Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1933-07-05 / 27. szám

8 Független Budapest Budapest, 1933 július 5. — Féláru inenetdíjkedvezméiíyek a Balatonra. A Balaton forgalmának fejlesztésére féláru menet­díjkedvezményt engedélyezett a Magyar Állam­vasút mindazoknak, akik a „Ketten egy jeggyel című jégyfüzettel utaznak a Balatonra. A jegyfüzet két személy számára érvényes és liét napon át el­sőrangú szállást, teljes ellátást és az egész idő alatt szabad liajókázást, fürdőt, fürdőkabint nyújt. A jegyfüzet ára, melyben a borravalók is benfoglal- tatnak. 110 pengő. Kapható minden MÁV IMlenet- jegyirodában. — Tisztviselöátbelyezések a városházán. A polgármes­ter Laczó Viktor tanácsjegyzőt a városgazdasági ügyosz­tályból a IX. kerületi elöljárósághoz helyezte át és; meg­hízta az elöljáró másodhelyettesi teendőinek ellátásával. Szép Lajos segédfogalmazót a IX. kerületből a városgazda- sági ügyosztályba rendelték be, míg Venczell Geyza tanácsjegyzőt a IX. kerületből a II. kerületbe helyeztek. —- A szülészeti és a képzőművészeti ösztöndíjak. A főváros a múlt héten nyolc ösztöndíj odaítéléséről határozott. A Liber Endre alpolgármester elnöklésé­vel ülésező zsűri a négy darab, egyenkint 800 pengős színészen ösztöndíjat Peéry Piroskának, Raffay Er­zsébetnek, dr. Forgács Antalnak és Koréh Endrének ítélte. A képzőművészeti ösztöndíjakat, négy darab, egyenkint G00 pengős jutalmat Szemere Zoltán és Döbrentey Sándor festőművésznö'vendékek, továbbá Gecső Sándor és Csúcs Ferenc szobrászművésznöven­dékek kapták. Dicséretben részesítették Bartha László, Olberth Károly és Timkó Nelly festőművésznövendé­keket, valamint Buzy Barnabás és Gabóczy Mihály szobrászművésznövendékeket. — El akarnak cserélni egy 30.01)1) négyszögöles ingatlant egy fővárosi telekkel. A Magyar Izraelita Kézmű- és Földműves-Egyesület mobilizálni akarja ingatlanokba fektetett vagyonát, de a mai viszonyok között nagyobbára külterületeken levő ingatlanait nem tudja megfelelően értékesíteni. Ezért beadvány­nyal fordult az egyesület a fővároshoz és kérte, hogy a Felsőrákosi dűlőben levő, mintegy 50.000 négy­szögöl kiterjedésű ingatlan komplexumát a főváros cselrélje be egy alkotásuccai 2000 négyszögöles városi ingatlannal. Most foglalkozott a városrendezési bi­zottság az üggyel és megállapította, hogy az egyesü­let által kért városi ingatlan sokkal nagyobb értékű, mint a cserébe felajánlott felsőrákosi telekkomple- xum. Ezért most az egyesülettel tárgyalásokat kez­denek az értékdifferencia megfelelő áthidalása, illetve megtérítése érdekében. — Az Idegenforgalmi Tudósító júliusi száma. Most jelent meg' Miklós Elemér dr. és Tábory Kornél szerkesz­tésében az Idegenforgalmi Tudósító júliusi száma, amely örvendetes idegenforgalmi és propagandisztikus eredmé­nyekről számol be; A kitünően szerkesztett, öt nyelven megjelenő folyóirat rendkívüli szolgálatot tesz a magyar idegenforgalomnak, de nagy értéke a magyar nemzeti propagandának is, melyet a szakértelem és njságírói öt­letek egész sorozatával terjeszt az egész világon. Egyben kitűnő munkása a magyar fürdőhelyek fellendítésének is, melyet »Nyaraljunk itthon« rovatával és az abban foglalt ismertető anyaggal mozdít elő. — A Gellérthegyen állítják fel a háborús műszaki emlékművet. Az Országos Háborús Műszaki Emlékmű Bizottság rövidesen meghirdeti pályázatát a hősi em­lékmű terveire. Ezt megelőzően azonban határozni kell az emlékmű helyének kijelölése iránt. A bizott­ság most beadvánnyal fordult a fővároshoz és kérte az emlékmű helyének elvi kijelölését. A főváffps a Gellérthegynek a