Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-08-17 / 33. szám

2 Független Budapest Budapest, 1932 augusztus 17. Intézeti és házi ruha mosására csak a IRÁLY“ GŐZMOSÓ IV., Magyar ucca 3., VII., Király ucca 15., V., Bálvány ucca 23 VII., Dohány ucca 20. — Telefón. — Házhoz küldenek. Készülnek a főváros városszabályozási tervei Rendezik a Kálvin teret és a Gellert teret — Kiírják a 2 és félmilliós útépítési munkálatokat — Nagyarányú építkezések Borvendég alpolgármester nyilatkozik városrendezési terveiről urakkal egyetértőleg megejteném, megismerni kívánom e kérdésben a székesfőváros közönségé­nek a javaslatát. Eliliez képest felhívom a székesfőváros közönségét, hogy ezt a vizsgálatot a saját részéről is mi­előbb ejtse meg és határozatát legkésőbb három hónapon belül hozzám mutassa he. A határozatnak természetesen minden egyes üzemre kellő részletességgel és megfelelő indo­kolással kell kiterjeszkednie.“ A belügyminiszternek ez a leirata, amelyet szószerinti szövegben közlünk, 1932 február 8-án kelt. A racionalizált államigazgatás^ nagyobb dicsőségére ez a leirat teljes egy hónapon át vándorolt a belügyminisztériumból a város­házára, mert a főváros polgármestere csak már­cius 5-én kapta kézhez. Eszerint tehát a főváros közönségének, vagyis a közgyűlésnek június 5-éig kellett volna válaszolnia a leiratra, Miután Liber Endre alpolgármester hazaérkezett és átvette hivatala vezetését, Borvendég alpolgár­mester folytatja félbeszakított szabadságát és két hétre elutazik Budapestről. Borvendég alpolgármes­ter elutazása előtt beható tanácskozásokat folytatott azokkal az ügyosztályvezetőkkel, akik — távollété­ben <— az ínség munkák kiadásáról és a munkálatok I megindításáról fognak intézkedni. E tanácskozások i anyagában több olyan terv is szerepelt, amelyeknek végrehajtása a főváros elhanyagolt városrészeinek I végleges szabályozását fogják eredményezni. Szó I \olt ezeken a tanácskozásokon például a Kálvin- i térnek és a Gellért-térnek végleges rendezéséről, amit I pártkülönbség nélkül minden oldalon sürgetnek. ami azt jelenti, hogy legkésőbb június 5-éig dönteni kellett volna valamennyi fővárosi üzemről, külön-külön a fenntartás, a leépítés, vagy teljes megszüntetés tekintetében. Ez a ter­minus már régen lejárt. A városházán tudo­másul vették a belügyminiszter kívánságait, de a kiküldött üzemi szakbizottság rendkívül lassú tempóban foglalkozott az eléje tárt anyaggal. Tárgyilagosan meg kell' állapítanunk, hogy a főváros üzemi alosztálya, amelynek élén Mor- vay Endre dr. főjegyző áll, a legsürgősebben, szinte napok alatt bocsátotta rendelkezésére a szakbizottságnak mindazt az anyagot, ami idő­közben szükségessé vált a vizsgálat megfelelő lefolytatása érdekében. Az üzemi szakbizottság tagjai azonban ritkán üléseztek. Az utolsó köz­gyűlésen megállapodtak abban, hogy a nyár fo­lyamán is ülésezni fognak, mégsem tar­tottak egyetlen érdemleges ülést sem. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, aki elismerésre méltó figyelmet és érdeklődést ta­núsít minden városházi kérdés iránt, — úgy látszik — élénken érdeklődött az üzemi szak- bizottság tanácskozásai iránt is és miután azt tapasztalta, hogy az üzemi szakbizottság egy­általán nem akar ülést tartani, az új fővárosi törvényben gyökerező jogainál fogva újabb leiratot intézett a főváros polgár- mesteréhez és ebben a leiratban meg­sürgeti a döntést. Ez az újabb, sürgető leirat július 29-én kelt a belügyminisztériumban és tegnapelőtt érkezett meg