmagyarázom. Sajátságos, de úgy van, hogy a nyilvánosság is, a sajtó is olyan hatással van az egyes egyénekre, amitől nem tudnak megszabadulni. A régi görögök éjszaka tartották

1 tárgyalásaikat, hogy a vádlottak arca ne tudjon | hatni a bírákra. Nos, tapasztalatom szerint, minden I bizottság igazi érdemleges munkát akkor tud vé-