sziklatemplom felőli oldalát aján­lotta az emlékmű elhelyezésének céljaira. — Az Elektromosmüvek transzformátor-vasliáz tervpályázatának eredménye. Az Elektromosművek igazgatósága nemrégen pályázatot hirdetett az épí­tendő elektromos transzformáfor-vasház terveire. A pályázat felett most történt meg a döntés. Eszerint az első díjat Wigand László, a második díjat Bálint és Sándor y, a harmadik díjat Csiszár Pál és Kosa Zol­tán építészmérnökök kapták. Megvásárolták ezeken, kívül Tóth András, Síkhegyi László, Hetényi Miklós, Hejsa Károly, Hanáik Pál, Köteles József,* Ily és Zol­tán, Schrinner Kálmán és Varga Ferenc pálya­munkáit. — Az Erzsébetvárosi Kör közgyűlése. A VII. kerületi Erzsébetvárosi Kör június 30-án tartotta dr. Ugrón Gábor v. b. t. t., nyj miniszter elnöklésével évi rendes köz­gyűlését, melyen a kör tagjai rendkívüli nagy számban 'jelentek meg. Dr. Erdély Dezső főtitkár felolvasta évi jelentését, Goldfinger Gábor kér. tanácsos, pénztáros az évi zárszámadásokat terjesztette elő, melyeket a közgyű­lés,, egyhangúlag elfogadott. Ugyancsak elfogadta a köz­gyűlés dr'. Elek Hugó alelnök alapszabálymódosító indít­ványát, mely után kiegészítették a tisztikart és 50 taggal a választmányt. — Megszűnt a városháza üzemi alosztálya. A pol­gármester a múlt évben a fővárosi üzemekre vonat­kozó kérdések egységes elbírálása érdekében a világí­tási és vízvezetéki ügyosztály keretében külön üzemi alosztályt létesített és megszabta ennek az alosztály­nak az ügykörét is. Most kiadott új rendelet.ébenl a polgármester ezt az intézkedést hatályon kívül he­lyezte és az alosztály feloszlatásával az ideutalt ügyek intézését a világítási és vízvezetéki ügyosztály hatás­körébe adta át. Ennek a megbővített ügyosztálynak élére került Morvay Endre dr. főjegyző, aki évek hosszú során át működött már ebben az ügyosztály­ban, mint a vezető-tanácsnok helyettese. — A vállalatok tiltakoznak a hordójelzési díjak emelése ellen. A polgármester előterjesztésére a tör­vényhatósági tanács néhány héttel ezelőtt elhatározta a hordójelzési díjak közel 100 százalékos emelését, hogy a több bevétel útján tüntesse el a Hordó jelző Hivatal jelentős deficitjét. A határozatot jóváhagyás végett felterjesztették a kereskedelmi miniszterhez, de az érdekelt sörgyárak és borkereskedők tiltakozást jelentettek be. Akciót indítottak és a kereskedelmi minisztert arra kérik, tagadja meg a főváros határo­zatából a jóváhagyást, mert a mai viszonyok nem al­kalmasak a hatósági dijak drágítására. — 1+1 = 1. Egy jeggyel kelten mehetnek a Bala­ton bármely telepére a MÁV. Men,etjegyiroda által kiadott jegyfüzet alapján, mely egy hétre két személy számára szállodai lakást, ellátást, fürdőt, kabint s más előnyöket nyújt. A jegyfüzet ára 110 pengő s minden menetjegyirodáiban kapható. — Rendelet az üzleti és gyári hirdetések adójának szabályozásáról. A kereskedőknek az utóbbi időben sok bajuk volt a Hirdetővállalattal, mert hirdetési díjat vetett ki a hatóság azokra a gyári reklámtáb­lákra és plakátokra is, melyeket az üzletek bejáratá­nál helyeztek el a kereskedők. Ez nagy megütközést keltett és nemcsak a megadóztatott kereskedők, ha­nem az ügyben ugyancsak érdekelt gyárvállalatok is akciót indítottak a rendelkezés visszavonása érdeké­ben. A gyárak azonban nemcsak a fővárosnál tettek ilyen iránybaü lépéseket, hanem a kormánynál is és országos érvényű rendezést követeltek, mert vidéken is sok helyen előfordult, hogy a hirdetési koncesszió­val biró vállalatok az ilyen reklámtáblákat adóval sújtották. Most azután a belügyminiszter eleget tett az érdekelt