a városházára, ahol óriási konsternációt keltett. Ez a sürgető leirat mindössze néhány mondatból áll. A belügyminiszter hivatkozik február 8-án kelt leiratára és felveti a kérdést, hogy a főváros közönsége mikor teszi meg jelentését az üzemi problémák megoldá­sára vonatkozóan. A főváros vezetősége még ezen a héten vála­szol a belügyminiszternek erre a sürgető le­iratára. A főváros válasza — mint legilletéke­sebb helyről értesülünk — úgy szól. hogy a jelentés megtételére engedélyezett háromhónapos határidő kevésnek bizo­nyult. A közgyűlés külön szakbizottságot küldött ki az üzemek megvizsgálására és ez a szakbizott­ság a legkisebb részletre is kiterjedő alapos és kimerítő vizsgálatokat folytat, de feladatának eddig csak részben tudott eleget tenni. Ilyen körülmények között a polgármester — mondja a válasz­irat — nincs abban a helyzetben, hogy a kért jelentést megtehesse. A válaszirat azzal a kéréssel végződik, hogy a belügyminiszter az üzemi jelentés megtételére engedélyezzen újabb háromhavi halasz­tást. A főváros vezetőségének ezt a válasziratát a legközelebbi napokban kapja kézhez Keresz­tes-Fischer belügyminiszter. Ügy tudjuk, hogy a belügyminisztérium illetékes tényezői nagy idegességgel figyelik az üzemi problémák meg­oldásának az elhúzódását, főként azért, mert a belügyminiszter a főváros döntésének elhúzódása miatt képtelen lesz eleget tenni az iparfejlesztésről szóló törvény­ben foglalt kötelezettségének. A városházán egyébként úgy informálták a Független Budapest munkatársát, hogy augusztusban már nem is fog ülést tartani az üzemi szakbizottság. Legkorábban csak szep­tember elején lehet szó a szakbizottság ülésé­nek az összehívásáról. Ezekután érdeklődéssel várjuk, hogy a belügyminiszter és a főváros közöli az üzemi problémák megoldása körül támadj affér milyen eredményre fog vezetni. , l)r. Itátkai Károly. ezekről a kérdésekről a következőket mondotta a , Független Budapest munkatársának: — Intézkedtem aziránt, hogy a Kálvin-tér és a Gellért-tér rendezésének a tervei mielőbb elkészüljenek, egyben kiadtam az utasítást, bogy a legrövidebb időn belül kiírják a versenytárgya­lást az útépítési munká­latokra is. A főváros közgyűlése tudva­lévőén tízmillió pengős hitel­keretet állapított meg', ebből ötmillió pengő esik csatorná­zásra , egymillió pengő — a MABI által nyújtott kölcsön — Borvendég Ferenc várostelepítési célokra, a fenn­maradó négymillió pengőnek egy részét útépítési tervek végrehajtására fog­juk felhasználni. Nem mind a négymillió pengő kerül felhasználásra, egyelőre csak két-, két- és félmillió pengő. Főként a nagyforgalmú, úgy­nevezett kivezető utak új burkolattal való el­látását vettük tervbe. Azokról az utakról van szó, amelyek a fővárost összekötik a környező községekkel és városokkal. A cél itt az, hogy ezeknek az utaknak újjáépítése révén fokozzuk a forgalmat Budaplcst és a környék között. 12 nagy útvonal kap új burkolatot, és pedig: a Budaörsi-, a Hidegkúti-, a Nagykovácsi-, a Szentendrei-, a Német­völgyi-, az Albertirsai-, a Hajcsár-, a Gubacsi-út, a Hungária-körút, a Keresz­túri-, a Külső Jászberényi- és a Telepi-út. Ezeket az útvonalakat ma nagyrészt makadám- burkolat fedi, ami nem felel meg a nagy for­galom követelményeinek. Az inségmunkálatok keretében ezek az utak részben betonburkolatot, részben keramit-, kockakő- és kiskőburkolatot fognak kapni, tehát a legnagyobb forgalom lebonyolítására is alkalmasokká tesszük ezeket az utakat. Ter­mészetesen szó van a budai hegyvidéken .