Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-10-23 / 43. szám
HARMINCADIK Jubileumi évfolyam 1935 október 23 43. szám Független Budapest VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGHGÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 „Ez a nemzet el van hanyagolva...“ Gömbös Gyula a Nemzeti Lovardában megtartott választói nagygyűlésen többek közt a következőket mondta; — Azért diktálok ilyen tempót, mert érzem, hogy ez a nemzet el van, illetve el volt hanyagolva és a nemzeti egység pártjának kötelessége olyan politikát folytatni, amely az elhanyagolt nemzetből jól gondozott, építő és érdekeit szeretettel őrző nemzetet alkot. Ennek a politikának célja azonban nem egy, nem két és nem is három év alatt érhető el. Pontosabban, szabatosabban nem lehet kifejezni a magyar nemzet életének és élni akarásának programját, mint azt Gömbös Gyula tette ebben a néhány mondatban. Bátorság és őszinteség kell ahhoz a vallomáshoz, hogy »ez a nemzet el van hanyagolva«, de Gömbös Gyula kimondta, nem törődve a rosszindu- latúakkal, mert tudja és érzi, hogy amióta ő vezeti a nemzet életét, amióta a Nemzeti Egység gondolata lett úrrá a magyarság fölött, azóta viharzó tempó- bőm. reperálják az évszázadok mulasztásait. Szándékosan és nem szándékosan, de való igazság, hogy bűnös módon elhanyagolták a magyarságot. 1 A ferenejózsefi korszak közösügyesi politikája ellenséget látott a magyarságban és ennek rovására a nemzetiségeket dédelgette. Az Alföldet meg a Dunántúlt büntették a kormányok, mert negyvennyolcas volt. A választókerületeket úgy osztották be, hogy a nemzetiségi kerületek domináljanak a szimmagyar kerületek felett. Az Alföld nem kapott vasutakat, iskolákat, állami hivatalokat meg intézményeket, mindent ami jó, ami érték, élet és jövő volt, a nemzetiségi vidékeknek adtak. Igen; a nemzetet elhanyagolták és ezt helyre kell hozni. Évtizedek súlyos mulasztásait kell lázas gyorsasággal pótolni, ugyanakkor azonban lépést kell tartani a világ fejődésével is; nem könnyű a feladat, amelyet Gömbös Gyula vállalt. De megtette, mert érezte; ennek ia nemzetnek csak vezérre van szüksége, hogy eljusson oda, ahol a nagy nyugati népek vannak, csak ihletett vezetőre, hogy megalapozhassa újabb ezer esztendőre az életét. Természetes azonban, hogy ezt egy-két év alatt elvégezni nem lehet, mert ugrások a természetben nincsenek. Nemzeti kultúránk magyar egyéniségünknek egyetlen igaz kifejezője haldoklóit. Lassankint beleolvadtunk az egyetemes európai szürkeségbe és elvesztünk volna benne, ha nem hiv életre a Nemzeti j Egység harsonája. Gömbös Gyula megérttette a nem- ! zettel, hogy a magyarság élete más, mint a többieké, hogy mi nem élhetjük a németek, ia franciák, olaszok, vagy akár a csehek vagy oláhok életét: nekünk külön Vitat rendelt a sors és ezen az úton, a magunk útján kell haladnunk. Közegészségügyünk oly elhanyagolt Volt, hogy Magyarország volt a tuberkulózisnak meg a többi népbetegségnek európai gyüjtőállomása. A gyermekhalandóság nálunk volt a legnagyobb: ezer baj és betegség pusztította a magyar élet fájának gyökereit és már úgylátszott, ássák a sirt, »hol nemzet süllyed el«. Ekkor jött Gömbös Gyula, hogy egy táborban egyesítse a magyar nemzet minden erejét, minden értékét és hogy tempót diktáljon, olyan tempót, amely megfelel annak az óriási munkának, amelyet el kell végeznünk, hogy a nemzetet megmenthessük és örök időkre halhatatlanná tegyük. * Ehhez a munkához kért segítséget Budapesttől Gömbös Gyula. A főváros egyrésze választ, Budapest lakosságának jó egyharmada most dönt arról, kiket küldjön a parlamentbe. »Én nem kérek mást az ellenzéktől, mint objektivitást« — mondta beszédében a miniszterelnök, mi pedig hozzátesszük: nem kérünk mást Budapesttől, mint objektivitást, amikor most választania kell. Objektív döntést abban az irányban: mi.az érdeke a magyar nemzetnek. Mert csak ez a szempont lehet döntő ia politikában. Ha a fővárosi, választói elfogulatlanul, objektíve mérlegeli ezt a kérdést, akkor feltétlenül rájön arra, hogy segíteni kell az építő kezet és nem megállítani, részt kell venni a nagy építő- munkában, nem pedig megakasztani azt. Mert alkotó és építő magyarokra van szüksége az önálló ég független Magyarországnak és — hál Istennek — ezek is vannak többségben. <A főváros magaskultúrájú népét nem lehet szólamokkal és jelszavakkal félrevezetni. Már a múlt választáson is megmutatta, hogy tudja a helyét és bizonyos, hogy most, amikor u közigazgatási bíróság döntése folytán újból az urnák elé járul, hogy titkos szavazással tegyen vallomást akaratáról és gondolkozásáról, ezúttal fokozottabb erővel fog a munka és cselekedet mellé állni. A magyar nemzetet a külplitikai események is nehéz helyzet elé állították. Egy táborban kell lennie ilyenkor minden magyarnak, mert mindennél fontosabb, hogy amikor sorsdöntő kérdéseket kell a világnak megoldania, akkor ne álljunk itt darabokra szakadva. Éreznie kell az egész világnak, hogy egységesen dobog ia magyarság szíve, pártvillongások és ellentétek nem bonthatják meg a magyarságot. Pozitív, cselekvő munkára hívja a nemzetet Gömbös Gyula és pozitív embereket keres ehhez a munkához. A feladat adva van; mindenkinek kötelessége segíteni, résztvenni ebben ia pozitív munkában, hogy megoldhassuk a nagy programot: az elhanyagolt magyarságot a modern, nagyszerű fejlődés útjára vezetni. Vitéz Marton Béta: M mi életünkben Budapest a nagy felkiáltójel, amely a világ figyelmét a Dunavölgye felé irányítja Jl Nemzeti Egység Párti a országos ügyvezető főtitkárának nyilatkozata az október lO-i országos seregszemle eredményéről és arról az óriási szerepről, amelyet Budapest tölt be az ország életében Ha valaki bele akarna pillantani egy közéleti férfi életrendjébe, hogy megtanulja, mit is jelent szerepet vállalni s közéleti tevékenységet kifejteni ma Csonka-Magyarországon, egy jó tanáccsal tudunk szolgálni neki: üljön be egy rövidke időre vitéz Marton Béla előszobájába s akarjon bejutni ha csak még olyan rövidke időre is, ameny- nyire egy sablonos üdvözlés vagy kézszorítás terjed. Csak látni kellene annak a csodálatos motornak a ziláló liikte- tetését, ami ebben az irodában az életmenetet hajija. Egyetlen program itt a munka, megint csak a munka és har- vitéz Marton Béla madszor is az. Ha a háborúhoz háromszor kell a pénz, akkor a másik háborúhoz, a veszedelmesebbhez és nehezebbhez: az élethez ugyancsak három feltétel vezet: a munka, a munka és harmadszor is a munka. S ez teszi, hogy vitéz Marton Bélát nehéz megtalálni. De nem rajta múlik. S nem is az akaratán. Ha zúgolódsz és elúnod a várást, Etter titkár mosolygó kedvességgel mutatja meg neked a napi programot, ami csak úgy jelzi a Marton Béla napját s minden órájának útját, mint ahogy a katonai térképek jelzik az útvonalak kanyargásait. Hogyne volna ez az út túlságosan is kacskaringós, mikor a kerület, a megye, a MOVE mellett még az egész ország minden egyes kerülete is igényli a főtitkár figyelmét és szerető jóakaratát, Hogyan mehet él idáig a munkavállalás és a. köz ügyek iránti szeretet, hogy ennyire fel tudjon bennük olvadni valaki? Hogyan tagadhatja meg valaki annyira önmagát, a dánszeíntmiklósi családi birtokot, a szeretett hitvest és a meleg otthont, hogy mindezek rovására életének, munkás tevékenységének legnagyobb hányadát teljesen a köznek szentelje s úgy tudjon azzal összeforrni, eggyé válni, hogy azt s annak minden egyes rezdülését a maga személyes ügyének érezze? Sokszor és sokfelől támadják Marton Bélát. A. támadások sosem a személyének szólnak. Mindig csak szervező munkájának. Ez fáj — érthetően —• fáj sok helyen. S legkevésbé sem azért, mintha talán ez a szervező munka — eredménytelen volna. Sőt. Éppen az eredmények fájnak. De arra már senkisem gondol, hogy milyen munkába kerülnek ezek az eredmények. Mert ha összeadnák a kilométerszámot, amit Marton Béla a bárom esztendő alatt, mióta a Nemzeti Egység pártjának szervező munkája az ő keze irányításától függ, az országban megtett, alighanem kitelnék belőle egy új Strogoff Mihály utazása. Mindez arra sarkal engem, hogy ne hallgassak a szomorú jóslásra, aanély kilátástalannak jelzi a j találkozás és személyes beszélgetés kecsegtető reménységeit. Unszol, hajt a vágy, hogy megszólaltassam azt az embert, akinek a munkásság'a mindig az argöl Pittnek a mcghatározását juttatja eszembe, mondván: — A politikában csak egyfajta embert nem lehet legyűrni. Aki mindig egy gondolatot hord az agyában. Nos, Marton Béla ebből a ritka fajból való. Neki is csák egy gondolat fűti az agyát is, a szívót is. S ez a gondolat: a megszervezett Magyarország. Végre szerűiben állok vitéz Marton Bélával. Nézem, vizsgálom, amíg rám mosolyogva üdvözöl. Mérlegelem, mennyit is vitt el • a felettünk suhanó idő abból az üde fiatalságból, amellyel Marton Béla másfél évtizeddel ezelőtt odaszegődött Gömbös Gyula oldalára, bogy segítő társa, bizalmasa, jobbkeze lehessen. Rugalmas karcsúsága csakúgy megmaradt, ahogy arca jellegzetes sápadtsága, melyet most mintha mégis beszórt volna a nyár a napsütések pírjával, amely mellett szeme csillogása még élénkebbé válik. ,,Október fO-ike kárpótol minden fáradságért Mikor kérdem, hol szedte ezt a rózsás pírt ma- l gára, franciaországi útján-e, vagy odahaza, a birtokon. — felkacag: — Ezek az újságírók mindent kiszimatolnak. Már azt is tudják, hogy hol jártam a nyáron. Hát igen: külföldön jch'tam, de csak mint magánember. Néztem, figyeltem a világot, hogy annál jobban láthassak és mérlegelhessek idehaza. — Igaz-e méltóságos uram, — kérdem — hogy az október 10-iki országos seregszemle nem úgy sikerült, ahogyan azt a párt szerette volnál Az országos főtitkár legyint és mosolyog: — Olvastam én is ilyen s hiasonló beállítást a sajtó bizonyos részében, ahol a mi mozgalmunkat nem látják szívesen. Csak mosolyogni lehet ezen a beállításon, mert a mi ünnepünk, az október tizediké úgy sikerült, hogy kárpótolt engem minden fáradságért. Még a csipkedésekért is, amelyekkel már úgy vagyok, mint a jó méhész a méhszúrá- sokkal: immunis vagyok s nem érzem. De enélkül nem is lehetne közéletet élni, főként nálunk nem, Magyarországon, ahol a legnemesebb szándék is oly sok gánccsal találkozik. Aki ezen nem tudja, túltenni magát, az hamar elveszti a kedvét s hamar feladja a harcot. De én nem ebből a fából való vagyok. Én nem ismerem a csüggedést. Főként, ha a munkám eredménye úgy teljesedik ki
