Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-04-17 / 16-17. szám
Budapest, 1935 április 17. Független Budapest O A tegnap és a ma Budapestje írta és a Vajda János Társaság ülésén elmondta: BÁRCZY ISTVÁN v. polgármester, ny. igazságügyminiszter A Vajda János Társaság szíves felszólítására vállalkoztam arra, hogy beszéljek a tegnap és ma Budapestjéről. Nem valami irodalmi értékű essayt fognak hallani, hanem inkább szerény visszapillantást, elmefuttatást. Miután itt születtem én ezen a tájon, a józsefvárosi szép nagy ri,rútságon, $ minek utána a jó Isten kegyeiméiből e városban élek hét évtizede: szeretném az-én életem egyesi részleteibe belekapcsolva pár vonással, egyszerű módon, beszélgetve érzékeltetni, miként lett a régi Pest-Budából a ma Budaipestje. Mert hiszen, ahogy ezt a történeti folyamatot a történészek már megírták, azt mindenki az illető könyvből — jobban megírva — elolvashatja. B&rczy István Tehát kezdjük el ezt a szubjektív előadást az én születésemtől. »Éjszaka volt, amikor én születtem« mondja a szép maglyar nóta. Ez ugyan nem valami nevezetes ritkaság. De amikor én a Vas uccában, a mostani Pajor-szanatórium helyén, a régi Gerster-házban e világra bátorodtam, abban a házban ugyanazon éjszakán az egyik lakó meghalt kolerában, mert éppen akkor kolera-járvány volt Budapesten. így aztán a Gerster-ház lakóinak lélekszámú változatlan maradt. Azért mondtam a Gerster-házat, mert akkor a valamire való nagyobb bérházakat mind a tulajdonosok nevén hívták. így volt pl. Bomeiser-ház, Schmid-Unger-ház, Révay- ház, Klusemann-ház, stb. Apám akkor a Bodzafa uccai reáliskolában tanította a józsefvárosi gyerekeket a matematikai és ábrázoló geometria tudományára. A Bodzafa. uccátból később Rökk Szilárd ucca lett. A kolerán kívül, sok járvány volt akkoriban. Nem volt rendes csatornázás, vízvezeték, a közegészségi ellenőrzés is nagyon hiányos volt. A magyar közélet, a társas élet és általában a magyar főváros átalakulása a kiegyezés nyomán Amsz nagyobb lendületet. A király megkoronázása után mihamar felébred az ország jobbjainak szívében az a vágyakozás, hogy az osztrák császárok kedvezéséből hatalmassá nőtt Béccsei szemben a magyar fővárosból is olyan szép nagy várost csináljanak, amelyik lassanként Béccsei is fölvehesse a versenyt. Így merült fel, még pedig elsősorban az ország Amzetőinek lelkében, a három város egyesítésének gondolata. A városi polgárság egy része idegtenkedett az egyesüléstől. Szerencsére a hetvenes évek elején hatalmon levő országos és városi politikusok túltették magukat az akadékoskodók kicsinyes ellenzésén és megszületett a három városból a ma szép Budapestje. Mai előadásomnak a szíves megrendelőik azt a címet adták: A tegnap és a ma Budapestje. Hol végződik a tegnap és hol kezdődik a ma? A tegnap az, ami elmúlt visszajöhetetlenül. Buda, Pest, Óbuda: az tegnap. Budapest az már ma is. Ez legalább valamelyes érzékelhető időhatár. Az élet persze nem ismer ilyen ráparancsolt választó vonalat. Amikor 63 évvel ezelőtt törvényt hoztak a három város egyesítéséről s azt a következő évben A'égre is hajtották, bizonyos, hogy a város életében nem történt azonnal szemmel látható változás. Az élet folyt tovább nagyjában úgy, mint azelőtt. Véletlen dolog, hogy az én emlékező képességem végső határa visszafelé nézve körülbelül éppen ez az idő. Amikor édesapám hatéves koromban elvitt 1872 októberében a belvárosi Cukor uccai iskolába, a mostani gróf Károlyi uccába. hogy megkezdjem iskoláimat, azt találták, hogy az olvasás, írás és számolás terén való tudományom már is érdemessé lesz a második osztályba való fölvételre. Mikor a kiskönyvemet az első lió végén hazavittem és nézegettem, elcsudálkoztam, hogy a kiskönyv hivatalos szövege két nyelven volt nyomtatva: magyarul és németül. Meg is interpelláltam