gyáripari és kereskedelmi körök kérésé­nek és rendeletet bocsátóit ki e hirdetési adó meg­szüntetése ügyében. — Kik temethetők a hősök temetőjébe. A kerületi elöl­járók a polgármester utasítása alapján az illetékes ható­ságokkal egyetértőén szabályozták azt a kérdést, hogy kik temethetők a hősi temetőbe. Eszerint olyan esetekben, melyekben a hadirokkant halálának a neme közvetlenül, szerves összefüggésben nem áll ugyan a hadirokkantságot okozó bajjal, betegséggel,; mert a halált baleset, szeren­csétlenség, vagy egyéb körülmény okozta, azonban felte­hető és vélelmezhető, hogy azt a hadirokkantság előmoz­dította, meg kell adni azt a lehetőséget, hogy ilyen kö­rülmény között elhalt hadirokkant a hősök temetőjében legyen eltemethető. A határozat szerint a 100 százalékos hadirokkantak a halál okára való tekintet nélkül a hősi temetőben temethetők el. Egyúttal szabályozzák azt a kérdést is. hogy az elhalt hadirokkantuk eltemetése ügyé­ben melyik hatóság jogosult intézkedni. — A kereskedelmi érdekképviseletek csúcs-szervezeté­nek kiépítése. A Terézvárosi Kereskedők és Iparosok Egyesülete Wittenberg István elnöklésével tartott ülésén többek felszólalása után elfogadta a helyi és szakmai ér­dekképviseletek országos csúcs-szervezetének kiépítésére vonatkozó részletes tervezetet, melynek alapelve az, hogy a szervezkedés minden közvetítő tényező kikapcsolásával, a szövetkező egyesületek autonómiájának teljes épségben- tartásával alulról felfelé történjék a kereskedő és in áros- kereskedő tömegek közvetlen bekapcsolása mellett. A. Te­rézvárosi Kereskedők és Iparosok Egyesülete a tervezetet véleményezés végett megküldötte az ország összes helyi és szakmai érdekképviseleteinek s a válaszok beérkezése után megalapítja a. csúcs-szervezet intézőbizottságát. A terve­zetet már eddig is számos érdekképviselet tette magáévá. KÖZGAZDASÁGI KÖZLEMÉNYEK A MFTR négyévi, együttes beszámolója. A Magyar Kir. Folyam- és Tengerhajózási Bt. július 12-én tartja közgyűlését, amelyen az 1329., 30., 31., 32-es üzletévről számolnak be. A közgyűlés tulajdonképpen azért késett, mert a miniszteri rendeletnek megfelelően készítették elő a számadásokat. A Goldberger Sám. és Fiai Itt. részvényenként 2.50 pengő osztalékot fizet a vállalat főpénztáránál (V., Arany János ucca 32.) vagy a Kereskedelmi Banknál. Uj tagul az igazgatóságba Pap Géza bárót választották meg. A Biztosító Intézetek Országos Szövetsége Gergely Tó­dor m. kir. gazdasági főtanácsos elnöklete . alatt teljes ülést tartott, melyen 40 biztosító társaság vett részt. Elnök visszapillantást vetett az elmúlt év mozgalmas esemé­nyeire és vázolta azt a széleskörű tevékenységet, melyet a szövetség a biztosítási intézményt érintő különböző fontos kérdésekben kifejtett. Ezután előterjesztetett a szö­vetség igazg-atója, dr. Kutasi Elemér által szerkesztett évi jelentés, melyet a teljes ülés a zárszámadásokkal együtt egyhangúlag elfogadott. Miután a számvizsgáló- bizottság tagjaivá a folyó évre Herczeg Zsigmond, Men- czer Oszkár és Somogyi Lajos urak megválasztattak, Kun' Károly és Kállai Dezső igazgatók a szövetség tagjainak köszönetét tolmácsolták az elnökségnek a kifejtett ered­ményes munkáért. A Magyar Ruggyantagyár Rt. közgyűlése az 1932. üzletévre 1 pengős osztalék kifizetését határozta el. A 7. számú részvényszelvények július 1-től kezdve a vállalat pénztáránál, valamint a Wiener Bankverein budapesti fő­pénztáránál válthat )k be. Az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. igaz­gatósága az 1931. üzletévről áthozott 1,097.569.07 pengő nyereségelővitel, valamint