épülő utcasorok úttestjének a burkolásáról is. — Régi panasz, hogy még mindig nem ké­szült el a főváros végleges városszabályozási terve. Ebben az irányban is megkezdjük a munkát, amennyiben intézkedtem a kifogásolt városrészek szabályozási terveinek haladékta­lan elkészítése iránt. Amennyiben ezek a ter­vek gyorsan elkészülnek, városszerte nagy lendületet vehet az építkezés, aminek magánosok részéről máris látható jelei műt akoznak. A városrendezési ügyosztály ugyanis a különböző szakbizottságok meghall­gatásával több nagyarányú építkezés megindí­tására adott engedélyt a legutóbbi időben. — A kiadott engedélyek között kiemelke­dőbbek: az I. kerületben egy 2 emeletes,- két 3 eme­letes és két 6 emeletes; a II. kerületben öt 2 emeletes; a VI. kerületben két 3 emeletes; a VII. kerületben két 2 emeletes, három 3 emeletes és egy 4 emeletes; a VIII. kerületben egy 2 emeletes és három 3 emeletes; végül a X. kerületben egy 3 emeletes bér-- ház építésének engedélyezése. • DEBBECEN-EIIEREH Rákóczi út 88. Teletón: J. 315-66, 343-06 déli menüt 2 pengőért házhoz szállítja — Városrendezési szempontból az ügyosz- tály az elmúlt hónapban az egyes városrészek átdolgozás alatt álló nagyobb szabályozási ter­vei közül az I. kér. Farkasrét, Farkasvölgy és Kőbányadíilő egy részének szabályozási tervét mutatta he. E szabályozási tervben feldolgo­zott terület a farkasréti temető fölött és alatt, attól északra, nyugatra és délre terül el és a főváros egyik legegészségesebb vidékét látja el forgalmi utakkal és vonja a fejlődés keretébe. Ez a terv lehetőséget nyújt a farkasréti villamos­nak egészen a svábhegyi fogaskerekű középső állomásáig való továbbvezeté­sére, ahol a fogaskerekű vasúttal közvetlen kapcso­lat létesíthető. — E nagyobb szabályozási terven kívül szá­mos kisebb, úgynevezett szabályozásmódosítási és beépítési mód megállapítási javaslatot dol­gozott ki az ügyosztály, melyek közül megem­lítendő: a II. kér. Rózsahegy, Budai László-út és Zivatar-utca által határolt terület beépítési módjának a megállapítása, az I. kér., Lenke-út, Lauffenhauer-utcá és az Ibrahim-utca közötti terület szabályozásmódosításának és beépítési módjának megállapítása, az I. kér.. Naphegy- utca, Lisznyai-utca és Fény-utca közötti terü­let beépítési módjának megállapítása, a ^ III. kér., Józsefhegyi-út egy szakaszának szabályo­zásmódosítása, végül a X. kér., Kada-utca, Öhegy-utca, Noszlopi-utca és Petrőczy-utca ál­tal határolt terület szabályozásmódosításának megállapítása. E nyilatkozatból megállapítható, hogy a város­házán komoly építőmunka folyik. A „FÜGGETLEN BUDAPEST" j egyes példányai az IBUSZ uccai ujságpavillonjaiban is megvásárolhatók Egyes szám ára 50 fillér Növeli házbérjövedelméí és a kokszbeszerzés gondjaitól szabadul, ha szabadalmazott „LILIPUT“ vándorrostélyt szereltet központi fűtésének kazánjába. Hazai olcsó, könnyen beszerezhető, daraszénnel üzembiztosán működik. Rendkívül olcsó A berendezés költsége a nagy meg­takarításból 1—2 év alatt megtérül. Készletről szállítható. Üzemben (bérházakban) bármikor megtekinthető. Ajánlat, szaktanács és mér­nöki látogatás teljesen díjtalan GANZ ÉS TÁRSA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG X. kér., Kőbányai út 31. szám. Telefón: Aut. 902-84 és Aut. 908-69 v___________________________y Hözíiii gőz- és mo- ■ (orliéiigérlést vállal woi rr ernő I nudapesl-HelenfOld, Kelenföldi ill I I Telefón: Aut. 59—9—68 | Borvendég Ferenc alpolgármester

Next

/
Oldalképek
Tartalom