az édesapámat emiatt. Ö megnyugtatott, hogy a jövőre nem lesz így. A következő esztendőben már nem is volt így. Akkor már a lakásunkhoz közelebbeső mai Szentkirályi uccai (akkor Ősz uccai) iskolába jártam, még pedig egy osztályt átugorva a IV. osz- lályba. Ebből az esztendőből az maradt meg legjobban az emlékezetemben, hogy képviselőválasztás volt. A Józsefvárosban Jókai Mór és Steiger Gyula voltak a jelöltek. Jókait a negyvennyolcasok léptették fel, Steigert a Pesti Hazai Takarékpénztár A'ezéi'igazgatóját pedig a kormánypárt. A tízperces szünetekben nagy csaták folytak az iskola udvarán a két párt között. Én persze Jókai-párti voltam, mert az apám mint volt 48-as honvéd és az irodalom lelkes tisztelője, szintén Jókai-párti volt. Ez ugyan nein sokat használt az iskolai Jókai-pártnak se, mert nyápic legény voltam, de meg is bukott Jókai. Ez sehogy se fért akkor az én kis eszembe, hogy lehet az, hogy egy Jókait kibuktasson egy Steiger Gyula. Később azután, mikor a magyar politikát jobban megismertem, már megértettem. Elnézést kérek a sok személyes történetért, de valahogy lassan ki-kivillan ezekből annak a kornak a képe is. Elég1 az hozzá, hogy így kerültem én a következő évben a piaristák gimnáziumába. Mi akkor a mai Mikszáth Kálmán téren laktunk, a Sacré Coeur intézet mostani házában. Az iskolából haza- relé a józsefvárosi fiúk rendszerint együtt jártak. Ekkor az a szomorúság ért, hogy a józsefvárosi fiúk hazajövet egymás között mindig németül beszéltek, így azután én kimaradtam a tereferéből. Itt kerültem szembe először a germán világgal s azóta kezdtem valami ellenséges érzéssel lenni a németséggel szemben. Ezt persze fokozták édesapámnak téli estékben elmondott történetei a negyven- nyolcas időkről és a szabadságiharc különféle epizódjai. Pedig ezek a régi, németül beszélő budai és pesti polgárok ám jórészt derék magyar emberek voltak. Emlékszem, hogy a józsefvárosi negyvennyolcas-párt zászlaját választói felvonulásoknál egy derék józsefvárosi suszter vitte, akinek finom boltja volt a Párizsi uccában és mindig magyar ruhában, csizmában járt és mindig németül beszélt. A fia velem járt a piaristákhoz, meg is fordultam a házukban, valahol a mai Hunyadi ucca tájékán. Főleg azért szerettem odajárni, mert az udvarukon galambdúc ATolt. Mert hát abban az időben a legtöbb ház földszintes volt. Az előbb említett Mikszáth Kálmán téri háromemeletes Sacré Coeur-házat báró Révay Simon építtette körülbelül 65 éArvel ezelőtt, s mi akkor költöztünk oda. Attól kifelé több háromemeletes ház nem is volt a Józsefvárosban. A kis házak udvarán minduntalan bekukkant valamiféle árus ember. Mindegyiknek meg volt a magin német jelszava s éneklő kiáltása. Persze az is németül ment. A kőporos: Reibsand, azután Regenschirm reparieren gleich, im Hause! Azután a szalmazsákokba való szalmát kínáltak; Strohkauf. Azután a »Tonavassz« (értsd: Donauwasser). Akkor még rendes vízvezeték nem lévén, puttonyokban árulták a Dunavizet. A, mi házunk udvarán ugyan kút is Amit, de a Vize ihatatlan. A jó öreg nyitott omnibuszok mi tőlünk legközelebb a Széna térről (a mai Kálvin térről) indultak a Városligetbe. A kocsis ülése mellett tábla Amit, amelyen keresztbe tett két pisztoly Amit lepingálva. A Múzeum körút és a mai Baross ucca sarkán Amit t. i. valamikor a Két pisztoly csárda. A két pisztolyos tábla arra is jó volt, hogy az olvasni nem tudók is értettek róla. A két pisztolyról eszembe jut kis gyerekkoromból egy esemény, amelyik mélyen bevésődött az emlékezetembe. Apám ék egy alkalommal kivittek magukkal kocsin Péteri pusztáira Vallott Sándorék- lioz, ahova valamikor Petőfi járogatott Vahott Erzsiké kedvéért. Ezt ma Pestszentimrének hívják s egyike a Budapest körül fejlődő lakótelepeknek. Vahottéknál uzsonnatájt ijedten rohant be közénk az egyik cseléd és jelentette, hogy szegénylegények állítottak be. Még ma is érzem a torkomban a szívem dobogását, amit akkor mint gyerek éreztem. A ház asszonya nyugodtan adta ki a rendeletet, hog'y csak ültessék le őket a cselédházba, adjanak nekik rendesen enni-inni. Aztán a házigazda is megnyugtatott bennünket, hogy nincs ok semmi emócióra, mert ezek a szegénylegényeik rendes emberek, akik nemcsak, hogy nem bántják azokat az uraság,okát, akik őket rendesen fogadják és ellátják, hanem inkább még vigyáznak rójuk. Hát ez is tegnapé, mert ma már nincsenek ilyen jóravaló szegénylegények. Egyszóval a mai nagy Budapest határában akkor még1 ilyen rendes szegény- legények jártak. * Amint az ország közéletében a kiegyezéstől kezdődik az új korszak, azonképpen a főváros életében mégis csak a három városnak ennek nyomán megtörtént egyesítése az az időpont, amelytől itt az élet valahogy megváltozott. Legelső és legfőbb ismertető jele a változásnak, hogy általánossá vált az a kívánság, hogy a három vár ősből szép nagy magyar metropolis alakuljon, amely a magyar nemzetnek méltó büszkesége lehessen. A Királyi Pálok lelkes társadalmi meg,mozdulása »Nyelvében él a nemzet« jelszóval, a magyar politika értékes férfiainak közreműködésével új élet, új szellem indult meg itt a városban. A színmagyar vidékekről mind nagyobb számban az új fővárosba tóduló intelligencia mind; jobban áthatotta ennek a városnak szellemét. A lelkesedés átragadt a derék jó németül beszélő öreg háztulajdonosokra és polgárokra, s rövid egy-két évtized alatt ragyogó szép európai. nagy magyar város körvonalai kezdtek kibontakozni. A fővárossal szemben a vidéken tapasztalható féltékenység’ is mihamarabb eltűnt, s helyét a inemzeti büszkeség érzése foglalta el. Ennek a korszaknak köszönhetői a Népszínház keletkezése és építése, az új Operaház,, építése, később az új parlament. Műcsarnok, Szépművészeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum. Ehhez tartozott a közérdeklődés lelkes erősbödésc az irodalom és a művészet iránt. Uj irodalmi és művészetpártoló egyesületek alakultak és élénkítették a magyar társasélet összejöveteleit. Azután jött az 1885. évi országos kiállítás; majd az ország ezeréves fennállásának ünnepségei, az akkori pompás kiállítással 1896-ban, a kedves ős* buda,várraI, amikor már eljutott Budapest Európa legkiválóbb városai sorába. Ebben az időben jutottam el a városházán abba a, helyzetbe, hogy magam is résztvehettem a már tekintélyes szép főváros további fejlesztésében. Abban az időben, mint a város pénzügyi osztályának helyettes vezetője, javaslatot dolgoztam ki, hogy a főváros gazdálkodását miképpen kellene új alapokra fektetni. Az új század első évében vettem át a főváros közoktatási és közművelődési ügyeinek veSárgaság, gyomorhurut esetében az orvosok a „MIRA“ glauhersós gyógyvízzel tartatnak kúrát, nagy eredménnyel. zelését. Tanulmányoztam az összes kultúrnemzetek iskolai ügyeit, pedagógiai reformjait s iparkodtam sok-sok új modern iskola építésével és az iskolai tanítás és nevelés szellemének erőteljes fejlesztésével, a kézügyesség, testnevelés és művészi nevelés tökéletesítésével mindent megtenni a nemzeti nevelés eredményének fokozására. Csak azt akarom még kiemelni, hogy a polgári és elemi népiskolákban az ének- és zenetanítást Kacsóli Pongrác nagyszerű közreműködésével sikerült olyan szintre emelni, amelynek akkor külföldön is alig akadt párja. Ebben a működési körömbein, az igazat megvallva, talán még nagyobb passzióval dolgoztam s azt hiszem, értékesebb eredményeket értem el, mint az utána következő polgármesteri működésemmel. Ez talán kifelé mutatósabb, feltűnőbb, külső hatás tekintetében láthatóbb, feltűnőbb volt, de közpályámon az igazi szerelmem mégis csak a magyar művelődés szent ügye volt. Az ú. n. daraboint-kormány