az. 1032. iizletévben elért 703.827.26 pengő nyereség alapján rendelkezésre álló ösz- szesen 1,801.29(5.33 pengőből a július 0-ára egybehívott köz­gyűlésnek részvényenként 5 oengő osztalék kifizetését fogja javasolni. Eibel Gyula Készít, szállít, szerel mindennemű kézi és erőmű szivattyú­kat, valamint ,, FAVORIT "szabadalmazott kétaknás kályháké^ Szivattyú-és gépüzeme Újpest Tömöri ucca 17/a Honié, Román és Síéin mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VIII., Népszínház ucca 13 Telefon: 431-44 lelöfedö inesíer Budapest, 2., Karolina út 16 Telelőn: 69-5-59 Herkules Mayas és Mélyépítő Vállalat Budapest, X, Kelemen u. 31 Telefonszám: 48-7-30 A polgár mester által kiirt versenytárgyalásokra a következő ajánlatok érkeztek be: Uccák portalanítási munkálatokra pályáztak: Szendő Zsigmond 12.438.80, Danubia Rt. 18.485, Anion Antal és Fiai 20.225, Magyar Útépítő Rt. 19.370, Helvey Tivadar 21.382, Helfenstein Károly 45.171, Gravieser Albin vég­összeget nem ad meg, Szántó Ferenc 27.036, Hajnal Imre 28.000 P-vel. Részleges ajánlatok: Spányi Ernő 6.600, Neumann Fe­renc 11.075, Obendorfer Károly 4.195, Obendorfer Rudolf 370, Heverdle Károly 8.240, Halmos J. és Fia 1.120 P-vel. Két darab árvízvédelmi lokomobil javítási munkála­taira pályáztak: Rock István Gépgyár Rt. 13.160, Első Dunagőzhajózási Társ-. 16.090, Ganz és Társa 17.450 P-vel. A budavári koronázó templom állványozási munkála­taira pályáztak: Wagner Gyula 19;800, Iíellenbrandt Ödön 23.334, Makovszky László 24.000, Tőke György 24.125, Nagy József 25.100 P-vel. Az Új Szent János kórház homlokzattatarozási munká­lataira pályáztak: Nagypál Imre 1.915, Olchváry Jenő 2.185, Dreidecker Ödön 2.490, Bátori és Klenovits 2.637, Ga- vora Zsigmond 3.435, Grandits Gyula 3. 780, Szeitz Rickárd 4.121, Havas Sáudor 4.205 P-vel. Az Egyetem uccai gróf Károlyi palota emeleti ter­meinek múzeumi célokra való karbanhelyezésénél külön­böző munkákra pályáztak: Balco Sándor 3.586, Marton Fe­renc 5.191. _ Hantos Testvérek 5.923, Remsey Elemér 6.359, Szimper József 6.216, Steiner és Szimper 6.826, Kölber Ja­kab 2.543, Kiszeli Géza 7.762, Fischer és Hartman 7.042, Gacske Ferenc 7.367, Reitzer Ferenc 9.92-1, Szabó, Gauland és Wibrandt 11.001 P-vel. A kiadásért felel: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Főmunkatárs: VIRÁGH ISTVÁN. JÜNGER JÓZSEF ANTAL SOLUS“ CSISZOLÓ KORO NGGYARA Budapest, VI!., Egressy út 23. Telefon; 96-6-67 Postahivatal sz.: 72, fiók 16 Postatakarékpénztárt csekkszámla22 806 Magas hőfokon égetett csiszolókorong. Ligeti László üvegfestészeti és üvegtechnikai műintézete Bpest, Vili., József-u. 23. Tel.: J. 32-1-08 Tükörlámpák, külső és belső világításra. Fényszórótükrök. Hö- és nedvességálló tükörborítás galvanikus úton 5 évi jótállással. Épületüvegezés. Cl Ulti fehtisztitő MIIÜL «**■ GOIZL LIPÓT „SID0L“ VegyiterméKeK PvaPfl fit A SudaPest' VII., Cserei a. 14 uyara All« V Telefonszám: Auf. 966—86. 968—27 Telefon! 53-0-92 védjegyű Phosphorbronzok és könnyűfém-dugattyúk minőségileg elismerten a legjobbak Nagy raktári készlet phosphor bronzokból és lcöny- nyűfém dugatlyukból Gyártja: Schütz Testvérek fémöntödéje motor- és gépgyára Buda­pest, II. kér., Káplár ucca 9. szám. Fófthi út, Klapka-, Tüzér-, Csángó uccák által határolt telektömb felparcellázva, kedvező feltételek mellett eladó Bővebbet: vasárnap délelőtt Helyszínen Fóthi út 35., Hétköznapokon Rudolf tér 6. IV., 22. Telefon s 241-15 Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása Nyomdaigazgató: Wózner I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom