Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-09 / 2. szám
HARMINCAPIBC Jubileumi évfolyam 1935 január 9 2. szám POLITIKAI ES KOZGAZDASAGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavlllonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 Szálún — a pesti polgár Szendy Károly a nyilvánosságtól elvonatkozva élt és dolgozott a városházán 25 esztendeig. A nagy- közönség nem tudhatott valami sokat róla, hivatalszobák mélye ismerte csak azt a munkát, amit végzett és legfeljebb a várospolitika ismerői értékelhették működését. És mégis, amikor most polgármesterré lett, Budapest egész népe olyan nagyfokú szeretettel fogadta, olyan általános bizalommal üdvözölte, ami meglepetést kelthet éppen azért, mert csendes munkás volt, aki nem kereste a szereplést és ünnep éltetést. Az az egyöntetű megelégedés, amellyel a, polgárság a választást kísérte, az az öröm, amely a be- iktatási ünnepség és a székfoglaló beszéd nyomán fakadt, újabb bizonyítéka annak, hogy a közvéleményt valami tudatalatti ösztönös megérzés irányítja, amelynek sem a keletkezési forrását, sem pe- dik összetételét meghatározni nem lehet. Ismeretlen íluidum ez, nincs magyarázata, csak eredménye, hatása. A várospolitika tévedhet, a tömeg érzése azonban csalhatatlan: Szendy Károlyt a főváros minden rendű és rangú népe polgármesterévé avatta, aminek van akkora jelentősége a jövőbeli működés szempontjából, mint akár a kormányzói megerősítésnek, akár egyéb alkotmányos kelléknek. Ezzel Szendy nemcsak hivatalosan lett polgármesterré, hanem unó ictu bevonult Budapest szívébe is, mint a főváros legelső polgára. Hogy hogyan csinálta! Sehogyse. A tömegpszichológia művelői boncolgathatják és elemezhetik Szendy karrierjének ezt a fordulatát; mi azonban csak krónikások vagyunk, akik tényeket regisztrálunk. Ennélfogva egyszerűen megállapítjuk, hogy az új polgármester beiktatásának pillanatában annyira népszerű, ami szinte példátlan egy hivatali munkában végzett teljesítmény után. Csodálatos a harmónia a főváros és új polgármestere közt: Szendy jött, látott és győzött. * Megírták a lapok a polgármester beiktatásának eseményeit, közölték beszédét, beszámoltak min- j den külsőségről és arról a benső melegségről, amely az ünnepi eseménynek lényegét adja. Szélsőjobbtól szélsőbalig- egy táborban volt a közgyűlés, egyforma szeretettel fogadta Szendy Károlyt. Díszmagyarban, de kard nélkül vonult a polgár- mester az elnöki emelvényre. Az az egyszerűség, amellyel külsőleg is szimbolizálta gondolkozását, frappáns volt és újszerű. Magyar, félelem nélküli polgár, aki dolgozni akar, mintáitogy egész életében mindig csak dolgozott. Volt azonban beszédének egy pontja, amely — a mi szemünkben — kiemelkedik minden külső és belső megnyilatkozás közül: azok a szavak, amikor Szendy Károly hitet tett polgári mivoltáról . Ősei takarékos, dolgozó pesti polgárok voltak. Nem akar ő> sem egyéb lenni: dolgozó, takarékos budapesti polgár, aki munkában is, takarékosságban is az első a polgárok közi. A régi pesti burgerek puritán sarjadéka, aki a díszes polgármesteri székbe örökségül hozta magával a polgár erényeit, amelyeknél szebbeket nem ismer. Büszkén hirdette, hogy polgár, -csak'- polgár, nem több és nem is akar ennél több lenni. A »cívis romanus sum« öntudata har- sant ki szavaiból, amelyek ríj tartalommal töltötték meg a budapesti polgár fogalmát. A régi pesti patri- cius-familia sarja mélyen érzi, mit jelent budapesti polgárnak lenni: megnyilatkozása a polgári gondolat diadalmas bevonulása volt a főváros és az ország közéletébe. v Sokszor rótták fel, hogy magyar polgárság tulajdonképpen nincs, a polgáp'i öntudat nálunk ismeretlen. Ez így is van. A magyar polgárság tulajdonképpen csak most van kialakulóban, közel egy évszázaddal a, 48-as forradalom után. A társadalom még mindig a régi feudális eszményeknek hódol, a dolgozó és munkájából bizonyos jólétre elérkezett polgár fia már »dzsentri« akar lenni, szűk neki a szürke polgári köntös, »magasabbra« tör. Szendy Károly polgár marad. Hangsúlyozottan, tudatosan polgár, budapesti. Egyszerű dolgozó polgár. takarékos, városépítő, utóda annak a nagyszerű hangyaszorgalommal dolgozó sok-sok generációnak, amely n három várost felépítette, megtartotta, eggyé .forrasztotta és a világ egyik legszebb empóriumává fejlesztette. 11 a] A székfoglaló beszédben ez kapott meg bennünket legjobban. Amikor Szendy Károly elindult nehéz útján, a polgári öntudat fogja vezetni őt. Budapest. ez a tradiciéuélküli, hirlelenül nagyra duzzadt város most kezdi megtalálni önmagát és nagyon szükséges, hogy olyan vezetője legyen, aki a múltban gyökerezik, aki ilyen tradíciókat érez, aki nem tegnap és tegnapelőtt óta budapesti, hanem évszázadok óta az. Uj időknek új fia Szendy Károly és tradíciói is újszerűek. Nálunk még azok. Hisszük, hogy ezek a hagyományok megnemesítik a budapesti polgárt és olyan öntudattal telítik meg, amely méltó ahhoz a városhoz, amelyet ez a gyökértelen polgárság teremtett meg. Szendy Károly iszékfoglalásával nagykorúvá lett az eddig kiskorú polgári gondolat és — bizonyos értelemben — most lett várossá Budapest, amely eddig — csak főváros volt. 1935 — a fővárosi pénzügyi helyzet szanálásának az esztendeje. A főváros vezetői, elsősorban Sipöcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester, a legutóbbi heteket azzal töltötték, hogy előkészítették mindazokat az előterjesztéseket, amelyek most, az ünnepek elmúltával foglalkoztatni fog jak az autonómia különböző fórumait. Ezek az előterjesztések szinte kivétel nélkül szoros összefiigésben vannak az I új fővárosi törvény által elrendeli szanálással. Az j új fővárosi törvény a szanálási eszközök kiváloga- | tását és általában a szanálási művelet sorrendjének a megállapítását a kormány által kinevezett főpolgármesterre, jelen esetben Sipöcz Jenőre bízta. Sipöcz Jenő főpolgármester azonban, közvetlenül azután, hogy a főpolgármesteri széket elfoglalta, azt a kijelentést tette, hogy az autonómiáival karöltve A főváros autonómiája és a kormányzat között támadt ellentéteknek az volt a magyarázata, hogy a főváros közönségét képviselő pártok gyámság alá helyezetteknek érezték magukat a kormány által kinevezett főpolgármesterrel szemben. Ezeket az ellentéteket a kormány éppen Sipöcz Jenőnek főpolgármesterré történt kinevezésével simította el és a békés atmoszféra megteremtésének éppen az az egyetlen módja, hogy Sipöcz Jenő főpolgármester az autonómiával karöltve és a városházi adminisztráció vezetőivel való harmonikus együttműködéssel fogja a szanálási műveletet végrehajtani. Szendy Károly polgármester ebből a szempontból is kitűnő munkatársnak fog bizonyulni. A helyzet tehát úgy alakul, hogy T)r. Sipöcz Jené Sipöcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester együtt készítik most elő a szanálást. Mint a Független Budapest munkatársa értesül, a városházi ügyosztályokban egész sereg olyan előterjesztés készül, amelyek egytől-egyig a szanálási művelet keretei közé tartoznak. Sipöcz Jenő főpolgármester akivel a szanálási művelet megindításának az előkészítéséről beszélgetést folytattunk, a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: —• Még' a karácsonyi ünnepek előtt utasítottam a városházi ügyosztályok vezetőit arra, hogy a maguk hatáskör eben készítsék el azokat az élőterjesztéseket, amelyek a. szanálással kapcsolatosak. M indjenekelőtt azt az utasítást adtam ki, hogy a költségvetés keretében és az ügyosztályhoz tartozó üzemek vagy intézmények gazdálkodásának racionalizálása esetéhen mutatkozó összes megtakarítási lehetőségeket minél előhh ismertessék meg velem és egyben jelöljék meg azokat a terveket, amelyek a főváros pénzügyi, helyzetének a szanálásánál egyáltalán számításba jöhetnek. Már ez az utasításom is azt bizonyítja, hogy komolyan veszem azt a kijelentést, amelyet a Sipöcz és Szendy együtt készítik elő a szanálást Sipöcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester nyilatkoznak a szanálás előkészítésének közös munkálatairól Sipöcz Jenő főpolgármester nyilatkozata akarja. szanálni a főváros pénzügyi és háztartási helyzetét. Ez azt jelenti, hogy Sipöcz Jenő főpolgármester magától az autonómiától, tehát elsősorban Szendy Károly polgármestertől és rajta keresztül Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának a közgyűlésétől várja a kezdeményezést, esetleg azokat a konkrét javaslatokat, amelyeknek végrehajtásával a főváros pénzügyi és háztartási helyzetét szanálni lehet. Szendy Károly polgármester rendkívül komolyan fogja fel a maga hivatását. Nemcsak a városházi adminisztráció legfőbb vezetőjének tartja magát,' hanem feladatai közé számítja a szanálás előkészítését is. főpolgármesteri állásba történt beiktatásom alkalmával tettem és amely kijelentés szerint az új fővárosi törvényben elrendelt szanálást az autonómiával karöltve óhajtom végrehajtani, Az autonómia első része, vagyis a közigazgatás, résztvesz a szanálás előkészítésében, magának a szorosabban vett autonómiának, vagyis a törvényhatósági bizottság különböző szerveinek pedig az előkészítő munkálatok befejezése után lesz módjuk minden részletkérdéshez hozzászólni. Én a szanálás legfőbb céljául a költségvetési egyensúly helyreállítását tekintem, amit a fővárosi törvény is kifejezetten hangsúlyoz. Ugyanakkor kiemeli a szanálásról intézkedő törvény azt is, hogy az üzemek üzletvitelének racionalizálására és az üzemek gazdálkodásának gazdaságosabbá tételére kell főként törekedni. Én az eddigi előkészítő munkálatokból azt látom, hogy a központi igazgatásban már nagyon . kevés megtakarítási lehetőség mutatkozik, amiből az következik, hogy a szanálás útját az üzemek területein kell megkeresnünk. Közbevetően érdeklődtünk Sipöcz Jenő főpolgármesternél azoknak a híreknek a valódisága iránt is, amelyek szerint a szanálás során szó lehet bizonyos tisztviselői, járandóságoknak, a megvonásáról is. Sipöcz főpolgármester erre a kérdésre a következőket felelte: — Erre a kérdésre ezidőszerlnt még nem tudok válaszolni, mert minden nyilatkozat korai volna. A tisztviselői fizetésekhez és egyéb járandóságokhoz csak a legvégső esetben óhajtok hozzányúlni. Egyelőre legfeljebb még annyit mondhatok, hogy remélem: ilyesmire egyáltalán nem. is fog sor kerülni. — Egyébként — folytatta Sipöcz Jenő főpolgármester — a készülő előterjesztéseket, mihelyt azok végleges formát kapnak, a pártvezérekből álló 17-es bizottság, majd az autonómia különböző fórumai elé viszem előzetes h ozzászólás és véleménynyiIvánítás céljából. Általában arra törekszem, hogy a szanálást maga a közgyűlés hajtsa