bukása után, 1906 júniusában vettem át a főváros vezetését. Fiatalos hévvel mentem neki a munkának. Először a város pénzügyeit kellett rendbehozni. Azután az alkalmazottaknak tisztességes megélhetést biztosítani. Mikor ez is meg volt, neki álltunk -a program kidolgozásához és végrehajtásához az én kiváló munkatársaimmal, akik nélkül persze mean tudtam volna sikereket érni. Ekkor láttuk meg- a többi között azokat a lehetőségeket, amiket az idegenforgalom előmozdítása és megszervezése jelentene Budapestnek. Akkor kezdtünk a nagyarányú fürdőépítési tervekhez, amelyek közül a Gellért- fürdőt még a világháború alatt sikerült felépíteni és megnyitni. Azonkívül javaslatomra nagyarányú lakásépítéshez fogtunk, körülbelül 7000-rel szaporítottuk a budapesti lakások számát. He most nem akarok ezekről többet beszélni, csak azt mondom el, hogy Budapest városának olyan jó hírneve volt egész Európában, hogy úgyszólván korlátlan hitele volt a nemzetközi pénzvilágban. Sajnos, sok minden nagyszerű tervezésünk mindmind megakadt a világháború katasztrófája következtében. Hogy milyen nagyszerű város ez a mi Budapestünk, azt legjobban bizonyítja az a tény, hogy a világháború alatt még a semleges országokban sem folyt az élet. aránylag olyan változatlanul, mini Budapesten. De még most is itt, ahol a világháború minket sújtott a legjobban, ami sok hajunk, nyo- mosúságunk dacára, ►— kifelé nem mutatjuk. Azért érzik magukat itt jól az idegenek és azért érdemes most annyit foglalkoznunk az ideg-enforgalmunk fejlesztésével. Mert az idegenforgalom a legtisztább és legelőnyösebb üzlet, nem lévén ellentétele. Amellett erkölcsileg és politikailag is kívánatos, mert valahogy úgy van az, hogy aki minket megismer, meg is szeret. Hát csak hadd szeressenek minél többen. De most mindenütt hangoztatom, hogy idegenforgalmat nem lehet osiak nyomtatványokkal, gyűlésekkel, mindenféle közpénzekből kitartott szervezetekkel,, közkeletű szólamokkal csinálni. Minden fürdőt európai nívóra kell megépíteni, az idegenek megfelelő elhelyezését kell lehetővé tenni, hogy itt, jól érezzék magukat, elsőrangú orvosi kezelést kell biztosítani. Mert minden lábatlaiinkodó szervezetnél többet ér egy meggyógyult fürdővendég, és egy idegen, aki itt jól érzi magát és megelégedett. Viszont semmi sem árt jobban az idegenforgalomnak, mint a meg nem gyógyult, de kiszipolyozott beteg, és a. poloskáig hotelszobában elhelyezett vendég. Hála Istennek, most már kezd a helyes A’ágányra kerülni ez a kérdés legalább a városházán, ahol már nem azon törik a fejüket, mikép kell a Tabánt beépíteni, hanem először mindenütt megcsinálják a próbafúrásokat, amelyek egész biztosan nagyon érdekes eredményekkel fognak járni, s aztán fognak hozzá, beépítés helyett, a fürdőpark megcsinálásá- hoz. Ha a többi fürdők közül a CsászárfüiÉő és a Római fürdő is megfelelőkép kiépül, akkor igazán nagy perspektíva nyílik meg a számunkra s bátran, fogjuk hirdetni, hogy Budapest a világ első reuma- fürdője. Mert minden fürdőhelynek specializálni kell magát. Egy ötvös se javasolja a betegének, hogy menjen egy fürdővárosba, hanem a bajáinak megfelelő speciális fürdőhelyre küldi. A többi források használata (ivókúrák, rádium fürdők) azért, igen értékesen fogják kiegészíteni ezt a nagyszerű fürdőorganizációt. Egészen bizonyos, hogy itt bámulatos perspektíva nyílik Budapest .jövője tekintetében, ha minden rendelkezésre álló anyagi eszközt és szellemi -erőt ennek a avz,érgondolatnak szolgálatába, állítunk. Erre a kérdésre is kitértem, mert minden alkalmat, felhasználok, hogy ezeket az irányelveket propagáljam. Így kell a ma Budapestjének mindent okosan megtennie, hogy megszülethessek és a világ előtt IUndok öl jön a Duna-medonce páratlan szépségű királynéja, minden magyarok büszkesége: a holnap Budapestje.
